Észak-Magyarország, 2009. január (65. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-06 / 4. szám
2009. január 6., kedd SZÓLÁSTÉR A Kuckó köszöni Ilyenkor, év vége felé visz- szatekintünk az elmúlt hónapokra és értékeljük, hogy milyen rendezvényeink, programjaink voltak, amelyek nem jöhettek volna létre segítők és támogatók nélkül. A sajólászlófalvai Kuckó Óvoda óvodásai már régóta vágytak szép, igényes, többfunkciós udvari játékokra. Sokfelé pályáztunk, sajnos sikertelenül. Nagy elkeseredésünkben nagy öröm ért minket, mikor a miskolci Többcélú Kistérségi Társulás augusztusban többszázezer forint értékű többfunkciós udvari játékokat szállított az óvodánkba. (Külön köszönettel tartozunk Túróczi Bertalan igazgató úrnak.) A Kuckó Óvoda három évvel ezelőtt alapítványt hozott létre „Pöttyös Panna” Óvodásokért néven. Eddig is nagyon sok támogató segítette az alapítvány működését, ezáltal az óvoda fejlődését - Barcika Vízmű, Vekni Kft., Chio Wolf Kft -, de ebben az évben az adó 1%-ával magánszemélyek is támogathatták az alapítványt. Az elmúlt hónapokban megünnepeltük a Kenyér Világnapját, amelyre a Vekni Kft. süteménnyel, pékáruval kedveskedett óvodásainknak. Továbbá Ferenc- napi vásárt rendeztünk, ahol az óvodások munkáiból lehetett vásárolni. A már hagyománnyá vált szüreti szekeres felvonulást az idén is megtartottuk. Egy erdész apuka meghívására Andókút forrásvizét és környékét tisztítottuk meg. Emellett „Tök jó” hetet is tartottunk, melynek lényege az volt, hogy mindenféle tökből bábokat, képet és töklámpást készítettünk. A szülői munkaközösség Márton-napi bált rendezett, melynek bevételét az alapítvány javára ajánlották fel, ebből a gyerekeket el tudtuk vinni Lillafüredre a Mikulás vonatra. Az önkormányzat szervezésében megrendezett Idősek napján műsorral köszöntöttük a nagyszülőket, a déd- szülőket. December végén Karácsonyváró címmel betlehe- mes műsorral kedveskedtünk a falu lakosságának a Kultúrházban. Az önkormányzat képviselőtestületének köszönhetően új játékokat tehettünk a karácsonyfa alá. A Barcika Vízmű támogatásának köszönhetően olyan játékokat is sikerült beszereznünk, amelyeket minden óvodás haza is vihetett. Minden eddigi és ezutáni segítséget és támogatást hálás szívvel köszönünk. Kívánunk mindenkinek áldott, békés karácsonyt és boldog új évet! A Kuckó Óvoda óvodásai nevében az óvoda vezetője: Borosné Dobroviczky Erika, Sajólászlöfalva Féljünk vagy ne féljünk? „Ne féljünk az öregedéstől” (Sub Rosa Kiadó - 2003) - írta Iván László úr, mert a SOTE Gerontológiai központja és (majd) sok más intézmény, bennük megany- nyi kutatóval - klinikai osztállyal, szakambulanciával, HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Sajókeresztúri 3 szobás+étkezős családi ház, belülről szépen felújítva, gáz és fatüzelésű kazánnal, hátsőterasszal, parkosított kerttel, fedett kocsibeállőval, csendes utcában eladó. Ár: 18,2 M Ft Érd.: 30/537-7174 106538 ALBÉRLETKÍNÁLAT Serház utcán 1,5 szobás, üres, felújított lakás kiadó. 25 EFt+kaució Érd.: 20/546-7375_________io6565 ÜZLET, MŰHELY, IRODA 30 négyzetméteres összkomfortos irodahelyiség a Földhivatal épületében kiadó. Ár: 1100 Ft/nm. Tel.: 30/919-9999. ____________I05i56 JÁRMŰALKATRÉSZ Lada Samara ülés és ajtó érde- kelne. Érd.: 30/566-1033 107365 AUTÓ LADA NIVA kiárusítási 1999-2005. évj. (7 db) benzines és gázos üzemmódban tulajdonostól megkímélt állapotban eladók hitel csere lehetőséggel, ajándék eredetvizsgával. 