Északkelet, 1909. november (1. évfolyam, 19–22. szám)
1909-11-28 / 22. szám
2. oldal. Szatmár-Németi, 1909 ÉSZAKKELET nek. Eklatáns példa erre egy szegedi tarhonya kereskedő esete. Egy londoni kiviteli cég kérdést intézett egyik tarhona kereskedőhöz, hogy mennyiért volna hajlandó neki, kiviteli célokra, évenként 50.000 métermázsa tarhonyát szállítani. A mi jó szegedi kereskedőnk annyira lehetetlennek találta a kérdést, hogy még csak válaszra sem érdemesítette a londoni világcég kérdezősködő levelét. Miután azonban a londoni kereskedő még egy párszor megismételte a kérdését, végre a mi szegedi kereskedőnk is megemberelte magát s válaszolt. Válaszolt pedig olyképen, hogy elsősorban a londoni kereskedőt jói összeszidta, hogy tartson mást bolondnak s nem őt, mert annyi tarhonyája talán még az Úristennek sincsen, nemhogy ő neki. A londoni kereskedő ekkor egy szerb céghez fordult s azóta a tarhonyát Belgrádból szállítják Angliának, a mi kereskedőnk élhetetlensége következtében. Még nagyon sok hasonló péidát hozhatnánk fel mai cikkünk magyará- zataképen, de ezek valamennyije annyira közismert, hogy szinte felesleges munkát végeznénk annak újbóli feltálalásával. Mindenki tudja ezt és senkinek sem jut eszébe ezen lehetetlen és káros viszonyokon segíteni, azokat orvosolni. Pedig már Stuárt Mill a neves közgazdász is megmondotta, hogy a mely országnak nincsen kivitele, tehát a melyik nemzet abból él, amit saját maga otthon produkál, a mely a bevitelét nem tudja kivitelével arányba hozni, az előbb utóbb elszegényedik, tőkéje mindig csak kivándorolván s a pusztító tönköt el nemkerülheti. A mi gazdasági mérlegünk pedig már évtizedek óta pasziv, vagyis a bevitel jóval felülmúlja a kivitelt. S igy nem csodálhatjuk, ha a régi Európa éléskamarája hova tovább kiürül s az üres tarisznyánál nem marad egyebe a magyarnak. Mindezt pedig nem azért mondottuk el, mintha örömünk tellenék abban, hogy milyen élhetetlenek vagyunk, miképen nem tudunk együtt haladni a korral s minő botfülüek vagyunk a kor intelmei iránt, hanem azért, hogy megszívlelve ezen tanításainkat, ha még lehetséges jó útra térítsük a mi szeretett véreinket. Hiszen már cikkünk elején megmondottuk, hogy őszinte irigységgel tekintünk a gazdag külföldi államok háztartására s csak azt szeretnők, ha ez az irigységünk a jövendő alakulatok után jogosan s mindjájunk előnyére megszűnhetnék. Kossuth Lajos költözése. Megmozdult az ország. Követségbe küldte szive dobbanását, hogy hevenyészett sátorából örök szállásába költözött legnagyobb fia. Kossuth Lajos költözött. A halott Kossuth Lajos, akit eltemettek, akinek kimultán zokogtunk valamennyien s aki él mégis, aki itt jár közöttünk. Csudának rajzolták meg kortársai, akik szavát hallották s véres küzdelmeit látták. Az élő Kossuth Lajost csudatevésben mégis felülmúlták. A ha- lött Kossuth Lajos múlta felül. Néma már az ajka s mégis sorsunk forgatagából menynyiszer kiharsog az ő riadója. Cselekvésben kifáradt két karja megmerevedve: s ellenségeink közül mennyien érzik mégis az ő öklének csapását. Járni se tud s mégis mint a tündérmesék óriása: hipp, hopp! nincs messzeség számára azon a földön, amelyen magvar lakik. Jelenvaló mindenütt, mint az Isten. Temetni se úgy temették, mint a halandókat szokás. Annak a gyászoló dandárnak, amely koporsóját mélységes gyászban kisérte, ő járt az élén. Nem látta senki. De orcájának mása be volt égetve mindannyira leikébe s az élők lábainak toppanása