Észak-Magyarország, 2009. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-11 / 187. szám

2009. augusztus 11., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS /8 RÖVIDEN • Véradónap. A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete az ÓVSZ Miskolci Terüle­ti Vérellátó közreműködésével véradónapot tart Miskolcon, a Szentpéteri kapui áruház­ban augusztus 14-én, pénteken 14 és 18 óra között. A véradáshoz személyazonosító­ra és TAJ-kártyára van szükség. Virágok Debrecen főutcáján (Fotó: ékn) Virágszőnyeg, virágköltészet, virágos meglepetések Debrecen (ÉKN) - Augusztus 14-én elkezdő­dik Debrecenben a 40. Debreceni Virágkarne­vál. Az idei karnevál - méltón a kerek évfordu­lóhoz - számtalan programmal és sok újdon­sággal várja a karneválra ellátogatókat. 1966- ban rendeztek Debrecenben először virágkar­nevált. A szervezők felelevenítik az elmúlt negyven évet, amely nemcsak a fotókon ele­venedik meg, de visszaköszön a hangulatban, zenében, berendezésben, filmen. Az egyhetes fiesta augusztus 14-én este Hor­gas Eszter és barátai a Violettától Carme­nig című műsorával indul, az estet követő­en pedig a Baltazár téren a Magma Tűzszín- ház látványos, sajátos hangulatú, káprázatos tűz-showját láthatja a közönség. Ezt követő­en minden este a Kossuth téren és a Baltazár téren lehet válogatni a fantasztikus kínálatból. A karneváli hét vendége lesz Fenyő Miklós, az Első Emelet együttes, a legendás Saragossa Bánd. Lesz operagála, örömtánc és sok-sok meglepetés, amelyek a virágokkal kapcsolatos. a j ■> m Horgas Eszter estjére a belépő: 990 Ft. Jegyek kaphatók: Kölcsey Köz­it »/-. pont jegypénztára. Bővebb információ: www.fonixinfo.hu Eltűnt kutyus. Augusztus 7-én, péntek délelőtt 10 órakor eltűnt Komlóstetőn egy másfél éves kan foxi. Bendegúzt nagyon várja haza a gazdija. Akik látták, vagy megtalálták és esetleg magukhoz vették a kutyust, a 20/5929- 500-as telefonszámon értesíthetik a tulaj­donost. (Fotó: magánarchlvum) „ÍZES” BÁNRÉVEI FALUNAP Augusztus 22-én, szombaton „Falunap a gömöri Izek jegyében" színes program várja a kilátoga­tókat Bánrévén. 10.00 Főzőverseny, futball kupa, ügyességi verseny, erőemelő verseny. 15.00 Gyöngyvirág néptánccsoport. 15.15 Megnyitó, eredményhirdetés. 15.30 Óvodások, iskolások műsora. 16.00 Merlin műsora. 16.30 Erika C tánccsoport. 17.00 Miskolci Nemzeti Színház - Jancsó Dóra. 18.00 Luxor Hastánc-Centrum, Fantasy show. 17.00-18.30 Vendéglátás a község lakói számára. 18.30 Tombolahúzás. 19.00 Utcabál, zenél a Koktél Együttes, közben 21 órá­tól tűzijáték. Érik a vihar - Moldova Miskolca Bemutató: Ózdon és Miskolcon (Fotó: Szabados Éva) ■ Érik a vihar. Ez a leg­újabb Moldova-könyv címe. Részletek az Észak-Magyarországban. Szabados Gábor szabados@inform.hu Miskolc (ÉM) - Moldova György kérésünkre rendelke­zésünkre bocsátotta Miskolc­ról szóló könyvének nyomdai levonatát, és hozzájárult ahhoz, hogy a könyvből részleteket közöljön az Észak-Magyaror- szág és a Borsod Online. Ma indul a nyomdagép (Deb­recenben), a gombot a szerző nyomja meg. Moldova György Miskolcról szóló könyve hama­rosan a boltokba kerül. Az író első nyilvános szereplése - dedi­kálása - szeptember 5-én