Észak-Magyarország, 2009. május (65. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-21 / 118. szám

2009. május 21., csütörtök MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /4 HÍRCSOKOR • Hősök Napja. Május utolsó hetében - az elmúlt évihez hasonlóan - az alsózsolcai iskola tanulói akadályversenyen vesznek részt, ahol a helytörténeti ismereteik gya­rapításán túl felkeresik a város emlékhe­lyeit, és azokon virágokat helyeznek el, így emlékezve a háborúk hőseire, áldozataira. . • Körzeti megbízottak. Az alsózsolcai önkormányzat tavaly saját beruházásban létrehozta a rendőrségi Körzeti Megbízotti Irodát. Most áprilisban a Felsőzsolcai Rend­őrőrs egyik önálló körzeti megbízotti cso­portja kezdte meg működést Alsózsolcán. Ettől remélik a bűncselekmények csökke­nését és felderítésük arányának javulását.. A felsőzsolcai küldöttség Olsztynekben (Fotó: magánarchívum) Felsőzsolca lengyel partnervárosánál „járt" Felsőzsolca, Olsztynek (ÉM) - Lengyelor­szágban járt Felsőzsolca önkormányzatának delegációja - tájékoztatta lapunkat Fehér Atti­la polgármester, a delegáció vezetője. A város mindenkori vezetése törekedett arra, hogy kapcsolatokat ápoljon Felsőzsolcához kötődő határon kívül élő magyarlakta településekkel, illetve más nemzetek településeivel. Számos formája van az együttműködésnek. Öt telepü­léssel írtak alá testvértelepülési együttműkö­dést, két településsel pedig folyamatban van az együttműködés rögzítése. Az egyik legrégebbi kapcsolata a Len­gyelországban, a Mazuri-tavak környékén, Felsőzsolcától mintegy 900 kilométerre fekvő Olsztynek várossal van. A kapcsolatfelvétel a Felsőzsolcai Lengyel Kisebbségi Önkormány­zat kezdeményezésére jött létre 2004-ben. Olsztynek most ünnepelte alapításának 650- edik évfordulóját, a rendezvénysorozatra hív­ta meg a polgármester Felsőzsolca küldötte­it. Az osztyneki ódon hangulatú régi épületek, a városháza, a felújított vár, a népi építészeti emlékek megtekintése mellett a delegáció tag­jai a népi kultúrával is megismerkedhettek. A testvértelepülések, illetve más szervezetek is lehetőséget kaptak egy nemzetközi gazdálkodói vásáron való bemutatkozásra, amelyen termé­szetesen Felsőzsolca is részt vett. A Városról városra rovatban holnap Ózdról, valamint a környékbeli településekről szóló írásokat olvashatnak. ÉSZAK. Nyékládháza biztonságát őizik ■ Másfél éves előké­szítő munka után kezd­te meg munkáját a nyékládházi városőrség. Nyékládháza (ÉM - ME) ­A vagyon- és a személy elleni bűncselekmények számának növekedése felgyorsította a nyékládházi Városi Őr Egye­sület munkájának beindítá­sát. Küblik Zoltán, az egyesü­let elnöke, az önkormányzat műszaki bizottságának vezető­je az Észak-Magyarországnak elmondta: a városlakók biz­tonsága érdekében tett követ­kező lépés a térfigyelő kame­rarendszer kiépítése és működ­tetése lesz. Másfél éves előkészítő mun­ka után, május 18-án kezdte meg munkáját Nyékládházán a Városi Őr Egyesület. Küblik Zoltántól megtudtuk, céljuk a város biztonságának szolgálata. Az elmúlt időszakban - ahogy országos szinten - városunk­ban is megnövekedett a bűn- cselekmények száma. Kirabolták Egy közelmúltban történt esetnél például csak a rokonok lélekjelenlétének köszönhető, hogy az idős asszony kirablá­sából nem lett súlyos tragédia. „Az ilyen eseményeknek szeret­nénk gátat vetni azzal, hogy minden