Északkelet, 1909. október (1. évfolyam, 14–18. szám)
1909-10-17 / 16. szám
2. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1909. A földtehermentesitésre vonatkozó javaslatok közül legéletrevalóbb az életbiztosítás utján való földteher- mentesités. E szerint az adós a földhitel intézetnél fölvett kölcsön erejéig a földhitelintézet javára egyúttal biztosítja életét s a biztosítási kötvényt az intézetnél deponálja. Ez eszme keresztülvitelénél a bökkenő csak az, hogy a kamattal együtt fizetendő biztosítási dij valamivel nagyobb, mint a tőketörlesztési hányad, amely meghatározott időn pl. 50 évenkint volna fizetendő. Mégis a jövő generáció szempontjából nagyon előnyös lenne az eszmének megtestesítése, mert Így az utódok, tehertől mentesen kapnák meg elődeiknek adóságokkal alaposan megterhelt birtokát. Z. K. Őrjöng a hatalom... Az a ropogó sortűz, amely a spanyol tudóst az emberiség, népjogok és haladás vértanújává avatta, — megrázkódtatta az egész müveit világot.*) Keletnek minden erkölcsi fertője, a vad gondolkozásnak minden aljassága, az éretlenségnek, hatalmi dölyfnek, a fanatizmusnak fékevesztett ördögei ültek a halálos ítélet megerősitésének pillanatában pokoli orgiát. Rémülten fordítjuk az orosz romlottságról tekintetünket nyugat felé, amerről eddig a tudásnak, haladásnak világa támadt, *) L. lapunk „Ország-Világ“ rovatának külföldi részét. Szerk. most pedig a legsötétebb reakciót látjuk diadalra kerülni. Az érző emberiség tehetetlen dühében ma csak egy óriási, egetverő szitokban talál valamelyes enyhülést, mig megfeszített idegzettel, izzó agygyal próbálja csoportosítani: miért történt és ki volt az oka a szegény öreg tudós Ferrer gálád meggyilkoltatásának. Hagyjuk, — ha tudjuk — egy percre a subiectiv érzéseket. Kíséreljük meg rendszert csinálni. Okot és eredményt egymás mellé állítani. A bűneinek száma mérhetetlen. Szerette a népet. Az istenadta nyomorúságos tömeget, amelynek vérének verejtékén kivül egyebe sem volt. Iskolákat állított. Megosztotta tudását azokkal, akik legjobban rászorultak. Vagyonából juttatott a koldusnak. Nem garasokat, mint a politikus, nagy urak, — hanem behunyt szemmel, két kézzel. Az eszméi? Oh, azok aztán forradalmiak voltak! Lángba gyújthatták volna Spanyolországot! Csak nem akadt — szerencsére — aki megértse őket. Egy hosszú élet keserves küzdelmei árán leszűrt életigazságokat valló öreg tudóst katonai kegyetlenséggel, de az egyedül idvezitő hit keresztjének felmutatása mellett, — tiportak a porba. Forradalmat szervezett és vezetett, ösz- szeesküdött fölkent királya ellen, nemzetének árulója, — halál reá, — zúgták zordon és jezsuita ábrázattal bírái, — mig lelkűk mélyén ott húzódott meg félénken, reszketve az igazi indok: tudós anarkista volt. S ez a két szó: tudós anarkista, a társa- dal mák fejlődésétől félők előtt rettenetes név. Tudják, hogy ma még csak megjelölés, — de lehet majd a világ rendjének alaptörvénye is mindaz, amit ezek vallanak. Pedig ma még csak azt láthatjuk, hogy tudományos rendszer alapján akarják igazságossá tenni a társadalom életét. Semmi közük sincsen ahhoz az úgynevezett anarkizmushoz, amely bombával és vérfürdővel dolgozik. Sőt: eszménye a világbéke, az élet összhangja. Persze ezt kevesen tudják. Spanyolországban legkevesebben, ott még mindig a „spanyol csizma“ politikája él. Hát a legfőbb bűnei ezek voltak Fer- rernek. Meg az, hogy galambősz volt a feje. Mert a fehér fürtös aggastyán beszéde jobban lelkesít, mint a korbács. És a spanyol hatalomnak kezében csak nagykeresztes, imádságos olvasó és korbács van. Mindenkinek tetszésétől függ: vájjon fél rőffel több lelki üdvösséget, vagy pedig az ostor pattogását