Észak-Magyarország, 2009. szeptember (65. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-29 / 228. szám
2009. szeptember 29., kedd ÉSZAK A NAP ELŐFIZETŐIÉ Kalotai Istvánná Miskolc (ÉM) - Mai hűséges olvasónk Kalotai Istvánné, emlékezete szerint jó ötven éve olvassa az Észak-Magyar- országot. Miskolci születésű, annak idején a kohászatban dolgozott szerszám köszörűsként. Ott ismerte meg férjét is, aki belső ellenőr volt (sajnos ő már eltávozott). Nagylánya, Vera postavezető, veje, Imre pedig esztergályos. Két nagy unoka van: Csaba (20) a Miskolci Egyetemen tanul, öccse, Dániel (14) pedig még középiskolás. Olvasónk az utolsó oldalnál kezdi az újságolvasást, és előre haladva szinte mindent elolvas. Nagyon kedveli a konyha rovatot, és szívesen olvasna még többet a szobanövények ápolásával, gondozásával kapcsolatosan. Amit kevésbé szeret a lapban az a „sárdobálás”, ami sajnos némelyik nyilatkozatra, levélre valóban jellemző... Végezetül nagyon megdícsérete a lapterjesztőjüket. Jókívánság-SMS Erre a számra küldje SMS-ót: Szeretné jókívánságait SMS-ben elküldeni és az Észak-Magyarország- ban, valamint a Borsod Online-on megjelentetni? SMS-ét kezdje így: ejk, majd hagyjon egy szóközt, és írhatja is jókívánságát, üdvözletét szeretteinek, ismerőseinek. Példa: ejk Sok boldog névnapot kívánunk a miskolci Kovács Páinénak. Böbéék! Üzenetét a következő emelt díjas számra (160 Ft+áfa) küldje: 90/612- 222. A trágár, obszcén, a hatályos jogszabályokat, az Inform Média üzletszabályzatát vagy a közerkölcsöt sértő SMS-ek nem kerülnek megjelentetésre, az emelt dijas SMS árát nem téritjük vissza. A formai hibát tartalmazó SMS-ekct nem jelentetjük meg, ezek diját pedig nem térítjük vissza. A szolgáltatás részvételi feltételeinek változtatási jogát az Inform Média fenntartja. Az életünk. Naponta SZÓLÁSTÉR Köszönjük! Az Éltes Mátyás óvoda, Általános Iskola Autista Tagozatának gyermekei köszöne- tüket fejezik ki Sepsi József úrnak a Mikrowatt-Electric Kft. ügyvezetőjének, aki egy komplex fa játszóházat adományozott autista gyermekeinknek Miskolcon a Kassai úti tagozatra. Köszönjük szépen! Az Autista Tagozat közössége „Nem engedtünk a negyvennyolcból!" Mielőtt valaki félreértené a címet, megkérem, ne tegye. Az történt ugyanis, hogy szeptember 5-én tartottuk a 48 éves osztálytalálkozónkat. Mályiban egyik osztálytársunk, Grudzinszki Zoltán és kedves felesége^ látott bennünket vendégül. Ők vállalták magukra eme nem éppen kellemes feladatot, melyre egyhangúlag kitűnő osztályzatot kaptak. Ismételten jóleső érzés volt találkozni azokkal az osztálytársakkal és kedves párjukkal, akik valamilyen okból csak ritkán vettek részt hasonló ünnepségen. Szeretve tisztelt osztályfőnökünk, Kossárik Nándor tanár úr kedves feleségével részt vett a találkozón. Sajnos már mint „utolsó mohikán” a tanáraink között, tudomásunk szerint csak ő van az élők sorában. Amennyiben valaki, aki emlékszik még a volt tanítványaikra, kérjük jelezze és mi elküldjük a meghívót. (A találkozóra a szállítást is meg tudjuk oldani.) A találkozó, mint mindig, most is verses köszöntővel kezdődött, melyBiztonságban a régi és új autóbuszokon egyaránt A BORSOD VOLÁN SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ZRT. 60 ÉVE SZÁLLÍTJA BORSOO- ABAÚj-ZEMPLÉN MEGYE UTAZÓKÖZÖNSÉGÉT. BAFFI JÓZSEF, A TÁRSASÁG I0ÉN TAVASSZAL KINEVEZETT MŰSZAKI IGAZGATÓJA ARRÓL ADOTT TÁJÉKOZTATÁST, HOGYAN ÉRIK EL A JÁRMŰVEK MŰSZAKI MEGBÍZHATÓSÁGÁT.- Szakembereink legfontosabb feladata, hogy megvalósítsák, és folyamatosan fenntartsák autóbuszaink biztonságos műszaki állapotát. Sok energiát és költséget fordítunk a tervszerű karbantartásra. Autóbuszaink primer biztonságának megteremtése - fék, kormányzás, gumiabroncsok, világítás - mindennél előbbre való, így abban nincs kompromisszumnak helye. 