Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)
1911-03-07 / 34. szám
2. oldal. ________________________ÉSZAK KELET Szatmárnémeti, 1911. __Somlyay próba-terme! Ez oly kérdés, amelynek eldöntése nem csak, hogy a mai jogi és gazdasági rendnek mélyreható válozásá- val járna, hanem egyúttal a földbirtokos osztály hitelszükségleteinek miként való kielégítésére is hatással lenne. Az eladósulás és a birtokosok gyors változásának káros hatásával szemben a németek általában az eladósodás korlátozását kívánják. Tőzsdetörvényüknek is nem egy intézkedése az agrárválság enyhítésére irányul. A földtehermentesitésre vonatkozó javaslatok közzül legéletfevalóbb az életbiztosítás utján való földteher- mentesités. E szerint az adós a fod- hitel intézetnél fölvett kölcsön erejéig a földhitelintézet javára egyúttal biztosítja életét s a biztosítási kötvényt az intézetnél deponálja. Ez eszme keresztülvitelénél a bökkenő csak az, hogy a kamattal együtt fizetendő biztosítási dij valamivel nagyobb, mint a tőketörlesztési hányad, amely meghatározott időn például 50 évenkint volna fizetendő. Mégis a jövő generáció szempontjából nagyon előnyös lenne az eszmének megtestesítése, mert igy az utódok, tehertől mentesen kapnák meg elődeinknek adósságokkal alaposan megterhelt birtokát. Résen legyünk ! (V.) Közügyről van szó i A szatmárnémeti I. sz. temetkezésési társulat néhai Rácz István ref. lelkész, volt társulati elnök elhalálozása folytán f. évi március hó 26-án, a közgyűlés alkalmából fogja az elnöki széket betölteni. Teljes elismeréssel adózván az elhunyt elnöknek, tekintetünk oda fordul a választmány tagjai felé, ki volna közöttük hívatva az üresedésben lévő hely betöltésére? Ki az a társnlaíi tag, aki a társulat ügyeit mint elnök legjobban tudná vezetni? Ufánna járván a dolognak, megtudtuk, hogy a polgárság egyhangú véleménye az, hogy arra az állásra a leghivatottabb ember : Regéczi Sándor ref. főgimn. tanár. S mi, kik a közérdek szolgálatában áliunk, nem mondhatunk egyebet, mint hogy gratulálunk az 1. sz. temetkezési társulatnak, ha olyan embert sikerül megnyernie az elnöki állásra. Különben is tudomásunk szerint már két izbeu érte a társulat bizalma Regéczi Sándort, de ő mind a két alkalommal kijelentette azt, hogy mindaddig, a mig Rácz István az elnöki széket betöltheti, addig ő arra az állásra nem reflektál. Azok után valóban kínosan érinti a polgárságot az a törekvés, — arról is van tudomásunk, „Jjogy a társulat tagjai közül nehányan olyan ember kezéláe szándékoznak letenni a társulat vezetőségét, kinek a társulat életérői, dolgairól még halvány fogalma sincsen s nem is lehet, mert azzal sohasem j foglalkozott. Minden embernek jogában áll a törvény s a tisztesség határain belül tehetsége szerint érvényesülnie, de minden esetre sajnálni való egyeseknek minden áron való „akarhatnám“-ságuk s mi, kik a közfelfogást ismerjük, kik a polgársággal való állandó érintkezésünk folytán a közhangulatnak vagyunk tolmácsolói, mély sajnálattal ! kell regisztrálnunk azt a hirt, hogy éretlen ész és handa-banda kellemetlenséget akar csinálni egy általunk igen tisztelt társulatban. Már pedig egyén ide, egyén oda, nekünk a felfogásunk az, hogy arra az állásra erélyes emberre van szükségünk, eszélyes s ahoz értő emberre, ki a társulat ügyeit a legapróbb részeiben is ösmeri, férfiúra, ki a társulati tisztviselők bizalmát birja, — hiszen azokkal együtt van hivatva a társulat ügyeit vezetni, — egy egész emberre, ki tudásával, szerencsés modorával, nyugalmával, népsze- | rüsége mellett közismert erélyességéve! minden körülmények között nyitott szemmel tekint a jövőbe s biztos kézzel képes vezetni egy olyan