vállalja. Van egy harmadik is, amely mindkettőt magában foglalja: a hideg vas: a golyó. Tulvilági üdvöt is, mert vértanúvá avat. A korbácsot is. Mert a józanul gondolkozó emberiség vérét szilajra korbácsolja. Ma csak leszögezzük a tényt. A spanyol politika urai felrúgták a művelt társadalmak' békéjét. Az európai kultúra kettős veszedelem közzé került. Az orosz posvány és a spanyol reakció bűze fertőzi meg a levegőt s egyelőre még annak is kivagyunk téve, hogy az egész aláaknázott spanyol közélet valamelyik nihilistának, vagy végsőkig elkeseredett hazafinak bombájától, ingó trónusával, temérdek imádságos könyvével együtt — a menyországba repül. Dr Markovits Aladár. Esztóka mindannyiszor felöltötte ezt a megvető arckifejezést, valahányszor nyomtatott írásról és nem kuglerdobozról volt szó. Különben a csalódás átszállóit a többi arcra is. — Vagy úgy ?! Csak könyv. — És ásitozva fordultak el. — Már hogy lehet egy intézeti növendéknek könyvet küldeni? És mindenki visszatért előbbi foglalkozásához. — Az ám, könyv, még pedig a Guszti bátyám verses könyve, — vetette oda Szenka büszkén. — Verses könyv? Guszti? Ki légyen az? — kényeskedett a bájos Olgicza. — De Olga, az Istenért, éppen te beszélsz igy? Hisz Guszti emlékszik reád tavasz óta. Azért is küldte ezt a könyvet. Titeket is ismer látásból, — teszi hozzá nagylelkűen a többiekhez fordulva. Az arcok kezdtek élénkülni. Végre a fekete szemű Juliska, a ki minden látogatóra emlékezni szokott, fölkiáltott: — Aha! Tudom már! Az a barna fiatal ember! Tavaly kereste egy párszor Szenkát az irodán. Hát az még nem nősült meg? — Dehogy nősült, még határozott választottja sincs. A csodálkozás moraja futott végig az osztályon. Egyesek felugráltak helyükről. — Igazán? Hisz akkor roppant érdekes! Mutasd azt a könyvet! És Esztók volt az első, a ki kikapta kezéből. — Elég csinos! — jelentette ki leereszkedően, a mikor kívülről megnézegette. Aztán oda nyújtotta a halványarcu szőke Dusinak. Mindnyájan kérleni kezdték: — Szavalj belőle valamit, Dusikám ! — Te olyan szépen tudsz szavalni! — Dusi engedett az osztály kívánságának és sietett fel a dobogóra. — De most aztán csend legyen! Dusi csakugyan nagyon szépen tudott szavalni. Meg is látszott a hatása az osztályon. Esztóka már a hatodik gombostűt ejtegette le a földre s az osztály mindannyiszor hangos pisszegészel tiltakozott a csendzavarás ellen. Juliska mindazonáltal meg nem állhatta, hogy föl ne sikoltson olykor-olykor örömében, ha nagyon találva érezte magát. Pistike meg ficánkolt a helyén, mint egy gyermek. A többi meg volt illetődve. Erzsiké sűrűn tőrül- gette a zwikkerét, Irénke zsebkendőjét szorongatta, Herminke hízelegve simult Szenka derekához, szép fejét annak vállára hajtva leste a szót Dusi ajkáról. És Olga? Olga pedig a messzeségbe merülő pillantásával álmodozva kereste bizonyára a holdat az égbolton, a fülemilét a bokor alján és tán hallani vélte a hazatérő nyáj méla kolompját. (Egy ifjú poétának versei miről szólanának egyébbről ?) Szóval Olga ábrándozott. Mégis, talán neki volt legtöbb joga hozzá, ő ismerte a költőt személyesen és ki tudja. . . Szó a mi szó, azért ügyes ember lehetett az a Guszti, mert titokban mindenki találva érezte magát és minden vers nyomán uj meg uj szivekben támadtak édes illúziók. Mégis csak boldogság egy költő ideálja lenni. Hogy micsoda gondolatok forogtak ez a- latt az ő hugocskájának hamis szőke fejében, ki tudná azt megmondani.: — Tudjátok, — szólt, — mikor Dusi egy percnyi szünetet tartott, — a Guszti bevallotta nekem, hogy ti roppant megtetszetKávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 ::: villany erővel pörkölve. „Mokka korona,
