Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)

1911-03-22 / 47. szám

2. oldal. északkelet mi Somlyay próba-terme Szatmárnémeti, 1911. f i fi f veztek ki püspökké, meglepően liberális nyi­latkozatot tesz egy újságíró előtt. Lehet ugyan, hogy az egész nyilatkozat nem egyéb egy hangulatkeitési szándékkal közrebocsátott me­sénél. Mert a katholikus egyháznagyok a valóságban alig valamivel fehérebbek azok­nál a sötét arcképeknél, amelyeket róluk közéleti szereplésük nyújt. Mégis örvendetes dolog, hogy legalább meséket olvasunk va­lamely egyházfő liberálizmusáról. Tulajdon­képen a magyar szabadelvüség sohasem volt egyéb romantikus ábrándnál, amelyről soha meg nem hallgatott utópisták álmodoztak. Most mégis kezd kedvezőbben alakulni a helyzet. Az ábrándozók már nemcsak hir­detik a maguk liberális felfogását, hanem nagyobb agitatórius hatás kedvéért egy püs­pököt választanak szócsövül, — kiindulva abból, hogy ha egy közérdekű mozgalomnak egy püspök is helyesel, úgy annak feltétlenül nyert ügye van. Misem világosabb annál, hogy a szekularizáció kérdése egy lépéssel sem közeledett a megoldás felé. De azért nem kell kétségbe esni. Amig lesznek Ma­gyarországon fantaszták és naiv püspökök, addig uem kell félteni a bölcsen megalapo­zott és felépített magyar társadalmi rendet és nem kell félteni a kevésbé biztos alapú légvárakat sem. Itt mindig lesznek fantáziáló ideálisták — ezek szövik a szép terveket. De lesznek ad hoc liberálisok is, akik gon­doskodnak arról, hogy a szép tervek valóra ne váljanak. Giesswein Sándor és Achim András beszélnek a javaslat ellen. Dávid fogászati műtermét Budapestről áthelyezte. Szatmár, Kazinczy-utca 15 szám. Műfogak, aranykoronák, csapos fogak, amerikai hídmunkákat jutányosán készít Telefon 258. TÁVIRATOK. — Saját tudósitónktól. — Uj olasz kabinet. Róma, márc. 81. A lapok valószínűnek tartják, hogy Giolitíi fogja átvenni a kabinet- alakítást. A Massagéro Írja, hogy Gio- litti a viszonyok nyomása alatt kény­telen lesz a kormányt ismét elvál­lalni. A lap rámutat annak a lehető­ségére, hogy a szociálisták belépnek az uj Giolittí kabinetbe. Általános sztrájk Portugáliában. Lissabon, márc. 21. A setabuli események elleni til­takozás jeléül hirdetett általános sztrájk dacára a legtöbb gyárban és mű­helyben dolgoznak. A sztrájkolok és a republikánus gárda között heves összeütközések törtek ki, amelyek so­rán a gárda a kardját használta. Szá­mos embert letartóztattak, nevezetesen a sztrájkban résztvevő szindikátusok elnökeit. A lázadó albánok. Konstantinápoly, márc, 11. A hadügyminiszter, hogy az Észak-Albániában ismét remitenssé vált albánokat megnyugtassa, mihelyst a kamara a hadi költségvetést meg­szavazta, odautazik és magával viszi az Albániában nagy tekintélynek ör­vendő Enver bég szabadsághőst, kit Berlinből, hol a katonai attasé állását tölti be, külön e célból hazahivatik. B JER1T05“ Első szatmári általános ii ■ n* kereskedelmi tudakozó intézet. Petőfi-u. 17. sz. Telefon-sz.: 310. Már nem uj vállalat, amennyiben széleskörű összeköttetései révén nyolc megyéből a ke­reskedők és iparosok hitelképessége és vagyoni állapota felől azonnali informa- tiókkal is szolgálhat. — Ne tessék tehát addig üzletet kötni, mig az informatiót nem szerzi bé. 0 hépsíseiőház ülése. — Saját tudósitónk telefonjelentése. — Berzeviczy Albert alelnök fél 11 óra