társulatot, mely örök időkre alakult meg s melynek vagyona immár közel van a kétszázezer koronához. Örvendünk annak, hogy ami tapasztalatunk és felfogásunk a város polgárságának tapasztalatával és felfogásával teljesen egyezik. Nem engedhetjük meg azt, hogy egy-két ember in iokolatlanelőtörtetése folytán, kinek a Regéci- SáiKtör .bajusza nem tetszik, éket verjenek a polgárság egyhangú megállapodásába. Már csak legyen annyi emberségünk, hogy azt az embert, akit az arra leghivatottabbak, jelesen a társulati választa kaszárnyába. Mikor legelőször kivoltak rendelve gyakorlatra, Gyurka nem akarta kezébe venni a fegyverét. Az őrmester dühösen kiabált rá: — Fegyvert a kézbe! Gyurka csendesen válaszolt: — Nem tehetem, vallásom tiltja. Na- zarénus vagyok. Az őrmester dühbe gurult, jelentést tett a hadnagynak, aki, midőn meghallgatta az őrmester jelentését, rögtön kiadta rendeletét : — Kurtavasra a fiút! Gyurkát tehát kurtavasra verték, de j nem javult meg. Mikor kiszabadult, még csökönyösebb volt, mint azelőtt. A hadnagy nem birt vele, a főhadnagy sem. Akármit csináltak vele, nem használt semmit. Kurta í vasra verték, ütötték, pofozták, börtönbe csukták, kikötötték s mikor kiszabadult, éppen olyan volt, mint azelőtt. Nem lehetett vele bírni. Már arról beszéltek, hogy főbelövik, mint aki többszörösen és szándékosan vét a felsőbb parancsnak. A kapitány egy jószivü, kedélyes öreg ur, repportra rendelte. — Miért nem akar maga fegyvert fogni ? — kérdezte tőle. — Kapitány ur — felelt Gyurka, ki a legutóbbi időkben úgy nézett ki, mint tgy csontváz a sok éhezéstől s szenvedéstől vallásom tiltja. Nazarénus embernek nem szabad hadakozni, mert aki fegyvert fog, fegyverrel vész el. Édesapám is meghagyta halottas ágyán, hogy hű legyek vallásomhoz. Nem akarom a haldokló végakaratát megszegni. A jószivü kapitány megsajnálta Sebestyén Gyurkát; még aznap dobos lett belőle. Ettől fogva jobb dolga volt. Tercsire sokat gondolt. Mikor kimenőjén találkozott asszonyszemélyekkel, mindig Tercsi jutott eszébe s mindig számolgatta a napokat, melyek még szive választottjától elválasztják. Hogy vágyott már utána! Hiszen három éve hogy nem látta! S boldogságában rózsás reményeket táplált s már az esküvő rendjét is kigondolta magában. Végre letelt a nehezen várt három esztendő. Hazaeresztették. Szinte megittasuit az örömtől, mikor először pillantotta meg szülőfaluja tornyát, az ismerős házakat, ismerős embereket. Vigan köszöntették az emberek s a leányok, amint az utcán végig ment. Száz ember megállította volna, ezerféle apróságokat kérdezni, de ő nem maradt sehol, ment, sieiett, hogy minél előbb keblére ölelhesse az ő szeretett Tercsijét. Amint belépett Vargáékhoz, nem talált senkit az udvaron. Belépett a pitvarba, majd a konyhába. Sehol senki. Végig járta a s--obákat. Végre az utolsó előtt egy kis nesr.t hallott. Nagy bátran belépett. A következő pillanatot nem lehet híven leírni. \ kölcsönös megijedést az arcokon, a harag, ■< bosszú eltorzulását a Gyurka arcán ; a fenem, a gyáva kétségbeesés kifejezését a iorcsj s az uj szeretője Balohg Miska arcán 'Sak látni kellett volna. Gyurka állt egy helyben. Tétován nézett körül, m».tiia r0SSZ; idegen helyre nyitott volna be, >jntha nem Tercsi volna az a leány, aki \ Balogh Miska ölében ül. Egy pokol szakaa a QyUrka szivére, tele annak minden csal0Q,.aya]^ gyötrelmével, bosszújával... Bosszujávál ? — Igen ! Mert amit kurtavassal, üttsel-veréssel kardlapozással, börtönbe csukást« s a ]eg_ válogatottabb kínzással nem leh^tt ve,e végrehajtani, azt most megtette önkit*. fej_ kapta az asztalon heverő nagy kést s le.urta a csábitót s az elcsábitottat!... ____ Nagy Jen
