Észak-Magyarország, 2009. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-30 / BAZ Magazin, Építkezés
6 ' _________ÉPÍTKEZÉS 2 009. július 30. Akadálymentesítés Zádorfalván Pelletgyár épül Tiszaújvárosban :és, szaktanácsa ényes házhozszí ij jjjjjifi r* na.gportal.hu Zádorfalva önkormányzata törvényi kötelezettségének teljesítése érdekében 2007. szeptemberében sikeres pályázatot nyújtott be több települést ellátó orvosi rendelőjének komplex akadálymentesítésére. A Magyar Állam és az Európai Unió által nyújtott támogatásnak, és az önkormányzat által biztosított forrásnak köszönhetően 7.320.848 forint értékű beruházás valósulhatott meg - közölte lapunkkal Gulyásné Deli Ágnes polgármester. Az orvosi rendelő komplex akadálymentesítése során az épület közelében akadálymentes parkolót létesítettek, a rendelő bejáratához a kerekesszékkel, illetve babakocsival közlekedők bejutását könnyítő rámpát építettek. A fizikai akadálymentesítés keretében az ajtókat kicserélték, akadály- mentes mosdót és WC-t építettek, valamint a mozgáskorlátozottak érdekében a küszöböket eltávolították. Az infokommunikációs akadálymentesítés biztosítása érdekében a közlekedő útvonalak mentén a burkolatban vezetősávok kialakítására, az ajtók kontrasztos festésére került sor, a hallás- sérültek eligazodásának segítésére pedig indukciós hurokrendszert telepítettek. A megvalósult beruházásnak köszönhetően a településen élők számára biztosított egészségügyi szolgáltatások elérhetőbbé váltak. A projekt az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával jött létre. Elérhetőbbé váltak az egészségügyi szolgáltatások Zádorfalván is Hasznosítják Mucsonyban a 100 éves iskolaépületet A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) -5.3.1-08/2 Első lépés című pályázatot írt ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az alacsonyan képzett, a munkanélküli járulékban nem részesülők számára, akik rendelkezésre állási támogatásban részesülnek, ezzel új esélyt kapnak a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre. Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala konzorcium formájában Szuhakálló és Sajókaza önkormányzatával társult a pályázatban való részvételre - közölte lapunkkal Viszlai Viktor, Mucsony polgármestere. A pályázat tartalma: alapozó képzés után 20 fő nő számára dajkaképzés, 30 fő férfi számára hegesztő képzés, 10 fő számára 7-8. osztályos képzés valósul meg, valamint ECDL Start képzés. A pályázatnál legfontosabb kritérium a piacképes tudás biztosítása. Ebből kiindulva a szakmai képzésbe bevonásra került: MIOK Alapítvány, Miskolc; Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola, Kazincbarcika; Irinyi János Szakközépiskola és Kollégium, Kazincbarcika. A program indítása szeptember augusztus 7-én 17.30 órakor kezdődő nyitó rendezvénnyel indul a mucsonyi Jubileumi Emlékparkban (Zászlópark mögötti terület). Az elméleti képzés helyszíne Mucsony, Ady Endre út 4. szám. A gyakorlati képzések közül a hegesztő képzésre Kazincbarcikán a Deák Ferenc Szakképző Iskola tanműhelyében, az ECDL Start képzésre pedig az Irinyi János Szakközépiskola számítógépes tantermében kerül sor. Önkormányzatunk számára a cél a segélyezettek számának csökkentése, az életminőség javítása, valamint a 100 éves iskolaépület újbóli hasznosítása. Legalább egy napra életre kelt Derenk, a romfalu július 3. vasárnapján. Ekkor rendezik meg ugyanis évente hagyományosan a derenki búcsút, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek az 1943-as kitelepítésre. Ilyenkor nemcsak a lengyel származásúak zarándokolnak el ide, hanem igen sokan, iskolai csoportok, nyugdíjasok és a környéken élő lakosok. Képünkön például a miskolci Összefogás Nyugdíjas Klub tagjai láthatók. Lerakták az EKO FIRE Kft. tiszaújvárosi fapelletgyártó üzemének alapkövét. „A szilárd biomasszára épülő hő-és villamos energia előállításának növelését elősegítő 4t/h kapacitású pellet előállító gyártómű létesítése és működtetése a Tiszaújvárosi Ipari Parkban" címmel elnyert pályázati támogatás felhasználásával megkezdtük a megvalósítását a pályázatban vállalt pelletgyárnak - jelentette ki Kovács József, az EKO FIRE Kft. ügyvezető igazgatója a július 23-i alapkőletételi ünnepségen. Cégünk beruházását az Európai Unió a Energiaközpont Kht.