Északkelet, 1910. július (2. évfolyam, 27–31. szám)
1910-07-17 / 29. szám
2. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1910. törekvését a felekezeti béke föltétien megóvása irányában. Mindez előzmények indokolttá teszik, hogy közönségünket röviden tájékoztassuk arról, mi is az a Borro- meus enciklika és miféle sérelmeket foglal magában. A Borromeus-enciklika tehát egy pápai körlevél, melyet a szentszék a szentté avatott Borromeus Károly német püspök születésének 300 éves évfordulója alkalmából bocsátott ki, állítólag magának X. Pius pápának legsajátabb fogalmazásában. — E körlevél pedig a protestánsokról s a reformátusok pártfogóiról a következő szeretetteljes módon emlékezik meg: „E gonoszságok közepette gőgös és lázadó emberek támadtak, Krisztus keresztjének ellenségei, földi érzelmek emberei, akiknek istenük a has. Ezek, nem az erkölcsök javítására törve, hanem a dogmákat tagadva, egymásra halmozták a zavart, szabadjára eresztették maguk és mások számára a szabadság gyeplőjét; és megvetvén az egyház tekintélyének vezetését, a leg- romlottabb fejedelmek és népek kedvére, szinte erőszakosan rontották le az egyház tanítását, alkotmányát, fegyelmét.“ ............. ... És követve azokat az igaztalanokat, akiknek szól e fenyegetés: Jaj nektek, kik rossznak mondjátok a jót és jónak a rosszat, a lázadásnak e zavargását és a hitnek ez elferdítését reformnak nevezték, ők magukat pedig reformátoroknak. Pedig valóban megrontók voltak, annyira, hogy egyenetlenséggel és háborúkkal merítvén ki Európa erejét, előkészítették a mai idők lázadásait és aposztáziáit, amelyekben egyetlen támadásban megújult az a háromfajta, azelőtt különvált harc, amelyből az egyház mindig győzedelmesen került ki: az ókor kegyetlen harca, aztán a herézis belső háborúja és evangéliumi szabadság címén a bűnös szenvedélyek, a fegyelem megrontásának az a pusztítása, amelyet a középkor nem ismert. . . . E rosszra csábítók ellen Isten igazi reformátorokat támasztott. Borromei Károly ezek közül való. . . . Erre nem gondoltak a reformátorok, akikkel szembeszállt Borromeus Károly; azt hitték, szeszélyük szerint reformálhatják a hitet és a fegyelmet; felfogathatják az egyház tanítását, törvényeit, intézményeit, mindig ajkukon viselvén a kultúra és a civilizáció kiáltását, nem mintha ezeket nagyon a szivükön viselnék, hanem, mert e nagyszerű nevekkel kényelmesebben titkolhatják szándékuk gonoszságát ............A keresztényi oktatás s zükségessége megnövekedett, egyrészt az idők és erkölcsök változása folytán, másrészt különösen ama hitetlen, nyilvános iskolák által, amelyekben szinte dicsőségnek tartják a legszentebb dolgok kigúnyolását és a melyekben egyformán nyitva áll az istenkáromlásra a tanítók szája és a tanítványok füle.“ Ez enciklikát a németországi nagy felháborodás folytán Németországra nézve visszavonni kényszerült a pápa. Remélhetőleg ez lesz a sorsa hazánkban is és mi egy lépéssel ismét előbbre jutunk egy ismert közmondás ily irányú megváltoztatásában: Róma támad, Róma bánja . . . A felirati vita. Egyhangú monoton mederben folyik a felirati vita. Minden oldalról, de különösen az ellenzéki oldalról erős hangú panaszok hangzottak a választások miatt. Tehát az a sok piszok és szeny, ami garmadán hevert s amit az idő a feledés fátyoléval vont be, ismét napfényre került. Én azt hiszem, hogy a választásokkal való foglalkozás talán nem is tartozik a felirat tárgyalása alá. A felirat válasz a tródbeszédre, a választás mikénti vezetése pedig a kormány ténye. Az ez irányú felszólalások tárgytalanok, ezek talán sokkal inkább beilleszthetők lettek volna az indemnitás tárgyalása alkalmával megtörténendő felszólalások közé! Az indemnitás megadása vagy meg nem adása ugyanis már bizalmi kérdés, azaz az indemnitás megadása vagy meg nem adása már attól függ, hogy vájjon az országház bizalommal viseltetik-e a kormány iránt? Itt tehát van már ok a bizalmatlanság okának kifejtésére, ezek közé beilleszthetők a választásoknál előfordult törvénytelenségek is. * Országos érdeklődést keltett a felirati vitában gr. Tisza István felszólalása is. Szépen, meggyőzően beszélt s most kivételesen talán minden szava szinigazságot tartalmaz. A nemzetiségi kérdést tárgyalta s szépen, meggyőzően kifejtette azt, hogy miképen kell bánni a nemzetiségekkel. Panaszkodott, hogy kevés az izgatási bünper. Mind szép ez, de kérdezzük, hogy boldogult miniszterelnök korában miért nem alkalmazta ő is azt a fegyvert, amely szerinte bizton beválik, s ha kevés az izgatási per, miért szüntette be azokat 100 számra épen az a kormány, amelynek olyan lelkes támogatója gr. Tisza István? Eltörött a hegedű ... Bunkó Vince halála. Az elmúlt vasárnap hajnalban, pontosan 5 órakor, végleg kiesett a nyirettyű Bunkó Vince kezéből. Úgy gondoljuk, kegyeletsértést követnénk el akkor, ha magyar, sőt épen szatmári újság létünkre halotti beszédet tartanánk Bunkó Vince felett. Hiszen „van-e, ki e nevet nem ismeri?“ ... A teljes életrajzát ellenben csak kevesen ismerik a magyar nóta e hivatott prófétájának s ezért azt az alábbiakban vázlatosan leközöljük : Bunkó Vince 1845-ben született Nagykárolyban. Apja gróf Károlyi György konvenciós muzsikusa volt. Vince korán árvaságra jutott. Hét leánytestvérével és öreg anyjával már 12 éves korában Egerbe ment s itt rokona, Bunkó Ferenc zenekarába állott. Mikor Bunkó Ferencet Vachot Imre és Lisznyai Kálmán Egerből Pestre hívták, Vince Egerben maradt, ott bandát alapított, amelynek prímása lett. Másfél év múltán ő is fel ment Pestre, hol ismét Bunkó Ferenc bandájába lépett. Gróf Károlyi György, Vince keresztapja, nagyon megszeretvén hegedű játékát, Pestről magával vitte őt Nagykárolyba, hol Vince 12 évig mnradt. Majd Szatmárra szerződött a színházhoz, honnan dicsőség utáni vágya 1873-ban Konstantiná- polyba vitte. Itt sok nehézség dacára is játszott, a szultán háreme előtt. Második utazása 1875-ben Poroszországba vitte. Berlinben és Hamburgban az udvarnál is szívesen foKávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, ::: villany erővel pörkölve. :::