Északkelet, 1910. október (2. évfolyam, 40–44. szám)
1910-10-30 / 44. szám
2. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1910. vetlen kutforrása. Szabad az ész, a gondolat, az eszme s a szellem ösz- szes tevékenysége s egyenlően szabad minden ember. Ez a reformációi lelkiismeret vívta meg a maga szabadság- harcát a népek állami életében, ledöntve hübérséget, jobbágyságot, minden szolgaságot, csakis olyan kormányformát ismervén el jogosultnak, amely mellett a nemzeti összetarto- zandóságnak, vagy mondjuk az állami szuverénitásnak keretein belül minden polgár szabad. Manapság már csakis ezen a lelkiismereten állhat meg mint alapon bármely állami lét és hogy e tekintetben még mily messze vagyunk a végcéltól, mutatják azok a küzdelmek, melyekben milliók harcolnak az őket megillető lelkiismereti, emberi jogokért. Mert egyenlőségre vagyunk teremtve s a halandó hivatása nem uralkodás, hanem szolgálat. Aki közietek első akar lenni, legyen a ti szolgátok ! Napjainkban különösen lehetetlen, hogy meg ne lássuk a reformáció teremtő hatalmát. Azok a tengermenti birodalmak, amelyekben a minapában éppen a középkori lelki járom nyomása alatt oly megrázkódtatások történtek, hogy az egyikben a kormányformának is változni kellett, csak a reformáció pünkösti tüzes nyelveinek illetését igazolják. Tanulhatnánk belőle mi magyarok is! Mert forr a mi vérünkben is valami. Ma még merő keserűség. De dolgozik benne a reformáció megédesítő ereje. Tüzet fog az nálunk is. Megújhodásnak kell következni. A reformáció evangéliomi leikéből merítjük reménységünk valóságát! Október 31-nek örökké ismétlődni kell — mind a tökéletes megújhodásig! E megújhodás pedig: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, Egyetértés, Béke, Szeretet, — Mennyország! Ezért dolgozzunk mi is egyenként és imádkozzunk ! Te égi Tűz maradj nálunk, Ha ránk hull a sötét éjjel, S úttévesztön botorkálunk Pártos szívvel, szenvedéllyel! Lobogtassad gyújtó lángod S teremtsd újjá e világot!!. .. » » A delegatio. Dr. Veréczy Ernő. Gyermekes naivság, boszantó és mégis kacagtató tónus mellett folynak a delegatio ülései. Milliókról van szó minden egyes tételnél, m inden egyes rovatnál s komikus gyerekséggel azon lovagolnak a delegátus urak, hogy a húskonzervek miképen használtatnak fel? A delegátus urak kérnek, könyörögnek, de midőn a közös hadügy- minister felvilágosítja őket, ők menten felvilágosodnak, hasra vágódnak a nagy, a hatalmas közös hadsereg, a nagy hatalmi hóbort előtt s a kérdéses tételt változatlanul elfogadják. Ha ezt látja az ember, önkéntelenül az a kérdés tolul előtérbe, hogy ha minden úgy lesz elfogadva, amint az elő lett terjesztve, ha semmi kivánalom meghallgatva nem lesz, ha semmiféle igény el nem ismertetik, tulajdonképen mi szükség van a de- legatiora ? Mi célja van e delega- tiónak ? Ellenőrzési jog gyakorlása a közös ügyek intézése felett s a közös ügyek szükséges költségeinek A bányász fia. (Emlékezés okt. 31.-re.) Szerencse fel! a bányász eltűnik A zord sziklák ijesztő mély ölén. Halvány fénnyel lobog a mécsvilág, S megszégyenül a vaksötét ködén. Mint lidércfény, úgy villan, imbolyog, Most itt, majd amott tűnik el... A bányász bátran megy fénye után És dalra kél: szerencse le! szerencse fel..! Szerencse fel! s ime elővillan A sápadtfényü bűnös aranyérc. Elül a dal... csak a csákány csattog, Minden csapástól megrendül a bérc. A bányász szíve lázasan dobog, Mihelyt a mélyben újabb kincsre lel; — No még! no még! hiszen még nem elég... A csákány cseng: szerencse le! szerencse fel! Szerencse fel! midőn a mélységből kijön, Ezzel köszönti otthon kedvesét. Mint a gyermek kedves játékszerét, Mutogatja örömmel kincseit. — lm’ nézzétek! a család oda fut.. . Ám egy fiúcska oda sem figyel; Zsolozsma zeng ártatlan ajkain, És az szebb mint: szerencse le ! szerencse fel! Szerencse fel! Az arany útra kél, Amerre megy, a léptei nyomán Átok fakad s pirosló vér rózsák, Majd Iángtenger a kunyhón s palotán. A sápadt k'ncsért testvér, jóbarát, Fiú apával vad tusára kel; Villan a tőr... a gyilkos igy kiált: Enyém a kincs ! szerencse le ! szerencse fel! Szerencse fel! a gyilkos megy tovább... De most egy templom előtt im’ meg áll; Aztán belép... majd ott benn meg remeg, Mellét veri, zokog... magába száll, Térdrehullva kérleli Istenét, Bűneiért kegyelmet esdekel—; És megnyeri, ha arannyal fizet, Már nincs bűne... szerencse le! szerencse fel! Szerencse fel! S az arany megy tovább—; — Óh mert neki még hosszú útja van! Epedve várják árvák, koldusok, De ha jajt hall, onnan tovább suhan. Nem könyörül—, hisz’ nincs neki szíve, Mit bánja ő, ha vérzik a kebel; Az éhezőre gúnyosan kacag, Jöjj majd máskor! szerencse le! szerencse fel! Szerencse fel! e rémes gúny kacaj Kiséri a szegény bányász fiát; S hogy ne hallja, a zárda csendjében, Előveszi titkon a bibliát. És olvassa... szemében izzó fény, — Talán a menny villáma lobban el—? Hallgass arany! te csábitó szirén, Ne zengd nekem : szerencse le ! szerencse fel! • Szerencse fel! ez volt dalod apám .! ? Hiszen a dal a poklok hymnusza; Pokolra visz e sápadt fényű érc, Hisz’ csengése a sátán gunydala, Bocsánatot igér a vérekért, Midőn magának fényes trónt emel; Az Isten pénzért nem árulja azt, Átok e dal: szerencse le! szerencse fel..! De nem vádollak édes jó apám! Pihend békén örök, nagy álmodat. Nem hagytál kincset nekem örökül, Csak híredet és kalapácsodat. Te nem azért bányásztál kincseket, Hogy a hívőket csaljuk meg vele ... „A bünbocsánat csak az Istené“! ír az ifjú... s már kész van levele. Egy ilyen nap sugáros reggelén, Ott áll Luther Wittenberg várfokán; Kezében ott a rozsdás kalapács, Dicsfény ragyog sugárzó homlokán. S a várkapura tűzi az Írást, Tolong a nép, mohón olvassa el... Az apa lelke a sírból kiszáll, Suttog: győztél fiam ! szerencse fel..! Ladányi Endre ref. lelkész. Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4-40 korona, ‘ • ’ villany erővel pörkölve. :::
