Északkelet, 1910. július (2. évfolyam, 27–31. szám)

1910-07-03 / 27. szám

Szatmárnémeti, 1910. pedig utasította, hogy a csendőrlakta­nya udvarán építendő istálló tervét és költségvetését készítse el. A jegyzők ? — Éhezzenek, ha úgy tetszik ! Már második elsején történik meg a jegyzőkkel és körjegyzőkkel, hogy a helybeli adóhivataltól számfejtetlen nyugtával és üres kézzel térnek vissza. Egy kicsit hosszúra nyúlt nekik a május hónap; fizetés szempontjából összeragadt a júniussal és júliussal, pedig a jegyzők aligha vannak olyan duhaj jókedvükben, hogy effélét kí­vánjanak : „bárcsak . . . szent György napig tartana.“ Ennek a lehetetlen helyzetnek magyarázata pedig az alispáni felvilá­gosítás szerint az a körülmény, hogy az u. n. jegyzői alapot még nem fi­zette be vármegyénk minden községe, ezért nincs pénz a kasszában. Még azon jegyzők számára sem, akiknek községe pedig eleget tett köteles­ségének. Távol áll tőlünk, hogy kételked­jünk az alispán ur felvilágosításában. Mindössze csak a nagy közönség előtt akarunk rá mutatni egy nagyon saj­nálatos jelenségre, amelyen valamikép mégis csak segíteni kell. Mert úgy tudjuk, hogy a jegyzők általában nem tartoznak a milliomosok közé és nagyon is rá vannak utalva arra a néhány koronára, melyet min­den hónap elseje jelent nekik. Ennek az elmaradása, pláne hónapokon ke­resztül, némelyiknek egyenesen anyagi romlását idézi elő és oda kergeti őket, ahonnan pedig — legalább szóval — minden közhivatalnokot visszatartani akarunk. Az adósságba, az uzsorások karmai közé. Mert élni mégis csak kell, ameddig lehet ............... EG YHÁZ és ISKOLA. . Figyelmeztetés. A jövő tanév­től kezdve megnyílik a prot. felsőbb leányiskola VI osztálya is. A ref. leányinternátus uj gon- noknőjévé Schint Hilda visszalépése folytán egyhangúlag Winterné Molnár ÉSZAKKELET Margit úrnő választatott meg, akit egyúttal a pénztárosi teendőkkel is megbíztak. Uj tanítónők. A ref. tanitónő- képő képesítő vizsgálataira 46 növen­dék jelentkezett, akik mindannyian ok­levelet nyertek és pedig 8 kitűnő, 16 jeles, 17 jó és 5 elégséges ered­ménnyel. Ezenkívül jeles munkames- ternői oklevelet nyert 1 jelentkező. Érettségi vizsgálat. A szat- márnémeti-i református főgimnázium érettségi vizsgálatának eredménye: A vizsgálatra jelentkezett összesen 43 tanuló; szóbelire bocsáttatott 42. Ezek közül jelesen érettek: Bartha Károly, Józsa László, Juhász Kálmán, Kóródi Zoltán, Puskás Lajos, Szakái József Jól érettek: Asztalos István, Balogh Géza, Galgóczy Sándor, Joó Ferenc, Markos Gyula, Sámuel Jenő, Tasi Zsigmond, Tóth Ferenc, Zámbory Béla. Egyszerűen érettek : Berger Gyula, Czebeczaner József, Fehér Ber­talan, Fórizs Lajos, Gribovszky László, Hajdú Bála, Jeney Zoltán, Kollonay Zoltán, Kovács László, Madarassy Béla, Siménfalvy Sándor, Szabó De­zső, Szabó Jenő, Tereh Gyula, Usz- kay György, Vajay Károly, Vincze László, Vladár Kálmán, Vojnár János. Egy elégtelennel javít 6, két elégte­lennel ismétlésre utasittatik 3. Kereskedelmi érettségi. A szat- márnémetii felső kereskedelmi iskolá­ban jun. hó 27. és 28.-án voltak a szó­beli érettségi vizsgálatok. Harmincegy növendék közül jelesen Brüll Andor és Fischer József, jól Borgida József, Ehrenfeld Áron, Jónás Jenő, Marko- vits Elek, Schreiber Menyhért és Zsür- ger Vince, elégségesen Bán László, Berinde András, Berkes József, Bohn Károly, Demjén Emil, Dienes Jenő, Gaál József, Gerber József, Ignácz László, Katz Mózes, Liebermann Adolf, Lőwingér Dezső, Mayer Ernő, Med- reczky Mária, Molnár Albert, Nagy László, Rozman Viktor, Schwartz Ernő, Sepsy Dezső, Torgyán Sándor és Weisz Benő feleltek meg, egy növen­déket a bizottság szeptemberi javító vizsgálatra utasított. Záró vizsgálat. A szatmárné- metii női kereskedelmi tanfolyamnak múlt hó 25.-én volt a szóbeli záró­vizsgálata. 30 növendék közül 4 ki­tünően, 4 jelesen, 9 jól végzett, 3 pedig javító vizsgálatra utasittatott. 3. oldal. A VÁROS. Szabályrendelet a piaci elővá­sárlás tárgyában: 1. §. A piaci vásárlásnak és el­adásnak kezdeti ideje általában az egész piac területére, ideértve a szat- márhegyit is, április 1-től szeptember hó 30-ig, reggel 6 órában, október hó 1-től március 31-ig reggeli 8 órá­ban állapittatik meg. 2. §. A zöldségnek, baromfinak, tojásnak, tejnek, tejfelnek, túrónak, vajnak, burgonyának, gyümölcsnek, hü­velyes veteményeknek s efféléknek ki­csinyben ismét eladásával foglalko­zóknak (kofáknak) Szatmár-Németi sz. kir. város területén a heti vagy or­szágos vásárokon április 1-től szept. hó 30-ig reggel 8 óráig október 1-től március 31-ig délelőtt 9 óráig vásá- rolniok, kivéve a saját egy napi szük­ségletüket — nem szabad. A vásárra hozott áruknak a piactéren való elhe­lyezését a rendőrkapitányi hivatal je­löli ki. 3. §. Tilos bárkinek is vásárlás céljából az eladókat a vásártéren kí­vül megállítani, velük alkudozni, vá­sárt csinálni. 4. §. Aki e szabályrendelet ellen vét, valamint az is, aki 1. és 2. §-ban megjelölt határidő előtt felpénzt ad, vagy az eladót arra biztatja, hogy a 2-ik §-ban megjelölt határidőig el ne adja, kihágást követ el és 1 koroná­tól 100 koronáig terjedhető pénzbün­tetéssel, behajthatatlanság esetén pe­dig 1 naptól 5 napig terjedhető elzá­rással büntetendő. E szabályrendelet a szabály­szerű 30 napi kihirdetést követő 4-ik napon lép életbe. HÍREK. Megalakult a t. Ház. Csü­törtökön délelőtt tartotta az uj kép­viselőház alakuló ülését Neuszidler Károly korelnök vezetése alatt. Ekkor választották meg az elnököt, alelnö- köket, jegyzőket és a háznagyot. Csak természetes, hogy a hatalmas többségű mungópárt úgy szólván minden állást saját híveinek sajátított ki. Mindössze egy-egy jegyzőség jutott az ellenzéki pártok két legnagyobbikának: a Justh és Kossuth párnak.

Next

/
Thumbnails
Contents