Északkelet, 1910. január (2. évfolyam, 1–5. szám)
1910-01-23 / 4. szám
TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Mindennemű nyomtityányoliit nagy gonddal, ízléses Mifélén, legjutányosabb árért készít az „ÉSZQHKELETI HÖHYVHV0M09“ Szatmárnémeti, Hazinczy-iitca (Zárdánál szemben). HIRDETÉSEKET legolcsóbb árért közöl az „ÉSZAKKELET“. 3 sáros jöBő fejlődést. — Dr. Veréczy Ernő. — Ha szem előtt tartjuk a városunk fejlődésének, terjeszkedésénet irányát hosszú időre megjelölő térképek, ha figyelemmel kisérjük azt, hogy már hosszú ideje a város fejlődése kifelé gravitál, önkéntelenül előtérbe tóiul az a kérdés, hogy a városnak oly hatalmas méretekbeni kifelé terjedése, egészen uj utcáknak sőt mondhatjuk uj városrészeknek keletkezése, nem történik-e, mondjuk a belvárosnak rovására s nem fog aránytalanul nagy terheket róni a már amúgy is eléggé megterhelt adózó polgárokra. Minden fejlődő városnak természetesen egy bizonyos méríékbeu kifelé is kell terjeszkedni. Természetes következménye ez a város nagyobbodásának, a lakosok szaporulásának. A mig tehát a kifelé terjeszkedés a lakosság szaporulatával arányban áll, ez a kifelé gravitálás szükséges és nem hátrányos. Ha azonban ez a kifelé gravitálás nem áll arányban a szaporulattal, ha azért, mert talán a külső részeken olcsóbb a telek, mint a belvárosi területen, a belváros fejlődése elmarad, ha a belváros területén levő ürestelkek beépítése elhanyagoltaik, akkor már a külső részeken való építkezés, egyenesen a város fejlődésének a rovására történik. Ezen felül minden uj városrész keletkezése uj terhet jelent a város közönségére, nem említem csak a kövezést, világítást, közbiztonságot a küszöbön álló csatornázást és vízvezetéket stb. Ha már most a belváros nem képes helyet adni a folytonos szaporuló lakosságnak, bármennyibe kerüljön is, teremteni kell, helyet a hol a lakosság letelepedhessen. Ha azonban van még a belváros területén hely s igy a kifelé gravitálás elkerülhető, oknélkül nem szabad újabb terheket reá rakni a közönség vállára, vagy át kell hárítani azokra, kik szükségtelenül kifelé gravitálnak. Hogy nálunk a kifelé terjeszkedés nem áll arányban a közönség szaporulatával, hogy a belváros egész területén még nagyon sok üres, vagy nem eléggé beépített hely van s igy a kifelé terjeszkedés egyenesen a belváros rovására történik s igy a kifelé gravitálás szükségtelen uj terheket ró városunk közönségére, vitán felül áll. Ha végig megyünk a városunk belterületén, önkénytelenül is szeA kétszívű ember. — Ellesett gondolatok. — Irta: Kiss Endre. 1909. március 8. Meg kell állapítanom, hogy őrülten szerelmes vagyok Ellába. Szerelmes vagyok életemben először és utoljára. Nem hittem volna, hogy az orfeumban találom fel az ideálomat, dehát az ember sohasem tudhatja, milyen alakban közeledik feléje a boldogság. Én felém egy orfeumlány alakjában közeledik. — De milyen ez az orfeumlány ! A haja természetesen szőke, mint az aranykalász ; — egy percig sem tudom elhinni azt a rágalmat, hogy valaha cinóbervörös volt. A szeme bársonyos és ártatlan, mint egy gyermeké. Imádom a haját, imádom a szemét, imádom mindenét! — Amint tegnap megismerkedtem vele, azonnal tisztán állott előttem, hogy ő az egyedüli, akitől függ a jövendő boldogságom, vagy boldogtalanságom. — Azt a ripacsos professzort pedig, aki folytonosan ott lábatiankodik az angyal körül, szavamra mondom, hogy le fogom ütni a lábáról. 1909. március 25. Tegnap Katicáéknál vacsoráztam. Mégis csak itt érzem én legjobban magamat. Olyan jóleső érzés, mikor a Katica babaarcát, kék szemét és feketehaját csókolhatom a tekintetemmel. Nem is tudnék olyan lányt szleretni, akinek nem kék szeme és fekete haja van. — A hangulat ugyan egy kissé mintha hidegebb lett volna, mint máskor. — A Katica mamája felhozta, hogy azt beszélik, én erősen udvarolok valami orfeumdámának. — Nevetséges pletyka! Ha tetszik is nekem Ella, ez nem változtat a Katica iránti érzelmeim mélységén és igazságán. Szeretni egyszerre csak egyet lehet és az te vagy, édes Katicám! 1909. március 28. Két hét óta ma találkoztam először Ellával. Szerelmes ember előtt egy évezrednek tűnik fel ez a két heti távoliét. No, de annál édesebb, annál boldogitóbb volt a viszontlátás. — Ella elragadóbb volt, mint valaha. — És milyen kedves, milyen figyelmes volt velem szemben. Azt hiszem, nehezen állhattuk meg mindaketten, hogy a Kossuth Lajos utcai korzó kellő közepén a nyakába ne boruljunk egymásnak. — Az utálatos ripacsos, aki most is ott alkalmatlankodott az oldala mellett, majd megpukkadt dühében, mikor látta, hogy Ella milyen
