Északkelet, 1910. január (2. évfolyam, 1–5. szám)
1910-01-30 / 5. szám
2. oldal ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1910. síknál jobban megterhelni nem szabad. Érteném azt, hogy a forgalma-, sabb utcákon lévő házak miután az ott kiadó lakások jobban értékesithe- j tők, magasabban adóztatnának meg, habár erre sincs szükség, mert hiszen a házbéradó alapját a bérösszeg képezi s ott drágábban lehet kiadni ugyanolyan lakást, mint! például Honvéd utcában, de aj tulajdonos által saját céljaira használt lakás ép úgy nem hajt jövedelmet Mátyás király utcában, mint a Deák-téren ? ! Miért van tehát az I. kerületben levő háztulajdonosoknak: rosszabb helyzete, mint a II., III. és IV. kerületben iakó háztulajdonosoknak ? Anomáliákat szült e rossz és igazságtalan kerületi beosztás folytán az uj adóreform azért, mert van utca, amelyik egyik oldalon az I., a másik oldalon a II.-ik kerületbe tartozik. Mi fog már most történni ? P. a Hám János utca egyik oldala az uj adóreform szerint a házbéradónak megfelelő jövedelmi adó alá esik, a másik oldala pedig nem ! Hol van itt az igazság? Ugyanazon utcában különbség van téve, hogy valakinek melyik oldalon van a háza ? Anomália ez, amelyen változtatni kell mentül hamarabb ! Nem szabad figyelmen kívül hagyni még egy a város fejlődését gátoló azon intézkedést, hogy mig eddig a! házakat terhelő tartozás kamata levő- ! natott a házbéradóból, 1911.-től kez- dődőleg ezen kedvezmény megszűnik. ; Mi lesz ennek a következménye, az; hogy a városok fejlődése megakad Eddig, ha valakinek nem is volt elég tőkéje nagyobb ház építésére, bele ment, vett fel adósságot, mert hiszen a kamat fizetésen kívül más terhe nem volt, a béradó nem terhelte súlyosan, mert a kölcsön figyelembe vétetett a béradónál. Most a magas kamat mellett teljes házbéradót is fog fizetni. Kifog ezentúl építkezni? Senki, hiszen nem bolond senki olyan terhet venni a nyakába, ami biztos megölője lesz. És erről a reformról azt mondják, hogy a közönség érdekeit szolgálja. Színház. Szombaton (22) „A testőr“ c. francia bohózatot mutatták be. Vasárnap este ugyanezt játszották. A darab azon francia bohózatok közé tartozik, melyekben a nyilt színen sok kétértelmű dolgot, olykor disznóságot mondanak, azonban még a színfalak mögött se történik semmi megróható. Legfeljebb a szereplők tanulják jól-rosszul bevágott szerepeiket, amiért meg épen nem érdemelnek megrovást. Ezenfelül fölösleges mondanunk, hogy lehetetlenül ostoba, fejtetőn ugráló helyzet van benne, annyi, hogy — no! A témája egyébként röviden ez lenne: A férj (Rónai) és egyik barátja (Herceg, a testőr) még iskoláspajtás kot ukban véd- és dacszövetséget kötöttek egymással a homlokuk testi épségének megóvására. Ezt valamikép megtudta a feleség (Markovics) és elhatározta, hogy megtréfálja a szövetségeseket. Napról-napra névtelen leveleket irt az urának, felkeltette ennek gyanúját, úgy hogy ez végre elküldte barátjának a vészjelet egy kanári madár alakjában. Itt kezdődik tulajdonképen a darab. A várva-várt testőr megérkezik és fejtetőre állít mindent. Egyik bakot a másik után lövi s a szerző segítségével olyan bonyodalmat rendez, hogy a jámbor nézőnek már szinte beiefájul a feje. Főleg a második felvonásba. Ezért aztán megkapjuk azt az elégtételt, hogy a III-ik felvonás végén táviratilag veszünk tudomást