Északkelet, 1909. november (1. évfolyam, 19–22. szám)

1909-11-21 / 21. szám

6. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1909. helyezték a mauzóleumba. Az ünnep csütör­tökön déli fél 12 órakor lesz a Kerepesi­ül temetőben, Kossuth Lajos mauzóleuma előtt. Az ünnepet a budai dalárda a Him- j nusz éneklésével kezdi meg. Ezután dr. Va- szilievits János alpolgármester jelentést tesz! az emlékmű befejezéséről. Bárczy polgármes­ter átveszi az emlékművet. Erre következik Kossuth Lajos hamvainak egyházi megál- dása. A szertartást Raffay Sándor ev. lelkész végzi. Ezután az Operaház zenekara játszik, miközben a koporsót befalazzák a szarko­fágba. A Szózat eléneklése után következik, a koszorúk letétele. A miniszterek Bécsbe utaznak, ahol őfelsége elnökletével a válság ügyében tanács­kozni fognak. A helyzet bizonytalan. — A Justh-párthoz az országból naponta sok üd- vözlü irat érkezik és sokan jelentik be csat­lakozásukat. Külföld. Singaporeban a tengeren a napokban két hajó összeütközött s az egyik hajó el­süllyedt. Hét európai utas életét vesztette. Ezek közt a tengerbe fűlt Beniczky István magyar nagybirtokos és neje Waldeck Valé­ria grófnő is, akik nászuton voltak, Amerikában a cherry-i (Illinois állam­beli) szénbányában robbanás és tűz támadt. A lenn volt 250 bányász nem tudott kime­nekülni, hanem a bánya legbelsejébe vonult vissza, ahol megfuladtak. A szerencsétlenek közt magyarok is voltak. Steinheilnét, aki férjének és anyjának megöletésével volt vádolva, a párisi törvény­szék mint esküdtbiróság, bizonyítékok hi­ányában felmentette. Somlyay Gyulánál Deák-tér. Szatmár Deák-tér. Megérkeztek az őszi újdonságok!! Úri és női divatcikkek nagy választéka Hasznos tudnivalók. A káposzta eltartása. A gazdasszo- nyok a káposztát be szokták savanyítani. Ha pedig frissen akarják télire eltenni, a pincét használják e célra. De a pincék legnagyobb része nyirkos, igy a káposzta csakhamar rothadásnak indul. Jobb, ha a káposztát földbe ásott gödrökben tartjuk. Ezen gödrö­ket a házhoz lehetőleg közel olyan helyeken kell ásni, hol a viz benyomulása ellen biz­tosítva vagyunk és pekerek medence alakban. Ebben aztán a káposztafejeket gondosan egymás fölé kel! rakni s azokat, melyek a gödörből kiáltanak, először szalmával, azu­tán pedig akkora vastagságú földréteggel befödni, hogy a fagy behatása ellen a ká­poszta teljesen meg legyen védve. Ha igy járunk el, a káposzta egész tavaszig épen marad. A hordók fájának épségben tar­tása nem éppen könnyű dolog nagyon penészes és nedves természetű pincékben, mert ott a dongák külseje hamar korhadás­nak, romlásnak indul. Próbáltak már ez ellen többféle szert alkalmazni, de ezek vagy haszontalanoknak, vagy ártalmasoknak bizonyultak. Tapasztalás szerint a hordók fájának épségben tartására egyedül a borax használata látszik megengedhetőnek, mint­hogy az egészen ártalmatlan. A boraxból 12 kilogramm 100 liter vízben feloldandó és a hordók ezen oldattal szivacs segélyé­vel bemázolandók. Még jobb ezen oldatot forró állapotban alkalmazni, mert igy az a fába jobban behatolhat. Tanácsos ezen bemázolást időnként ismételni. Ilyen oldat­tal a pince falai is bemázolhatók, ha a meszelés után és bizonyos idő múlva ismét penészképződés mutatkozik. Nagyon jó szol­gálatot tesz a parafin is, de