30/9537-869. Ár: 680 E Ft-tól. 106325 NAPI MENÜ I Fortuna Étterem Miskolc, Régiposta u. 22. Tel.: 0646/382-282 Mobil: 0620/379-3625 Egy menü ára 650 Ft Frankfurti leves A. Túrós sztrapacska B. Gundel palacsinta Étkezésnél az alábbi utalványokat fogadjuk el: Tickel Heslaurant, Sodexho Poss, tmi-Kék, Üdülési csekk gjg az oswÁfcUcmr.sr.86 autópiac a 1 gp autó Idős házaspárt vagy idős nénit befo- fadnák saját házamba, eltartással. Érd.: 30/574-4810________106688 HASZONJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ IFA billencs terepes TGK-t vennék, akár lejárt műszakival is. Tel.: 20/ 5858-808. 105157 RÉGISÉG, ÉKSZER Régiség és hagyaték felvásárlása, bútor, festmény, porcelán, stb. Tel.: 46/348-436, 20/388-7997 103035 ÁLLAT Hízók 110-130 kg-osak eladók. Érd.: 30/953-4082_________106359 Tojótyúkok barna színű és étkezési tojás eladó. 46/384-440, 20/371- 56-64.____________________74594 2 db 4,5 mázsás magyartarka bika, 2 db 1 hónapos magyartarka bika eladó. Érd.: 70/382-9039; 49/ 355-568 107246 NÖVÉNY Eladó olajnapraforgő, kb. 100 mázsa. Érd.: 20/590-7980 107469 EGYÉB ELADÁS Akció! Darabos dió szén, tűzifa, házhozszállítással megrendelhető! Tel.: 20/205-1736.________íoeser Akciós tűzifa, szén darabos dió, ingyenes házhozszállítással eladó! Érd.: 20/423-7471._______105122 Akciós tűzifa szén! Ingyenes házhozszállítással! Garantált men- nyiség! 70/651-5838._____104570 Erdei fenyő tűzifa 9900 Ft/erdei köbméter eladó. Tel.: 20/5858808.____________________107192 Tűzifa tölgy, bükk 25 cm-re darabolva eladó. Szállítással 1 ür m3 13 E Ft, 1 q 1800 Ft. 30/506- 8991.___________________105199 Akciós tűzifa szén! Ingyenes házhozszállítással! Garantált men- nyiség! 70/651-5838.______104570 SZŐLÁSTÉB / HIRDETÉS /12 OLVASÓINK LEVELEIBŐL Nincs olyan kis hósesés, aminek ne örülnének a gyerekek egyetemi oktatással, szervező és továbbképző tevékenységgel, stb. hozzájárulnak a korszerűséghez, a köz- gondolkodás alakításához az idősügy érdekében ún. „klasszikus modellel, illetve az azzal szerzett tapasztalatok ismeretében életvezetési stratégiákat, személyre szóló prognosztikát lehet kialakítani, követni” - ó, boldog öregkor. Amikor megváltozik minden körülöttünk és velünk - társadalmi, népegészségügyi és népjóléti „szinten” egyaránt. Mindezt Iván László doktor úr tanította volt, azután a Fidesz elnökének „idősügyi főtanácsosa” lett, a nyugdíjtagozat vezetője, aki mostanság azt hirdeti, hogy a ... kormány (a pontok helyére tetszőleges szitokszó írható be) „pusztítja a nyugdíjasokat”, elveszi tőlük azt a keveset is, velük fizetteti meg minden hibáját, stb. stb. „Féljünk az öregedéstől”, mert az maga a kilátástalanság. Többféle személyiség típusról beszél a doktor úr. Ilyen típusok pl. a „füg- geszkedő”, a „zavart-szét- esett”, vagy más funkcionális beosztás szerint: ,,go-go”(örökmozgó). Melyik ne illene rá? Mert, hogy a „no-go” (passzív), vagy a „slow-go” (nyugis) nem, az biztos. Mester Dénes, Miskolc A Holdon élnek A Szólástérben olyan véleményeket olvasok az újságban, hogy sokszor az az érzésem: tisztelt honfitársaim nem is Magyarországon, hanem a Holdon élnek. Elismerem, hogy lehet vala(Fotó: ÉM) ki elfogult ilyen, vagy olyan irányban, elfogadom, hogy a levélírókat motiválja valamilyen előítélet, de sokszor hiányzik a minimális tisztánlátás. Épeszű ember nem állíthatja, hogy az a jó egy országnak, ha csökken a GDP, növekszik a munkanélküliség, növekszik az állandóság, 2002 óta ezek a tendenciák jellemzik a gazdaságot. A 4% feletti GDP fejlődés 1% alá csökkent, a