Észak-Magyarország, 2009. április (65. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-21 / 93. szám
2009. április 21., kedd ÉSZAK • Fogadóóra. Dr. Mokrai Mihály, Miskolc alpolgármestere fogadóórát tart április 22-én (szerdán) délután 2 órától a Városházán (Miskolc, Városház tér 8.). A fogadóóra kezdése előtt ugyanazon a napon érkezési sorrendben délután 1 órától sorszámosztás a portán 15 fő részére. • A MÜÚT vendége. A Müút folyóirat és a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár által szervezett a MÜÚT a könyvtárba vezet című előadás következő vendége Spiró György Kossuth-díjas író lesz, ma délután 5 órakor. A beszélgetés helyszíne a megyei könyvtár. A beszélgetést Jenei László író vezeti. Belépés ingyenes. • Hangverseny. A Bartók Vonósnégyes tart hangversenyt április 22-én este 6 órától az Avasi Gimnázium színháztermében. A műsorban Haydn, Mendelssohn és Schubert műveit is hallhatja a közönség. Jegyek elővételben vásárolhatók a Kazinczy könyvesboltban, valamint az előadás előtt a helyszínen. EP-VÁLASZTÁS 2009 Egy voks a gyűlöletkeltés ellen Miskolc (ÉM - NSZR) - A Magyar Gárda nyílt Holocaust-tagadásáról is elmondta véleményét Szent-Iványi István, az SZDSZ EP listavezetője hétfői miskolci sajtótájékoztatóján. Szerinte ez a demokratikus alapnormák megsértése, csakúgy, mint az, amit Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke mondott, miszerint: a liberális párt eltűnése a demokrácia születésnapja lenne - fogalmazott Szent-Iványi István. Ennek kapcsán elmondta: hazánkban a társadalmi válság sokkal súlyosabb, mint a gazdasági. Hozzátette: egyeseknek az a céljuk, hogy félelmet, rettegést keltsenek. Az SZDSZ programja azonban az európai értékek vállalása, a párbeszéd megteremtése, kompromisszumkeresés. Ha letérünk erről az útról, akkor Európában is elszigetelődünk - hangsúlyozta. Szent-Iványi István szerint aki rájuk szavaz, az leteszi voksát és tiltakozik a gyúlö- letkeltés ellen. AKTUÁLIS / HIRDETÉS /4 Disney-figurák és bűvészek közös produkciója (Fotó: Archív) ■ A cívisvárosban üdvözölhetjük április 25-26-án a Disney Live! Mickey's Magic Show-t. Debrecen (ÉM) - Az előadáson a legkedveltebb Disney- figurák világhírű bűvészekkel mutatnak be lélegzetelállító trükköket. Egy ilyen nagyszabású és varázslatos produkció természetesen mindig egy jól működő csapatmunka gyümölcse - olvashatjuk a szervező Pódium Produkció közleményében. Lenyűgöző ruházat A tökéletes környezetet, a világszínvonalú trükköket, a speciális fényeket és a lenyűgöző ruhákat megtervezni nem egyszerű feladat. Kenneth Féld, aki a Tony Award-díjas Fool Moon című Broadway-előadás- nak, valamint minden idők legsikeresebb bűvészshow- jának, a Siegfried és Roynak is producere volt, így nyilatkozik a munkatársak kiválasztásáról: „Mivel a lehető leglátványosabb trükköket akartuk színpadra vinni, ügyeltem arra, hogy a csapatot olyan szakemberek alkossák, akik már dolgoztak világhírű bűvészek számára. A show összes eleme, a látványtól a ruhákon és a koreográfián keresztül a világításig mind segítenek megteremteni az egyedülálló trükköket övező varázslatos hangulatot.” Elvágólag... A rendező, Jerry Bilik 20 éve dolgozik együtt Kenneth Felddel, az összes, eddigi Disney On Ice és Disney Live előadás kreatív csapatának tagja volt. Ezúttal a csapat fejeként azért dolgozott, hogy igazán mágikus pillanatokkal ajándékozzák meg a szórakozni vágyókat. Jim Steinmeyer tapasztalatai hozzájárultak ahhoz, hogy olyan, igazán nagyszabású illúziók részesei lehessünk, mint a lebegés, vagy a lélegzetelállító kettéfűrészelős jelenet. Az ismert trükkmester, az Academy of Magicái Árts’ Creative Fellowship díj tulajdonosa, pályája során Dávid Copperfield, Láncé Barton, Brad Ross, Alex González és a Siegfried és Roy produkciói számára is dolgozott. Kezdési időpontok: április 25-én 11, 15 és 18 óra; április 26-án 11 és 15 óra.