Észak-Magyarország, 2009. február (65. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-25 / 47. szám
2009. február 25., szerda ÉSZAK AKTUÁLIS /3 NÉZŐPONT A „sebezhetők" demokráciája Buzafalvi Győző gyozo.buzafalvi@inform.hu piacgazdaság működésképte- < a jele a globális pénzügyi válNem a [ lenségének, ság, ezért nem kellenek rögtön sürgős alapvető változások, ha kiigazításokat is lehet tenni. Nem a kapitalizmus kríziséről van szó ugyanis, hanem az emberi és főleg a pénzügyi intézmények tökéletlenségéről, amit az elbizakodottság miatt általános banki ténykedések okoztak, és melyeknek hullámai beterítették a gazdaságot, de a politikát is, immáron az egész világon. A BorsodChem esetében megvalósult megoldást nevezhetjük a „sebezhetők"- aki tárgyalt az ügyben mind ezek közé tartozik - demokráciájának, a vitát gyorsnak, konstruktívnak és dicséretesen nyíltnak, melyben nem az erő, hanem az eszmecsere, a folyamatos párbeszéd dominált és végső soron nemcsak a kiszolgáltatottak, az elkeseredettek érdekei lettek figyelembe véve. Könnyű lenne azzal elintézni a problémahalmazt, hogy a humánum diadala ez, de ez túl egyszerű lenne és nem is igaz. Persze, hogy a közvéleményt az emberbarátinak látszó intézkedések „fogják" meg elsősorban. Ötszázötven családfenntartó, házastársaik és gyerekeik menekültek ki a piac- gazdaság, a válság rémeinek karjai közül, megmaradt egzisztenciájuk, ezzel együtt önbecsülésük, méltóságuk. De a megoldás jócskán túlmutat ezen: az empátia mellett a ráció is győzött. Ahogy mifelénk mondják: aki időt nyer, életet nyer... MEGKÉRDEZTÜK Gödény Nagymáté Kala Ferenc János László Ön szerint meg lehet menteni a diósgyőri kohászatot? Nagyon sajnálom, hogy nehéz helyzetbe került az acélmű, hisz volt, amikor több ezer embernek adott munkát a vasipar. Az egyik barátom ott dolgozik, és az utóbbi időben már a műhelysepregetést is elvállalta, csak ne rúgják ki. Nem lehet megmenteni a céget - vélekedett Gödény Ferenc. Valamikor én is dolgoztam a kohászatnál, de már régen nincsenek ott fejlesztések, felújítások. Ebből gondolom, hogy nem sok jövője van az acélműnek - mondta lapunknak Nagymáté János. Semmi esély nincs a DAM megmentésére. Sajnálom a több ezer embert, akik most elveszítik a munkájukat, hiszen a DAM leállása láncreakciót indít el a beszállítók és alvállalkozók felé - jelezte Kala László. Nagyon sajnálom a munkájukat elvesztő embereket, de nem tudom, hogy meg lehet-e menteni a DAM-ot. A kormány segíthetne valamilyen támogatással, én nem tudok rajtuk segíteni - közölte Popovics Antalné. Nem tudok az elbocsátás hátteréről semmit, de a dolgozókat nagyon sajnálom. Ha nincs piaca az acélnak, akkor nem lehet megmenteni a céget - ismertük meg Gere Ágnes véleményét. Nem szabad megengedni, hogy ennyi ember elveszítse a munkáját. Nem tudom, mit lehetne tenni. Az önkormányzatnak vagy a kormánynak kellene segítenie. Ez a régió amúgy is elmaradott - fogalmazott Horváth Csabáné. Popovics Gere Horváth Antalné Ágnes Csabáné VILLÁMVOKS v'. ........... Ön szerint újraindulhat-e a DAM a közeljövőben? Szavazók száma: 119 2009. 2. 24. 20.00 óra Igen 21,85% Nem 78,15% Következő kérdésünk: Ön szerint megoldódott a létszámleépítés felfüggesztésével a BorsodChem problémája? BB bmr.//www.boon.hu Szavazzonl Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. A BorsodChem előre menekül ■ Egyértelmű a feladat- hangzott el tegnap - a munka irányába kell elmozdulnunk! Kazincbarcika (ÉM - BGy)- A kormány és a BorsodChem Zrt. között létrejött megállapodás jól mutatja a kormány szerepvállalását a munkahelyek megmentéséért a válság hatásai miatt nehéz helyzetbe került, gazdaságilag hátrányos helyzetű régiókban - hangsúlyozta Gúr Nándor, az Ország- gyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke a keddi barcikai sajtótájékoztatón. Az uniós versenykorlátozási tilalom figyelembe vétele mellett a kormány arra törekszik, hogy a hazai iparvállalatokat minden rendelkezésére álló eszközzel