Északkelet, 1910. július (2. évfolyam, 27–31. szám)
1910-07-10 / 28. szám
6. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1910. Állattenyésztésünk fejlesztése. Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszternek az állattenyésztés fejlesztése érdekében tett legújabb intézkedése arra figyelmezteti a gazdaközönséget, hogy az idei jó takarmánytermést és aratást használja ki a tenyészállatállomány, vagyis a gyümölcsöző állattenyésztési tőke gyarapítására. A fontos intézkedés, amely az összes országos és vármegyei gazdasági egyesületekhez és törvényhatóságokhoz intézett leirat alakjában jött ki s melyet miheztartás végett megkaptak az összes gazdasági felügyelőségek is, a következőleg hangzik: Mint már több intézkedésemmel jeleztem, ez évben különös súlyt kívánok fektetni arra, hogy hazánk állatállománya lehetőleg és rövid idő alatt felszaporit- tassék és hogy e cél elérésére a vezetésem alatt álló tárca hatáskörébe eső minden eszköz felhasználtassék. Különösen megokolja és a gazdaközönség szempontjából meg is könnyíti a mondott cél elérését az a körülmény, hogy az idén az országnak jó takarmánytermése van és az aratási kilátások is kedvezők. Az ország fontos anyagi érdekei szempontjából szinte helyrehozhatatlan mulasztás lenne, ha az idei bő takarmany- és szemterméskészleteket a gazdaközönség nem használná fel arra, hogy tenyészállatállományát lehetőleg szaporítsa s ezzel állattenyésztésének bővebb jövedelmezőségét a közel jövő esztendőkre fokozatosan biztosítsa. Felkérem ennélfogva az ország összes törvény- hatóságait és gazdasági egyesületeit, szíveskedjék saját hatáskörükben odahatni, hogy a gazdák ez idén necsak a kiváló bikaborjuk továbbnevelésére fektessenek súlyt, hanem főleg az üszőborjukról is lehető nagy számot igyekezzenek továbbnevelni és ezzel az ország tenyész- anyagállományát megszaporitani. Részemről több intézkedést szándékozom foganatosítani, hogy a gazdaközönséget a kitűzött fontos cél elérésében támogassam, így már ma jelezhetem, hogy az állami támogatást és közvetítést jövőre az anyaállatok tekintetében is kiterjeszteni szándékozom oly irányban, hogy az országnak szegényebb szarvasmarha állományú vidékei fokozatosan a kellő mennyiségű anya állattal is ellátassanak, Támogatni szándékozom továbbá azt, hogy az üszőborjuk a legelőben szegényebb vidékekről bővebb és olcsóbb legelőt szolgáltató vidékekre elszállíthatok legyenek. E célt részint vasúti szállítási kedvezmények kiesz- közlésével, részint pedig a bővebb legelőkkel rendelkező vidékeken megfelelő legelőgazdasági berendezésekkel kívánom egyelőre támogatni. Fiúnevelő intézet gazdagyermekek részére. A magyar gazdálkodó közönség régi óhaja teljesült azzal, hogy az Alföldi Gazdasági Egyesület Szabadkán, hol főgimnázium, kereskedelmi és polgári iskola van, fiúnevelő intézetet létesített s azt f. é. szeptember 1.-én megnyitja. Az intézet modern és egészséges berendezésével, állandó orvosi felügyelet alatt állj minden 20—25 növendék mellett egy-egy felügyelő tanárral, gondos nevelést, a német társalgásban otthoni gyakorlást s tanulmányaikban szakszerű segítséget nyújt növendékeinek. A nevelés és ellátás évi dija 500 korona. Jelentkezni lehet julius 15-ig. Prospektust küld és felvilágosítást készséggel ad az intézet igazgatója: Bölcs- key Lajos főgimnáziumi tanár. Lehet-e trágyázással búzatermésünket fokozni ? Nagyon sokszor fordul elő az az eset, hogy a tél folyamán nem jutott trágya a talajra amelybe most ősszel búza lesz vetve. Ellenben a nyár folyamán össze gyűlt