Észak-Magyarország, 2009. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-16 / 166. szám

2009. július 17., péntek RÖVIDEN • Műszereket kaptak. A Diósgyőri Rende­lőintézetben kialakított Egészségház közel 5 millió forint értékű műszereket kapott teg­nap az önkormányzattól. Köztük EKG készü­léket, légzésbeszűkülés szűrésére és meg­állapítására alkalmas eszközt, defibrillátort, valamint három 24 órás vérnyomás monito­rozására alkalmas készülékeket. Alsóvadász: „Ha rendőr van, akkor rend is van" Alsóvadász (ÉM - OlKa) - „Több rend­őr kell az utakra, csak így lehet rend Alsóva­dászon, Borsodban, az országban.” Ezt Lázár János országgyűlési képviselő (Fidesz), a parla­ment rendészeti bizottságának elnöke jelentette ki Alsóvadászon, közbiztonsági kőrútjának első állomásán. Az elmúlt fél évben megyénkben is megszaporodtak a bűncselekmények - magya­rázta jövetelét és azon belül ebben a térség­ben romlott jelentősen a közbiztonság. Utób­bit dr. Odor Ferenc, megyei közgyűlési elnök is merősítette, aki úgy fogalmazott: ugrásszerűen nőtt a bejelentett bűncselekmények száma az abaúji térségben - azon belül is Alsóvadászon -, köztük kerti lopások, betörések, de élet elle­ni bűncselekmények is történtek. A közgyűlési elnök megoldást sürget. Hogy mi lenne az? Láz­ár János utalt a Fidesz három csapás program­jára, aminek része a rendőrség átszervezése.- Több rendőrjárőr kell az utakra, utcák­ra. Ugyanis ahol rendőr van, ott rend is van - hangsúlyozta a bizottsági elnök, majd egy alsó­vadászi példán keresztül mutatta be, hogy sze­rinte miért működik most rosszul a rendszer. - A szikszói kistérségben ma 2 körzeti megbízott, vagyis rendőrjárőr teljesít szolgálatot, akik egy nap átlag kétszer hajtanak keresztül Alsóvadá­szon. Ez kevés. Régi fotó. Gogolya Andrástól kap­tuk ezt a régi fotót - felhívásunkra küld­te. Továbbra is várjuk a megyénkben félmúltat bemutató felvételeket. Mikor veszi be a 200-ast? Miskolc (ÉM) - Mikor veszik be a 200 forintos érmét a miskolci parkolóórák? A kér­dést Stefán Csabának, a Régió Park Miskolc Kft. ügyvezetőjének tettük fel. Stefán Csa­ba elmondta: egyszer már elkezdték beállíta­ni az órákon a 200 forintos paramétereit, ám amikor kipróbálták, azt kellett tapasztalniuk, hogy attól kezdve az 5 forintost „elfelejtette” a program. Nem volt annyi fajta pénzérmére „felkészülve” az óra, pontosabban annak az a kártyája, aminek többet tudó változatát azóta megrendelték Németországból. Semmiképpen nem akarták kihagyni az 5 forintost, nem is fogják. (Zárójelben: sok más város órájával ellentétben a miskolci visszaad.) A hét végén, legkésőbb a jövő hét elején beszerelik a már várt kártyákat az órákba. Ezek egyenként tízegynéhányezer forintba kerülnek. Miskol­con 115 parkolóóra van. BalesetNem járt személyi sérülés­sel a miskolci Búza -térnél történt tegna­pi baleset, de anyagi kár keletkezett. csal®* (Fotó és videó: www.boon.hu) ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /4 BÉM: mindent megmutattak I ■ Negyven éve ugyanazt I gyártják és folyamatosak ; a környezetvédemi beru- i házások. Sajókeresztúr (ÉM - BGy) - Régiónk egyetlen talpon maradt kohászati alapanyagot gyártó j üzemében, a BÉM Zrt.