Észak-Magyarország, 2009. január (65. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-06 / 4. szám
2009. január 6., kedd • A csukló énekes. Már 23 hónapja csuklik egyhuzamban egy brit férfi, ami lehetetlenné teszi munkavégzését, mivel énekes. A 25 éves Chris Sands átlagosan 2 másodpercenként rázkódik meg csuklástól, ami igencsak megnehezíti neki a beszédet, az evést, az alvást, de még a légzést is. Az orvosok is tanácstalanok és tehetetlenek. A világrekord egy iowai férfié, aki 1922-től 1990-ig csuklóit. Ölt a „műszesz" Kolkata (MTI) - Legkevesebb 22 ember halt meg alkoholmérgezésben a kelet-indiai városban, s s a halálos áldozatok száma tovább növekedhet. A halálesetek a város egyik kikötői szegénynegyedében történtek. Az áldozatok többsége munkás volt, hánytak és gyomorgörcseik voltak az ital fogyasztása után. A kórházakba tovább özönlenek az emberek alkoholmérgezés tüneteivel, s félő, hogy a hamisított szesz fogyasztásának további áldozatai lesznek. A rendőrség öt embert vett őrizetbe, s bezárta boltjaikat. Gyilkos teve Isztambul (MTI) - Két embert ölt meg három év leforgása alatt egy teve Törökországban. Az Alemsah névre hallgató állat előbb megharapta, majd agyonnyomta gazdáját. A hagyományos teveviadalokra használt állat három évvel ezelőtt hasonló módon végzett akkori gazdájával. Alemsah az elmúlt években mint sikeres harci teve országszerte híressé vált. A török állatorvosi felügyelet az újabb „gyilkosság” után most karanténba helyezte, kiderítendő, nem veszett-e. Ara? (Fotó: Archív) McCartney nősülőben? London (MTI)-Alig szabadult ki viharos körülmények közepette összedőlt előző házasságából Sir Paul McCartney, máris készülő újbóli eljegyzéséről pletykál a brit bulvársajtó. A lapokat hétfőn elöntötték a 66 éves ex-Beatle és szintén dúsgazdag amerikai szerelme, a 47 éves Nancy Shevell intim fotói. A képsorokon a virágmintás úszónadrágban pompázó Sir Paul és bikinis barátnője a mexikói tengerparton múlatja az időt, kézen fogva sétálnak a 30 fokos téli kánikulában, majd egy napozóágyon önfeledt csókban merülnek el. McCartney és a nála negyedszázaddal fiatalabb Heather Mills hangos botrányokba fulladt négyévi házassága tavaly ért véget a londoni felsőbíróságon. Mínusz 31 Celsius-fokban éjszakáztak Bodzafordulón Bukarest (MTI) - Mínusz 31 Celsius- fokot mutattak a hőmérők hétfőn kora reggel a közép-romámai Bodzaforduló (Intorsura Buzaului) városban. A Mediafax román hír- ügynökség jelentése szerint ezen a télen eddig ez volt a legalacsonyabb hőmérséklet a balkáni országban. A Kovászna megyei Bodzaforduló térségében megszokott a szélsőségesen hideg időjárás. Az eddigi hidegrekordot, mínusz 36 Celsius-fokot 2005 februárjában jegyezték fel. 3SBSSB iüi nagyvilaq.boon.hu További hírek a nagyvilágból. _____________________________ MEGÉR EGY MOSOLYT A skót meg szeretné változtatni a nevét.- Van rá oka? - kérdezi az ügyintéző.- Hogyne! Találtam egy köteg idegen névjegykártyát. További viccek: ÉSZAK A nap videója Rekord a Diadalív fölött Nap A motorral Videója ugrás világrekordját tavaly tavasszal döntötte meg Robbie Maddison. Ezúttal a buli és a jókedv szolgálatában ugrott 37 méter magasba szilveszter napján Robbie. Az óév búcsúztatására és az újesztendő tiszteletére a Las Vegas-i Paris Casino dicső épülete melletti Diadalív-replika tetejét hódította meg. Az ausztrál őrült végül 37 méteres majd függőleges repüléssel ért fel a síktetőre, majd némi koncentráció és bátorság gyűjtés után visszatette a földre motorját. Nézze meg ön is videós hírportálunkon: fjjjNf http:\\ videoaianlo.boon.hu Jó szilveszteri programja volt (Fotó: Archív) Meghalt a rengő hulladéktól Athén, Iszlámábád (FH) - Meghalt egy 18 éves lány, amikor a vasárnapi közepes erősségű földrengés során ráomlott annak a háznak az egyik fala, amelyben lakott. A tragédia Hóra városában történt. A ház egyik falához hetek óta