lesz Ózdon, a piacon, a második Mis­kolcon, a szeptember 6-i régi­ségvásáron. Ötből kétmillió Az íróval kiválasztottuk azokat a részeket, amelyeket a következő napokban olvasó­ink megismerhetnek az Érik a vihar című könyvből. A sorozat közlése után - terveink szerint- interjút olvashatnak lapunk­ban az íróval. Vihar egyébként már eddig is volt - alighanem lesz is még- a könyv kapcsán. Emlékezte­tőül felidézzük: Moldova Györ­gyöt Miskolc városvezetése bíz­ta meg azzal, hogy könyvet írjon a városról. Első híradásainkban még nem kaptunk információt arról, hogy mindez kinek és mennyibe kerül, azután las­sacskán kiderült: a szerződés 5 millió forintra szól - plusz az egyéves anyaggyűjtés idejére egy belvárosi lakás melegvíz­zel, tévével -, a pénzt a Miskolc Holding Zrt. fizeti. Nemrég arról adtunk hírt, hogy a város elállt a szerződés­től, ezt Moldova György vita nél­kül tudomásul vette. A kétmil­lió forint előleg - természetesen - járt neki, ám a fennmaradó részt nem fizeti ki a holding. Ennek okáról egyebek között ezt írtuk az írót és dr. Halmai Gyulát, a Miskolc Holding Zrt. elnök-igazgatóját kérdezve: „Mi a szerződésbontás indo­ka?” Moldova György felelte: „Az, hogy a kézirat- a megbízó szerint - nem felel meg a szerző­désben rögzített célnak. Annak, hogy alkalmas legyen város­marketing céljára. Hogy köz­vetlenül vagy közvetve segítse a város megismerését, hogy köz­beszéd tárgya legyen.” „ön sze­rint?” „Szerintem rengeteg pozi­tívumot leírok, rengeteg pozitív személy szerepel benne. Meg­győződésem, hogy teljes mérték­ben megfelel annak, hogy Mis­kolcot ismertté tegye...” Ami tönkrement... Dr. Halmai Gyula többek között így indokolta a szerző­désbontást: „Az író leadta a kéziratot, amit azután többen - közöttük városvezetők - elol­vastak. Az az egyöntetű véle­ményük, amit a szerződésbon­tás indoklásában is leírtunk. Az író negligálja Miskolc kul­turális értékeit, erőfeszítéseit, azt hangsúlyozza, ami tönkre­ment, ami a rossz.” Kérdésünk­re, hogy miért a holding volt a megbízó, így válaszolt: „Az önkormányzati cégeket tömö­rítő holdingnak van egy olyan szerepe, ami a város vállalha­tó ügyeinek támogatását jeleni. Ilyen például az operafesztivál, ilyen számos városi rendezvény, kiállítás, amelyek mögé odaál- lunk. Ilyen lett volna ez is...” Olvasóink a következő napok­ban megismernek néhány rész­letet a kétkötetes könyvből. Utá­na pedig Moldova Györgyöt kér­dezzük. Orvhorgászok akadtak a horogra Az akció eredményei személyt jelentettek fel az ellenőrzés során a tiszaújvárosi és a megyei főka­pitánysághoz tartozó rendőrök halvédelmi szabálysértés elkö­vetése miatt. fővel szemben összesen 85 ezer forint értékben szab­tak ki helyszíni bírságot az ellenőrzéskor. 