Északkelet, 1911. január (3. évfolyam, 1–5. szám)
1911-01-22 / 4. szám
ÉSZAKKELET 5. oldal. Szatmárnémeti, 1911. ebben nincs nézeteltérés, — hogy az önálló jegybank felállításának lehetősége teljes mértékben megvan. De valahányszor erről a lehetőségről beszélnek, mindannyiszor a kromatikus skálánák olyan hangszinezetével adják elő, hogy hiszen lehetni lehetséges, de aztán a jó Isten tudja, hogy fogunk majd utána festeni. A mikor a kérdésnek ezzel a részével foglalkozom, méltóztassék megengedni, hogy egy megszokott gyengeségemmel szakítsak. Nekem gyengém az, hogy az érveknek és az argumentációknak terén — másutt fálda- lom, úgy sem engedhetem meg magamnak ezt a luxust — szeretek a magam automobiljában utazni és nem szívesen ülök be azokba a számozott kocsikba, a melyekbe mindenkinek módja van beleülni. De az a felfogásom, hogy közgazdasági kérdéseknél nem az eredetiség a fő s törekvésünknek nem ez a súlypontja, hanem az, hogy igazságot mondjunk. (Helyeslés.) Ezért s hogy beláthassuk a beutazandó vidéknek minden részletét, méltóztassanak nekem megbocsátani, ha néhány ismert részlettel fogok egészen röviden előállani, utalással azokra, a miket a bankszakértők a maguk véleményében elmondtak. (Halljuk! Halljuk!) Milyen lesz az önálló bank? Kétségtelen, hogy amikor egy önálló jegybanknak felállításáról van szó, akkor az eldöntendő első kérdés az, hogy mennyi hát a magyar hiteléletnek igénye és mennyi ezzel szemben az a fedezet, amelyet a jegybank nyújtani képes. A szakértői véleményekből mindenki elolvashatja, — a mire most csak pillanatnyilag utalok, — hogy a közös bank magyar fiókjánál leszámítolt és pedig nem a behajtás végett ott jelentkezőknek hanem leszámítolás végett ott benyújtott váltóknak, — mert hisz ez meríti ki a magyar hitelélet igényeit — az összege a legnagyobb hitelfeszültségnek idejében, 1907. december havában sem tett ki többet, mint 346 milliót, vagy kerekítsük ki felfelé, 350 milliót; 48 milliót tett ki a maximális lombard, kerekítsük ki ezt az összeget is 50 millióra, tehát ez összesen 400 millió. 300 millióra rúg a kinyomozott adatok alapján az a váltó és lombard szükséglet, amelyet mi más osztrák pénzintézetektől veszünk igénybe. S miután — gondolom — senki sincs abban a véleményben, hogy az önnálló jegybank felállításának esetére megszűnik minden összeköttetésünk Ausztriával s azt egyszerre ketté vágjuk, minden szakértőnk vélekedése szerint annak az összegnek legfeljebb felét lehet felvenni olyan gyanánt, amely Magyarországon a jegybanknál keresne kielégítést akkor, ha önálló jegybankunk volna. Tehát a 350 milliónak és a 150 milliónak összege összesen 500 millió korona, amely a maximális hitelszükségletet teszi. Ezzel szemben az összes bankszakértők 150 millióra tették a szükséges tőkének alapösszegét, a mire nézve igazán nem volt nézeteltérés, hogy ezt akár Magyarországon, akár — ha akarjuk — a külföldi tőkének is segédletbe vételével meg tudjuk szerezni. 50 millió az az összeg, amely giró betétek gyanánt van elhelyezve eddig is Magyarországon és 100 millió korona az, amelyre feltétlen biztonsággal lehet számítani, mint állami elhelyezésre. Hiszen az állami zárószámadásoknak tanúsága szerint ennél jóval nagyobb az a készlet, amellyel ma a magyar állam rendelkezik. Így tehát 500 millió korona hiteligénynyel szemben 300 miliő korona kétségtelen fedezet állván, azt találjuk, hogy máris 54 százalékos ércfedezettel rendelkezünk, szemben a törvény által igényelt 40 százalékkal. Ne méltóztassanak kicsinyelni ezt az összeget akkor, ha meg méltóztatnak nézni például a német birodalmi bank 1909. évi december 31-iki kimutatását, amelyből az tűnik ki, hogy abban az időben a jegyek ércfedezete ott 44'1 százalék volt. Akár ezt a számítást vesszük alapul, akár azt az igen elmés számítást, amelyet báró Kornfeld tett a maga véleményében és a melyre kitérni nem akarok, minden kétségen felül áll az, hogy mi fundált bankkal rendelkezünk. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Már pedig azt méltóztassék szintén megengedni, hogy egy bank iránt való bizodalomnál és teljesítő képességének megállapításánál az első és leglényegesebb kérdés az, jól van e fundálva ez a bank vagy sem, jól van-e kezelve vagy sem. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, senki kétségbe nem vonhatja, hogy ilyen jegybank kezelésére való képességünk megvan, annál is inkább, mert a bank szétválasztásának esetére, bár az osztrák banknak joga lesz nálunk fenntartani okokat, kipróbált személyzetének egy részét minden kétségen felül átvehetjük. A fizetési mérleg. Ezzel szemben báró Madarassy t. képviselőtársam a fizetési mérleg {kérdését említette fel és ezzel kapcsolatban a mi passzív fizetési mérlegünk folytán bekövetkezhető aranykiszivárgás esetét vetette fel. Itt megint ellenmondás mutatkozik t. képviselőtársam és a t. előadó ur felfogása között. A t. előadó ur a maga beszédében szives volt azt megengedni, hogy a passzív fizetési mérleg kérdése nem befolyásolja az arany kiszivárgását, az önálló jegybank teljes mértékű szolidítását, megállhatását, és ezt a felfogását érvekkel is támogatta. Legyen szabad nekem is utalnom arra, a mire Hegedűs Lóránt és báró Madarassy- Beck Gyula, hogy nálunk a mi belső forgalmunk az aranyat tényleg nem igényli. Méltóztatnak tudni, hogy bármely kereskedő vagy vendéglős, ha bemegyünk és nála váltanunk kell, előre is bocsánatod kér tőlünk, vájjon szabad-e neki aranypénzt adni papírpénz helyett. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A hogyan ismerem a magyar ember természetét és az e tekintetben elterjedt közfelfogást, azt hiszem nem csalódom, ha azt mondom, hogyha az Osztrák-Magyar Bank például bevonná a maga jegyeit és kényszerítené az embereket arra, hogy aranyat fogadjanak el, mikor ezer arany koronával kínálnának meg valakit, az illető szívesen felajánlana egy koronát arra, hogy neki ne aranyban, hanem papírpénzben lehessen azt megkapnia. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A mit mi a gyakorlatból tudunk, azt megerősiti a statisztika is. T. barátaim hivatkoztak arra, hogy azon kilenc* esztendő óta, mióta az aranyat forgalomba helyezte az Osztrák-Magyar Bank, összesen 2000 millió korona arany bocsáttatott forgalomba és ebből mindössze 234,556.000 korona az, a mi forgalomba maradt, a többi a bank pénztáraiba visszaháramlott. Legyen szabad ezen adatok közt disztingválva kiemelni, hogy a magyar forgalomban pedig a budapesti intézet és a magyar bankfiókok részéről kiadatott aranynál sokkal több szivárgott vissza. Ezek ad adatok akként állanak, hogy Budapesten kibocsáttatott 77,150.000 darab huszkoronás arany és 81,347.000 darab tiz- koronás arany. Ebből Budapesten visszafolyt 98.483.000 huszkoronás és 44,529.000 tiz- koronás arany. Tehát 20 millióval — elhagyom most a százezreseket — tehát mondjuk 20 millióval több áramlott vissza, mint a mennyi kiadatott, a tizkoronásoknál azonban ; 36 millióval több marad a forgalomban. Ezt azonban teljesen helyreállítja a magyar bankfiókoknak mérlege, mert itt kibocsáttattot 161.350.000 huszkoronás, 95,037.000 tizko- ronás; visszafolyt pedig huszkoronásokban az egész készlet, 161,491.000, tizkoronások- ban pedig jóval több a kibocsátásnál, vagyis 121.087.000 úgy, hogy ha összevetjük ezeket a számadatokat, arra jövünk rá, hogy körülbelül 12 millióval többet adott vissza a magyar forgalom, mint a mennyit a pénzintézetektől kapott, annak jeléül, hogy azt is visszaadta, a mi Ausztriából vagy máshonnan jött ide forgalomba. Ez a dolog — és ezt itt szükséges megemlitenünk — egyesen az önálló magyar jegybank felállítása mellett szól, mert hiszen akkor, mikor nálunk a belső forgalom nem igényel és nem szív fel aranyat, nekünk külforgalmunk számára sokkal több aranyunk áll rendelkezésre, mint a mennyi máskülönben állhatott volna. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A fizetési mérlegre vonatkozóan azt méltóztatnak mondani, — sokszor hallottuk már itt, — hogy ez a fizetési mérleg Fellner tanárnak kiszámítása szerint 176 millióval passiv. Legyen szabad nekem azokhoz, a miket arra nézve elmondottak, hogy a fizetési mérleg egy helyt nem állható, legalább gyakorlatilag semmiképpen helyt nem állható fogalom, még néhány megjegyzést fűznöm, fizetési mérlegről hallok, — hasonló vonatkozásokban beszéltek ezelőtt a kereskedelmi mérlegről — mindig eszembe jutnak azok az orvosi gyógymódok, a melyekkel váltakozva szerencsénk volt találkozni. Vannak idők, a mikor az orvos urak — és itt bele kell értenem gr. Serényi Béla földmivelésügyi miniszter urat is — azt a tanácsot adják, hogy nem szabad sok húst enni, hanem együnk minél több főzeléket. (Derültség balfelől.) Esztendőkkel azelőtt pedig az volt az általános elv: sok húst enni, mert csak igy tudunk jól táplálkozni. Vannak idők, a mikor azt írják elő, hogy nyáron a nyári meleg elől menekülni kell az erdőknek hűvösébe. Tíz esztendővel később az orvosi tudomány abban kulminál, hogy a világért sem árnyékba menni, csak a napot kell keresni és minél jobban sülni. Klánicza László polgári, katona és orthopäd cipészmester modern cipész-műhelyében Szatmár, Kinizsi-utca 32. a legszolidabb árban a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelig készülnek úgy francia valamint angol cipők és csizmák, dísz-, lovagló stb. csizmák. (Orthopäd) Fájós lábakra kiváló gondot fordít. Vidéki megrendeléseket és javításokat gyorsan és pontosan eszközöl.