segítse a recesz- sziós időszak átvészelésében és a munkahelyek megőrzésében. a bajba jutott építőipart. Az általános és specifikus intézkedések lényege, hogy a munka irányába kell elemozdulni. A BorsodChem előre menekülő cég, át tudja értékelni korábban hozott döntéseit. A vegyipari termelés a nemzetgazdaságban igen jelentős súlyt képvisel, az ágazat teljesítménye Kazincbarcika polgármestere. A BorsodChem munkaadóként a térségben élő családok ezreinek megélhetését biztosítja. Bízom abban, hogy a fellendülés időszakában a cég továbbra is kiemelkedő szereplője marad térségünk gazdasági életének. Ezt a stratégiai együttműködést kívánom folytatni a jövőben is. Külön köszönet illeti Nehéz hónapok, hetek Gúr Nándor, Szitka Péter és Wolfgang Büchele a sajtótájékoztatón (Fotó: Á. J.) A banki szektor által előidézett pénzügyi világválság a reálszférát is ellehetetlenítette. Nehéz hónapok, hetek vannak mögöttünk és még nem látjuk a folyamat végét - fogalmazott Gúr Nándor. A piaci és egyéb változások részben váratlanul érték a BorsodChemet, másrészt nem készültek fel ezekre a negatív hatásokra. Minden kormány talán legfontosabb felelőssége, hogy segítsen a munkahelyek megtartásában. Jelzi a szándékot, hogy az 1400 milliárd friss forrásból 500 milliárd mobillá vált, két milliárd- dal támogatja a kormányzat nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő. A kormány számára nem közömbös, hogy e vezető iparág nagy hagyományokkal és kiemelkedő termelési képességekkel rendelkező vállalata, a BorsodChem milyen állapotban jut túl a recessziós időszakon. Kellő toleranciával Kazincbarcika önkormányzata azért kezdeményezett egyeztetéseket a BorsodChem és a kormány között, mert a vállalat évtizedek óta nemcsak a kazincbarcikai kistérség, hanem az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ ez év januári adatai szerint a 21,6 százalékos munkanélküliségi rátával küzdő megyénk legnagyobb foglalkoztatója is - érvelt Szitka Péter, a szakszervezet tisztségviselőit, hogy kellő toleranciával kezelték ezt a súlyos helyzetet, az ő érdemük is, hogy ez a bonyolult ügy most már láthatóan kedvező fázisba jutott. KREATÍV KEZELÉS Wn,....... W....... WWW fflPWwWwwWW Lapunk kérdésére válaszolva dr. Wolfgang Büchele, a BorsodChem vezérigazgatója azt fejtegette, hogy jelentős árnyomás nehezedett a vállalatra, de sikerült kreatív megoldásokat találni. Teljesen nyíltan megbeszéltük a gondokat a munkavállalókkal, az érdekvédelmi szervezetekkel. Az 550 ember leépítése helyett felajánlottuk, hogy a korengedményes nyugdíjazást teljes egészében finanszírozzuk. Ez 150 dolgozót érinthet, ha élni kívánnak ezzel a lehetőséggel. Beruházásainkat késleltetjük addig, amíg a gazdaság magára nem talál. A versenyképesség érdekében azonban hosszú távon mindenképpen csökkeni fog a dolgozók száma, de ezt nem a csoportos létszámleépítéssel oldjuk majd meg. „Ez nem volt a pakliban H A szakminiszter java- 1 —- solni és támogatni fogja, hogy a válság után a DAM induljon újra. n Miskolc, Budapest (ÉM KHE) - Két hónapja tárgyalunk a Dunaferr Zrt.-vel a kormányzati támogatásról, de eddig ff ................................................ A 800 munka- vállaló 20-30 százalékának a munkaerőpiacon keresett szakmája van. Szűcs Erika ff egy szó sem esett arról, hogy az azonos érdekeltségi körbe tartozó Diósgyőri Acélművet meg akarja szüntetni. Ez nem volt a pakliban - fogalmazott lapunk megkeresésére Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter. - Azt egy szóval sem említették, hogy a válságon a diósgyőri üzem megszüntetésével kívánnak úrrá lenni. A megrendelések csökkenése miatt 10 milliárd forint támogatást szeretne a Dunaferr, de részletes dokumentációt még nem nyújtott be. Ki mit lát Ebben az esetben mit tesz a kormány a diósgyőri kohászat megmentéséért? - kérdeztük. A szakminiszter úgy válaszolt: ha a tulajdonos nem akarja tovább üzemeltetni a DAM-ot, akkor a kormány nem sokat tehet. Azt azonban fogják javasolni a tulajdonosnak, hogy a válság után indítsa újra Miskolcon a termelést. Ehhez a cég segítséget kaphat a közeljövőben létrehozandó Térségi válságkezelő alapból. Mit tehet a városvezetés és a térség gazdasági szereplői? - kérdeztük a minisztert.