Északkelet, 1910. január (2. évfolyam, 1–5. szám)
1910-01-09 / 2. szám
2. oldal. északkelet Szatmárnémeti, 1910. bocsájtja el munkásait minden kártalanítási ellenérték nélkül, hogy egyeztethető össze a humanismussal, az együttműködésből származó társasviszonnyal az, hogy télviz idején a munkásokat és családjaikat megfosztják még a létfentartáshoz is alig-alig elégséges néhány korona heti keresménytől? Hogy egyeztethető össze a gőzmalom céljaival, annak hivatásával, hogy egy szép napon a 14—15 évet a malom szolgálatában töltött egyént útnak eresztik azzal, hogy nálunk nincsen többé számodra hely? Történt pedig ez a munkások elbocsátása minden felmondás nélkül. Télviz idején minden külső munka szünetel, munkát kapni lehetetlen. Arról, hogy azonnal munkát kaphasson valaki, még beszélni is képtelenség! Mi lesz már most az elbocsátott munkásokkal? Hogy fogják azok magukat és családjaikat az éhenhalástól megmenteni? Minden munkásnak a törvény biztosít felmondási időt! A malomnál kivétel van e tekintetben is? Ha igen, mily címen? Az ipaahatóság miért: nem emeli fel tiltakozó szavát s miért nem avatkozik bele a kérdésnek ilyen önjogu elintézésébe? Vagy az a cél, hogy ismét szociálista zavargásokkal legyen tarkítva politikai és társadalmi életünk? Mert hiszen ha van valami, ami indokolttá teszi a munkások kéri-méri rongyát-kontyát. Hogy midez mit jelent, azt — sajnos — mindjárt megtudjuk. A költő felugrik s miközben fejét a plafonba, a tollat pedig a tintába üti, e szavakat veti papírra: Bejött a lány. — Cipőmet kéri Büszke mosollyal végig méri. Ne nézd, óh lány cipőm rongyát, Sőt igazítsd fejed kontyát. A költő ismét végig nyújtja magát az ágyon s e szavakra fakad: a lány — talány cipőmet — lelkemet Az ágy az ősz szerecsen példáját követve, összereccsen. A költő ismét a földön szedi fel magát és a port, miközben az előbbi misztikus szavak helyett egy agész prózai „istennyila“ röppen el ajkairól. sztrájkolását, erőszakos fellépését, az ilyen dolgok feltétlen indokolttá teszik! A munkaadó a munkából él, de ennek az élésnek nem szabad a munkás kiszipolyozásává fajulni, nem szabad a munkás erejét kiszívni, nem szabad a munkást és családját a rom- lásha taszítani! A munkás is ember, tehát vele is az emberhez illően kell elbánni! Színház. Múlt heti színházi életünknek szenzáció számba menő eseménye. „A sasfiók“ szombati (1) bemutatója s vasárnapi, keddi, szerdai előadása volt. „A sasfiók“-ot Edmond Rostand, a „Cyrano de Bergerac“ s „A napkeleti királykisasszony“ közismert szerzője irta, 5 verses felvonásban- A fordítás Ábrányi Emil gyönyörű munkája. A darab tehát mindenesetre nagy értékű irodalmi alkotás úgy francia eredetiben, mint magyar fordításban. A „sasfiók“ Bonaparte Napoleon Ferenc, a „nagy“ császárnak római királyból reichstadt herceggé törpitett kisfia, kinek ereiben a szilaj korzikai s a mélakóros habsburgi vér, kél halálos tusakodásra. Szárnyalni szeretne ő is. Atyjának dicsőségsugaras nyomában repülne ő is. De az ő szárnyait hiában növelik az atyjáért rajongó francia konspirátorok! A bécsi udvar borgia-módszere, Metternich herceg ügyes diplomatafogásai folyton vissza-visszanyesik a növekvő tollakat A költő egyéb ágy híján sétálni kezd, majd befejezi megkezdett művét: Nyitott ajtón kiment a lány. Mit vitt ki ó ? Ez még talány! Kivitte ő a cipőmet, S cipőmmel együtt lelkemet. Mikor kész volt a, vers címet ad neki. A cim (poétikus, hangzatos és sokatigérő.) „M a r i h o z“ Most ismét belép a lány s hozza a cipőt. A költő hála fejében felolvassa a „Marihoz“ címzett borzadmányt s várja a hatást, ami igy nyilvánul meg: — Annyit mondok, ne fíroljon velem az ur, mert a bakám leüti a derekát! Ezzel néma lenézéssel vegyes büszke mosollyal kilebben a szobából, de a költő szoknyán ragadja s e szavakat intézi hozzá: — Kőszívű Dulcinea, ki vérig martad a szívemet s holmi hitvány bakát helyezel a költészet fölkent papja elé! Ne távozz innen lelked haragjával, hanem — annyival is s az anyjától öröklött vér befertőzi szegény tétovázó sasfiók tragédiáját. A nagy elhatározás percében lenyűgözi a tétova félelem, a nagy áldozatoktól visszariadó, lágy szívű bátortalanság és merész ivü, csattogó szárnyalás helyett összetört, összecsukódott szárnyakkal bukik le álmai magasából. A lassú haldoklás után reá szálló halál voltaképen már kiesik az ő tragédiájának köréből. Ez a darab conceptiója. Nem lehet kétséges, hogy „A sasfiók“ első sorban a franciák számára Íródott, de az is bizonyos, hogy mindenütt nagy hatást képes kiváltani úgy történelmi vonatkozásainál, mint általános, mély emberi vonásainál és költői szépségeinél fogva. Nálunk talán inkább, mint másutt. Hiszen előttünk olyan ismerős ez a történet. Mintha nálunk is történt volna ehez hasonló. Vagy száz évvel korábban ; a mi sasfiókjainkkal, a Rákóczy fiákkal. Mennyi hasonló vonás ! Ragyogó atyai dicsőség ; arany kalitka, melynek levegője édes, de biztosan ölő méreggel telitett; tépelő- dés ; fellángolás ; halál .... Ami a roppantul nehéz darab előadását illeti, arról csak őszinte elismerés hangján szólhatunk. A szatmári szinház felülmúlta önmagát. A cimszerepben Sipos olyan játékot produkált, aminőt ettől a nemcsak ambiciózus, de tehetséges színésztől is alig vártunk. Öt dicséri ezenkívül a nehéz feladatának sikeres megoldása is. Rajta kivül Herczeg (Metternich) és Szilágyi (Flambeau) kezeiben voltak a főszerepek, tehát jó helyen. inkább, mivel még nem vacsoráztam, — hozz nekem 5-ért túrót és 3-ért kenyeret, — hitelbe. Aphorismák. Németből fordította: Vajthó Lajos. Az okos embernek annyi gondolkozni valója van, hogy nem jut ideje a beszédre, — a bolonduak annyi a beszélni valója, hogy, hogy nem ér rá gondolkozni. * Ha valamit állítunk, a Istent hívjuk tanuul, mert Ő sohasem mond ellent. * „Legnagyobb boldogság“ mondja Sophokles „nem születni.“ Csakhogy ez olyan szerencse, hogy csak keveseknek jut osztályrészül. * — Megismer valaki egy leányt és elveszi ? Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, ::: villany erővel pörkölve. :: :
