Észak-Magyarország, 2009. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-24 / 173. szám
2009. július 25., szombat ÉSZAK WWW.ESZAK.HB /19 GYÁSZHÍR Kegyeleti hirdetését az interneten keresztül is megjelenítheti napilapunkba: www.eszak.hu "Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg..." (Jel.k. 14; 13) Hűséges gyermekei, szerető édesanyja, gondoskodó testvére és családja mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatják mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁNDORNÉ NAGY NÓRA 2009. július 21-én, 49 éves korában türelemmel és méltósággal viselt gyógyíthatatlan betegség után, hitében megerősödve visszaadta lelkét a Teremtőjének. Drága halottunk hamvait 2009. július 28-én 17 órakor az alsózsolcai temetőben református szertartás szerint helyezzük örök nyugalomra. Kérjük, hogy a gyászolók egy szál virággal és koszorúmegáldással fejezzék ki együttérzésüket. Uram, vedd őt kegyes irgalmadba! 520964 A gyászoló család „Szerettem volna még élni közietek, JW de a sors másképp rendelkezett. feCNL Küzdöttem, de már nem lehet, Szeretteim. Isten veletek! ” r Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették. hogy MINDEN ANDRÁS a sajóörösi Virágsziget tulajdonosa életének 45. évében elhunyt. Temetése 2009. július 28-án, kedden 16 órakor lesz Sajószögeden a Városi Köztemető ravatalozójából. Kérjük a koszorúk mellőzését. 516790 A gyászoló család ,, Küzdöttem, de már nem lehetett, A csend ölel át és a szeretet, Csak az ha! meg, akit elfelejtenek, Örökké él, akit nagyon szerettek. ” Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOCSIS LAJOS (tanár) garadnai lakos, 79 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2009. július 28-án 16 órakor lesz a garadnai temetőben. Előtte 15 órától gyászmisét tartunk a görög katolikus templomban. 520841 Gyászoló szerettei 1 „ Búcsú nélkül mentem én el tőletek, _ Nem búcsúzom, ma is étek közietek. Szíveteket ne eméssze fájdalom, Vigasz legyen, hogy örökké álmodom. ” Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BIALICS LÁSZLÓNÉ sz. Salamon Mária 83 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2009. július 28-án 15 órakor lesz a Diósgyőri temetőben. 520459 A gyászoló család MEGEMLÉKEZES Kegyeleti hirdetését az interneten keresztül is megjelenítheti napilapunkba: www.eszak.hu „Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De a könnycsepp a szemünkben még érted él, Egy gyertya az asztalon érted ég. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet. Amit tőlünk soha senki el nem vehet. S telhetnek hónapok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk, s nem feledünk téged.” Fájó szível emlékezünk életünk legfájdalmasabb napjára amikor drágajó férjem édesapánk nagyapánk dédnagyapánk. FARKAS ISTVÁN 15 éve 1996 július 24 én Örökre itthagyot béliünkét Bánatos feleségé gyermekei unokái dédunokái 509772 „Már két éve, hogy örökre itt hagytál, drága emlékeddel szívemben maradtál. Bármilyen csodás e világi élet, pótolni nem tudna senki Téged. Árván maradt minden amit annyira szerettél, drága kezeiddel amit teremtettél. Te voltál minden boldogságom, amíg élek örökké szeretlek. Hiányzol nagyon, soha nem feledlek. Hosszú rögös úton jártál, sokszor elestél, de mindig felálltál. Dolgoztál, híztál, hitté! és szerettél. Szíved nemes volt, kezed dolgos Életed nehéz volt, álmod legyen boldog. ” Szeretettel emlékezek KISPÁL PÁL volt vásárosnaményi lakos, halálának 2 éves évfordulójára. Hála, köszönet mindazoknak, akik szívükben őrzik és ápolják emlékét. 510949 Szerető feleség Kispálné Balázs Ida "Míg éltél imádtunk, Míg élünk, soha nem feledünk és könnyes az út, amit a sírodig megteszünk." Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERESNÉ JUHÁSZ MÁRIA közgazdász, könyvvizsgáló 51 éves korában elhunyt. Drága szerettünket utolsó útjára 2009. július 29-én 14 órakor kísérjük a Vasgyári temető ravatalozójából. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZAKSZÓN ISTVÁNNÉ sz. Füle Erzsébet közgazdász technikus 76 éves korában hosszantartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2009. július 28-án 13 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. 