Észak-Magyarország, 2009. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-11 / 161. szám
2009. július 11.. szombat ÉSZAK AKTUÁLIS /3 NÉZŐPONT Miskolc, Monok Szabados Gábor szabados@inform.hu Elfogadom, hogy nincs könnyű dolguk a jogalkotóknak, sőt, kifejezetten nehéz feladat valami újat beemelni a Büntető Törvénykönyvbe. Ezernyi körülményre kell figyelemmel lenniük. Viszont: éppen ez a dolguk. Éppen a minap írhattam le újságomba, hopy a „Pásztor Albert-ügy"'is BTK- változással járt végül. A rendőrkapitány ominózus kijelentése, megfogalmazása után nemcsak melléállt a miskolci városvezetés, hanem Káli Sándor polgármester és képviselőtársa, dr. Simon Gábor Draskovics Tibornál járt. Elmondták neki, amit elmondtak, ennek hatására pár hónappal később a BTK-ban újrafogalmazták, hogy mi számít jogos védelemnek, mi uzsorajellegű bűncselekménynek, szif orodtak az erőszakos bűncselekmények üntetési tételei, megerősítették a hivatalos személyek büntetőjogi védelmét. A kesznyéteni ügy, pontosabban az annak nyomán született monoki kezdeményezés is átbillentette az országgyűlési képviselőket azon a határon, aminek addig következetesen hátat fordítottak, mert nem akartak szembesülni vele, pláne azzal, ami a határ túloldalán van. Lehet, hogy már régen megvolt a jogalkotói műhelyekben a változtatás (büntetésszigorítás) szándéka, de ami nem lehet, hanem biztos: sokat késtek. Mindannyian tudjuk, és sokan vannak, akik érzik is ezt. Szamosvölgyi Vankó Krai Péter Bernadett Csaba Mit szól a Büntető Törvénykönyv szigorításához?- Sátoraljaújhely vezetése és én magam kezdeményeztem aláírásgyűjtést tavaly azért, hogy a BTK szigorodjon, és ne lehessen a bűnöző egy órával az elfogása után szabadlábon. A most elfogadott törvény már közelít az elképzeléseinkhez, de még nem az igazi - mondja Szamosvölgyi Péter. - Szükség volt már arra, hogy a súlyos bűncselekmények elkövetői méltó büntetést kapjanak. Eddig ez nem volt jellemző, de talán a most szigorított passzusok alapján a bíróságok keményebb ítéletet hoznak-véli Vankó Bernadett. - Jónak tartom, hogy az önvédelem gyakorlását jobban megengedi a törvény. Fontos azonban, hogy nem kell azonnal eszközhöz nyúlni. Ezért igyekezzen mindenki testben, valamilyen harcművészetben képezni magát, hogy akár puszta kézzel is elháríthasson egy támadást - tanácsolja Krai Csaba. - Sokszor fogadta értetlenül a közvélemény egy- egy súlyos bűncselekmény meghozatala után az ítélet gyengeségét. Jónak tartom, hogy a visszaeső erőszakos bűnözőket mostantól hosszabb időre rács mögé küldhetik. Az önvédelem lehetőségének erősítése is kívánatos volt már-erősíti meg Soós Teodóra. - A bíróságok a mindenkor hatályos törvény szerint jártak el eddig is. Ha a BTK súlyosabb büntetési tételeket határoz meg az adott bűncselekmény típusra, előírja, hogy az adott körben visszaeső nem engedhető szabadlábra, a törvényt alkalmazva dönt a bíróság. Mint tette eddig is - hangsúlyozza dr. Szabó József. - Örülök a törvényi szigorításnak, a hatékony és elrettentő ítéletek meghozatala azonban a bíróságok dolga. Nekik kell a megfelelő szigort alkalmazni a súlyos bűnök elkövetőivel szemben. A testületen múlik, hogy van-e visszatartóereje a büntetésnek - állítja Kiima János: Soós dr. Szabó Kiima Teodóra József János yiLLÁMVOKS Ön tart attól, hogy „ balhé" lesz a péntek esti Jobbikos demonstráción Miskolcon? Szavazók száma: 440 2009. 07. 10. 18.00 óra Következő kérdésünk: Ön helyesli, hogy immár árammal is védheti a portáját, aki így érzi magát biztonságban? SSL www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Nem 81,59% Igen 18,41% Szepessy - áram a kerítésben ■ Mit szól hozzá Szepessy Zsolt, Monok polgármestere, hogy lehet áram a kerítésben? Szabados Gábor szabados@inform.hu Miskolc (ÉM) - Nagy port vert fel az ügy: egy 67 éves kesznyéteni férfi portiján egy éve meghalt egy férfi - halálos áramütést szenvedett. Amitől igazán ügy lett, annak oka, hogy a kesznyéteni férfi - „Barna bácsi” - a kertjében megtermelt zöldséget védte a gyakran visz- szatérő tolvajok