Észak-Magyarország, 2009. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-23 / 172. szám
2009. július 24., péntek ÉSZAK SÁROSPATAK ÉS KÖRNYÉKE / 7 RÖVIDEN • Cigánd a harmadik. A tavalyi döntő •elvesztése után, idén újra a Tiszakanyár csapata nyerte a felkészülési tornát Cigándon. A 2x25 perces meccseken résztvevő 6 csapat körmérkőzést játszott. A dobogó harmadik fokára a házigazda Cigánd SE álhatott fel. Az agyagozással is megismerkedtek (Fotó: n a ) Hagyományőrzés Cigándon Cigánd (ÉM) - Nyolcadik alkalommal rendezte meg nemrég „A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány a Cigándi Honismereti Tábort a Kántor Mihály Általános Iskola és Cigánd Önkormányzata támogatásával. A tábor célja az volt, hogy játékosan, szórakozva ismerjék meg a résztvevők a helyi és bodrogközi hagyományokat. Helyből, az ország más településeiről és Beregszászból érkezett a 36 fiatal táborlakó, akik „belekóstolhattak” dédanyáink mindennapjaiba - mondta Némethy András, a Művelődési Ház vezetője. Újabb beruházások kaptak zöld utat Sárospatakon Sárospatak (ÉM - PT) •- Rendkívüli képviselőtestületi ülésen jelentette be Erdős Tamás tanácsnok Sárospatakon a minap: az LHH-s program keretében a Rákóczi Iskola második üteme, és a volt Esze Tamás Általános Iskola átalakítása zöld utat kapott. Ha a pályázatot megfelelő formai minőségben és tartalommal nyújtják be, verseny nélkül nyerhetik meg mindkét beruházást. A Rákóczi Iskola második ütemére 170 millió Ft-ot irányzott elő a programkeretből a döntéshozó, a volt Esze Tamás Általános Iskola átalakítására pedig 300 millió Ft-ot. A tervezők becslése szerint 2010. szeptember 1-re olyan állapotba hozható a Rákóczi iskolai beruházás, hogy a gyerekek egy intézményen, egy iskolán belül kezdhetik meg a 2010-11-es tanévet. A volt Esze Tamás Általános Iskola LHH-s projektjét 2010 őszén el lehet indítani. A Városról városra rovatban hétfőn Kazincbarcikáról, valamint a környékbeli településekről szóló írásokat olvashatnak. Nem a lapátnyelet támasztják ■ Értéket termelnek az önkormányzat által foglalkoztatott közcélú munkások Sárospatakon. Puskár Tibor tibor.puskar@inform.hu Sárospatak (ÉM) - Szorgos kezek építik a római katolikus templom korábban omlásveszélyes kőkerítését, az önkormányzati iskolákban festik a falakat, gondozottak a virágágyások a közterületen, és hosszan lehetne sorolni, hol folyik értékteremtő munka Sárospatakon. Egy közös szál kapcsolja össze ezeket a munkákat: közcélú, dolgozni akaró munkások hozzáértéssel, szakértelemmel végzik a számukra megszabott feladatot. Ők azok, az év során közel félezer ember, akik a közcélú munka keretében értelmes dolgot csinálnak. Valódi munkát végeznek Korábban a közmunka keretében foglalkoztatottak tevékenységéhez gyakran az a kép kötődött a laikus szemlélő számára, hogy kisebb-nagyobb csoportokIészbkI Foglalkoztatottak száma (“ O közalkalmazottat foglalja ö koztat állandó jelleggel a kommunális szervezet. m közcélú foglalkoztatottnak biztosít munkát a szervezet az önkormányzat döntése alapján. A római katolikus temető kerítését is közcélú munkások építik Sárospatakon bán az út mellett álló, vagy az árokparton ülő emberek a seprű vagy a lapát nyelére támaszkodva múlatják az időt. Sokszor érte kritika ezért annak a munkának a hasznosságát és hatékonyságát - fogalmazott dr. Hörcsik Richárd, Sárospatak polgármestere. Most azonban azt látni, hogy valódi munka folyik és szakértelemmel végzik a rájuk bízott feladatokat ezek az emberek. Nem a lógás a céljuk, hanem valóban dolgoznak és a város számára értéket termelnek. Hasznos tevékenységet végeznek. Az önkormányzat helyesen döntött, amikor közel félezer emberszámára biztosított - még ha nem is végleges - munka- és megélhetési lehetőséget. A szakemberek bevonásával összegyűjtötték azokat a munkákat, amit a közcélú munka keretében elvégezhetnek ezek az önhibájukon kívül korábban munkanélkülivé váló emberek. Einri László, a Sárospataki Önkormányzat Kommunális Szervezet igazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy intézményüknek mintegy félszáz állandó munkatársa, közalkalmazotti állományban lévő munkatársa van, és