510 darabos autóbusz állományunk, annak ellenére, hogy az átlag életkora tíz év feletti, az autóbuszokkal szembeni közlekedésbiztonsági elvárásoknak teljes körűen megfelel. Mindent megteszünk, hogy utasaink biztonságban érezhessék magukat. Járműveinket a legkorszerűbb diagnosztikai eszközökkel ellenőrzik, mely megfelel az NKH követelményeinek. E vizsgabázisok Miskolcon, Ózdon, Sátoraljaújhelyen jogosultak szolgáltatási tevékenységként külső ügyfelek járműveinek vizsgáztatására is.- Az autóbuszok műszaki biztonságán túl mivel foglalkozik még a Borsod Volán műszaki szakterülete?- Feladataink közé tartozik az anyagellátás, a környezetvédelem, az ipari tevékenységek, az alkatrész felújítás, valamint a 7 telephelyünk és 11 pályaudvarunk építészeti és gépészeti karbantartása. Társaságunk üzemelteti a megye legkorszerűbb haszonjármű fényező fülkéjét és gumiabroncs futózó üzemét is.- Jármüveinek egy részét a Borsod Volán maga építi. Mennyire bizonyult sikeresnek ez a feladat?- 2008-tól új tevékenységként indítottuk a megye első autóbuszokat építő üzemét. Az ipari részleg egy önálló csoportja Csorna István vezető szerelő - akit 2008-ban az év karbantartójának választott a cégvezetés - Irányításával körülbelül 7500 alkatrészből állít elő egy-egy közüzemű közlekedésre alkalmas autóbuszt. A 2008-ban összeszerelt 12 jármű az átadás óta több százezer teljesített kilométeren van túl, azaz elmondható, hogy komoly üzemeltetési tapasztalat birtokában vagyunk. 2009 folyamán pedig újabb 9 darab ARC 127 típusú autóbuszt gyártottunk és adtunk át a megye utazóközönségének. Év végéig még 3 jármű készül el, módosított ülésezéssel és új típusú műszerfallal.- Ezek szerint a fejlesztésben is részt vesznek?- Az építő munka mellett folyamatos a buszok szükségszerű javítása is. Ennek eredményeként több korszerűsítést és módosítást javasoltunk a busz tervezőjének, melyeket meg is valósítottak. Minőség iránti elkötelezettségünket a folyamatos fejlesztés, fejlődés szándékán túl jelzi az is, hogy a VOLÁN szakmában az elsők között vezettük be az ISO 9001, az ISO 14001, valamint OHSAS18001 minőségbiztosítási rendszereket. Felkészült, sokoldalú és megbízható csapat garantálja, hogy utasaink biztonságos autóbusszal utaznak, ha a Borsod Volán járműveit választják. SZÓLÁSTÉR / HIRDETÉS /13 A gyerekek birtokba vették a remek ajándékot (Fotó: olvasónk) nek végén a földi életből eltávozott tanárainkra és osztálytársainkra emlékeztünk. Sájnos eggyel többre, mint tavaly: idén eltávozott közülünk Oláh Ferenc, volt osztálytársunk. A megemlékezés után elfogyasztva a finom ennivalót sörözgetve, boroz- gatva kötetlen beszélgetéssel múlattuk az időt. A vendéglátóknak megköszöntük a vendéglátást és azzal fejeztük be a találkozót, hogy jövőre, ha az Isten éltet bennünket, ismét találkozunk és elvárunk mindenkit. Amennyiben felkeltettük valakinek az érdeklődését a 06-46-350-317-es, vagy a 06-20-38I-7441-es telefonon érdeklődjön, ahol adatait rögzítjük és a következő találkozó pontos időpontjáról és helyéről értesítést kap. Szeretettel várjuk az újabbak jelentkezését. Az 1961-ben végzett Szabó Lajos utcai fiúiskola VlII/b véndiákjai nevében: Molnár Béla, Miskolc Baj, hogy megírtam? Először egy észrevétel. Augusztus 31-én jelent meg egy levél „Görög vendégek” címmel az Észak-Magyar- országban, majd ugyanez „Nagybarcai örömök” cím alatt később. A figyelmetlenség még megbocsátható bűn volna, de az (már) nem, hogy szirtaki helyett mindkét alkalommal szirtakiszt írtak, a második levélben ráadásul nagybetűvel, ami viszont már észbontó. Ez a „valami” egy felgyorsuló, majd lelassuló ritmusú görög népi tánc, mondhatni: ősi, amit értelemszerűen nem egy „bizonyos Szirtakisz” komponált. Mindezt a levél írójának nem muszáj tudnia, de szerkesztőségüknek illett volna. Baj, hogy megírtam? KrizsAn Lászlóné, Ózd A Szólástér rovatban nem szerkesztőségünk, hanem levélíróink velemenyet tükrözik. s VIDÉKFEJLESZTÉS, KÖZÖSEN ÖNNEL. Pályázzon a LEADER program vidékfejlesztési támogatásaira térsége LEADER Helyi Akciócsoportfan keresztül 2009. október 1. és 31. között! Tervei megvalósításával most Ön is hozzájárulhat települése fejlődéséhez! ÚJ MAGYARORSZÁG | VIDÉKFEJLESZTÉS) PROGRAM 3 ÜÜSÉftl EbiíXSp* www.umvp.eu hirdetés 591105