-ben csü­törtökön nyílt napot tartott a cég vezetése. Baptiszta Tibor I vezérigazgató szóbeli tájékozta­tójában kiemelt fontosságúnak • nevezte a hiteles tájékoztatást, a nyitottságot, az emberek ténye- : ken alapuló informálását. i Helyszíni bejárás A BÉM Zrt. vezetésének az a szándéka, hogy eloszlassa a tévhiteket és a mendemondá­kat. Ennek érdekében a gya­korlatban, azaz működés köz­ben mutatták be a teljes körű technológiát. Sajókeresztúrról Kollár Miklós polgármesterrel tíztagú küldöttség vett részt a nyílt napon, Szirmabesenyőről is ugyanennyien jöttek el Fedor Vince polgármesterrel az élen. M ...................... A BÉM negy­ven éve ugyanazt gyártja, és folya­matosak a kör­nyezetvédelmi beruházások. Baptiszta Tibor .......................................................................................... Baptiszta Tibor arról beszélt, hogy 40 éve ugyanazt gyártják és folyamatosak a környezetvédemi Működés közben mutatták meg a BÉM-et (Fotó: Ádám János) beruházásaik: minden engedé­lyük megvan és jogerős. A füst­gáz mérése rendszeresen megtör­ténik, a számadatok a honlapon is megtalálhatók. Egy panasz- bejelentés nyomán június 27-én a katasztrófavédelem perceken belül kiszállt, de az autójukba beépített műszerük nem ész­lelt semmi károsanyag-lecsapó- dást. A környezetvédelmet szol­gálja, hogy növekedett a kilépő sebesség, ugyanakkor csökkent a nedvességtartalom. A kémény 80 méter magas lett és 2,5 méter átmérőjű, a régi 60 méteressel és 6 méter átmérőjűvel szemben. A helyszíni bejárás során tapasztaltak sem nyugtatták meg teljesen Kozdrony Ist­vánt, aki 31 éven át dolgozott a BÉM-ben az üzemzavar-elhárí­tásnál: - Megtekintettük a két ovális csarnokban elhelyezett anyagokat, bepillanthattunk a darabosító szalag működé­sébe, láttuk kívülről a filtere­ket, a diszpécseri helyiségben levő nyomkövető rendszert és a laboratóriumokat - mondta a szirmabesenyői nyugdíjas fér­fi. Most tiszta volt a füst, nem érződött szag sem, de a hétköz­napokban ez más. A nyílt napok szerintem mindenütt idealizált állapotot tükröznek. Civilek és szakemberek Tóth József az üzemlátogatás után sem derűlátóbb:- Civilek találkoztak felké­szült szakemberekkel, jogá­szoknak és vegyészeknek kel­lett volna felvenni velük a kesz­tyűt - fogalmazott. Nem kap­tunk választ arra: „Ha tiszta a levegő, mitől van bűz?” Megér­tem a 200 család munkahelye megőrzésének a szükségét, de a gyerekek jövője sem lehet mellé­kes. Bakai László nem a tech­W...................... Civilek találkoz­tak felkészült szakemberek­kel, jogászoknak és vegyészeknek kellett volna fel­venni a kesztyűt Tóth József ...............................................» nológiára lett volna kíváncsi, hanem arra: miért mozog ala­csonyan a füst? A laboratórium megtekintését követően a vendégek -bár vár­ták őket - , nem mentek vissza a tárgyalóterembe, hogy tisztáz­zák a nyitott kérdéseket. A felek nem győzték meg egymást. Az uszítás ellen - az interneten is ■ Közösség elleni izga­tás címén ismeretlen tet­tes ellen feljelentést tet­tek MSZP-s politikusok. Miskolc (ÉM) - Gúr Nándor megyei és Káli Sándor miskolci MSZP-elnök tette a feljelentést, amelynek alapját