Észak-Magyarország, 2009. február (65. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-16 / 39. szám

2009. február 16., hétfő Téged is vár a Séta! Miskolc (ÉM) - Negyedik évét kezdte szep­temberben a lapunk által indított Séta, azaz Sajtó és Tanulás médiapedagógiai program. Az elmúlt években több mint 30 ezer közép- iskolás diák sétált velünk, és most, febru­ár 2.-tól csaknem 600 diákkal indult az első turnus. A program hat hete alatt az újság­írással, lapkészítéssel ismerkednek meg a sétás diákok, magyartanáruk segítségé­vel, illetve lapunk újságíróinak segítségével. A programban részt vevő iskolák megkap­ják a lapunk által szerkesztett munkafüze­tet, a turnus alatt ingyen jár nekik az Észak- Magyarország, és írhatnak lapunkba is. írá­saikat - mint ahogy azt már olvasóink meg­szokhatták - minden héten egyszer olvashat­ják, a diákok írásaiból összeállított Séta-olda­lon, valamint a Borsod Online-on is (www. boon.hu/seta). Várjuk azon diákok jelentke­zését is, akik közelebbről szeretnének megis­merkedni az újságírói szakmával, diákújság­írói hálózatunkhoz csatlakozni. Jelentkezésü­ket e-mailben küldjék el a rita.szanto@eszak. boon.hu címre. Szerkesztőségünkbe is várjuk a diákokat. Ezekről a látogatásokról videó is készül, amit a Borsod Online-on láthatnak, valamint lapunkban is írunk a sétás csopor­tok szerkesztőségi látogatásairól. Színházban. A mezőcsáti gimna­zisták az egri színházban jártak, ahol Lewis Caroll: Alice Csodaországban című előadását tekintették meg. Alice: nem gyermekmese Iskolánkban Gulyás Terézia tanárnő segít­ségével évek óta szervezünk színházlátoga­tást. Egy évadban 5-6 alkalommal látogatjuk meg az egri Gárdonyi Géza színházat. Általá­ban két busszal megyünk, az iskola előtti par­kolóból indulunk fél hatkor. A színházi elő­adás élmény, de az út sem unalmas. Mindig beszélgetünk, nevetgélünk. Odafelé az iskolai és egyéb témákról, hazafelé pedig a színdarab­ról. Ilyenkor felidézzük az előadás legemléke­zetesebb mondatait. Mindig jó a hangulat, szá­momra ez is fontos. Nemrég néztük meg az Aliz című színdarabot. Lewis Caroll: Alice Csodaországban című művét másfél évszázada következetesen hagyományos gyermekmesének értelmezik a színházi és filmes adaptációk. De mintha több­ről lenne szó. Olyan remekmű ez, amely min­denkihez szól. A műben a gyerekek varázsla­tot találnak, a matematikusok bonyolult logi­kai feladványokat, és komplex matematikai összefüggéseket ismernek fel. A mű egyik legfontosabb kérdése: ki vagyok én, mit jelent felnőni, megismerni önma­gam? Erre a kérdésre egy életen át keressük a választ. Az előadás a 2007-ben legígérete­sebb pályakezdőnek választott Dömötör And­rás rendezésében arra tesz kísérletet, hogy a történetet a maga összetettségében mutassa meg - fiataloknak, felnőtteknek és gyerekek­nek egyaránt. „Nincs mit tenni, mindnyájan bolondok vagyunk. Én is bolond vagVok. Te is bolond vagy.” Nagv Angéla Kiss József Gimnázium, MezöcsAt észak SÉTA /7 Félünk, hogy mi lesz holnap? ■ „Nem merünk nagyot álmodni, mert sokszor attól félünk, hogy elbukunk." Csonkacsaládok, szülők, akik munka nélkül próbálják eltarta­ni családjukat és gyerekek, mi, akik mindezt elszenvedik. Szá­mít, hogy mit