ellen úgy, hogy áramot vezetett - nem, nem a kerítésbe, hanem - a zöldségest körbekerítő drótba. Halált nem Fontos változás történt a BTK- ban. Mégpedig: akár árammal is védheti a portáját ezután, aki így érzi magát biztonságban. És nem büntetik meg érte. A jogszabály szerint aki saját magát vagy értékeit védi, akár sérülést is okozhat a bűnözőnek. Sérülést igen, halált azonban nem. Az új jogszabály kimondja: mindenképpen jelezni kell, milyen védelmi berendezés működik a házban. Mit szól ehhez Szepessy Zsolt, Monok polgármestere? Arra kértük, hogy mielőtt kommentálná a BTK-változást, pár mondatban idézze fel, mi is történt Kesznyétenben, majd később. A bűnözőnek ne Szepessy Zsolt - aki az ügyben általa védőnek felkért jogásszal, (Fotó: archív) tak átbújni, vagy fölötte átlépni, amikor hozzáértek, és egyikük halálos áramütést szenvedett. A vád: több emberen elkövetett emberölés kísérlete. A büntetési tétel: 15 év. „Barna bácsinak”, aki az előzetesből való szabadulása után Monokon kapott otthont, szeptemberben lesz az első tárgyalása. Mire számít? - kérdeztük Szepessy Zsoltot, aki elmondta: reméli, hogy az ügyet átminősítik gondatlanságból elkövetett emberöléssé, és ha ez így történik, akkor akár felfüggesztett börtön is lehet az ítélet. A monoki polgármester hozzátette: a társadalom nyomására szigorodott a törvény, amely most már kimondja (Draskovics Tibort idézve): „A kockázat ne azé legyen, aki saját személyét, családját próbálja védeni.” „Barna bácsi" ügye miatt, társadalmi nyomásra változtattak a BTK-n a legfontosabb mégis az, hogy kezdeményezésük elérte a célját - tette hozzá. Mint mondta, még szigorítani kell a törvényen, hogy az a tisztességes, becsületes embert védje, „a bűnözőnek pedig ne adjon jogot”. (Szepessy Zsolt megjegyezte: tudja, hogy ezért a kijelentéséért sokan fogják támadni, de vállalja.) Szeptemberben tárgyalás Kesznyétenben három férfi - a porta kerítésén átmászva - azzal a céllal akart a veteményesbe bejutni, hogy uborkát lopjanak. Szepessy Zsolt elmondta: egy szál drót kerítette körbe az ágyásokat, a tulajdonos korábban többször kitáblázta, hogy áram van benne. (Ezt egyébként mindenki tudhatta.) Talán a 220 Volt feszültség alatt levő drót alatt akardr. Erdei Csabával annak idején szerkesztőségünkben is járt, hogy kifejtsék véleményüket - most mindenekelőtt azt hangsúlyozta: végre meglátták a parlamentben a vidék közbiztonságának valós helyzetét. És bár nem ff.................... Végre meglátták a parlamentben a vidék közbiztonságának valós helyzetét. Szepessy Zsolt ff olyan mértékű a változás a BTK- ban, amilyet ő és dl'. Erdei Csaba javasolt - Draskovics Tibor megbízottjának személyesen adták át az erről szóló iratot -, Elöregedett, beteg fák veszélyeztetnek ■ Idén eddig 222 fát vágtak ki, melyek akadályt képeztek, illetve veszélyesek voltak. Miskolc, Mezőcsát (ÉM-PGY) - Nemrégiben a nyári vihar haváriái között írtunk az elkorhadt, kidőlt fák veszélyéről és miskolci Agoránkon is folyamatosan téma többek között az Egyetemvárosnál, illetve a Miskolctapolcán fellelt, potenciális veszélyforrást jelentő fák ügye. Tegnapi lapunkban pedig beszámoltunk a kalandparki „fabal- esetről”. Bejelentés alapján Kérdésünkre Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője elmondta: bejelentés alapján vonulnak ki a közterületeken található veszélyes fák kiemeléséhez, ha közvetlen életveszélyt vagy jelentős anyagi kárt okozhat a gyakran beteg, elöregedett A derékba tört tapolcai fa (Fotó: magánarchívum) példány. Magánterületen bérmunkában is elvégzik a veszélyes fa eltávolítását, ilyenkor a tulajdonos felelőssége a bejelentés. A miskolci Városgazda Kht. egy korábbi felmérése alapján több mint 100 ezer azon fák száma, amelyek gondozást igényelnek. A faállomány mintegy 80 százaléka elöregedett, ezek eltávolítására és pótlására egyelőre nincs elég forrás. Ebben az évben eddig 222 fát fágtak ki, melyek akadályt képeztek, illetve veszélyesek voltak. A veszélyes fákkal kapcsolatos bejelentéseket a Városgazda telefonszámán (46/412-611/120-as