Észak-Magyarország, 2009. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-02 / 153. szám
2009. július 2., csütörtök HÍRCSOKOR • Dekker nem indulhat. Nem indulhat a szombaton kezdődő francia országúti kerékpáros körversenyen, a Tour de France-on a holland Thomas Dekker, miután doppingszert találtak egy korábbi mintájában. • Advocaat a kapitány. Január elsejétől Dick Advocaat lesz a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A helyi szövetség szerdai bejelentése szerint a holland szakember azért akkor veszi át a nemzeti csapatot, mert decemberben jár le a szerződése a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató orosz Zenit vezetőedzőjeként. McStay a vezetőedző Újpesten Budapest (MTI) - Kedden késő este létrejött a megállapodás a felek között, így immár hivatalos: a 2009/2010-es szezonban William McStay lesz az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetőedzője - erről a lila-fehér klub honlapja számolt be szerdán. A 47 éves skót tréner a Celtic Glasgow-tól érkezik, ahol 15 évig dolgozott ,és az utóbbi esztendőkben komoly sikereket értek el az utánpótlással. „A szándékaim szerint továbbra is tartom a kapcsolatot a Celtic-kel. Ez egy nagy váltás lesz számomra, amely jelentős lépés a karrieremben. Az Újpest FC-vel kötött megállapodásom egyben kihívás is számomra” - idézte a honlap McStayt. A szakmai stáb tagja még Aczél Zoltán, Joe McBride és Pálinkás András (kapusedző). Mezey György Fehérvár FC: Mezey Budapest (MTI) - Mezey György lett a Fehérvár FC lab- darúgócsapatá- ' nak vezetőedzője. A klub honlapjának szerdai híre szerint a tulajdonos szándékával összhangban az ügyvezetésjúlius 1-i hatállyal, egy évre kérte fel a volt szövetségi kapitányt az együttes dirigálására. A 67 éves Mezey mostani kinevezésére azután került sor, hogy a székesfehérvári csapatnak nem sikerült megállapodnia a német Lothar Matthausszal. PUSKÁS BRONZÉRME Az elmúlt hétvégén az ónodi tavon került megrendezésre a Mikromatika Kupa, a magyar jet-ski bajnokság 2. futama. Az élcsoport és a megyei érdekeltségű versenyzők eredményei: Ski Superstock: 1. Bíró Péter, 2. Szabó Gábor, 3. Puskás Zoltán (Hell Racing Team, Miskolc), ...7. Tóth Dominik (Miskolc)._____________________________________________ Novice Ski: 1. Szabó Barnabás, 2. Sümegi Martin, 3. Soukup Martin, ...11. Beregi Viktor (Miskolc). Puskás Zoltán dobogós volt az ónodi viadalon (Fotó: ÉM) SPORT ÉSZAK /9 DVTK-fekzámolás: szüneteltetve m ■ A felszámolástól - egyelőre - nem kell tartania a DVTK-t üzemeltető kft.-nek. Miskolc (ÉM - BCS) - Az Észak-Magyarország értésülését, amely szerint elhárult a felszámolás veszélye a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatát működtető kft.-nél, szerdán a Borsöd-Abaúj-Zemp- lén megyei Bíróság szóvivője is megerősítette. Szabó József érdeklődésünkre elmondta: a Diósgyőr FC Kft.-vel szemben kezdeményezett két felszámolási eljárással kapcsolatban egy- egy kérelem érkezett be a bíróságra a múlt hét második felében, mindegyik azonos tartalommal.