este, illetve éjszaka két járőrpár vigyázza majd a nyu­galmat, valamint reggelente az Küblik Zoltán, Szőke Szabolcs és Farkas Zsolt. Reggelente az iskolások biztonságos átkelését ebben a keresz­teződésben már a VárOSÖrÖk biztosítják (Fotó: Molnár Zsolt) iskolások biztonságos átkelését a város forgalmas pontjain” - hallottuk az elnöktől. Az egyesületnek jelenleg 20 tagja van, és a városlakók közül több mint félszázan jelentkez­tek „szolgálattételre” a bizton­ság érdekében. Az önkormány­zat egy frissen felújított helyi­séget biztosított a városőrök rendelkezésére, ahol a diszpé­cserközpont működik majd. A civil járőrök szakmai munká­ját az egyesület vezetőségi tag­jai - Farkas Zsolt és Szőke Sza­bolcs - irányítják. Küblik Zoltán hangsúlyoz­ta: a munka beindulásának az emődi rendőrőrs parancsnoka is örült, és elhatározták, hogy a jövőben negyedévente közö­sen értékelik majd a történé­seket. A tapasztalatokat pedig természetesen kamatoztatják a gyakorlatban. Térfigyelő Megtudtuk azt is, hogy a város biztonságosabbá tételé­nek következő lépése a térfi­gyelő kamerarendszer kiépíté­se lesz. Az önkormányzat már kiírta a projektre a közbeszer­zési pályázatot. Az anyagot hét pályázó vásárolta meg, a témá­ról következő ülésén tárgyal majd a képviselő-testület. (A Városi Őr Egyesület mun­kájáról bővebb információ olvasható a következő honla­pokon: www.varosor.hu, www. nyekikronika.hu) ismertté vált bűn- I cselekmény történt Nyékládházán 2006-ban. volt az ismertté vált bűn- cselekmények száma a településen.- ra emelkedett az ismert­té vált nyékládházi bűn- cselekmények száma az elmúlt évben. Utazás a bükki postakocsin... ■ Taxiszerüen is igény­be veszik, de küldemé­nyek, termékek szállítá­sát is vállalják. Bükkszentkereszt (ÉM- BGy) - Hatalmas érdeklő­dés kíséri a bíikkszentkereszti postakocsi próbajáratát, ami­kor felbukkan a hegyi utakon nemcsak a gyerekek ámulnak- bámulnak, a felnőttek is elré­vedeznek, gondolataik a múlt­ba tévednek. Az ifjúságuk jut eszükbe, talán Krúdy legendás vörös postakocsija is: bár még egyszer útra kelhetnének. Min­denesetre valami idilli derűt éreznek, ami rettenetesen hiány­zik zaklatott világunkból. Vasár­nap személyesen is alkalmunk nyílt sétakocsikázni a Boros­tyán Étteremtől a Lófőtisztásig és vissza. Csibész és Izidor A bakon ülő Barsi Zoltánnak nem kellett szorosan fognia a gyeplőt, a két csodapaci, Csibész és Izidor nem rakoncátlanko- dott, gyakorlott lovakként úgy trappoltak az Enyingen készí­tett korhű XIX. századi postako­csit húzva a meredek dombolda­lakon, hogy a hölgyutasok kez­deti félelme is tovatűnt. Hiába gyorsultak be a kanyarokban is a minket elhagyó quadok, mind­ez cseppet sem zavarta a pari­pákat. Mindehhez a gyönyörű táj, a fák lombkoronájának meg­nyugtató zöldje társult, így iga­zi béke költözött közénk. Saj­náltuk, hogy egyszercsak véget ért az utazásunk. A varázslat azonban rabul ejtett bennün­ket, eltüntette a heti robot nyo­mait. Valóban felfrissültünk. Az ötlet 2006-ban született, ekkor alakult meg a Leader+ Vidékfejlesztési Közösség a térségben - emlékszik az előzményekre Halász Rezső, Bükkszentkereszt polgármes­tere. Postakocsijárat létesí­tését Nagy József, a Leader közösség gesztorszervezeté­nek vezetője szorgalmazta a vállalkozóknak, s hárman fantáziát láttak az elképze­lésben. A bükkszentkereszti Barsi Zoltán, a