a BOON.HU-n egy felhasználó (Hunharc néven) beírt hozzászólása képezi, amely­ben zsidók és cigányok ellen uszított adatgyűjtésre bíztatva - ismertették sajtótájékoztatóju­kon. (A hozzászólási kategória az, amelyet a látogatók maguk töltenek fel, egy-egy cikkhez csa­toltan vagy külön fórumokban.) Hangsúlyozták, hogy úgy érez­ték: lépniük kell nekik is, kife­jezésre juttatva, hogy efféle gon­dolatoknak nincs helyük sem a miskolci, sem az országos köz- gondolkodásban. A szabad véle­mény nyilvánítása nem boríthat­ja fel a társadalmi békét - tet­ték hozzá. Macska-egér harc A BOON.HU kifejezésre jut­tatta: üdvözöl minden olyan lépést, amely az internetes szó­lásszabadság megtartása mel­lett szorít vissza minden tör­vény- és jogszabálysértő, vagy a közmorált sértő felhaszná­lói megnyilvánulást, és ebben partner bármely esetben. Úgy vélik, az internethasználók táborának csekély részét kite­vő, ám önmagukra nézve sem­milyen mértékben nem önkor­látozó emberek az internet sza­badságát veszélyeztetik, azaz elvehetik másoktól is a kom­mentálás, véleménnyilvánítás lehetőségét. A moderálás mint technikai lehetőség pedig csak egy részét képes és csak időle­gesen kiszűrni a nemkívánatos megnyilvánulásoknak: a harc a kommentálok és a moderáto­rok között macska-egér játékká változott: ahogy durvul a közbe­széd Magyarországon, vannak, akik a moderálás kijátszására utaznak, szándékosan. A hosszú távon is hatásos megoldás a tör­vények betartatása - ezért támo­gatja a portál az ezt célzó lépé­seket. A közösség ereje is sokat segíthet: ezért toborzott a BOON is - látván a közbeszéd durvulá- sát - társadalmi moderátorokat is, a fórumfelületekre. Boldva (ÉM) - Fara­gó Péter és Gúr Nándor országgyűlési képviselők (MSZP) lerakták az alap­kövét Boldván csütörtökön annak az iskolabővítésnek és -felújításnak, amelyre 175 millió forintos uniós támogatást nyertek. Tart a felújítás (Fotó: Ádám J.) fizetne ^ividámpa ..bakeves® megkapd Nyári kedvezmény az Észak olvasóinak! Atlantika vízividámpark Vásárosnamériy ÍGergelyiugomyá* gy$®= <Sba 18*00 között kedvezmény egész napos jegy vásárlásakor Kedvezményre jogosító kupon az Észak minden olvasójának! A vásárosnaményi Nuova Atlantika Vízividámpark idén is sok újdonsággal várja vendégeit! Mindennap 9-18 óra között várják a csúszdázni, pancsolni vágyókat, sőt éjsza­kai fürdőzés és koktélbár is szórakoztatja a vendégeket péntek-szombat-vasárnap 20 és 23 óra között. A kisebbeket pedig 12 és 16 órakor fókashow, míg 14 órakor papagájshow várja. Egész napos felnöttjegyár: 2500 Ft, nyugdíjas (60 évfelett): 1000 Ft, diák- és gyermek-jegyár: 2000 Ft, délutáni jegyek (14 órától) felnöttjegyár: 2000 Ft, nyugdíjas (60 év felett): 500 Ft, diák- és gyermekjegyár: 1500 Ft. Szombat-vasárnap és ünnepnapokon délutáni jegy nem váltható. Csoportos kedvezmény: 15 főtől 10%! Az 500 Ft kedvezmény csak egész napos jegy vásárlása esetén érvényesíthető, a kupon pénztárnál való felmuta­tásával. Esti fürdőzésre és a gyermekparkba való belépéshez nem használható fel a kupon. Nyitva tartás: 2009. május 30-tól augusztus 30-ig. Információ: tel.: 45/570-112. E-mail: atlantikus@freemail.hu

Next

/
Thumbnails
Contents