Északkelet, 1911. január (3. évfolyam, 1–5. szám)
1911-01-01 / 1. szám
2. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1911. Boldog újévet! Ezzel a két szóval köszöntik ma egymást az emberek széles e .földiekén. Ez a kívánság száll ma halomszámra a postán, ezzel kopogtatnak ajtóinkon és ennek a köszöntésnek a tiszteletére ragad meg bennünket az ajándékozó kedv. (!) Milyen ereje van a puszta szokásnak! Azaz hogy... az esztendőnek van ereje, mely, mint az időnek egy kimért szakasza, mintegy lelkes valósággá képződik, mely születik és meghal, eltemettetik és feltámad. Minden halál siralmas. Még a gonosztevőé is. Azért fájdalmas az ó esztendő búcsuzása. Még ha mostohán bánt is az velünk. Minden születés örvendetes. Nagy kilátásokat, reményeket fűzünk a születetthez, pedig ki tudja, mi lesz belőle ? így vagyunk az uj esztendővel is. Sok ékes kívánságunk megvalósulását várjuk tőle, pedig ki tudja, mit tartogat méhében. Óh, ha az a rengeteg „Boldog újévet!“ mind valóra válna, be más ábrázatja volna e siralmas világnak! Lelkünk vágya, legsajátosabb ösztöne, hogy keressük a boldogságot. Ez emészti meg erőnket, vérünket. Az érte való küzdelem elemi erővel folyik a bölcsőtől a koporsóig. Ki éri el az óhajtott célt? Senki. Örök igazság a bölcs ama mondása: „Halála előtt senki sem boldog!“ Minden időnek meg vannak a maga boldogságot célzó eszközei. Ma, ebben az anyagi világban a pénz, a tekintély, az uralkodás a mozgató elve a boldogulásra törekvésnek. E körül a mammon körül táncol a világ őrült veszetten, erre áldozza lelki kincseit is, ettől várja megváltását a társadalomnak és hazának. Szegény társadalom, szegény haza! — be erőtelen alapokra helyezik a te megváltásodat! Azok, akik maguk is lelketlenek, tehát hogyan érezhetnék meg az időnek, a lepergő esztendőknek szive- lüktetését, lelkének tomboló erejét. A lélek, ami megelevenít. A lélek romlatlan sajátja pedig egy szent vágy a függetlenségre, minden téren, az egyed és összesség életében s az a szeretet, mely imádattal függ az anyaföldön, a dajkáló hazán, ennek szabadságán — minden tekintély, behódolás és uralkodás megtagadásával. Az a szeretet, melynek nincs teste, lelke van csupán. Mi hozza meg újévi boldogságunkat! Vaj, ki tudná azt megmondani ! Mi csak egyet mondunk és csak a régit mondjuk: Óra et labora! Imádkozzál és dolgozzál! De ne magadnak imádkozz csupán és ne csak magadnak dolgozzál. És boldogulási ténykedésednek eme két fogalmát ne válaszd el egymástól! Azaz: dolgozva imádkozzál és imádkozva dolgozzál! Ebben nyilvánul a test és lélek har- mónikus műköo se, az anyagi és szellemi élet egész vonalán, minek az eredménye: boldogság. Ilyen értelemben kívánunk mi is mindenkinek: Boldog újévet! A színház. A lefolyt szinházi hét eseménye Rát- kay Mártonnak, a bpesti király színház művészének három vendégjátéka volt. Az első estén legbrilliánsabb szerepét a Luxemburg grófjának Berilovics hercegét mutatta be. Nem akarjuk játékát birálgatni, csak épen számot adunk azokról a kellemes benyomásokról, amelyeket éreztünk mindnyájan, akik láttuk. Megjelenése, beszédmodora, viselkedése, játéka meglepően tipikus. Tipikus pedig nem személyéhez, hanem szerepeihez viszonyítva. Az egyénis vonásokat, melyeket legtöbb színészünk minden szerepébe, alakításába oly kirívóan belevisz, ő mesterien elrejti úgy, hogy a következő estén nem is ismerünk rá az előbb látott-hallott emberre. És ezt a különösen finom érzéket és tehetséget igen sokra becsüljük. A Luxemburg Grófját már