több mint száz közcélú munkást foglalkoztatnak az önkormányzat döntése alapján. Nem rég avatták- és szentelték fel a végardói temetőben közcélú munkások bevonásával épített új kerítést. A kommunális szervezet több millió forint ff...................... Szakértelemmel végzik el a rájuk bízott feladatok ezek az emberek, értéket teremtenek Pataknak. dr. Hörcsik Richárd .................................................ff munkabért takarít meg. Sok olyan munkát végezhetnek el, amire másképp nem tellene. BOGRÁCSPARTI KISPATAKON: Képeken a rendezvény egy-egy pillanata Sárospatakon Kispatak városrészében szervezett ötödik alkalommal bográcspartit Szabó András. Nemcsak főzni lehetett (Fotók p. simkó Erzsébet) Túratérkép-kiegészítő Patakról ■ Fontosabb információkat tartalmazó túratérkép készült Sárospatakról és környékéről. Sárospatak (ÉM - PT) Megjelent a Túratérképet kiegészítő Vendégvárók Sárospatakon és környékén című füzet, melyet a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület adott ki. A városba és környékére érkezők minden szállás- és vendéglátóhelyen, benzinkúton és könyvesboltban hozzájuthatnak a legfontosabb információkhoz, amelyek itt-tartózkodásukat élménnyé tehetik - mondta Marcziné Szappanos Judit turisztikai menedzser. Hozzáff ....................... A kiadványok a patakiak körében is keresettek, mert sok új információt találnak benne. Marcziné Szappanos Judit ................................................ff tette: a legnépszerűbb látnivalókat túra- és sétaútvonalakra felfűzve ajánlják a turisták figyelmébe, hogy semmi fontos elemet ki ne hagyjanak, ha kíváncsiak Sárospatak és környéke értékeire. A tágabb környék iránt érdeklődőknek pedig a „Legek földje: Zemplén” című kiadvány szolgál hasznos segítségként, amivel még több helyi „kincs” felfedezésére nyílik lehetőség a távolról érkezett vendég számára. Az első tapasztalatok szerint a kiadványok a helyi lakosok körében is keresettek, mert számukra is tartogatnak új információt. Itírek. -----------Tovább, hírek a megye életéből! Sikeres pályázatok Sárospatak (ÉM - PT)- A 2009-es év kifejezetten sikeresnek nevezhető A Művelődés Háza Könyvtára számára a pályázatokat illetően Sárospatakon - tájékoztatott Kövér Sándorné könyvtárvezető. Például kistérségi mozgókönyvtári ellátás népszerűsítésére, zenei könyvtár berendezésére, élethosszig tartó tanulás biztosítására, a fogyatékosok esélyegyenlőségének növelésére kaptak pénzt. Oklevelet kaptak (Fotó: p. s. e.) Diák ésszel Vámosújfalu, Bodrogolaszi, Kenézlő, Tolcsva, Vajdácska és Sárospatak diákjai vettek részt a Diák ésszel - diák kézzel elnevezésű pályázaton, Kimagasló eredményt ért el az Árvay József Általános Iskola. A műveket a Művelődés Házában állították ki. 10 Vojnár László polgármesterré választásakor ígérte meg: Tolcsván létrehozza a polgárőrséget. Azóta tíz év telt el. A minap tartottak „születésnapi” ünnepséget. 18 fő a kezdetektől aktív tagja a közösségnek. Munkájukat megjutalmazták. Nagy Károly parancsnok elmondta, hogy a község elfogadta és igényli munkájukat. Rendezvényt biztosítanak és járőröznek önzetlenül. Észak-Agora Sárospatak Invitáló A Zemplén-Agora Sárospatak az Észak-Magyaror- szág egyik e-mailes város- politikai fóruma. Ön is tagja lehet ennek a civil, párt- politikától független fórumnak! Küldje el e-mail címét, nevét Puskár Tibor újságírónak (puskar@inform.hu, telefon: 20/9739-759). Várjuk „tudósítóinkat" Ki tudná jobban, mi történik helyben, azaz éppen Ön körül, az Ön környezetében, mint éppen Ön, kedves Olvasónk?! Csatlakozzon az Észak külső, önkéntes tudósítói hálózatához! Aki ebből a térségből híreket, információkat szeretne megosztani szerkesztőségünkkel és olvasóinkkal, kérjük, írjon levelet Puskár Tibornak címezve, vagy a puskar@inform.hu elektronikus levélcímre. Az énekesek koncertre készültek (Fotó: p. simkó Erzsébet) Nemzetközi kórusakadémia Elsősorban külföldi énekesek részvételével kezdődött meg a VI. Nyári kórusakadémia Sárospatakon a minap. A messzi tájakról (például Németországból) érkezett énekesek szombaton este fél hétkor koncerteznek a Református Kollégium Imatermében. Belépődíj nincs.