Északkelet, 1911. február (3. évfolyam, 6–28. szám)
1911-02-12 / 15. szám
2. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1911. Uj! © © Somlyay próba-terme ! © Q Uj! vahihetöség megtestesülésének ismernek, leleplezte nagy Kaméleont. Elmondotta róla, hogy — igaz, hosszabb habozás után — már az önálló bank hívének vallotta magát; már a függetlenségi pártba lépés szándékát hangoztatta a kibontakozási tárgyalások folyamán. Lefelé, Justh és a nemzetre áldásos kibontakozás útját kereső többség előtt. Közben azonban — mint Őfelsége kijelentette — a korona tanácsában állandóan a bankközösség rendületlen híveként viselkedett és igy egyidejűleg erősítette azt a merev magatartást, melyet a Felség önállósági törekvéseinkkel szemben elfoglalt. Hát ilyen kufárok kezébe van ez időszerint letéve nemzetünk sorsa, ilyen hiv szolgák sáfárkodnak a rájuk bízott súlyos nagy talentumokkal. Akik e leleplezés után a jól megérdemelt tcözmegvetés elől ismét csak a más bőre árán akarnak menekülni. Indiszkréciónak kiabálván Justh Gyula gondviselésszerü kinyilatkoztatását. Hanem a nemzet, amelynek kincseiről van szó, megérti ez újabb marázatát jogos törekvései örök kudarcának. Megérti és érdemük szerint jutalmazza majd hatalmi lázban őrjöngő hűtlen szolgáit, amikor egyszer csak számon kéri a taleetumokat. Mert számon fogja kérni, az bizonyos . . . Széljegyzetek. ÉVFORDULÓRA gyűltek össze az ig- lói választás szereplői és azok, akik együtt éreznek az iglóiak miniszter-képviselőjével. Az elmúlt egy év óta nngyot fordutt a világ. Akkor még maguk sem hittek a csillaguk feljövetelében, — ma már ők diktálnak törvényt és igazságot. Szóval lakó máztak az urak. Áldomást ittak a vásárra gazdasági önállóságunk eme derék elkupeczkedői, magyarosan félrevágták túri süvegük és mondtak a helyzethez nem illő. diszonáns és hazug frázisokat arról, hogy ők a haza sorsát mennyire szivükün viselik. Pedig csak vásárt kötöttek kupecék, csúnya, undorító vásárt. Iglók és egyéb magyar Tarasconok ügyesen elhagyták magukat adni nehány ezer koronákért és a miniszteri kegy még csak remélt felderüléséért. Akaratlanul is eszünkbe ötlik iskoláskorunk kedves emléke, amit kéjjel olvasgattunk jó Heltai Gáspár meséiben: Mátyás király trufája, ki is, imigyen hivá bé az alkuvó svábot: gyere bé a bótba, megárufok veled. Kupecék is lemérték singit a lónak és iglóék csúnyán bementek a boltba. Most áldomás ivódott a vásárra, az urak züllöttek egyet a hazáért. Az áldomás levét a becsapott választók itták meg és ez nekünk abszolúte nem fáj. De hogy az árát a nemzet fizesse meg. annak vagyunk egy páran ellenzői, akik készek vagyunk minden eszközzel útját vágni kupecék nemzetbomlasztó és alkotmányeláruló törekvéseinek. Naptár. Február 12. Dr. Kováts István ref. lelkész beiktatási ünnepélye. Február 12. Asztalos ifjúság bálja. Február 12. A kath. legényegylet tánc- mulatsága saját helyiségében. Február 12. Ref. egyházbál a Pannóniában. Február 16. A zeneiskola kamarazene hangversenye a Cecil-egylét nagytermében. Február 19. A gör. kath. egyház tánc- mulatsága a Vigadóban. énekelt. Dicsekedve beszélt művészetéről, a sikerekről, amelyeket aratott, a boldog dél- atánatókról. amelyekét Porte Saint-Martin kis kávéházaiban töltött barátaival, szájában finom zamatu szivarral, amig Stella végignézte azoknak a boltoknak a kirakatait, amelyekben az éeekesnők be szokták szerezni bluoseaikat és hamis gyémántjaikat. Ezeknek fényében aztán esténkint úgy ragyogtak, mint a kis királynők! — Aztán, látod, Öregem — mert már tegezte ismeretlen társát — a gyönyörű délutánok és esték, emelyek visszhangzottak a tapstól és tetsztés-zajtól, véget értek . . . Talán te is hallottál engem énekelni egynéhányszor. A falragaszokon Marius volt a nevem s úgy szerepeltem, mint marseillo komikus . . . Kiürítették az utolsó pohár bort és u palackot rendeltek. Marius fotytatta. — Nos, tehát megismertem Stellát s egymásba szerettünk. Oh, csodadolgokat beszélhetnék neked erről a szerelemről, ■erről a kölcsönös boldogságról! . . . Egy i szép nap estéjén hiába vártuk: nem jött el a hangversenyre. Barátaim élcelődtek s nekem nem volt kedvem énekelni. De nem bújhattam ki alóla, szerződésem volt. S oly fényesen énekeltem ezen az estén, hogy a gyűjtés eredménye még soha sem volt oly gazdag, mint akkor . . . Pedig már tudtam, hogy Stella elhagyott egy üresfejü zongorajátékosért, aki a Montmartre egy énekes kávéházában gyötörte rossz pianoját. . . Nem vártam be a tapsot, mely utolsó couplet-em nyomán felhangzott, hanem felöltő nélkül, felhevülve s esztelenül kirohantam az utcára. Tél volt és jeges eső esett. Átható rumszag, palackok, poharak s mind az, amit most magad körül látsz. . . csupán. A hangom az ördögé lett s arról, hogy újra föllépjek, többé szó sem lehetett. Láthatod rólam, hogy a fényes pálya derékban eltört s hogy igazam volt, mikor azt mondtam, hogy egy nő tette tönkre . . . Megittak egy pohárral az uj palackból s a nagy szakállu fickó szemében különös fény csillogott fel. — Mondd, csak Marius — szólt a kis kopaszhoz, — akik a nyomorban találkoznak, azok, ugy-e bár testvérek? Nézd csak, van nekem is számodra valamim, ami érdekelni fog. A véletlen néha bolond tréfát üz... Én is szenvedtem, pedig a nő, kiért bánkódtam, nem érdemelte meg. Én vagyok Odilon, a zenész, akiért Stella téged elhagyott . . . A szemközti falon ezer darabra zúzódott egy odavágott pohár. Marius felugrott és rekedt szidalmak között rávetette magát Odilonra: — Hitvány! Te raboltad el kedvesemet! Te tetted tönkre a jövőmet ! A következő pillanatban a két férfi heves tusában a földön hevert. A feldühödött vendéglős odarohant és mindkettőjüket kidobta az ajtón. A jéghideg szél csakhamar lehütötte Marius haragját. Nem birt többé magával s karját beleöltötte Odilon karjába. Azután eltűntek az éj homályában. A báli idényre ■kézelő és mellgombokat, glacekeztyüket s Ragályinál ® legújabb és legizlésesebb úri divat cikkeket u. m. frack és Smocking inge- _ két, mellényeket, nyakkendőket, kézelő és mellgonUjokat^ glacekeztyüket stb. stb. legelőnyösebben beszerezhetjük Deáktér 8. Gillyén-ház. Telephon 296. ez. G