hozunk otthonról? Számít, hogy honnan jöttünk? Szétnéztem magam körül, az osztályteremben, a baráti köröm­ben és azt láttam, hogy szinte senkinek sem kiegyensúlyozott a családi háttere. Elvált szülők, családtagok korai halála és más szörnyű tragédiák, amiket már tizenéves korunkban megtapasz­talunk. Úgy érezzük, hogy ez túl korai, hogy még nem akarunk felnőni, nem akarunk szembe­sülni az élet „kemény oldalával”. Örökre gyereknek maradni, nem foglalkozni semmivel, se család­dal, se jövővel, csak a barátokkal és a jelennel. Milyen jó is lenne... vagy mégsem? Félünk Tavalyi vetélkedő középiskolásoknak a Diósgyőri Gimnáziumban Nem gondolkozunk felelős­ségteljesen, nem tekintünk a jövőbe és ezért elbukunk. Kiáb­rándultunk a világból, semmi sem stimmel, valahogy sem­mi sem olyan, mint amilyen­nek lennie kellene. De mit is várhatnának tőlünk? Körbe nézünk, és mit látunk magunk körül? Semmi fejlődés, az ország az összeom­lás szélén van, mindent kör­befon a bizonytalanság. Nem merünk nagyot álmodni, mert félünk, hogy elbukunk. Hisz nincs pozitív példa előttünk, nem látok olyat, aki azt mond­ja, hogy: „Igen, nekem sikerült!” Félünk a jövőtől. A szüléinknek ma még van állásuk, de hol­nap már nem biztos. Holnap... mi lesz holnap? Rengeteg kér­désünk van, amire senki sem adja meg a választ. A kiút Szükségünk van egy idősebb, általunk tapasztaltabb személy véleményére, bármit is mond, az csak segítség lehet! Mindegy, hogy ez egy tanár, egy szülő, testvér vagy akár a szomszéd néni,a lényeg az, hogy segíte­ni tudjon. Talán az egyetlen kiút a tanu­lás. Tanulni, szívni magunk­ba az információkat, a tudást! Több nyelven beszélni és helyt­állni, úgy, ahogy azt elvárják tőlünk. Bekerülni a legjobb egyetemekre, diplomát szerez­ni vagy szakmát tanulni, azt a munkát választani, amit akár életed végéig is tudnál csinálni. Vagy keressük a „most jót” ami egy ideig boldoggá tesz? Sosem késő tanulni, hisz 80 éves öreg­hölgyekkel is találkozhatunk az egyetemeken, nap mint nap. Lássunk világot: ösztöndíj­programoknak köszönhetően akár éveket is tölthetünk egy- egy országban, tökélyre fej­lesztve ezzel nyelvtudásunkat és életre szóló élményekkel tér­ve haza Magyarországra. Hisz ez az otthonunk, most van a legnagyobb szükség a szakér­telemre, a tudásra, hogy a mi gyermekeinknek ne kelljen két­ségek között felnőniük. Lassú Lilla ZrInvi Ilona Gimnázium ~^éta!5ö5inür*~' Diákújságíróink további cikkei. ______________ Épül, de nem úgy Szerencs szépül, épül, de nem úgy, ahogy kellene. A Mátra Cukor Zrt. befejezte a cukorré­pa gyártását Magyarországon, bezárta utolsó, még működő gyárát, a szerencsit is. Tavaly márciusban döntött erről a Mát­ra Cukor Zrt. Szerencs térségét lesújtotta a hír, hiszen az üzem bezárása 111 munkavállalót és családjukat érinti. A Tokaj-Hegyalja kapujaként emlegetett gazdag múltú kisvá­ros elvesztette egyik gyárát, s ezzel a munkalehetőség is nagy­mértékben csökkent, hiszen kampány idején is sok ember­nek adott megélhetési lehető­séget. Az üzemből elbocsátott emberek többsége idősebb korú, nem szívesen alkalmazzák, nem képzik át őket, hiszen általában az új, a friss és fiatal munka­erő a kelendő. A szalmatüzelésű erőmű meg­építése