mellék) és a honlapjukon lévő bejelentőlapon fogadják. Folyamatosan ellenőrzik Az őszi, téli időszakban rendre átvizsgálják a település faállományát és kiemelik a beteg, elöregedett egyedeket Mezőcsáton - tájékoztatta lapunkat Kovács József, a Városüzemeltetési és Intézményi Ellátó Szervezet igazgatója. Megtudtuk: idén négy fát emeltek ki veszélyes volta, illetve tereprendezés miatt. Arra is volt eset, hogy idős magánszemélynél távolították el a balesetveszélyes fatörzset, a kitermelési költség felszámításával. Jelenleg a szintén veszélyt jelentő, elburjánzott bokrok, cserjék ritkítása folyik, melyek az útjelző táblák takarásával okozhatnak közlekedési balesetet. Fénysebességre kapcsoltak Miskolc (ÉM) - Extra sebességű internetet, kiemelkedően magas kép- és hangminőségű tévészolgáltatást, tízszeres letöltési sebességet, kényelmesebb telefonálást ígér a T-Home új szolgáltatása, amely tegnaptól Miskolcon is elérhető. Eger, Gyöngyös, Hajdúszoboszló után ugyanis a borsodi megyeszékhelyen is úgynevezett optikai kábelen is érkezhet a szolgáltatás. Ezt jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Lang- steiner Marianne, a Tele- kom Lakossági Szolgáltatások Üzletágának marketing igazgatója és Káli Sándor polgármester. A tájékoztatón elhangzott: az optikai kábelen érkező szolgáltatás az e-ügyintézésben is fejlődést jelenthet. „Segíteni jöttek a magyar népet..." ■ A Himnusszal kezdték, a Szózattal és a Székely Himnusszal zárták a szimpátiatüntetést. Miskolc (BOON - OlKa) - Tíz perccel a Jobbik Magyar Gárda melletti szimpátiatüntetése kezdése előtt csupán mintegy száz ember gyűlt össze a miskolci Szent István téren, picit később folyamatosan nőtt a magyar, illetve árpádsávos zászlóval megjelenő szimpátia tüntetők száma. Kocsis József, a Jobbik miskolci elnöke portálunk kérdésére elmondta, hogy több résztvevőre számítottak, de fontosnak tartja annak a - szerinte - 500 embernek a jelenlétét is, akik eljöttek a Szent Istvén térre. A szimpátiatüntetés célját úgy fogalmazta meg: felhívják a figyelmet arra, hogy a Gárda nem ártott senkinek, „működésével segíteni jött a magyar népet, ott ahol ki vannak szolgáltatva, rettegnek és nem kapják meg a segítséget a rendőrségtől”. Elmondta, szerinte dicséretet érdemelnek a gárdisták és a Magyar Gárda feloszlatásával az a cél, hogy a magyar nép ne tudjon összefogni. Megtudtuk, a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak, illetve a strasbourgi Emberjogi Bíróságtól kérnek jogorvoslatot. Kiáltványt hozott... Mintegy 20 perc késéssel kezdődött meg a rendezvény. Első felszólalóként Alakszainé dr. Oláh Annamária (egykori miskolci alpolgármester) a Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencei Régiónak alelnöke elmondta, a Magyarok Világszövetségének a világ 56 országában jelenlévő szervezetei elítélik a budapesti szimpátia tüntetésen történteket. Jelezte: egy kiáltványt hozott magával, amit a rendezvényt követően átad a miskolci polgármesternek és a rendőrkapitánynak, valamint a megyei közgyűlés elnökének. Kocsis József megköszönte az EP-választás eredményét, kiemelve a több mint tízezer Jobbikra kapott szavazatot, a miskolciaktól kapott támogatást. Hangsúlyozta, ezek a vok- sok kötelezik őket arra, hogy rendet tegyenek Miskolcon, a megyében, az országban. Hangos füttyszó, taps és biztató bekiabálások tarkították Egyed Zsolt, a Magyar Gárda megyei kapitányának, a Jobbik Megyei elnökének beszédét. Az elmondottak lényege az volt, ha az európai parlamentben megkezdik a munkát, első dolguk az elszámoltatás lesz: „nem tűrjük, hogy az adófizetők pénzéből cigánybűnözőket tartsanak el”. Tudatta: olyan programot dolgoztak ki, hogy a választás után két hónappal rend lesz. Programjuk része lesz a segélyezés megszüntetése, illetve lesz segély annak, aki reggel hatkor felkel és elmegy dolgozni például közmunkában. A családi pótlék három gyerekig járna, afölött adójóváírás formájában lehetne igénybe venni, ha igazol 3 éve fennálló munkaviszonyt. A rendezvény végére mintegy hatszázan gyűltek össze.