- Javasoltam Miskolc polgár- mesterének, Káli Sándornak, hogy a térség hasonló profilú vállalkozásai segítsék a DAM- ot. Egyrész tapasztalataival: ki milyen lehetőséget lát a piacon. Ezenkívül abban, hogy az elbocsátott dolgozókat alkalmazzák. A 800 munkavállaló 20-30 százalékának a munkaerőpiacon keresett szakmája van: lakatosok, esztergályosok, hegesztők. TUDOTT RÓLA? i> v;V T j Térségi válságkezelő alap: széles jogkörökkel rendelkező helyi | válságkezelő csomag. Elemei: Járulékkedvezmény munkahelymegtartásért, Munkahelymegtartásért uniós támogatás, Új ösztönzők nagyvállalatok j betelepülésére Leállnak. Hétfőn bejelentették, a DAM 2004 Kft. 878 dolgozóját elküldi áprilisban és májusban. Képünk akkor készült, amikor még működött a gyár. (Fotó: ÉM- archív) , , A kohászat válságának ■ Nemcsak a kohászatnál, az energiaszolgáltatónál is tömeges elbocsátásra készülnek. Miskolc (ÉM - UM) - A diósgyőri kohászat sorsa - még ha csak áttételesen is, de - megpecsételheti, pontosabban pontot tehet az energiaszolgáltatónál, az ISD POWER Kft. miskolci üzeménél február elején bejelentett csoportos létszámleépítés végére. Hogy miért a feltételes mód? Bár a társaságnál február 6-án jelentették be a szándékot, a tulajdonosi döntés február 27-ére várható. Ám miután a DAM 2004 Kft. vezetése hétfőn bejelentette, hogy csaknem minden dolgozót elküldenének, így érthető, hogy az energiaszolgáltatónál lényegesen kisebb létszámmal is tudják biztosítani a telephelyen működő többi cég felé a szolgáltatást. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az energiaszolgáltatónál hamarabb született döntés, mint Diósgyőrben... Döntés pénteken Az ISD POWER Kft.-t érintő leépítésről Tóth Lászlót, a Dunaújvárosban működő Üzemi Tanács elnökét kérdeztük.- Miskolcon 176 fő dolgozik jelenleg, s február 6-án 130 ember elbocsátását jelentette ff ............................................... Az érintetteknek jelentős segítséget adhatunk az Acélalapítvány révén. Tóth László ................................................ff be a társaság vezetése. Egy lépcsős leépítést terveztek, de konkrét számokat és időpontot még nem tudunk mondani, mert pénteken várható döntés az ügyben „áldozata"- mondta kérdésünkre. Hozzátette, a döntés megszületéséig arról sem lehet információval szolgálni, hogy a 130 főből milyen arányban van/lesz lehetőség nyugdíjazásra, illetve kor- engedményes nyugdíjazásra, s az érintett dolgozók szakmai összetételéről sem tud nyilatkozni.- Azt azonban már most tudom, hogy az érintetteknek jelentős segítséget adhatunk az Acélalapítvány révén. Az alapítványt 1994-ben hoztuk létre Dunaújvárosban, a Dunaferrnél, s a munkáltatótól évente kapott összegből az álláskeresési támogatástól jobb feltételekkel tudjuk segíteni az érintetteket - tudatta az elnök. Mint mondta, miután az elmúlt években nem volt csoportos létszámleépítés, így jelentős összeg gyűlt fel, ebből finanszíroznák a feleslegessé váló kollégák támogatását. Többek között oktatást szerveznek nekik és segítenek munkát találni. Hogy milyen összegről van szó? A műszakpótlékkal csökkentett átlagkeresetük 80 százalékát kaphatják egy évig.- Ezen a telephelyen viszonylag idősebb kollégák dolgoznak, nekik kell mérlegelniük, hogy a végkielégítést választják, vagy „bemennek” az alapítványhoz. Nehéz helyzetben... Arra a kérdésre, hogy mi van akkor, ha a diósgyőri kohászat újra indul, szomorúan válaszolta: „Nem azt látom, hogy a világ- gazdaság arrafelé menne, hogy fél év múlva beindíthatnák a termelést. Az acélárak csökkennek, és kevés a megrendelés. Mi is 4. hónapja csökkentett üzemmódban működünk, itt is voltak állásidőn a dolgozók. Nehéz helyzetben van az ágazat.” hirek.boon.hu További hírek a megye életéből.