ez oly hor­dóknál, melyekben a bornak mégérni kell, nem alkalmazandó, mert az a donga lika­csait teljesen betömi. Selejtes baromfit őszszei hizlaljuk. Ilyenkor nagy a baromfikinálat, de gyenge a minőség; a hizlalással javított áru jobb árra számíthat. Tyúkokat ne tömjünk; ez magamagától is: önhizlalás utján 10—14 nap alatt szépen megjavul. Egy évnél idő­sebb s már szaporításra is használt tyúkot leveshusnak, egy éven alulit pecsenye­baromfinak adjuk el. • Ky. A kis malacok megvédése a hideg ellen. Ha a koca hideg időben fiadzik, taná­csos a malacok segítségére menni, hogy mindjárt világra jöttük után ne pusztítsa el őket a hideg. Ezt azonban csak akkor tegyük, ha a koca nyugodt és szelíd, mert a vad kocát nem szabad zavarni. Igen jó­nak bizonyult a kocára a fiadzás előtt pok­rócot teríteni. Néha nehéz a kocát reábirni, hogy lefeküdjék és hagyja magára teríteni a pokrócot, de legtöbb esetben megteszi ezt, ha csecseit kezünkkel simogatjuk. A pokró­cot a kocán kell hagyni, mig minden malac meg nem született és nem szopik kényel­mesen a pokróc alatt. Ha a fiadzás előtt nem alkalmaztuk ezen óvrendszabályt, a malacok megszületése után is lehet ezt tenni, ha látjuk, hogy a malacok fáznak. Ekkor még a pokrócot megmelegitett tég­lákkal is tartsuk melegen. Az ily meleg­ség a már félig megfagyott malacokat is magukhoz téríti. Körülbelül egy óra múlva le lehet venni a pokrócot. Szíves tudomásul. Van szerencsém úgy a helybeli, mint a vidéki m. t. közönség szíves tudomására hozni, hogy Mailáth-utca 3. szám alatt réz-sudrony ágybetétet (madracot) jutányos árban, gyor­san és pontosan készítek. Szíves pártfogást kér tisztelettel CSÉCSEY FERENC. Termény-árak Szatmárnémetiben a szerdai hetivásáron a következők voltak: Termény neve I. rendű 11. rendű Szekér , szám I K f K 1 f Tiszta búza 28 50 28 40 Kétszeres 24 50 — — — Rozs 18 20 —­— Árpa 14 60 13 — — Zab 13 20 — — — Tengeri 14 20 — — — Tengeri uj — — — — — Kása — — — — — Paszuly fehér 16 80 — — — Paszuly tarka 12 40 11 — — Szilva — — — — — Krumpli zsákja 4 40 3 — — Szalonna ó (klg) 1 80 — — — Szalonna uj (klg) 1 60 — — Marha hús (klg) 1 04 — 96 — Sertés hús (klg) 1 44 —-- j — j Tűzifa — — — — — 1 Széna — — — —! — j Szalma — — _ —! — Állatvásár. A szerdai állatvásárra fel­hajtottak : 2583 szarvasmarhát, 1332 sertést, 126 malacot, — juhot. Kéziratokat nem adunk vissza. Kirilla József úri szabó műhelyében Tompa-utca 21. sz. a. a legelegánsabb férfi puhák igen jutányos árért készülnek. Asztalos-műhely áthelyezés. Tisztelettel értesítem úgy a hely­beli, mint a vidéki m. t. közönséget, hogy asztalos-műhelyemet no­vember 1-sején Bocskay-utea I. szám alá helyeztem át. Műhelyemben készítek: teljes háló-, ebédlő-, szalon-, leány- vagy gyermek­szoba berendezéseket a legmodernebb és bármely más stylben. A n. é. közönség szíves pártolá­sát kéri tisztelettel Surányi László Szatmár' Bocskay-u. 1. Kizárólag a kisbirtokosok érdekét felkaroló 8 éves, országosan elterjedt egyetlen magyar gazdasági heti szaklap a „Gazdák Lapja.“ Megjelenik Szatmáron. Előfizetési ára egész évre 10 K; kisbirtokosok, ha az egész évi dijat előre beküldik, 6 K kedvezményes áron kapják. Akik a jövő évre már most előfizet­nek, januárig ingyen kapják. Tessék mutatványszámot kérni!

Next

/
Thumbnails
Contents