8 illegálisan használt horgász­botot foglaltak le az ellenőr­zés keretében. személy részesült az ellőrök figyelmeztetésé­ben valamilyen kisebb szabály­szegésért. ■ Számos orvhorgász akadt a rendőrök és a halőrök horgára a folyó­inkon tartott akcióban. Tiszaújváros (ÉM) - Az elmúlt pénteken a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munka­társai a megye szabadvizein fokozott vízi-rendészeti ellen­őrzést tartottak. Folyókon, tavakon A 14 és 22 óra között vég­rehajtott ellenőrzés kiterjedt Miskolc és Tiszaújváros illeté­kességi területén a Sajó folyó Köröm és Kesznyéten települé­sek közötti árterének ellenőr­zésére, a Csorba tó, valamint Nyék, Sajószöged, Nagycsécs, Hejőkürt és Hejőkeresztúr tele­püléseken található vízfelületek­re. Az akció során a rendőrök hivatásos halőrökkel együtt csó­nakon, illetve a parton autóval járőröztek. A közös portya alkal­mával a hatóság munkatársai, valamint a velük együtt lévő halőrök kiemelt figyelmet for­dítottak a horgászati, halászati szabályok betartásának ellenőr­zésére, a szükséges engedélyek meglétének vizsgálatára. Figye­lemmel kísérték továbbá a sza­badvizek használatára vonat­kozó egyéb előírások betartá­sát is. Elérte a célját A halőrökkel közösen meg­tartott akció alapvetően elérte célját, mivel elősegítette a fair play szabályai szerint horgászók jogos érdekeinek védelmét és a feladatukat ellátó halőrök tevé­kenységének biztonságos ellátá­sát. Mindemellett pedig ráirá­nyította a tópartokon és folyóvi­zeken szórakozni vágyók figyel­mét a szabad vizek használatá­ra vonatkozó előírások fokozott betartására, a balesetveszélyes helyzetek elkerülésére. Nyolcezer kilométer egy nemes ügyért ■ A fiatal pár misszió­ja: gyalogos zarándoklat egy ritka betegség meg­ismertetéséért. Miskolc (ÉM - HM) - Ki tud valamit a charge-szindrómáról? Valószínű, nem túl sokan. Egy fiatal, dél-afrikai-svÉgci házaspár (hölgytagja szociálpedagógus) viszont arra tette fel az életét, hogy megismertessék a ritka betegséget a médián keresztül az emberiséggel. Bízva abban, hogy el tudják érni, a Dawn- szindrómához hasonlóan spe­ciális klinikák, segélyszerve­zetek jöjjenek létre á betegség kezelésére. Tina és Ruan de Flamingh különös módját választotta a betegséggel kapcsolatos figye­lemfelkeltésnek. 2006-ban, 18 hónappal ezelőtt hosszú útra indultak, vállalták, hogy gyalog jutnak el Európa legészakibb pontjától a legdélibbiig. Eddig 4700 kilométert tettek meg a 8000-ből, útjuk 12 országon vezet keresztül, 2010 júniusában érnek végére. Útjuk során - fel­tűnőek kerekes kutyaszánjukat húzva - ha érdeklődnek irántuk, beszélnek az úticéljukról. Magyarországra néhány nap­ja érkeztek, Göncön, Szerencsen, Abaújkéren át értek Miskolcra, ahol a Tiszáninneni Reformá­tus Egyházkerület székházá­ban szerveztek sajtótájékozta­tót számukra. Levetítették az eddigi útjukról készült rövidfil­met, és ismertették a betegség tüneteit is: e genetikai rendel­lenességben szenvedők sok-sok fejlődési rendellenességgel jön­nek a világra, hallás- és látás- károsultak, arcuk torzult, szív- problémák, növekedési és fejlő­dési zavar jelentkeznek náluk. Mindezt tiszta aggyal élik meg: szellemileg ugyanis nem káro­sodnak. Figyelemfelkeltésül... Csomós József püspök a sajtótájékoztatón elmondta, amikor hallott a fiatalokról - akik mindenüket feladva vál­lalkoztak a misszióra - azon­nal melléjük állt. Bejelentette, Magyarországon a református egyház vendégszeretőt élvezi Tina és Ruan, az egyház cse­kély adománnyal járult hoz­zá útjukhoz. Miskolcról tegnap délután indultak tovább a gyalogos zarándokok (Foto: Adám János)

Next

/
Thumbnails
Contents