megoldás lehetett volna, s nem csak a cukorgyár üzemé­ből elbocsátott emberek számá­ra. A lakosság hiába voksolt a megépítése mellett, a végle­ges döntés még várat magára, hiszen számos feltételnek kell teljesülnie. A kamionok száma jelentősen nőne, ha megépítenék az erőművet, hiszen az ország szinte minden részéről ide szál­lítanák a szalmát. Kamionok a Nestle Hungária Kft. szerencsi gyárába ma is nagy számban érkeznek, de a Nestlénél is csök­kent a dolgozói létszám, így az állaiidó és a kölcsönzött munká­sokkal közel 370 embert foglal­koztat. Jó dolog hogy az újonnan épült hipermarketek kielégíti az emberek vásárlási igényeit... de mit ér egy bevásárlóközpont, ha nincs felvásárlóerő. Tóth Georgina Karrina Szakképző Iskola A szerencsi csokoládéfesztivál mindig sok látogatót vonz. Mondd: tudnál-e őszintén szeretni? ■ „Az emberek érzik-e hogy szeretik őket és vajon ők is tudnak-e szeretni?" Az életed telik. Napról nap­ra változatlanul. Nem tűnik jelentősnek semmi. Már min­A szeretet jelképei den átlagossá vált. A környék, az emberek,a munkád. De vala­mi történhet. És ha az a vala­mi megtörténik, akár egy film vagy zene hatására, elgondolko­zol. Hol is vagyok? Mit akarok? Nem érdekelnek senkit az igazi értékek a mai világban. Miért is élünk? Sok pénzért, nagy lakásért, jó autókért? Vágyak és vágyak. Életünk vágyakból és célokból áll, amik közül jó esetben elérünk néhányat. És ha van egy célunk, ami nem valósul meg, harcolunk érte tovább? Nem. Elfeledjük, mert hisszük, nem lehet a miénk. Kis emberek „Ne merj, úgysincs esélyed”! Kis emberek vagyunk. Néme­lyikünk nagy vágyakkal. Vala­ki mer és valaki nem. Valaki gazdag, valaki boldog. Van aki bekerül az élet forgó malomke­rekébe és hagyja magát sodor­ni az árral. Elfelejti mit is akart igazán. Nem törődik vele, mert nincs elég önbizalma. Önbizalom. A mai ember fő hiányossága. Nem merünk még tükörbe se nézni, és ez elég baj. Van aki a külseje miatt,van aki pedig a lelki problémái, bűnei miatt. Minek a hatására történt meg az emberekbe sulykolt kis- sebségi érzet? A média. És ez az, ami formálja a tömeg igényét. A tömeg igénye kultúránként vál­tozik. Sajnos a magyar közízlés színvonala évről-évre csökken. Szövegem megírásához is egy filmélmény miatt kezdtem. A kétség Létezik-e feltétel nélküli szere­tet? Az emberek érzik-e hogy sze­retve vannak és tudnak-e szeret­ni? Nem mondjuk ki, mert egy idő után természetesnek vesz­szük. Szerelmünktől, családtag­jainktól. De ha belegondolunk abba, hogy ha majd eljön a vég és remélhetőleg békés, mindaz amit tettünk életünkben, kielé­gítette vágyainkat? Lehet, hogy nem. A lehet mögött ott rejlik a kétség. Mindenkinek más adatik meg. Ez természetes. De a szere­tet , ami az élet valós alapja kéne legyen megvalósult olyan mér­tékben ahogy „szerettük” vol­na? Nyers leszek. Eszünkbe jut a család életünk végén. Persze ez szép dolog. Mert mi más emlé­keink lehetnének, hacsak nem a közeli hozzátartozóinkról. De ha most feltennéd magadnak a kér­dést, attól függetlenül, hogy hol vagy, mit csinálsz és hány éves vagy: tudtál-e valaha, tudnál-e valaha őszintén szeretni valakit, kapnál rá választ? Kuremszki Dorottya Avasi Gimnázium

Next

/
Thumbnails
Contents