meglehetősen ismeri közönségünk, sőt akadt olyan is közte, aki bármelyik szerepet eljátszotta volna tanulás nélkül, ami persze csak a szövegtudást illeti. Mégis volt valami uj az előadásban. Értjük a Rátkay művészjátékát és külön ki kell emelnünk mesteri táncát. Jó volt az egész előadás, színészeink jól, kedvvel játszottak. Különben a játék ellen ritkán is esik kifogás, de az ének, az bizony sokszor egyeseknek nagy munkát ad. Rátkay másodszor a Molnár F. „Doktor ur“ c. bohózatában lépett fel. Itt is csak azt mondhatjuk róla, mint fentebb. Arcjátéka, gesztusai és mozdulatai is mesteriek.’ De jól játszottak a mieink is. Jók ügyesek voltak Zöldi V., Horváth Lenke, Homokay G., Vidor, Sipos, Roos. Csütörtökön a „Balkáni hercegnőt“ hozták Rátkay bucsufelléptével. Ezen kivül vólt Diák szerelem. Irta: Vajthó Lajos. Az internátus ablaka nagyot koccant. — Erzsiké lecsapta a könyvét, — kinyitotta az ablakot s óvatosan kitekintett. Csöndes volt az egész utca, csak egy férfi keringett fel s alá, — ha ugyan igy nevezhetjük a Pista urfit, aki, — bár még csak a Vll. gimnázium lépcsőjét taposta, de egy diákhoz sehogysem illő komolysággal tekintett fel az ablakon kihajló Erzsikére. — Viseljük magunkat csendesen s ne zavarjuk a boldog idillt, mert különben a Pista urfi megijjed s elillan az éjhomályban. — Lássuk csak mit csinál ? Mindenek előtt is előszed a zsebéből egy szelet papirt, golyóvá gyúrja s földobja az ablakba. És a kis lány ? — No hiszen az nem azért múlt el 15 éves, hogy el ne kapja a repülő papirt, amely tehát rendeltetési helyére jutott. Ezt ügyesen csinálta a Pista urfi s úgy látszik ő is osztotta ezen véleményünket, mert egy búcsú-pillantást vetve az ablakra, megemelte a kalapját s aztán sarkon fordulva — beleütközött az ott elhaladni akaró fizika tanárba. A tanár ur hátra hökkent, de hökken- tében fülön kapta hősünket s élénken érdeklődött a késő esti séta irányában. A diák holmi „patikába megyek“, „beteg a mamám“ kifogásokkal igyekezett a tanár kezeiben időző füleit kiszabadítani, ami annyival inkább is kívánatos volt, mert Erzsiké könnyes szemekkel nézte az elébbi idillikus jelenetnek ilyeténképen való prózai folytatását. Végre is tisztázódott a helyzet. Pista urfi elszabadult, — a tanár ur hazament, — az internátus ablaka pedig becsukódott. Lássuk mármost, mi fog történni az eddigi bonyodalom okozójával, az Erzsikéhez feldobott papirszelettel, amely — mint az sejthető is, — nem volt más, mint egy levél, amelyet az előbbi sorokban szenvedőleges szerepet játszó hősünk intézvényezett az ő Erzsikéjéhez. A kis lány, — miután meggyőződött arról, hogy nem hallgatózik senki, — felbontotta a levelet s olvasni kezdé a következőket : „Édes aranyos Erzsikém ! Holnap este 11 órakor elszököm hazulról és átmászva az internátus kerítése falán, sietek Hozzád! Légy tehát künn az ablakban s majd akkor személyesen adom át az ide mellékelt millió csókot...“ Eddig olvashatta csak Erzsiké a levelet, — mert az ajtó hirtelen fölpattant s belépett rajta a tanitó néni, akit nevezzünk a rövidség kedvéért Eufrozina néninek. Erzsiké, — mit tegyen mást hasonló helyzetben egy jól nevelt 15 éves kis lány? — elpirult. A levelet hirtelen elakarta dugni, de az már akkor rég az Eufrozina néni kezei között volt. „Egy levél! — Egy szerelmes levél!“ «X • fa lpo-iohhat éc T'fc 4 ff o f a kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka Kávét legoiosöbban Benko Sándor k"erék“ ^,,ko“Äiser.!,,j?-4-40 koro.nf-. beszerezhetünk villany erővel pörkölve.