elegendő istállótrágya, volna tehát mivel megtrágyázni most vetés előtt a földeket, azonban kérdés, hogy célszerü-e ez az eljárás, nem hátrányos-e a búzára. Meglehetősen köztudatban van, hogy friss trágyába nem jó búzát vetni, mert az istálló trágya nagyon nitrogén dús, a mitől sok szalma, kevés szem terem de még könnyen meg is dől a vetés. Raktározzuk el tehát csak télire azt istálló trágyát, lesz annak helye akkor is, most pedig sovány földeink termőképességét fokozzuk foszfortrágyával, szuperfoszfáttal, a melyből magyar holdanként 120—150 kgt. szórjunk ki vetőszántás előtt. A talajban található foszfor mennyiség játszik ugyanis legnagyobb szerepet a mag képződésénél s mennél több a talajban levő oldható foszforsav, bizonyosan annál nagyobb lesz a szemtermés. Ezért nem egy, de száz és százezer példa bizonyítja azt, hogy a szuperfoszfátnak óriási termésfokozóhatása van úgy a búza, mint a rozsra s ez az oka, hogy a szuperfoszfát használata világszerte hatványszerüleg fokozódik. Árpa után csillagfürt zöldtrágya. Ha az árpa után elegendően kedvező az időjárás, akkor az árpa tarlóba zöldtrágyának vetett csillagfürt október havára nagytömegű zöldtakarmányt adhat. Kísérleteink alkalmával meggyőződtünk arról, hogy ha tarlószabaduláskor a száraz időjárás miatt a vetés sikere kockáztatva van, akkor a zöldtrágya vetést, ki lesve a kedvező időt augusztus végéig is halogathatjuk. Csakhogy a földet tarló szabaduláskor azonnal meg kell szántani, előzőleg pedig homok talajokon 180—200 kg. káliszuperfosz- fáttal, kötött talajakon pedig 120—150 kg. szuperfoszfáttal kell beszórni. A megszántott, megfogasolt földet akkor kell bevetni, ha az egy kissé megázott; legjobb a fehércsillagfürt, vagy szöszös-bükköny, kötötebb talajon a lóbabó. — Az augusztus hónap végén elvetett zöldtrágya növény október végéig, vagy november elején szántható alá, a mikorra igen nagy tömeget ad. Alászántás után — ha van — igen helyes altalaj tömörítővel megjáratni a talajt, tavasszal az után leg- fejebb tárcsázni kell. Mindenféle tavaszi növény, de különösen burgonya kitünően terem az ilyen talajban. A talajtömörítő alkalmazásának haszna. Campbell amerikai Professzor uj talajmivelési rendszerének célja a talaj vízmennyiségét fokozni, azt megtartani s ez által a növényzet ezen legfontosabb életfeltételét szárazság esetére js biztosítani. Eljárásának egyik legfontosabb eszköze a talajtömörítő, melynek alkalmazásánál a legfontosabb dolog, hogy a tömöritő mindjárt az ekék után járjon, hogy ez által a talajban levő vizet konzerválja. Ezen eszköz működésének áldásos következménye különösen a nyári és tavaszi vetéseknél lesz kézzel foghatóan észlelhető. Tömörítéssel kapcsolatosan nyári és tavaszi vetéseknél is nyugodtan alkalmazhatunk szuperfoszfátot vagy más műtrágyát, mert a talaj bővebb víztartalma bizonyosan felszívja annak tápláló alkatrészeit s igy nagy termésfokozó hatása bizonyosan a kellő időben fog megnyilvánulni. A só a baromfitenyésztésnél. A só és a toliképződés között feltétlenül kell, hogy valami ösz- szefüggés legyen. Ha a tollevő tyúkot sok sóval látjuk el, leszokik erről a szokásról. A tenyésztők egy része vedléskor rendesen sóval is ellátja állatait. Azt állítják, hogy a só előmozdítja a régi tollazat kihullását s igy könnyebbé válik a vedlés. Húsz tyúknak naponta egy evőkanálnyi só elegendő. Ne feled- kezzük meg arról a téli időben és vedléskor, mert nyáron és különösen szabad mozgás mellett, baromfiaink sószükségletük nagy részét maguk is megtalálják. Hirdessünk az Északkeletben.