______________________________________________________________ Jegyárak: 2900, 4900, 5900, 7500, 8500 Ft.__________________________ Előfizetőink elővételben kedvezményes áron juthatnak belépőkhöz lapunk székházában (Miskolc, Zsolcai kapu 3.): a 4900 forintos belépőjegyeket 500 forinttal olcsóbban, 4400 forintért vásárolhatják meg. __________________ További, nem kedvezményes belépők válthatók: http://www. podiumproductions.hu, Tourinform, Debrecen, Piac u. 20., tel.: 52/412-250; Kölcsey Központ, jegypénztár, tel.: 52/518-497; Főnix Csarnok, jegypénztár, tel: 52/505-397, Interticket hálózata (http://www.interticket.hu). Pinokkió rajzpályázat a ván olvasónk küldte ezt a képet. (Fotó: magánarchívum) .. ..r;)Iiramv,,... ■ Pinokkió rajzpályázat a színházban: gyermekek rajzait várják, színházi élményeik alapján. Miskolc (ÉM) - Rajzpályázatot hirdet a Miskolci Nemzeti Színház gyermekek számára Carlo Collodi-Litvai Nelli Pinokkió című mesejátéka kapcsán. Azt várják, hogy az előadás nézői, színházi élményeik alapján készítsenek rajzokat, rajzolják le kedvenc szereplőiket, vagy jeleneteiket. A legszebb alkotásokat a teátrum kiállítja, jutalmazza. A fődíj A művek bármilyen technikával, bármilyen formátumban készülhetnek. A fődíj: a 2009-2010-es évadra szóló 2 darab gyermekbérlet. Beküldési határidő: 2009. április 30. Cím: Miskolci Nemzeti Színház, 3525 Miskolc, Déryné u. 1. színházban Várják a rajzokat (Fotó: ém) Autós tematika 279825 GÉPKOCSIK MŰSZAKI VIZSGAZTATASA! Környezetvédelmi mérés, vizsgára való felkészítés, okmányirodái ügyintézés, teljes körű szolgáltatás. BORSODI AUTÓJAVÍTÓ KFT. 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 9-11. 46/505-252 www.hyundaimiskolc.hu AUTÓJAVÍTÓ Nyitva: Hétfötöl-Péntekig: 7.30-17.00-ig Szombat: 7.30-I3.00-ig Karambolos gépjármüvek javítása, te(jes körű ügyintézéssel, helyszíni kárfelvétellel. Karosszériajavítás CAROLINER húzópaddal. Fényezés hőkezeléssel, Blowtherm kemencében. 3516 Miskolc, Pesti út 70 Tel.: 46/315-310, 20/9444-838 Fax.: 46/562-506 . Nagyobb Javítások esetén INGYEN CSEREAUTÓ ^ szolgáltatás, 24-órás portaszolgálat. ^ Lakossági apróhirdclés-jdadás idcfononl Hirdetését feladhatja Hétköznap 8-16 óráig a híves dija: 500 Ft/perc+afa A hívás az apróhirdetés arat tartalmazza. A hibák elkerülése érdekeben, a hirdetés abban az esetben jelenik meg, ha a szöveg visszaolvasásra került. A KUBICZKI IMRE Szirmabesenyő Köszöntünk Téged 85. születésnapod alkalmából! Jó egészséget és hosszú életet kívánunk: feleséged Veronika és az Oravecz család. Isten éltessen sokáig! J2SWSL J Tiszakeszi Község Önkormányzata ELADÁSRA MEGHIRDETI az önkormányzat tulajdonát képező, a valóságban Tiszakeszi Poprádi út 6. szám alatt található, 713/12 helyrajzi számú, üzem megnevezésű, 16 967 m2 alapterületű ingatlanát a rajta lévő üzemi épületekkel együtt. Az eladási szándék nem vonatkozik az éttermet, konyhát, irodákat magába foglaló 2 szintes épületre és a hozzá tartozó földterületre. A vételi szándék Írásos rögzítése esetén az ingatlan megosztásának jogszabályi akadálya nincs. A fenti ingatlan előzetes egyeztetés alapján munkanapokon tekinthető meg. További információ Kiss Lajos polgármestertől kérhető a 49/352-433 számon. Az ingatlan megvásárlására vonatkozó ajánlatokat 2009. május 7. csütörtök 12 óráig kell a Polgármesteri Hivatalba eljuttatni. Cím: 3458 Tiszakeszi Községháza út 46. 1,. . mitetsi _ ISHittSi v\\ rrr77 ■v . ^ Előfizetői HŰSÉG 20 Előfizetői kód: K,erLesseinir1aetesszer.v^oin>^t!l Kedvezményes hirdetési lehetőségek, óriási akciók, novekvo ügyfélkor! UEUENiTiKE HL ENIELI F.ffG'A D.0H E M N E K! 1 yyy&cíjdjto l&ÜiáíjLliuS 317964 320091