Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)
1911-03-03 / 31. szám
2 oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1J11. Uj! w I próba-terme Ujj nyakig sárosán menjenek az — Isten házába, hálát adni a mindenhatónak, azért, hogy őket Szatmárhoz kapcsolta, embertelen dolog az apró gyermeket arra kényszeríteni, hogy nyakig piszkosan járjanak az iskolákba! Ugyan úgy áll a dolog az utakat illetőleg a külterületen is. Emellett a külterület kér biztonsága megóvására csendőr őrszemet s világítást a két fő utón. A biztonsági intézkedést illetőleg igazán abszurdum az, hogy az óriási kiterjedésű külterület csendőrság nélkül van. Tegyük fel, hogy valakit a nagy rét oldalon megtámadnak, amire a jár őr hallomást szerezhet arról, az illető munkáját nyugodtan elvégezheti, lemészárolhat egész családokat, kirabolhatja az egész nagyrét oldalt, segítőtársa neki a sötétség. Mit kér tehát a külterület az anya várostól? Azt, hogy lehetőleg óvja megi vagyonát s életét? Ez pedig már igazán jogos és méltányos kívánság s épen azért méltán itt lenne az ideje annak, hogy e kívánságok teljesittese- nek, a sérelmek orvosoltassanak. Széljegyzetek. A DIJNOKOK nein juthatnak a király elé, mert a miniszterelnök nem pártolta kihallgatásuk iránt benyújtott kérelmüket. Szegény dijnokok! Ezután is három korona öt- 1 vénből fogják nélkülözni a mindennapi kenyeret. Egy vigasztaló azonban mégis van reájuk nézve a kihallgatás elmaradásában. Mert igy megspóroltak az ál amnak egy délelőttöt, amelyet különben a királyi vár tövében várakozva töltöttek volna el. Így van ez jól. Majd amikor rá fogunk jönni, hogy sokkal célszerűbb, ha a jövedelmező ipari és kereskedelmi foglalkozásokra adjuk a gyermekeinket és amikor a dijnokok éhbérén uzsoráskodó állam tapasztalni fogja, hogy nem akad vállalkozó, aki a magyar állam érdekében három korona ötvenért éhezni akarna: akkor majd változni fog a helyzet. Addig is öllsünk szánakozó arcot, hallván e j szomorú hirt és tekintsünk méltó megillető- j déssel a szegény dijnokokra, akik igen okosan tennék, ha a közeledő szorgos munkaidőben elmennének kapálni. 9 feipviseloház Ölese. — Saját tudósitónk telefonjelentése. — Berzeviczy Albert elnök tizenegy órakor megnyitja az ülést. Hitelesítik a múlt ülés jegyzőkönyvét. A bankvita. Az első szakasznál Földes Béla az első felszólaló. Kijelenti pártja nevében, hogy az első szakasz első bekezdését nem fogadja el, mert az a közös bank szabadalmáról szól, ők pedig az önálló magyar jegybankot követelik. (Élénk helyeslés.) Nem fogadja cl a második bekezdést sem, amely arról szól, hogy a közös bank alapszabályai a módosítottakon kívül érvényben maradnak. Hivatkozik az 1887-iki bankvíára, a mikor az alapszabályok harminchat szakaszát változtatta meg a Ház. Utal arra a vádra, iiogy a parlament nem végzett elég munkát s ezért sürgetik a bankjavaslat átengedését. Először is kijelenti, hogy a parlament első sorban vitatkozó testület, tehát minden vitát a lehető legszélesebb mederben kellene lefolytatni. (Úgy van!) Utal a már letárgyalt javaslatokra. Öszehasonlitja a javaslat magyar és német szövegét és kimutatja, hogy azok nem fedik egymást. Holló Lajos: Szép nemzetközi szerződés kétféle szöveggel! (Helyeslés.) Földes Béla: Ezt a hibát okvetlenül reparálni kell. Kéri tehát a szövegezés teljes megállapitását. Az első szakaszhoz számos módosítást nyújt be (Élénk