Északkelet, 1909. október (1. évfolyam, 14–18. szám)
1909-10-31 / 18. szám
Szatmárnémeti, 1909. ÉSZAKKELET 3. oldal. szorongat, mint a hatalmas Luther, midőn felnyitotta a poros Bibliát, nyugodtan mondjuk: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk ?!“... Szabó Béla. Kivándorlás. — Brémai levél. — 1909. okt. hó. Ha végig utazik az ember Németországon, bármelyik részén láthatja és bámulhatja a német ipar duzzadó erejét és hatalmas voltát, a mely alig két évtized alatt a világ majdnem legelső iparállamává avatta Németországot. Midőn én, a szegény magyar hazafi, csodálkozva szemléltem az óriási gyári és ipari telepeket, körülöttem francia, angol és mindenféle nemzetségü utasok csoportja bámulta irigykedve a német állam erősödésének bizonyságait és vizsgálgatta a német erő eme fokmérőjét. Mert fokmérő egy ilyen óriási gyárváros, mely megmutatja az ország erejét és vagyonosságát. Láttam Hamburgban egy képet, mely körülirás nélkül is mindent megmagyarázott, hogy a német ipar az utolsó évtized alatt, hogy nőhetett ily nagyra, hogyan tehetett szert világhatalomra. A németek hatalmas császárja áll teljes díszben trónusán ; és rámutat arra az útra, melyen a német népnek haladnia kell. Ez az ut a háborgó tenger, melynek habjait hatalmas kereskedelmi hajók, óceángőzösök, játszva szelik át. A kép: „A világkereskedelem allegóriája.“ Szorongó érzés fogja el az embert, ha ilyen benyomások után a saját hazájának viszonyaira gondol. Hol van a mi kereskedelmünk, hol van a mi büszke kerekedelmi hajórajunk, amely a magyar ipar, a magyar föld termelését hordja szét a világ minden tájékára ?! Ilyen benyomások után bizonyos irigységgel néztem Hamburg, és a többi német kikötő városokban a lüktető hajóforgalmat és különösen fájó érzés fogott el, midőn a hajózási irodák, de különösen a Norddeutscher Lloyd, Hamburg—Amerika Linie üzlet- helyiségeit és üzleti kirakatait szemlél- gettem. A világ térképe van kitéve az ember előtt, és a Lloyd és Hamburg-Amerika Linie által a világkikötők között föntartott hajójáratok berajzolva, erős vonalakkal. Az óceánt átszelő vonalakra pedig kis miniature hajók vannak oda állítva, vitorlákkal és kéményekkel, hirdetve a német kereskedelmi hajóraj nagyságát, hatalmát. A kirakat egyéb helyeit fényképek díszítik, amelyek a hajók belső berendezését, főleg pedig a kivándorlók eleihelyezését, beszállásolását, partraszállását, a vámkezelést ismertetik, szóval mindazt, amidőn a kivándorlókat már nem mint emberi lényeket, hanem mint nélkülözhetetlen ballasztot kezelik. Mert tudni kell, hogy a német hajós vállalatoknak, a Norddeutscher Lloydnak, Hamburg-Amerika Liniének a hatalmához és gazdagságához nagyban, igen nagyban hozzájárult a kivándorlás is. És miután tudják ezt a praktikus németek, mindenféle csábitó dolgokkal igyekeznek maguknak kivándorlókat szerezni; képeket küldöznek szét a távoli országokba, amelyekkel a kivándorlókkal való bánásmód, a testi és lelki szükséglet kielégítése ván megörökítve. Illusztrálják, hogy nemcsak az elszállításról és élelmezésről van gondoskodva, de elmehetnek imádkozni a templomba is, a mely csak az „Auswanderer“-eknek áll rendelkezésére és ahol fohászkodhatnak az Istenhez, hogy szerencsésen átjussanak az amerikai parta, ahová hajtja őket a pénz utáni vágy, amely annyi ezer és ezer ember romlását okozza. És ha megszemléljük ezeket a képeket, bizonyos fájó érzéssel látjuk, hogy a legtöbb kivándorló rajtuk — magyar. Világosan kivehető a képeken lévő alakok közül a magyar paraszt, az őt jellemző viseletével, a felvidéki borotvált arcú tót, „európai viseletben“, az urukat követő magyar menyecskék, kezükben batyuval és kis, alig néhány hónapos gyermekükkel; majd csoportosan fiatal, alig 16—17 éves lányok, továbbá horvát, lengyel, oláh és orosz kivándorlók európai