521035 A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett hatottunk, DR. ZENTAY ISTVÁN temetésén megjelentek, és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik SZABÓ ANDRÁSNÉ temetésén megjeletnek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. szerettei 521.197_____________________________________________ Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik PALÁCSIK MIKLÓSNÉ sz. Csávás Éva temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. 516769 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ELEK GYULÁNÉ sz. Vizkeleti Katalin temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. 516762 A gyászoló család MUNKAHELYET KÍNÁL Dinamikusan fejlődős alkusz cég megyei irodájának felépítéséhez csoportvezetőket keresünk. Feltételek: biztosítás-értékesítési tapasz- talat. Info: 70/454-7741. 519349 Egészségmegőrző termékek bemutatásához, értékesítéséhez munkatársakat keresünk. Kereseti lehetőség: akár 180.000 Ft/hó. Tel.: 20/9728-902 ______________519327 Értékesítésre rugalmas elfoglaltság, vonzó díjazás. Minden korosztálynak! 06-20/959,-0820 _____________________________' 519329 Havi 500eFt marketing vezetői munkáért! Csak akkor hívjon, ha vannak céljai és hajlandó dolgozni! Nem ügynöki munka, komoly embereket várok, akik változtatni akarnak! 70/7755710 Ár: 1 Ft. Érd: 06707755710____________________519339 Keresünk tapasztalt autősmosót újonnan nyíló belvárosi üzletükbe. Ár: 80000 Ft. /hó. Érd: 06209927229____________________519333 Keresünk 3-4fős hőszigetelésben és gépi vakolásban jártas,külföldi tapasztalattal rendelkező brigádokat ausztriai munkavégzésre.Nyelvtudás szükséges.Ár megegyezéssel. Ár: 1 Ft. Érd: 00436643755072 519335 Kft. keres ácsokat és kőműveseket zsaluzáshoz, betonozáshoz Pécs környéki munkára, hosszú távra. Szállás, utaztatás, napi előleg megoldott. 20/567-2718. 520220 Magyarország legismertebb pénzintézete magas kezdőtámogatással keres meglévő állományára állományápolókat, nyugdíjtervezőket, valamint hitelközvetítőket. Jelentkezni: attila.2.somogyvari@allianz.hu Ár: 1 Ft. Érd: 000000000 ______________519338 Miskolc legújabb éjszakai bárjába táncosnőket, felszolgáló hölgyeket felveszekrFIa sok pénzt akarsz keresni könnyű munkával akkor ez a te munkahelyed! Kezdők előnyben! Ár: 1 Ft. Érd: 06302277002 519347 Miskolci építőipari cég keres 2fő kőművest,2 fő festő szakmunkást állandó munkára.Tel.:20/519-6006 515995 Miskolci Tejipari Zrt. kompresszor- kezelőt keres hűtőgép-kezelő végzettséggel. Fényképes önéletrajzokat bizonyftvány másolatokkal "Kompresszorkezelő'"' jeligére a 3510. Miskolc. Pf. 574. címre várjUk._______________________________519336 Pénzügyi elemző, tanácsadó pozícióba vár miskolci cég munkájára igényes, megbízható kollégákat. Ingyenes Oktatás, továbbképzés. Fényképes önéletrajzot: lis- zek.angelika@mbhzrt.hu Ár: 1 Ft. Érd: 0646506331________________519343 Svájci érdekeltségű kereskedelmi cég értékesítési feladatokra munkatársakat keres. 20/529-8501 519328 Vagyonőri kamara tagsági igazolvánnyal rendelkező biztonsági őrök jelentkezését várjuk tis- zaújvárosi iparterület őrzésére. Jelentkezni 2009.07.27-én 8-17 óra között lehet. Tel.: 30/6689- 793 . 520946 Vasgyári sörözőbe női pultost felveszünk. 30/9721-909 519351 ORSZÁGOS Alt ASPOSTAl 0 % önrésszel külföldre. Keress $- bán, Euróbán. '92. óta működő munkaközvetítő cég partnere fiatalos munkavállalókat keres szállodaiparba, bármilyen végzettséggel. 30/8161-461. Érdeklődni: H-P: 8- 16 www.kulfoldimunkavallalas.hu Nyilv. szám: 00468-2009 471049 MUNKAHELYET KERES Gyermek felügyeleti munkát keres Miskolcon középkorú nő kertes ház- ban is. 20/418-1609___________520168 Idősek gondozási, felügyeleti munkát keres több éves tapasztalattal rendelkező, leinformálható nő Miskolcon. 20/418-1609 520171 OKTATÁST VÁLLAL i - *W%; Autósiskolánk folyamatosan indítja tanfolyamait. Motoros oktatás is. Érd.:30/968-8522 _______________516402 MAGYARORSZÁG Kegyeleti hirdetéseket a www.eszak.hu internetes oldalunkon keresztül is megjelentetheti 13% kedvezménnyel napilapunkban!