a két-balkéz-testőr felszarvazá- sáról. Megjegyezzük azonban, hogy kedves neje őnagysága egyébként nem vesz részt a darabban. Az előadás jó volt. Wirth Sári hozzá nem illő tulerős szerepét szokott természetes bájával játszotta meg. Markovics Margit se tagadta meg önmagát. Rónai, Herceg az ismert jók voltak. Sipos (Bodinard) ragyogóan ostoba alakítást nyújtott. Reméljük, hogy Somogyi felépülése után más kezekbe kerül a Dunai szerepe is (rendőrbiztos) és ez csak emelni fogja az előadás színvonalát. Mert Dunai igyekezett ugyan, de mégis konstatálnunk kell, hogy a egyik őse Ugo, a félkarú oroszlánvadász'készit- tette ama fenevad emlékére, mely Afrikában összemarcangolta a balkarját. Nos, ezzel az oroszlánnal gyűlt meg a bajom. Azt álmodtam, hogy amikor elmentem mellette, kedvem kerekedett belekötni a haragvó állatkirályba. Szemébe nevettem és karomat tövig bedugtam a torkába. És képzeljétek csak, a kőoroszlán leharapta karomat, én eszméletlenül visszahullottam a kövezetre és elvéreztem. A kis Enrico Rienzi, a bolondos ber- saglieri-hadnagy, aki legkevésbé bírta a pezsgőt és tökéletesen elázott, bambán rábámult a beszélőre, ám a többiek, Ernesto Cola kivételével, hangosan kacagtak. Cola, akit az a gyanú terhelt, hogy álnév alatt érzelgős verseket ir a helyi lapokba, nagyképüsködni kezdett. — Az álmokkal nem jó tréfálni — szólt. — Nem is olyan régen egy nagynéném ravatalon látta önmagát s harmadnapra meghalt. A többiek hangos kacagással elhallgattatták a vészmadarat s legvidámabban Ettore kacagott. Ez alatt a szobában, melyben kék ködfelhőkhöz hasonlóan gomolygott a cigaretta és szivarfüst, csaknem tűrhetetlenné vált a hőség s többen sétát ajánlottak. A társaság csakhamar fel is kerekedett s kiment a holdvilágos májusi éjszakába. A kertekből bóditó virágillat ömlött a néptelen utcákra s a társaság hangos szóval, dúdolva és nevetgélve haladt a piazetta felé, hogy az Arno partját elérje. Enrico Rienzi hadnagy, kinek fejébe szállt a pezsgő, hangosan kurjongatni kezdett s kardjával meg-megdöngette a kapukat. Hasztalan volt társainak minden csittitgatása, a bolond hadnagy csak annál pokolibb lármát csapott, mire itt-ott kinyílott egy ablak s láthatóvá lett egy-egy borzas, kiváncsi fej. A lárma a rendőr-őrjáratot is odacsalta s az utcasarkon felbukkant két rendőr, lassú léptekkel szemközt tartva a csoportnak. Ettore Gaetani megijedt. Ha ezek igazolására szólítják fel őket, botrány lesz belőle, melynek másnap már Ilire megy. Hirtelen jó ötlete támadt. Rámutatott Rienzire s elkiáltotta magát: — Francesco Giustit fogjátok meg, Giustit, a rendőrkapitányt, mert elesik szegény! Rienzit erre ketten közrefogták, a rendőrök pedig úgy eltűntek egy mellékutcában, mintha kámforrá váltak volna. A fiatalemberek háborittatlanul elérték a piazettát, melynek holdvilágos felén fehéren áll a márvány-oroszlán s haragosan nézte az alatta elhaladó vidám csapatot. Ettore Gaetaninak eszébe jutott álma s a többiek bátorítására felkuszott a talapzatra. — Nos, fickó — szólt — itt a karom, harapd le! És karját beledugta a oroszlán torkába. De a többiek mérhetetlen bámulatára fájdalmasan felszisszent és karját gyorsan visszarántotta. A hold világánál látszott, hogy arca halálsápadtra vált. Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4’40 korona, ::: villany erővel pörkölve. : ::
