Észak-Magyarország, 2009. február (65. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-28 / 50. szám
2009. február 28., szombat ÍSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 A házigazdáról, a Róna piast 2000 Kft. műanyagdobozok gyárt, elsősorban az élelmiszeriparba szállítanak, illetve második körös autóipari beszállítók. 8-10 főnek adnak munkát. (Fotó: M. L.) RÖVIDEK fymww W'JT'y n TWrr 7*9 j TTrrf r/WW, • Elmarad A kellékes. Technikai okok miatt elmarad A kellékes (címszerepben: Kern András) című előadás a tokaji Paulay Ede Színházban. A művet március 29-én este 7 órától a miskolci Művészetek Házában láthatja a közönség. Ásványról ásványra: 27. Miskolc (ÉM) - 27. alkalommal rendezik meg a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált a Miskolci Egyetem falai között március 7-8-án. Most is több ezer látogatót várnak. A fesztivál központi kiállításának aktualitását Victor von Zepharovich: Az osztrák birodalom ásványait bemutató kötete megjelenésének 150. évfordulója adja. A kiállítás és a börze mellett tombola, vetítettképes előadás és újdonságokkal teli program is várja az ide látogatókat. A kezdetektől az a cél vezérelte a szervezőket, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz (érdeklődő, gyűjtő, kereskedő, szakember) találjon kínálatot a választékban. Legyen ez egy stabil találkozó- pont számukra. A ásványbörze ma is, akárcsak a kezdetekben, elsősorban a közép-európai országok kiállítóira és látogatóira épít, de egyfajta hídszerepet is betölt a nyugat- és keleteurópai országokból érkező ásványgyűjtők között. Á8VÁMYFESZTIVÁLI PROGRAM '//•/■ > v//1V i->T>y'f‘3*TyTrrrrrPn^j yyfYTFrTri JtTtj yJ} > x.. Március 6. (péntek)_________________________________________ 10-16 óra: Rudabánya - egy ércelőfordulás újrafelfedezése (tudományos előadóülés, külön meghívóval) Március 7. (szombat)_______________________________________ 10-19 éra: Kiállítás és börze. ______________________________ Földtudományi iátszóház____________________________________ 11.00: Tombola__________________________________|_____________ I 12.00: Megnyitó______________________________________________ 15.00: Tombola_______________________________________________ 16-17 óra: Vetítettképes előadás Március 8. (vasárnap)_____________________________________ 9- 16 óra: Kiállítás és börze_______________________ Földtudományi iátszóház____________________________________ 10- 16 óra: Ásvány- és drágakő-meghatározás 11.00: Tombola_________________________________________ 11- 12 óra: Vetítettképes előadás_________________________ 15.00: Tombola______________________________________________ 16.00: Fesztiválzárás Küldjön egy régi fotót! Mokó Jánosnétól, Edefénybm kaptuk ezt a régi fotót, ami az edelényi Jézus Szíve Római Katolikus Templomban készült. Történeteket is várunk olvasóink régi fotóihoz! Miskolc (ÉM) - Várjuk olvasóink régi fotóit. Kérjük, lehetőség szerint a képhez kapcsolódó történetet is írják meg. Sok régi fotót kaptunk már eddig is, s látjuk: önök is kedvelik és sikeresnek tartják kezdeményezésünket. De arra kérjük és biztatjuk önöket, a félmúltunkról, a rendszerváltoztatás környékéről is küldjék el felvételeiket. A képeket elküldheűk levélben, elektronikus levélben, és elhozhatják személyesen is szerkesztőségünkbe. Az összes felvételt láthatják olvasóink a www.boon.hu internetes portálunkon - a jobb oldali képes sávban. Nyitott cégek, partnerségért ■ Nyílt nap nyitott kamarai cégekkel, meglévő és lehetséges jövőbeni partnerekkel... Miskolc (ÉM - UM) - Mi a közös egy avasi étterem és pincészetben, egy ózdi termelő cégben, egy építőipari kivitelezőben és egy villanyszerelő családi vállalkozásban? Mindany- nyian nyitott cégek, s házigazdái voltak a megyei kereskedelmi és iparkamara rendezvénysorozata egy-egy állomásának. Hozzájuk csatlakozott pénteken egy nagycsécsi és egy sajószögedi vállalkozás.- A Bor sód-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tavaly márciusban indította el kamarai tagok kezdeményezésére a „Nyílt nap - nyitott cég” sorozatot, amelyben lehetőséget biztosítunk egy-egy vállalkozás és partnereinek bemutatkozására. „Kiharcolta magának” A rendezvénysorozat hatodik állomásán a nagycsécsi Róna- Plast 2000 Kft. és a sajószögedi Whist Kft. látták vendégül az érdeklődőket, mindketten a csomagolóiparban érdekeltek -jelezte érdeklődésünkre Pintér Zoltán, a kamara gazdaság- fejlesztési szakigazgatója. Mint megtudtuk, a nyílt napot „meghirdető” cég profiljához illeszkedő vendégeket is meghív a kamara, akik a későbbiekben partnerei lehetnek vevőként vagy szállítóként stb. Emellett Pintér Zoltán igyekszik odavinni egy aktuális témában szakértőt is, most például a környezetvédelmi termékdíj a sláger, s csomagolóanyag-gyártók révén mindkét cég érintett benne.- Általában mikro- és kisvállalkozások a házigazdák, s legelső „kiharcolta magának”, mondván, neki partnerekre van szüksége. Ez adta meg a kezdőlépést, s létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy már a mostani rendezvényen is jelezték vendégek, hogy készülnek üzletet kötni. A korábbi rendezvényen létrejött kapcsolatból pedig új termékek is születtek - árulta el Pintér Zoltán.. A Whist Kft. műanyag fóliákat gyárt (Fotó Mocsári László) Ajakrúzs vagy szájfény é.Sg/8ml/darab Uzsonna vagy füstölt turista felvágott hűtőpultban kapható. 300 g/darab ÁSsrofll Torta • feketeerdő, • csokoládés, • mogyorós ^gy • epres- tejszínes, mélyhűtőpultban kapható. 750 g/tloboz Serpenyos zöldségek többféle. metyhütópuHban kapható. 750g/csomag _ 88 666.67 Ft/kg A9 875 Ft/I 398,67 Ft/kg 1163,33 Ft/kg DIPLOMÁT Frizzante • őszi-kajszi, •eper, • bodza vagy • fekete ribizli 0,75 i/üveg CSÁSZÁR Szarvacska U tOjáSOS, 500g/csomag mercl Merd többféle, 2Q0g/csomag Toffrfee 250gtoomag ALDI tájékoztató /csomag Banán 1. osztály idared alma 1. osztáty 379 FVkg Kígyóuborka 1. osztály, 250 g Póréhagyma L osztály, 170 g »* 758.82 Ft/kg590 Ft/kg Ajka • Balatoniéit* • Bonyhád • Budákéul • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár Dunaújváros • Esztergom • Fát • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Halásztelek • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Pápa • Pécs • Pillscsaba • Siklós Siófok • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x HIRDETÉS