válasz volt az ő hivó szózatára. Hiszen amikor messze távol, Turinban volt, talpra állottunk izenetére s talpra állottunk akkor is, amikor ellenségeink rettegése közben hazaérkezett holtan. Talpra állottunk most is, hogy ideiglenes halotti szállásából ékítményes halotti palotába költözött át Kossuth Lajos. Rázárták az ajtót. Rázárhatják. Keresztvasat feszíthetnek rája. Súlyos köveket hengerget- hetnek eléje. Dárdásokat vezényelhetnek őrizetére. Egy ezredet. Csontváz ujjaival zörgetni fog. Mert zörget most is, amikor vitizenhármas számot a természetes számsor többi számaival összehasonlítjuk, azt találjuk, hogy ez a szám ép oly ártatlan s közömbös, mint a többi. Hogyan is volna lehetséges, hogy az ésszel s szabad akarattal cselekvő ember sorsára egy életelen szám befolyással lehessen ? Hogyan egyeztethetjük ezt össze a mindent bölcsen elrendező Gondviseléssel ? Akinek lelkében igaz, mély vallásosság lakozik, az nem hisz ilyen babonákban, de ahol ez hiányzik, ott termékeny talaja van az ilyen babonának. Milyen nevetséges s néha igazán sajnálaraméltó cselekedeteket követnek el azok, akik azt gondolják, hogy a tizenhármas szám szerencsétlenséget jelent, azt az alábbi példákból láthatjuk. Nem régen történt, hogy Párisban egy előkelő, gazdag hölgy férjhez ment. A fiatal asszony azt gondolta, hogy most boldogságának tetőpontjára hágott. Lakodalom után a fiatal házaspár uj lakására hajtatott és az asszony, amint a kocsiról leszállóit, megpillantotta a házszámot, mely „13“ volt- A fiatal asszony boldogságának mindjárt vége lett. Kijelentette, hogy ebben a házban nem lehet boldog, mert a házszám 13. Hozzátartozói igyekeztek őt felvilágosítani és vigasztalni, mit sem használt. Végre mégis mentő gondolata támadt valakinek s azt mondotta, tegyenek ajánlatot a városi hatóságnak, hogy változtassa meg a házszámot „12 bis“-re. A városi hatóság az ajánlatot elfogadta, de csak azon feltétellel, hogy az illető család 3000 frankot fizet a város szegényeinek pénztárába. Természetes, hogy siettek a 3000 frankot lefizetni, csakhogy a fiatal asszony ismét boldog legyen. S vájjon a boldogság most tovább tartott-e ezen családban, mint a meddig tartott volna, ha a 13-as szám maradt volna meg házszámnak? Dehogy! A tizenkettes házszám ép oly keveset törődik az ember boldogságával és boldogtalanságával, mint a tizenhármas házszám. Sokan még egészségüknek is ártanak e babonás hittel. Binghamtonban (New-York államban) a kórházban az egyik betegteremnek száma 13 volt és ebben a teremben a betegek azt képzelték, hogy ők most nem fognak meggyógyulni, mivel a 13-as számú teremben feküsznek. S ezen szuggeszciónak az volt a káros hatása, hogy a betegek állapota rosszabbodott. Az orvosok utána jártak a dolognak s megtudták, hogy ezen szuggeszció (vagyis képzelődés) volt káros hatással a betegek állapotára Látjuk tehát, hogy nem a 13-as szám volt oka bajuknak, hanem félszeg gondolkodásuk, vagyis önmaguk. Újabb szanatóriumokban épen ezért nem is alkalmazzák a 13-as számot. Egyszerűen kihagyják, részint ostoba „humánus“, részint, haszonleső szempontból. Élelmes szállodások szintén számolnak az emberek ezen babonájával és azért a szobák számozásánál a 13-as számot egyszerűen mellőzik. (Magam is 1907-ben egy hírneves főrdühelynek oly szállodájába jutottam, melyben a 13-as szám hiányzott a számsorból.) Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4-40 ::: villany erővel pörkölve. „Mokka korona,