- Az érintett felek a kérelemben azt kérték, hogy 6 hónapig függesszük fel az ügyintézést, és mivel erre a jogszabály lehetőA PÁLYÁN Diósgyőri VTK - Michalovce (szlovák) 1-1 (1-1) ____________ Diósgyőr, 500 néző. V. Nagy F. Diósgyőri VTK: Köteles - Lakatos (Bokros), Kállai, Menyhért (Kreizler), Horváth Sz. - Fodor (Búrány, Takács), Lippai (Kovács Á.), Gohér, Lipusz (Horváth Á.) - Kleiber (Hómmá), Szabó V. (Hadár). Megbízott edző: Benczés Miklós. ________________________ G.: Szabó V., ill. Gáspár. séget ad, a bíróság a kérésnek eleget téve szünetelteti az eljárást - mondta Szabó József, bírósági szóvivő. A bíróság kommunikációs munkatársától azt is megtudtuk: bármelyik fél részéről érkezhet újabb beadvány ebben az ügyben, akár a hat hónap letelte előtt is, a DFC Kft. amennyiben kifizette a felszámolási eljárást kezdeményezőnek a követelését, és ezt hitelt érdemlően bizonyítani is tudja, abban az esetben a felszámolási eljárást megszüntetik, illetve abban az esetben, ha a felszámolást kezdeményező valami miatt meggondolja magát, akkor a hat hónap letelt előtt is kérheti a felszámolási ügy további lefolytatását. Szabó József kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a kérelemben nem szerepel, mivel nem is kell kötelezően szerepeltetni a szüneteltetés okát, így erről, ha akarna se tudna felvilágosítást adni. Szélpál a Debrecennél Szerettük volna megtudni, hogy mi eredményezte ezt - a DFC Kft. szempontjából pozitív - fordulatot, és bár sikerült beszélnünk a felszámolási eljárást korábban kezdeményező, most pedig szüneteltetést kérő személlyel, de ő ez alka- .lommal sem kívánt nyilatkozik sem- :gnap olt _ sport.boon.hu További cikkek! ni. A DFC Kft. ügyvezetőjétől Dlusztus Imrétől sem sikerült megtudnunk sem mit, ugyanis tegnap egész nap ki volt kapcsolva a telefonja. A keddi napot egyetemi vizsgái miatt Szegeden töltő DVTK játékos, Szélpál Tamás szerdán reggel arról tájékoztatta Benczés Miklóst, a Diósgyőr megbízott edzőjét, hogy ezen a napon ne várják, mert az ügyvezető igazgató, Dlusztus Imre tájékoztatása szerint neki a Debrecen csapatához kell csatlakoznia.- Valójában nem szerdán, hanem csütörtökön kell csatlakoznom a Debrecenhez, éppen úton vagyok oda - mondta szerdán kora este Szélpál Tamás. - Hallottam arról, hogy a bajnokcsapat érdeklődik irántam, de úgy tudtam, hogy csak egy fél év múlva, télen enged el a DVTK. Hogy miként alakul a jövőm, azt nem tudom, de két dolog biztosnak tűnik. Az egyik, hogy csütörtökön a Balmazújvárosban készülő DVSC két edzésén is részt kell vennem, Szélvészgyors Szélpál sincs már Diósgyőrben (Fotó: ÉM-archív) a másik pedig, hogy pénteken Diósgyőrben leszek. Hogy csomagolni jövök-e vissza vagy sem, azt valószínűleg egy nap múlva fogom tudni megmondani. Európa Liga: kezd a Haladás ■ A 2009/10-es nemzetközi kupaszezon első magyar indulója a Szombathelyi Haladás. Szombathely (MTI) - Első magyar együttesként a Szombathelyi Haladás labdarúgó- csapata kezdi meg az európai kupaszereplését csütörtökön. A szombathelyiek az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában 19 órától a kazah Irtis Pavlodar ellen lépnek pályára.