munkanélküliség 5,7%-ról 8%-ra nőtt, az államadósság 52,1%-ról 70%-ra nőtt. Ez nem szubjektív vélemény, hanem cáfolhatatlan tény. A gazdasági világválság csak 2008-ban jelentkezett, ám a magyar gazdaság mélyrepülése már ezt megelőzően is folyamatos volt. A mindenkori kormány felelős az ország állapotáért. Mocsári Ferencné Miskolc „Pelenkatörténelem" Kedves ifj. Kovács Mátyás Úr! Olvastam a legutóbbi levelet. Igaza van..., de! Édesanyja biztos Magának és sok más édesanya saját gyermekeinek minden bizonnyal elmondta sokszor, hogy a mi időnkben és a Maga gyermekkorában „hogy nézett ki a pelenka” (ami akkor a szülési segélyből fillérekért volt megvásárolható). Bizony, mindösz- sze egy darab fehér anyag került a gyerekek „alá és fölé”, amit aztán „tartalmától függően” kilötyköltünk, vagy éppenséggel kifőztünk és sok-sok alkalommal újra és újra felhasználtunk. Úgy 40 darab elég is volt, míg szobatiszta lett „szemünk fénye”. Nekem csak három gyerekem van, bárcsak lett volna több is (amit válásunk akadályozott meg). Unokáim mindenért kárpótolnak. Az ő szüleik, az én gyermekeim, 4 évig, 1998 és 2002 között egy árva fillér családi pótlékemelést sem kaptak, mégis „túlélték” valahogy, unokáim pedig szépek, egészségesek, okosak, ami minden bizonnyal nem (csak) pelenkáiknak köszönhető, melyek egyébként tényleg drágák. Petrovics Csaba, Sárospatak SZOLGÁLTATÁS Palatető bontás nélküli átfedése 12 év garancia. Tavaszi előren- delés.30/2933-485, 42/470-020. 106603 VÁLLALKOZÁS Működőpékség, élelmiszerbolt hosszútávra bérbe kiadó. Tel.: 20/ 801-2563. 104878 MUNKAHELYET KÍNÁL Pultos állás! Miskolci színvonalas sörözőbe azonnali kezdéssel, jó kereseti lehetőséggel lányokat felveszünk. 70/360-4774. _____io658i Asztalosoknak kiemelt kereset! Régi és új ablakok javításában, beépítésében jártasakat felveszünk! Biztos munkai 70/360-4774. _________________________________106586 Miskolc melletti baromfifeldolgozó üzembe keresünk élelmiszeripari mérnököt HACCP gyakorlattal, HACCP tanácsadót, húsipari szakmunkásokat. 30/626-8050. _________________________________107346 Pultos állás! Miskolci színvonalas sörözőbe azonnali kezdéssel, jó kereseti lehetőséggel lányokat fel- veszünk, 70/360-4774. 106581 Telekommunikációs cég keres munkatársadat. Érd.: 30/692-0781 107014 OKTATÁST VÁLLAL Kereskedő-boltvezető, bolti eladó tanfolyam jan. 17-én indul. Zenit Bt. 46/359-860, 20/9941-172 105056 Könyvelőkl Gyakorlatorientált ismeretfelújító könyvelési-adózási tanfolyam indul tanácsadással. 70/21- 33-950 Dr. Pisák 105059 KÖZLEMÉNY Dr. Heincz Miklós fogorvos értesítem kedves betegeimet, hogy 2009-ben is folytatom a rendelést Miskolc, Bottyán János u. 26. alatt. Tel.: 30/9384-299 106854 Az bemutatja: esküvői kiállítás és vásár 2009. január 17-18., 10-18 h, Miskolci Cgyetem, Uniplaza Ctterem (Döntse el Ön, hogy ki legyen 200Q ÁLOlfJfUPÁKZJfl! fiz álompár.hu bemutatja: III. Mishoki Menyegző esküvői r kiállítás és vásáron a 200Q-ben házasulandók közül megválasztjuk ISorsod megye álompárját. ^ ~ szavazzon! a kiallitas.alompar.hu oldalon ©íjaxas: / millió Ft összértékben! , Eredményhirdetés: 2QO9. január l8-án az álompár.hu bemutatja:111. Miskolci Menyegző esküvői kiállítás és vá^xm. Jelentkezés és bővebb információ: kiállítás, alompar. hu Társkiállításaink: Csküvói ICiáliitás Vásár ’Oehnxvn. lölcscu K/‘Z\Hnit 2000. január IJ■ lR '• ( Uyhvgylulzú. lvijto.fi Szabadidő (?san»«jJí íooa junutU^d'2ix WÁiXfí AuAM’OWTÁl. &$LoV*Opéjr. hjUL. A Te esküvőd I HIRDETÉS 105346