után nyitja meg az ülést. Hitelesitik a múlt ülés jegyzőkönyvét. Elnök: Válaszképen az elnökséghez intézett kérdésre, de a közvélemény óhajá­nak is eleget téve, megemlékezik arról, hogy az egész világ figyelme most Olaszország felé irányul, mely ország most ünnepli meg egységesítésének és függetlenségének félszá­zados jubileumát. (Éljenzés.) Az önnálló or­szággá csak most alakult olasz nemzet volt Hasznos ajándéktárgyak! Alpaca és britaniai ezüstből. Evőesz­közök. Francia bronz, bőr és faáruk­ból, gyermekjáték újdonságok, szoba torna, hinta, sport, vadászat és vivő felszerelésekből, gyermek kocsik es székek, mindenféle kosár áruk, papír, munka és utikosarak, bőröndök, berendezett nesseserek, manicürök és mindenféle utazási cikkek. Villanylámpa, gyújtók, készülékek Ragályinál, Szatmár, Deák-tér 8. sz. (Gillyén-ház.) Telefon-szám 296 megőrzője az antik műveltségnek és művé­szétnek, s tőle vette át az egész világ a klasszikus műveltséget és Olaszország volt a bölcsője a keresztény haladásnak is. (He­lyeslés.) Indítványozza, hogy a képviselőház táviratban üdvözölje az olasz képviselőházat. (Éljenzés.) Szmrecsányi György: Ha az elnöki javaslatban csak arról volna szó, hogy egy több fejedelemségbe tagozódott nemzet egy államba egyesült, a néppárt a javaslathoz hozzájárulna. Minthogy azonban az olasz királyság megalapítása összeesik a pápa vi­lági uralmának megszüntetésével és Róma fegyveres elfoglalásával, azt pedig jogosnak el nem ismerheti a néppárt az ünnepléshez nem járulhat. (Derültség az egész Házban.) Felkiáltások: Szavazzunk! Elnök: Azt hiszi, hogy szavazás nélkül is kimondhatja, hogy a Ház javaslatát el­tagadja. (Élénk helyeslés.) Lukács László pénzügyminiszter jelen­tést terjeszt be a közös költségeknek a bud- getben való kiigazítása tárgyában. Emlékeztet arra, hogy a költségvetés benyújtásakor a közös kiadások még nem voltak megállapítva ! s hogy a pénzügyi bizottság ezt a tételt füg- ! gőben is tartotta. Kéri jelentését a pénzügyi- i bizottsághoz utasítani. Elnök javasolja, hogy abban az esetben, ha a közös költségek előbb kerülnének napi­rendre, mint a pénzügyi-bizottság jelentése elkészülne, azokat később tárgyalják. (He­lyeslés.) Hieronymi Károly kereskedelmi minisz­ter törvényjavaslatot nyújt be a szabadalma­zott tárgyak időleges forgalmáról és a véd­jegyek engedélyezéséről, valamint három vicinális javaslatot. Gróf Lázár István kiküldött vizsgáló-j biztos leteszi az esküt. A budget-vita. Vajda Sándor a nemzetiségiek nevében kijelenti, hogy a költségvetést nem szavazza meg. Tulajdonképen a perifériákon kell ne­kik most dolgozniok, hogy legközelebb töb-; ben juthassanak a Házba (Mozgás), de az1 eddigi beszédek provokálták, hogy vázolja a nemzetiségiek álláspontját. Hivatkozik gróf Tisza István beszédére, aki arra a konklú­zióra jutott, hogy a nemzetiségi kérdés meg­oldása nélkül a magyar faj jövője nem biz­tosítható. Ez a helyes beszéd. (Mozgás.) Azonban nem követik, hanem folytatják a tyukszemrehágás politikáját. Apponyinak a rendeletét a mostani kormány sem vonja vissza. Felkiáltások balról: Ez csak természetes! Gróf Batthyány Pál: Hogy mer igy beszélni a magyar parlamentben ! (Zaj.) Vajda Sándor: Sajnálja, hogy Tisza békeakciója nem sikerült. Polemizál Kállay Ubul beszédével. A szlávoknak és románok­nak együttműködése rémkép.

Next

/
Thumbnails
Contents