- Nehéz mérkőzésre számítunk, mert erőszakos csapat az ellenfelünk - nyilatkozta Csertői Aurél, a Haladás vezetőedzője. - Tudjuk, hogy a kazahok most nincsenek a legjobb formában, de náluk már javában tart a bajnokság, mi pedig csak tíz napja kezdtük el a felkészülést. Ennek ellenére bízom benne, hogy mindenki megfelelő állapotban lesz és a fiúk megoldják a feladatot. Egy kicsit mindenki izgul, de ennyi belefér, sőt kell is a sikerhez, mert számunkra az a legfontosabb, hogy hazai pályán kapott gól nélkül tudjunk győzni. Az UEFA Kupát felváltó Európa Liga selejtezőjében a Haladás kiemeltként lép pályára az első körben, a bajnoki ezüstérmes Újpest a második, a kupagyőztes Budapest Honvéd pedig a harmadik fordulóban kapcsolódik be. Elődöntős. Az ötszörös wimbledoni bajnok Roger Federer (képünkön) szerdán három játsz- j mában, 6:3, 7:5, 7:6 (7-3)-ra nyert Ivó Karlovic ellen és elsőként bejutott a férfi elődöntőbe az angol nyílt teniszbajnokságon. (Fotó: EPA) AZ EL 1. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA 19.00: Szombathelyi Haladás - Irtis Pavlodar (kazah) _________________ 15.30: Olimpia (grúz) - Torshavn (izlandi)____________________________ 17.00: Simurg (azeri) - Bnei Yehuda (izraeli)__________________________ 17,00: Dinaburg (lett) — JK Kaliu (észt)___________________________________ 17,00: Banants (örmény) - Siroki Brijeg (bosnyák)____________ 17,30: Sutjeska (montenegrói) - MTZ Ripo (fehérorosz) ________ 17.30: Lahti (finn) - Dinamó Tirana (albán)__________________________ 17.30: Valletta (máltai) - Keflavik (izlandi)__________________________ 18.00: Zimbru jmoIdáv) - Okzhetpes (kazaii) 18.00: Dinamó Minsk (fehérorosz) - Renova (macedón) ________ 18.00: Trans (észt) - Rudar Velenje (szlovén)__________________________ 19.00: Spartak Trnava (szlovák) - Inter Baki (azerbajdzsánt)__________ 19.00: Slaven Koprivnica (horvát) - Birkirkara (máltai)________________ 19.00: Grevenmacher (luxemburgi) - Vitra (litván)____________________ 19.00: Anorthosis (ciprusi) - Kaerieng (luxemburgi)__________________ 19.00: Randers (dán) - Linfield (ir)____________________________________ 20.00: NSI (Feroer-szigeteki) - Rosenborg (norvég)___________________ 20.00: Sligo (ír) — Vllaznia (albán)____________________________________ 20.00: Fram (izlandi) - TNS (walesi)___________________________________ 20.30: Duducsnost Podgorica (montenegrói) - P. Warszawa (lengyel) 20.45: Lisburn (északír) - Zastafoni (grúz) ____________________________ 20.45: Helsinborg (svéd) - MIKA (örmény)____________________________ 21.05: Motherwell (skót) - Llanelli (walesi) 7 Home úlYiCiUű öudapcsJ TV + internet + telefon 6640 Ft együtt akár havi 1 éves hűségidővel! www.t-home.hu Az ajánlót IPTV Alap csomag, DSL Solo Easy internet és DSL-telefon Alapcsomag vagy Kábel TV Alap, Kábelnet Easy és Kóbeltelefon Alapcsomag együttes megrendelése esetén, 2009 július 1-jétől visszavonásig érvényes T-Home lakossági előfizetők számára, T-Home tripla kedvezménnyel, a kedvezményrendszer feltételei szerint, a Magyar Telekom meghatározott szolgáltatási területén belül, műszaki felméréstől függően, 1 éves hűségnyilatkozattal. Egyes szolgáltatásaink csak meghatározott földrajzi területen, meghatározott feltételekkel vehetők igénybe. Az ár az áfát tartalmazza. Az ajánlat nem teljes körű, részletek és szerződéskötési feltételek: 1412, www.t-home.hu, T-Pontok és T-Partner üzletek. HIRDETÉS 446245