Észak-Magyarország, 2009. május (65. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-28 / BAZ Magazin, Építkezés
7 S 2 009. május 28. Lovas postakocsiszolgálat a Blikkben Erdei utakon, lovaskocsin szállítják az utasokat, a postai küldeményeket és igény esetén a kisebb tömegű, piacra szánt portékákat a közforgalomtól elzárt települések között a Bükkben. A lovaskocsik túrák lebonyolítására is kibérelhetők. A projekt célja olyan gyakorlati eredményekkel járó, fenntartható működésű, elsősorban turisztikai szempontból eladható rendszert kiépítése, amely főleg a Bükkben található, közforgalomtól elzárt, településeket összekötő erdei utak használatán alapszik. A gépjárművek kizárásával lovas postakocsi szolgálat biztosítja a közlekedést, mely a rövid erdei utakon gyorsabb, olcsóbb, környezetkímélőbb, mint a jelenlegi nagy kerülővel járó közúti közlekedés - ez a megoldás ilyen nagy területre szervezetten egyedülálló. A menetrend szerinti lovas postakocsi járatok két főútvonalon haladnak majd: a Bükkaranyos - Harsány - Kisgyőr-Mocsolyás - Bükkszentkereszt - Répáshuta útvonalon, valamint a Bükkszentkereszt - Sály - Borsodgeszt - Tibolddaróc - Bükkábrány útvonalon. A menetrend olvasható lesz a megállókban és a világhálón is hozzáférhetővé válik. Lehetőség nyílik majd az internetes, illetve telefonos helyfoglalásra, a postakocsik egy része igény szerint lovaskocsis túrák lebonyolítására is igénybe vehető, ezen esetekben az erdőtársaságokkal, illetve a Bükki Nemzeti Parkkal egyeztetett, fentiektől eltérő útvonalak is teljesíthetők. A postakocsi szolgálat poggyász és küldeményszállítási feladatokat is teljesít, a piacok ellátásához szükséges kisebb tömegű portékák vásártérre fuvarozása is megoldottá válik. Tájba illő megállóit a helyi kézművesek alkotásaival díszítették. A projekt keretében tervezték meg és gyártották le a három zárt kocsiszekrényes lovas postakocsit. A járművek egyenként hat-hét fő szállítására alkalmasak, első körben kettes fogatként közlekednek a rövidebb kijelölt erdei útvonalakon. A projekt 7,5 millió forintos összköltséggel, 3,3 millió forintos EU és hazai támogatással valósult meg. A próbajáratok rendszeresek már Bükkszentkereszten. Barsi Zoltán próbajáraton Bükkszentkereszten, forduló a Lófőtisztásnál Uniós borsodsziráki beruházás Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott, vissza nem térítendő támogatás összege 395 007 000 forint. Az Észak-magyarországi Operatív Program „Belterületi és térségi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztése" című kétfordulós pályázati konstrukció keretében nyílt lehetőség Borsodszirákon a belterületi csapadék és belvíz elvezető rendszerének kiépítésére- jelentette ki Tóth Attila, a település polgár- mestere. Borsodszirák egyébként az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság illetékes területéhez tartozó község. A Bódva patak völgyében helyezkedik el, a régió aprófalvas térségében, Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legsajátosabb alaprajzú községe. Közigazgatásilag ................................................ Minden alkalommal nőtt a Bódva folyó vizének szennyezettsége is. Tóth Attila teljesen önálló, kiépült infrastruktúrával rendelkezik: vezetékes ivó- vízhálózat, földgázellátás, szennyvízrendszer, aszfaltozott úthálózat, telefon és tv rendszer- szolgálja a lakosság kényelmét. A belvíz rendszer fejlesztésével a település még élhetőbbé válik: elősegíti a további fejlődést, a meglévő értékek védelmét, és - az elsősorban mezőgazda- sági célú- munkahelyek megóvását. Területe 11 000 ha, lakossága 1238 fő. A vízrendezés a lakott terület 100 %-át érinti. Megszűnik a veszélyeztetettség A projekt alapvető célja, hogy a pályázó település csapadék és belvíz okozta kártételektől való veszélyeztetettsége megszűnjön, mivel a csapadékvíz elvezetése nem megoldott: útárkok látják el a feladatot, amik szikkasztó jellegűek, A település lakóinak elemi érdeke a beruházás lefolyástalanok. Gyűjtő funkciót tölt be egy, a vasúti pálya mellett lévő árok, de ez sem csatlakozik befogadó helyszínhez. A település nem rendelkezik egységes vízelvezető hálózattal, ebből adódóan mind az 1998-as rendkívüli esőzés, mind az 1999 és a 2006-os hóolvadások eredményeképpen nagy mennyiségű belvíz keletkezett, ami jelentős károkat okozott a településen. A számottevő költség-ráfordítású védekezés ellenére is lakásokat, egyéb építményeket öntött el a víz. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy minden alkalommal nőtt a Bódva folyó vízének szennyezettsége is. Egy ütemben Az önkormányzat burkolt vízelvezetési rendszer kiépítésével kívánja a település felszíni vizeinek hosszú távú elvezetését megoldani, ám támogatás nélkül nem tudja megvalósítani - mondta Tóth Attila polgármester. Ennek hiányában a vízkárok mértéke folyamatosan növekedni fog a településen, tovább romlik a meglévő, de funkciójában nem megfelelő árok állapota, egyre csökken annak vízelvezető képessége és ezzel nő a folyó és a környezet szennyezettsége is. A projekt során a település teljes területén, a jelenlegi árokrendszer vonalán épülne ki az új árokrendszer és elvezető csatornahálózat. Ezzel a belterület egésze mentesítené válik. A megvalósulás egy ütemben valósul meg. A rendezendő terület négy egységre bontott, amelyek a befogadótól kiindulva külön-külön is építhetők. A lakosság részéről is megfogalmazódott az igény egy egységes vízelvezetés kiépítésére és a megvalósulás ötletét egyéb partnerek is támogatják (Edelényi Kistérség Többcélú Társulása, Borsod-Torma-Gömör helyi közösség, Csereháti Településszövetség) valamint a helyi vállalkozók is, mivel ez hozzájárul a biztonságos működtetésükhöz és elősegíti a gazdasági fejlődésüket. A vízelvezetési rendszer kiépítésének költségeit a község vezetősége az Európai Unió és Magyar Állam támogatásával tervezi finanszíroz?! ............................................... Az építés, kivitelezés várhatóan 2010 ta vaszán kezdődhet el. LiptAk Istvánné ?! ni. A település képviselő-testülete 2007. novemberében egyhangúlag megszavazta, hogy Borsodszirák Község Önkormányzata az Északmagyarországi Operatív Program keretében „Belterületi és térségi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztése" címmel meghirdetett támogatás elnyerésére pályázatot nyújt be. A Regionális Operatív Programok Irányító Hatósága a „Borsodszirák község csapadékvíz és belvíz elvezető rendszerének kiépítése" című pályázatot az első fordulóban támogatásra érdemesnek ítélte. A projekt megvalósításának összes költsége 439 242 000 Ft, amelyből az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott, vissza nem térítendő támogatás összege 395 007 000 Ft (90 °/o), a saját forrás pedig 44 235 000 Ft. A szükséges saját erőt az önkormányzat részben költségvetése terhére, részben hitel felvétel útján kívánja biztosítani. Amennyiben a pályázat az eljárás második fordulójában is kedvező elbírálásban részesül, az építésikivitelezési munkák 2010. tavaszán megkezdődhetnek- fogalmazott Lippai Istvánné, Borsodszirák jegyzője. A projektgazda a község önkormányzata, aki a megvalósítást belső erőforrások hiányában, külső szolgáltatókkal igyekszik megvalósítani, de az üzemeltetést ő fogja végezni saját költsége terhére, hiszen ez nem indokol külön szervezeti kereteket. Az önkormányzat elkötelezett a fejlesztés megvalósítására és annak fenntartására. Az utóbbi évek fejlesztései, korábbi beruházásai a településen: szennyvízhálózat kiépítése, Egészségház fejlesztése, Polgármesteri Hivatal építése, út és parkoló építés, számítástechnika terem létrehozása, zöldfelület kialakítása, szelektív hulladékgyűjtés. Ezek mind támogatások igény- bevételével megvalósult projektek, melyek során minden az előírásnak megfelelően zajlott, és a fenntartásuk is hosszú távon biztosított. Fontos fejlesztés ! ........................'..............................................] A projekt nem a KE0P célrendszerében valósul meg, de közvetetten illeszkedik annak célrendszeréhez: élhető környezet, értékvédelem, megelőzés. Közvetlenül illeszkedik viszont a Regionális Operatív Programokon belül az Észak-magyarországi Operatív Programhoz, ami a településfejlesztésre, verseny- képesség javítására, régión belüli társadalmi-gazdasági különbségek mérséklésére és a környezet- biztonságra épül - érvelt Lippai Istvánné jegyző. A projektgazda önkormányzat és a lakosság számára fontos ez a fejlesztés, megvalósulása mérföldkő lenne a település fejlesztésében és a biztonság kialakításában. borsodtrapez.hu iSzép és Társa Kft. Tel.: +3630/349-4083 .^TTeL: +3630/945-5291 • lifunif Korrnríf r'rnrt-T Ki ■ ...és egyéb kiegészítők gyártása.s------------------- ... ■ - —— . ...... ....... -T BVMK KFT. Bédogos-Vas- Műszaki Kereskedés 3770 Sajószentpéter, Élmunkás út 5. Ereszcsatornátés tartozékait, legkedvezőbb áron a gyártótól. Aktuális áraink ai áfát tartalmazzák. Alucsatorna: 600 Ft/fm Alu színes csatorna: 1074 Ft/fm Horganyzott csatorna: 430 Ft/fm Araink június 30-ig, készlet erejéig érvényesek. Kivitelezőknek és viszonteladóknak kedvezmény! Műszaki áruházunkban építkezéséhez szükséges víz-, szennyvíz-, gáz-, villanyszerelvények, szerszámok, kötőelemek és zárvasalatok kaphatók. Áfdink után érdeklődjön a boltvezetőnél! Tel.: 06/20/9540-506,48/521-002, Tel./Fax: 521-001, www.bvmk.hu, e-mail: R o p a n t ■ Egyedi fa nyílászárók ■ Fapaneles garázskapuk ■ Trópusi fa parketták ■ Faipari felületkezelő anyagok Miskolc, Repülőtéri út 21. Tel.: 46/527-203 www.ropant.hu info@ropant.hu 414266