bükkaranyosi Nagy Márk és Fábián Ferenc kidolgozta a projekt részlete­it, s kiegészítették javaslataik­kal, hogy legyen menetrend és meghatározott útvonal, illetve kapcsolódó szolgáltatások. Nem is maradt el a siker: 7,5 milliós összköltséggel 3,3 millió forintos támogatást kapott az Új Magyar­Ez még csak próbajárat (Fotó: B. Gy.) ország Fejlesztési Terv kereté­ben. Kilenc bükki települést érint majd a postakocsijárat, jelenleg három készült el az egykori császári postakocsik korhű másaiból, melyek hat­hat személy szállítására alkal­masak. Az egyórás menetjegy ára tízezer forintba kerül. Taxiszerüen is tervezik igény­be venni, például Lillafüredre. Bővebb információk a www. lovaspostakocsi.hu honlapról szerezhetők be. Bükkaranyos - Harsány- Kisgyőr- Mocsolyás - Bükkszentkereszt- Répáshuta ______________ Bükkszentkereszt - Sály - Borsodgeszt - Tibolddaróc - Bükkábrány Miskolciak Kassán Kassa, Miskolc (ÉM) - A Kassai Thália Színház­ban szerepelt a hét elején a Miskolci Operabará­tok Egyesü­letének pro- dukciója. Dr. Emődi Gyula (képünkön), az egyesü­let elnöke, aki konfe- ransziéja volt a bő kétórás estnek, elmondta lapunk­nak: nagy sikert arattak a fellépők, sokszor köszönte meg a színházat zsúfolásig megtöltő közönség vastaps­sal a számokat. Úgy ítéli meg, hogy az opera- és ope­rettest is hozzájárult a két város kulturális kapcsola­tainak erősítéséhez. A köz­reműködők - Eperjesi Eri­ka, V. Molnár Judit, Kin­cses Károly, Kulcsár Imre, Boncsér Gergely, valamint Varga Zsuzsa - a bevételt a Kassai Thália Színház támogatására gqánlották fel. Előtérben a polgármester Felfüggesztve A miskolci képviselő-testü­let május 14-i ülésén Káli Sán­dor polgármester a Fidesznek és a KDNP-nek az intézményi élelmiszer-beszállításra kiírt pályázattal kapcsolatos koráb­bi kifogásai nyomán arra kér­te dr. Varga Zoltánt, a gazda­sági bizottság elnökét, hogy a jogorvoslat idejére függessze fel a közbeszerzési eljárást. 50 50 millió forint vissza nem térítendő uniós támo­gatást nyert Alsózsolca. A beruházás teljes összege 58 millió forint, melyből az Idősek Napközi Otthonának udvarán lévő gyermekjó­léti szolgá­lat épüle­tét bővítik és fejlesz­tik - tudtuk meg Zsíros Sándorné polgár- mester­től. Invitáló Az Észak-Agora Miskolc az Észak-Magyarország egyik e-mailes várospoliti­kai fóruma. Csatlakozzon az Agora-levelezők csaknem 200 fős társaságához, küld­je el e-mail címét, nevét Sza­bados Gábor szerkesztőnek (szabados@inform.hu, tele­fon: 20/219-23-21). Az Agorán írták Levélrészlet a miskol­ci Agoráról: „Hogy az olaj- folyásért a város nem bün- tetgeti saját tulajdonú köz­lekedési vállalatát, azt még értem... Hogy a taxi­sok miért csorgathatják tele olajjal a Szemere utcát, azt viszont nagyon nem értem. Miként azt sem, nekik miért szabad a volt OTP előtti járdát is gátlás­talanul elállni. Persze ha a Régió Park jó példával jár elől, és a szembe sarkon elveszi a teljes járdát hogy pénzért parkoltathasson, akkor sok minden megvilá­gosodik. GA” Megyénk hagyományait is őrzik (Fotó: magánarchivum) Felsőzsolca „nagykövetei" ők is A felsőzsolcai Zsolca Táncegyüttes számos hazai és nem­zetközi fesztivál elismert résztvevője. Az elmúlt években a világ számos pontján képviselte Magyarországot. így Németországban, Lengyelországban, Ausztriában, Olaszor­szágban, Törökországban.

Next

/
Thumbnails
Contents