helyeslés.) Lukács pénzügyminiszter: Arról nem lehet szó, hogy ez a javaslat nem részesült elég beható megvitatásban. Nemzetközi egyezmény leven ez a javaslat, semmiféle módosiiást nem fogadhat el, de nem is tartja azokat lényegesnek. Polónyi Géza: Tiltakozik az ellen, hogy csak azokhoz a staíutumpontokhoz lehessen szólni, amelyek módosíttatnak. Az első szakasz az összes pontokról szol, tehát valamennyiről lehet beszélni. (Helyeslés.) Kérdi hogy az első szakaszban érvénytelenített öt ponthoz külön-külön vagy egyszerre szólhat-e? Elnök rögtön válaszol. A házszabályok szerint egy-egy szakaszhoz csak egyszer lehet szólni. Aki az egyik másik hihadallamát. A komor egyházi éneknek fenségesen szárnyaló, mégis egyszerű és egyszerűségében is szivhezszóló dallama megmozgatja az ő kis szivét is Valami öntudatlan melegség hatja át. Eszébe jutnak a tanítójától halott és a Megváltóra vonatkozó bűvös bájos kis mesék, felcsendül előtte az apjának erős, férfias hangja, amint odahaza, munka után olvassa a bibliát. És vágyódik vissza nyomorúságos otthonába, a beteg édes anyja a halálra fáradt édesapja mellé. Hogy aztán gyorsabban járhasson, hogy minél hamarább visszajöhessen és élvezhesse hideg otthonának édes melegét, megszaporázza a lépteit. Hasítja a ködöt, utat szánt a hóba ... Kiér a fenyvesbe. Kikeres egy kisebb fácskát, előszedi a bicskáját és kivágja vele a fát. Aztán lerázza róla a havat, magához szorítja a kis karácsonyfát, megkeresi a lá- banyomát és rohan vissza az utón. A lábai azonban olyan nehezen viszik. Rongyos cipőjére ráfagyott, vékony nadrágja szárán átnedvesedett a hó s most mázsás súllyal vonja lefelé. A fülei, az arca csak úgy égnek, a szemei meg le-lecsukódnak. Elálmosodik ; a hónak tiszta, fehér lepedője olyan csábitó- lag hat reá. Mintha csak azt mondaná; Feküdj le rám, süppedőbb vagyok, mint a legvastagabb párna, tisztább, mint a legtisztább lepedő, fehérebb, mint a patyolat. A gyerek meg válaszol : — Nem fekszem le rád! Odahaza az én kis szalmazsákom jobb fekhely, mint te vagy. Az édes anyám két ölelő karját, meg forró csókjait, amelyekkel meg fog jutalmazni hogy neki karácsonyfát viszek, te nem pótolhatod. A kis rikkancs hangosan beszél. A szavai töredezetten hagyják el az ajkait. Aztán még megpróbál sietni, nem tud. Egy darabig még megy, aztán lesüpped a hóba és elalszik. Szépeket álmodik. Pásztorok vonulnak el előtte. Arcukon szent öröm, lépteiket sietteti az égi üzenet. Aztán lát egy nyomorúságos kis jászolt, benne égi glóriától körülövezett gyermeket. A gyermek körül kis angyalok szállonganak s valami fenséges dalt énekelnek. És napkeleti bölcsek járulnak leiébe. Az egyik vakitó fényű kincseket, a másik mirhát rak a kicsike lábaihoz, a harmadik tömjént gyújt és füstfelhő fedi be a képet amelyen mégis keresztül ragyog a glória... A kis rongyos rikkancs arcára valam csendes mosoly lopódzik, megdermedt, vézna karjaival még egyszer magához szorítja a kis fenyőfát, teste még egyet vonaglik és aztán meghal. Odahaza, valami kis külvárosi odúban, az esti vak sötétben megmozdul a gyerek apja. Előszedi a gyufáját és meggyujt egy kis rozoga lámpát vele, aztán odaszól az asszonyához: — Nem jön a gyerek. Ja persze, ma nincs üzlet Hát kezdjük. Aztán sóhajt, nyújtózkodik egyet, felnyúl a mestergerendára, leveszi a bibliát és olvasni kezdi. »Mikor pedig született volna Jézus Bethlehemben...“