viseletben, a kik vágyva tekintenek a tenger felé, hogy minél előbb juthassanak el az — ígéret földjére. Mert érdekes az ilyen kivándorlók zagy- valéka. Gyakorlott szem már az első tekintetre felismeri a magyart és németet, valamint a tótot, horvátot, lengyelt, oroszt, vagy a román, galiciai és orosz zsidót . . . Nem a ruházatról, hanem az arcról és modorról; mert a ruha majd mind egyforma, mivelhogy Amerikában nem engedik partraszállani nemzeti viseletben. A magyart, akik rendesen legtöbben vannak, arca, tekintete, bajusza, csizmája és külső csinja, tisztasága azonnal elárulja, mig a tótot borotvált arca, lapos szláv orra, szemei és alázatossága. tában a kelleténél. Többet flirtelt, kacérkodott, mintsem észre ne vették volna ezt az őt figyelő legtávolabb ülők is. Rosszaló megjegyzések és orrfintorgatással hagyták el egyenként helyeiket, nem maradt ott többé nő, csak egy-két vénebb leány, a szenzációs pletyka iránt leginkább érdeklődők, kiknek büszkeségét legyőzte a kíváncsiság. Nusi figyelmét nem kerülte el mindez, sem pedig a megfigyelések. Jól hallotta ő mindazokat, sokkal érettebb volt annál, hogy figyelmét mindezek elkerüljék. E perctől kezdve nem ismert határt, pezsgőzött, illatos azsuros zsebkendőjét lobogtatta és a buffébe vonulva, tűrte, hogy a cigányok ép háta mellett húzzák, sőt ő maga kérte kedvelt darabját : „Szeretnék meghalni néha, de nem virágként elhervadva“, közvetlen közelből húzzák el neki, miközben a pincérek sürü egy- másutánb an hordták a karcsú pezsgős poharakat, melyek finom csengéssel ütődtek össze. * * * — Mily kár érte! — szóltak a pezsgő és szép asszony mosolyától még mámoros férfiak. A hir a kisvárosokban megszokott gyorsasággal terjedt, még időt sem engedett letárgyalni botrányos magaviseletét, még nem is éreztethették vele megvetésüket. Azok az örökre lezáródott ajkak mintha hallgatást parancsolnának mindenkinek, csak csendesen találgatták hirtelen halálának okát. — Sok pezsgőt ivott, az őrült tánc szivszélhüdést hozott, reggel csak halva találták hófehér vánkosának csipkéi között. És a sok elvariált találgatások között senki sem volt képes megközelíteni sem a valót, mert még nem született meg az az ember, ki a női sziveket és elméket kiismerte volna. Eh, mit! Szeretni és csalódni emberi dolog. Soha nem csalódni angyalok álma. Az a kihűlt csündes vér nem fog többé hullámot verni. Az az elnémult szív nem fog szeretni soha .. . A hódoló ifjúság is kitett magáért, virágokkal borította el a ravatalt. Egy sápadt, elegáns fiatal ember hófehér virágokból fűzött koszorút helyezett reá. Kik jól megfigyelték, észrevehették, mintha ajkait a meg- hidegült homlokra illesztené, miközben bo- csánatotkérő szavakat rebegve, szétmorzsolt arcán egy könyet és sokkal sáppadtabban távozott, mint midőn bejött. De az „érdekes halott“ mozdulatlanul pihent a pálma és ro- hodendron-erdőben, ajka szeled mosolyra formálódott, mintha halálában is dacolna vele, ki őt a halálba űzte, kétkedéseivel és ellenségeivel, a világgal. Aztán jöttek a rokonok, kikisérték a sírboltba férje mellé, köny nem igen hullt érte, mert barátnői alig voltak, a férfiak pedig „mindenért“ nem tudnak sírni. A szobába, melyből az imént vitték ki a nehéz érckoporsót, lágy tavaszi szellő suhant be a nyitott ablakon. A padlón széthullt, összetaposott ibolyák és szekfük halálukban is misztikus illatot terjesztettek az összevegyült tömjénfüsttel. Sebessné Borbély Mariska. VÖRÖS 6YUL9 czipész-míihelyében Szatmáriul, Rákáczi-utcza 11. szám alatt készülnek a legszebb úri- es női Cipőh, vadász és tiszti csizmáit. — Ortopé vagyis fájós lábakra nagy gonddal, megfelelően készít bel- és külföldi tapasztalatai alapján czipőket és csizmákat a leg- jlltányosabb áraiért. — Javításokat a legpontosabban, gyorsan eszközöl. :: :: :: :: :: ::
