Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)
1911-03-28 / 51. szám
2. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1911. Ujj Somlya/y próba-terme! Uj! előtt számtalanszor említett s itt is hangoztatott akaratom az, hogy ne Debrecenben, hanem a püspökladányi református temetőben temettessem el abba a sírba, ahol boldogult feleségem hamvai nyugosznak. Temetésem a lehető legegyszerűbb legyen ; mondjon felettem egy 10 percig tartó imádságot a debreceni nagytemplomban a püspökladányi református lelkész (de imádság legyen az a nagy Istenhez s ne afféle okoskodás, aminővel egy idő óta szemkáprázatba ejtik az embereket!) Több és másféle beszédet nem akarok. Gyászruhát és divatos fátyolokat én érettem senki is egy pillanatig se viseljen; hasztalan koszorúkra ne költsön. Így legyen! Ez az akaratom és mindenkitől elváró^, hogy azt tiszteletben tartsák. A szentek háromság egy Isten nagy nevében. Debrecen, 1911. március 17. Dr. Erőss Lajos“. Mindenki aggódott a püspök betegsége miatt, de senki sem volt elkészülve erre a szomorú végre. Any- nyival is inkább nem, mert a püspök a betegség rosszabbra fordultáig elég jól érezte magát. Környezetével jókedvűen beszélgetett és tréfálkozott. „Nagy operációt végeztek rajtad“ mondta egyik barátja. „Nagy sebmetszés volt“ felelte a püspök. Még midőn eszmélete már el-eí hagyta, akkor is belebeleszólott a környezet beszédébe. — „Hogy kell még egy ilyen jó ember- bernek is szenvednie“ súgta valaki. „Azt bünteti, kit szeret“ szólt felnézve a püspök. — Az orvosok a reményt feladva, igy sóhajtottak: „Most már csakugyan az Isten kezében van“. — „Akkor a legjobb helyen vagyok“ mondta erős hangon a beteg, aki különben is állandóan el volt készülve a halálra és idején, már régen elrendelte a maga házát. De ezt a hirtelen elmúlást ő sem gyanította. Erőss Lajos született 1857 március 2-án Darvas biharvármegyei köz- ségban. Egyszerű iparoscsaládból származott. Debrecenben végezte a the- ológiát, 1876-ban tette !e az érettségit, 1880-ban theológiai tanulmányai után a debreceni gimnáziumban volt segédtanár, azután szénior. — 1882- ben a bázeli és a berlini egyetemet hallgatta 1883-ban földesi káplán lett. Nyolc holnapi működése után az erdélyi egyházkerületben fekvő Kémer község lelkészének választotta. Egy év múlva Földesen lelkész lett, majd hét év után püspökladányi lelkész lett ahol hat évet töltött s már akkor ta- nácsbirája volt az alsószabolcsi egyházmegyének. Hat év múlva (1889-ben) debreceni theológiai tanár lett. — Mint pap, az egész vármegyei közéletben részt vett. Tagja a vármegye törvény- hatósági bizottságának. Még theológus korában megírta a főiskolai önképző- társulat történetét. Több egyházi beszéde (lelkészválasztás, székfoglalás stb.) jelent meg. Mint püspökladányi pap szerkesztette a Püspökladányt. — Ugyanakkor szerkesztette a Debreceni Protestáns Lapokat hét éven át. Kötetekre terjedő cikket irt Revizora volt a Calvin institúció fordításának. Irt egy önálló appologétikát. Régi hangok címen dogmatikai tanulmányokat s a „Baptista“ cimü népies műve 2 kiadást ért. Erőss Lajos püspököt 1908 szeptember 23-án választották meg az egyházkerület püspökévé. Az első maguknál, emlékszik Klárika? S beszélgettek tovább .édes semmiségekről ... Ezek az édes semmiségek úgy illenek azokhoz a szinte öntudatlan boldogságokban mosolygó arcokhoz a csillogó szép szemekkhez, ahoz az édes, lágy álomba ringató cigányzenéhez ahoz a rózsaszín, illatos levegőhöz... ... Emlékszik Klárika?... * * * Fordítsunk pár lappal odább a krónikában. Olyan meleg a levegő... parfüm szivarfüst együtt úszik a levegőben...Jouron vagyunk. Már a vége fele. Asszonyok, lányok, fiatal emberek egy-egy csoportban nevetgélnek, beszélgetnek; egy szép szőke lány zongorázik, egy hadnagy forgatja a kottát neki s nézi a lány szép fehér puha kezét... Itt van Klárika is. Klárika, az asszony de nem a Pista felesége. Más vette el, de hiszen igy szokott az lenni. — Emlékszik, Pista régen... — A’ gyermekség volt nagyságos asz- szonyom. Nagyságos asszonyom hozzá ment máshoz, én is elveszek egy mást s vége van. S mig ezt mondta, nézte-nézte hosszan a zongorázó szép szőke lányt. A szép asszony csak néz magam elé aztán kacéran hátra veti a fejét, a fogai, szeme csak úgy villognak: — Igaz, Pista, igaza van; de talán még sem volt az olyan gyerekség... Tovább szól a zongora. Olyan meleg a levegő...parfüm, szivarfüst együtt úszik a levegőben. * * * Még odább egy pár lappal. Igaza van Pistának; Klári néni már özvegy asszony is, Pista is Pista bácsi már, nemcsak felesége van, hanem nagy lánya is: a szép Vilma. Pista bácsi ott ül az asztalnál a kényelmes karosszékben s nézi, hogy a két asszony hogy csinosítja az ő szép leányát, Vilmát. Ä két asszony Etelka néni, az egykori zongorázó szép szőke lány, most a Pista bácsi felesége, meg Klári néni. — Milyen szép vagy édesem! — mondja elragadtatással Klári néni. Etelka néni nézi boldogsággal, mint csak egy édes anya nézheti gyermekét. Hogyne volna szép, Vilma. Hiszen ha maga a természet nem tette volna széppé, tenné a boldogság. Mert bizony Vilma menyasszony, még pedig a Klári néni fiának, a Gyurinak a boldog kicsi arája. Be is toppan hamarosan a vőlegény, hogy vigye Vilmát — mép nem ugyan az esküvőre, csak a bálba. Hamarosan el is mennek, becsukódik utánok az ajtó, Pista bácsi meg Klári néni egyedül maradnak; lent az utcán hallatszik még h távozó kocsi dörgése. — Megyek már én is nászuram haza — nem a bálba — mondja Klári néni a szép öreg asszony s próbál egy kissé kacéran mosolyogni, mint régen valamikor s keskeny puha ajkain, mint egy visszfény játszik a múltakból egy visszatérő mosoly. — Emlékszik még nászuram ? — Emlékszém, emlékszem ...............de me gfáznak a lovak odalenn, ha soká várnak. — Igaz biz’ az; na jóéjszakát! — Jóéjszakát! Pista bácsi beleült az öreg karosszékbe; egyet-kettőt szippant a hosszuszáru csibukból s mig nézi, hogy mint ölelik átal, mint olvadnak együvé s mint tűnnek el a kékes-szürke füstkarikák, lassan mormolja : — Emlékszik még? P. J.