-n keresztül 411 millió 392 ezer forinttal támogatja. A teljes beruházás összege 857 millió forint. A létrejövő új pelletgyár 23 munkavállalónak fog biztos jövedelmet és hosz- szú távú megélhetést biztosítani. A pelletgyár termelési kapacitása 28.800 t/év lesz, amely 532.800 GJ hőenergia előállításához elegendő. Ez a hőenergia mennyiség egyébként kb. húszezer darab 50 négyzetméteres lakás évi fogyasztása. Az épületet fővállalkozóként a Weinberg '93 Kft. építi, a telepítendő technológia szállítója a dán Andritz Sprout Matador és az olasz Instalmec cégek. A technológia telepítését hazai, főleg észak-magyarországi régióba tartozó vállalkozások végzik majd. A beruházás befejezésének várható időpontja ez év október vége. Hosszú távra tervezünk és komplex gyártásban gondolkodunk, a fűtőanyagtól a kazánig - hangoztatta Kovács József. Környezetbarát és olcsó t Ez a technológia környezetbarát és még olcsó is. A tiszaújvárosi sportcentrum gázszámlája évente 20 millióval terheli az önkormányzat költségvetését, ha átállnak pelletkazánra, 7 milliót takaríthatnak meg. Az Európai Unió által elfogadott középtávú energetikai politika szerint az EU tagorszáÉletre kelt a romfalu A pelletgyár alapkőletétele a Tiszaújvárosi Ipari Parkban: (balról jobbra) Varjú László, Kovács József és Koscsó Lajos gainak az alternatív energiahordozó felhasználásával előállított hőenergia mennyiségének a teljes termelt mennyiséghez képest 15 százalékra kell emelkednie 2015 végéig. E célok elérésében kiemelt jelentőségű a szilárd biomasszára épülő, lakossági és kommunális felhasználókat megcélzó hőenergia-termelésének növelése. Ezért nagy jelentőségű, hogy a KEOP 4.1. pályázat kiemelten támogatja a megújuló energiaforrásokat hasznosító vagy előállítását célzó fejlesztéseket, ezek között az EKO FIRE Kft. fapelletgyártó üzemének létesítését is. Az EKO FIRE Pellet Termelő, Kereskedő és Szolgáltató Kft.-t 2006-ban alapították olaszmagyar tulajdonosok. Célunk, hogy a pellet előállításához szükséges famennyiség megtermelésétől a fapellet előállításán keresztül egészen a felhasználáshoz szükséges pelletkazánok forgalmazásáig tevékenységünkkel lefedjük az egyre növekvő hazai alternatív energetikai szükségleteket - hangsúlyozta Kovács József ügyvezető igazgató. A pellet gyártása mellett vállalkozásunk megkezdte a rönkfa-, facsipsz- és fapellet tüzelésre alkalmas kazánok forgalmazását. „Kulcsra készen" A megrendelhető kazánok teljesítménye 30-2000 kW között változhat. Az EKO FIRE Kft. vállalja, hogy „kulcsra készen" elvégzi a meglévő fűtéstechnikai rendszer korszerűsítését, illetve az új rendszer kiépítését. A forgalmazott pelletkazánok és kazánközpontok tüzeléstechnikai szempontból teljesen automatikusan működnek. Természetesen a tüzelőanyagot, illetve a keletkező minimális hamut kazánteljesítménytől függően egy-kéthetente pótolni, valamint takarítani kell. Az iskolák, óvodák, intézmények fűtése a mi kazánjainkkal kb. 30 százalékos költségmegtakarítást eredményez. Nagyon pozitívan értékeljük azt, hogy az „Új Magyarország" projekt keretein belül elindult egy olyan támogatási rendszer, amely a lakosság, valamint a közintézmények alternatív energetikai rendszereinek kialakításához jelentős vissza nem térítendő támogatást biztosít. Az EKOFIRE Kft. jelenleg a FACI cég által kifejlesztett és. Olaszországban gyártott fa-, faapríték- és fapellet tüzelésű kazánokat forgalmazza. Az olasz műszaki és gyártási tervek alapján pelletkazán összeszerelő, -gyártó üzemet tervezünk létesíteni Tiszaújvárosban. Kovács József ügyvezető kiemelte: - A beruházás megvalósításával megteremtjük annak a lehetőségét, hogy a hazai alternatív energia felhasználáshoz 0 magyarországi gyárakból tudjuk biztosítani fűtőanyagot. Technológiánkban egyesül az északi precizitás és a mediterrán könnyedség. Varjú László, a Nemzeti Fejlesztési és • Gazdasági Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy kiemelt jelentőségű érdeke hazánknak a szilárd biomasszára épülő, lakossági és kommunális felhasználókat megcélzó hőenergia termelésének növelése. Koscsó Lajos polgármester örvendetesnek nevezte, hogy a gyáralapítók Tiszaújvárost választották helyszínül, mert ez tőkebefektetést, munkahelyeket és adóbevételeket jelent. Fém biztonsági ajtó akció! 16 ponton záródó ajtó rí Igény esetén szereléssel! ■ 1 ■KmHOimaE™ f^ealonda burkolatra 3(M0"50 % engedménv! Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 115. Telefon: 46/508-551 Fax: 46/508-552 Nyitva: H-P: 8.00-17.00. Szó.: 8.00-13.OO-ig e-mail: weltkoramikCEfwoltkeramik.t-online.hu Áraink forintban értendők és a/ Áfa-T tartalmazzák' 3 ! Az akció 20U9 július 15-től augusztus 30-ig. £ ezen belül a készlet erejéig tart! £ Hirdetés 0 Ro pa n t ■ Egyedi fa nyílászárók ■ Fapaneles garázskapuk ■ Trópusi fa parketták ■ Faipari felületkezelő anyagok