szemetet raktak le az emberek, és a hulladék, amely tonnaszámra gyűlt, nyomta a falat, amely az esőzések következtében meggyengült. A fal a rengés következtében nem bírta tovább a megterhelést, leomlott, rá a fiatal nőre és annak férjére. A tűzoltók már csak a nő holtesttét tudták kihúzni a romok alól, 21 éves férjét viszont élve emelték ki. Őt súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Erős, a Richter-skála szerinti hatos erősségű földrengés rázta meg Pakisztán és Afganisztán határvidékét is hétfő hajnalban. A rengést a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban is érezni lehetett, ahol az emberek otthonaikból az utcára szaladtak, attól félve, hogy összedőlnek a házak. Zsu huszonhat éves miskolci lány, reméli, hogy sikeres új éve lesz, mert sok változás történt vele az utóbbi időben. Videó és képsorozat Zsúról: In CSi www.boon.hu (Fotó: Ádám János) Stonehenge, az ősi diszkó? A legutóbbi kutatások még a hely kultikusgyógyító szerepét látszanak alátámasztani. London (MTI) - Évtizedek óta tudományos viták tárgyát képezi Stonehenge eredeti rendeltetése; egy brit kutató most az ötezer éves kőépítményt ősi diszkónak tartja. Doberő Rupert Till, a Huddersfieldi Egyetem akusztikai és zenetechnológiai szakértője szerint Stonehenge kiválóan alkalmas volt arra, hogy felerősítse az ismétlődő, pulzáló ritmust. Az eredeti Stonehenge feltehetően nagyon jó, majdhogynem a hangversenytermek szintjével versenyző akusztikával rendelkezett, amelyet őseink főbb nemzedéken át tökéletesítettek Felélesztik az ősi rítusokat véli a kutató. Rupert Till - minthogy az eredeti Stonehenge csupán részlegesen maradt fenn - számítógépes modell segítségével vizsgálódott, majd elméletét az Egyesült Államokban ellenőrizte, ahol Washington közelében háborús emlékműként meg(Fotó: Archív) épült Stonehenge beton hasonmása. Az építmény, amely eddig elkerülte a régészek figyelmét, ugyanis ideális terepnek bizonyult Rupert Till kísérletei számára, ahol összevethette az elméleti számításokat és a komputeres szimulációt a gyakorlattal. Reprodukáltuk azt a (vissz) hangot, amely ötezer éve beszéd vagy a taps közben keletkezett - mondta Rupert Till, aki a legmeglepőbb eredménynek azt tartja, amikor sikerült elérniük, hogy berezonáljon az egész betonépítmény. Ilyen akusztika mellett a dobpergés egészen drámai hatást válthatott ki - tette hozzá a kutató. Az angliai Salisbury-síkságon látható kőépítmény korát ötezer évre becsülik. Máig sem tudható pontosan, milyen célokat szolgált: egyes kutatók szerint kultikus építmény, mások szerint óriási naptár volt, amely pontosan jelezte például a nyári és a téli napforduló idejét, és voltak olyanok, akik szerint a csillagászatban segítette az akkori embereket. nagyyilag.boon.hu További érdekességek a világból. Travoltáék megköszönték ■ Jett egy hirtelen rosz- szullét után pénteken vesztette életét a bahamai családi vakáción. Los Angeles (FH) - Három nappal fiuk halála után John Travolta és felesége, Kelly Preston megköszönte rajongóik részvétnyilvánításait. Mint írták, 16 éves fiúk halála miatt megtört a szívük. Jett Travolta egy hirtelen rosszullét után pénteken vesztette életét egy családi vakáción a Bahamákon. Jett a legcsodálatosabb fiú volt, akit csak a szülők kívánhatnak, fényt hozott mindenki életébe, aki csak találkozott vele. Megtört a szívünk, amia részvétet ért csak ilyen rövid időt tölthettünk vele - áll a Travolta szülők közleményében. A Grease és a Szombat esti láz sztárja, és felesége, a szintén színész Kelly Preston úgy fogalmazott: ez a támogatás nagyon sokat jelentett a család számára. A fiúnak gyerekkora óta számos rohama volt, amelyek közül egy most halálosnak bizonyult. Élvezik. Japán turisták ugranak a magas-, ba az Eiffel-torony előtt, hogy megörökítsék magukat a hóval borított francia fővárosban. (Fotó: MTI) V ......... ...a www.kcpsorolt.hu 01.06. :