Észak-Magyarország, 2009. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-17 / 192. szám

2009. augusztus 17., hétfő ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /6 MOLDOVA MISKOLCA: Részletek az Érik a viharból (5.) A miskolci hospice-ban járunk Már érkeznek szerkesztőségünkbe a levelek, cikksorozatunkkal kapcsolatban ■ Befejező részéhez érke­zett sorozatunk: szemel­vények Moldova György könyvéből. Miskolc (ÉM) - Érik a vihar cím­mel riportkönyvet írt Miskolcról Moldova György. Kérésünkre ren­delkezésünkre bocsátotta a nyom­dai levonatot, hogy abból részlete­ket közöljünk. íme a sorozat záró darabja. Hogy következzék majd az interjú a szerzővel. Mielőtt átadjuk a szót Moldova Györgynek - taná­csára leírjuk, mi is az a hospice. A súlyos betegségük végstádiumá­ban levő, elsősorban daganatos bete­gek humánus, összetett ellátását jelenti. Az ellátásban orvosok, ápo­lók, gyógytornászok, pszichológu- sok/mentálhigiénikusok, szociális munkások, lelkészek, dietetikusok és képzett önkéntes segítők vesz­nek részt. „Az itt dolgozó orvosokat, nővé­reket, idelátogató papokat az a cél vezeti, hogy az ember életének utol­só szakaszát az elérhető leghumánu­sabb körülmények között töltse el; a kórházi elfekvők légköre helyett otthoni hangulatban. Az országban több helyen is létezik „hospice” szol­gálat, egyikük sem áll többől, mint hat-nyolc kétágyas szobából, ahová a fekhelyeken kívül csak egy asz­talka meg két szék fér be. Összesí­tett befogadóképességük hetven főt tesz ki - ezt hosszú várakozólisták alapján töltik be. A miskolci hospice szolgálat való­színűleg a legkülönbek közé tarto­zik. Egy romos, volt orvosszállóból alakították ki, előbb tíz, később húsz férőhellyel. Minden szobá­ban televíziót és kis rádiókészülé­ket helyeztek el. A betegek néhány személyes holmit is behoznak, pél­dául megszokott otthoni teáskanná­jukat, mert úgy érzik, abban jobb teát lehet főzni.- Elhagyhatják a szobájukat?- Aki fel tud kelni, bármikor kimehet sétálni a kórház kertjébe. Be kell vallanom: a betegek sorsá­nál jobban érdekelt az itt dolgozóké. Az ápolónők nem örök időkre sze­gődtek ide, időnként helyet cserél­nek más osztályokon szolgáló tár­saikkal, de van, aki nem él ezzel a lehetőséggel, és már a huszonötö­dik évét kezdte meg itt. A pénz alig­ha vonzza ide őket: a paraszolven­cia tilos. A munkájukat önkéntesek segítik, újabb időkben gimnáziumi tanulók is bejárnak. Mindig nehezen szántam rá magam, hogy kórházban járván bár­mit is elfogyasszak, de itt nem tudok kitérni a kínálás elől, az orvossal és a főnővérrel megiszunk egy teát.- A betegek hogy élik meg utol­só napjaikat?- Mi őszintén beszélünk velük, és ők sem táplálnak illúziókat a hely­zetükről. A mód, ahogy elviselik a sorsukat, persze eltérő: a hívő embe­rek félnek a rájuk váró túlvilági íté­lettől, az ateisták pedig elveszíte­nek mindent. (Eszembe jut egy prelátus régi mondása: „egy lefelé zuhanó repülő­gépen senki sem marad ateista!”)- Néhányan itt teljesítik be az egész életük során halogatott dön­téseiket, például egy katonatiszt, aki csak polgári esküvőt tartott, egyhá­zit nem, mert félt, hogy az elöljárói (Fotó: Szabados Éva) zokon veszik, itt a kórházi szobá­ban pótolta be.- Erős vágy él bennük, hogy valamit hagyjanak maguk után. Ők maguk már nem nagyon tud­nak írni, ezért a nővérnek diktálnak le egy-egy mondást, vagy sorokat a kedvenc verseikből. Karácsonykor mindenki összegyűlik a fánál; bete­gek, ápolók, sőt még a régen elhal­tak hozzátartozói is visszalátogat­nak, akkor olvassuk fel ezeket az üzeneteket.- Hogy van az - kérdezem -, hogy a szülés fogalma ismert és állandó­an előkerül, a halált viszont hiszté­ria és hallgatás övezi?- Mi igyekszünk eloszlatni min­den homályt. A hospice szellemisé­ge szerint a haldoklás az élet része, melyet sem megrövidíteni, sem meg­hosszabbítani nem szabad. Soha­sem próbálkozunk újraélesztéssel. Alapvetően ki van zárva az euta­názia lehetősége is. Ha valaki érzi, hogy legföljebb már csak órái van­nak hátra, behívjuk a hozzátarto­zókat, hogy méltó módon lehessen elbúcsúzni.- Milyen emléket szoktak adni?- Többnyire saját fényképeiket vagy családi fotókat. A holtteste­ket általában fel szokták boncolni, a tudatánál lévő beteg benyújthat kérelmet, hogy elmaradjon a bon­colás.- Papok gyakran járnak be?- Vannak meghatározott időpon­tok, mikor megjelennek, de hívásra mindig kijönnek. Egy hetven éven túli misszionárius látogat ki a leg­gyakrabban.- A hozzátartozók hogy szoktak viselkedni?- Ritka az, akit teljesen magára hagynak, sokkal jellemzőbb a végle­tekig elmenő közösségvállalás. Egy asszonynak már régen, egy koráb­bi betegségében kihullott a haja, nem akarta, hogy a családja kopa­szon lássa, ezért parókát viselt. Itt bent sem vette le. A család persze így is tudott róla, és a szolidaritá­sa jeléül mindenki kopaszra nyírat- ta a haját. Sajnos egyre kevesebb időnk jut a nem orvosi feladatok ellátására, olyan mértékben nő a daganatos betegek száma. Az orvos nemcsak gyógyít, hanem segít is, feladatunk nemcsak racionális teendőkből áll, hanem érzelmiekből is.- Magát a halált milyen kísérő körülmények teszik ünnepélyes­sé?- Ha valaki haldoklik, a társai kikapcsolják a televíziót, mert érzik, hogy illetlenség volna hallgatni a műsort. Az is szokás, hogy a szoba­társa faragja bele a gyertyát a tar­tójába, melyet az emlékezetére meg­gyújtanak majd.” (Vége) Let IT be your passión! Fiatal vagy és úgy érzed előtted az élet? Szívesen dolgoznál egy olyan csapatban, ahol hozzád hasonlóan fiatalos és nyitott kollégák vesznek körül? Ahol lehetőséged van új dolgokat tanulni és a karrierlehetőség nem csak üres szlogen? Csatlakozz hozzánk! www.it-services.hu ÍÉllaÉ/; Nincs ideje sorban állni? Az Eszak-Magyarország napilapba 16.00 óráig fel­adhatja jókívánságát, apró- illetve gyász hirdetését a másnapi lapszámunkba a www.eszak.hu interné tes oldalunkon keresztül. Egyszerűen, gyorsan, kedvezményesen HIRDETÉS 544345

Next

/
Thumbnails
Contents