Észak-Magyarország, 2009. január (65. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-30 / 25. szám
2009. január 30., péntek AKTUÁLIS /5 HÍRCSOKOR • Előadás. Dr. Kopp Mária orvos-pszichológus tart előadást a magyarországi családhelyzetről, fejlődési trendekről és ezek lehetséges hatásáról a tágabb társadalomra a Miskolci Közéleti Akadémia rendezvényén február 6-án (pénteken) délután 5 órától a Református Egyházkerületi Székház nagytermében (Miskolc, Kossuth utca 17.) • Mesés vasárnap, A Művészetek Háza februárban Mesés vasárnapjain február 8-án vasárnap 11 órakor A padlás című musicalt láthatja a közönség a Pécsi Sándor Guruló Színház előadásában. Február 22-én vasárnap 11 és 15 órától a Hókirálynő című mesés táncjáték kerül megrendezésre - a Miskolci Dance Stúdió és a Művészetek Háza közös produkciója Ötszázmilliós beruházás készül Edelényben Miskolc (ÉM - KT) - A gazdasági-pénzügyi válság ellenére jelentős fejlesztést hajt végre az Eclipse-Print nyomda. Az ötszáz millió forintos beruházásra a többszörösen hátrányos helyzetű Edelényben került sor. Az Eclipse-Print Kft. az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében sikeresen pályázott olyan környezetbarát nyomdagépek beszerzésére, amelyek technológiai váltást jelentenek és hosszú távon biztosítják az üzem működését. A projekt az Európai Unió egyharmados támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A társaság 150 millió forintot nyert a kivitelezéshez, a hiányzó összeget pedig saját erőből állta. Princ Alexander, a nyomda igazgatója elmondta: mintegy nyolcvan dolgozót foglalkoztatnak és a fejlesztéssel hozzájárulnak munkahelyeik megtartásához. A jövőben egyre több 50 éven felüli, női és csökkent képességű munkavállalót alkalmaznak, továbbá az utánpótlás-nevelés érdekében együttműködésre törekszenek az edelényi iskolákkal is. Várjuk olvasóink régi fotóit! Miskolc (ÉM) - Várjuk olvasóink régi fotóit. Olyan, a családi albumban meglevő képeket kérünk önöktől, amelyek mindannyiunk számára érdekesek lehetnek, mégpedig azért, mert megyénk valamely településén készültek - a múltban. Nagyon sok igazán régi fotót kaptunk már eddig is, de arra kérjük és biztatjuk önöket, a félmúltunkról, a rendszerváltoztatás környékéről is küldjék el felvételeiket, gondolva arra, hogy idén kezdtük az emlékezést a rendszerváltoztatás korának huszadik évfordulójára. Olvasóink szeretik ezt a kezdeményezésünket, mert rengeteg régi felvételt kapunk mindennap. Egyet-egyet közlünk ezekből minden lapszámunkban, s a közlésért ajándékot is adunk kedves olvasóinknak. Az összes felvételt láthatják olvasóink a www.boon.hu internetes portálunkon - a jobb oldali képes sávban. Küldjön egy régi fotót! az itt látható képet Stefamk Pál küldte be. A felvétel Fancsalon egy ház tornácán készült. A kép közléséért járó Ajándékot szerkesztőségünkben veheti át olvasónk. HOVÁ VÁRIUK A KÉPEKET? Postacím: 3501 Miskolc Pf. 178-----------------------------E-mail: eszerkigiinform.hu-------------_-------------------Szerkesztőség címe: 3530 Miskolc, Zsolcai kapu 3. ÉSZAK Az alapítvány perii Miskolcot ■ A minisztérium örül a szegregációs pereknek, szerintük ezek segítik a probléma megoldását. Miskolc (ÉM - KHE) - Amikor 2005-ben az első miskolci szegregációs per idején lapunk kerekasztal-beszélgetést rendezett a történet szereplőinek részvételével, az oktatási tárcát képviselő akkori miniszteri biztos, Daróczi Gábor úgy nyilatkozott, a pereskedő alapítványt a minisztérium pénzzel is támogatja. A héten újabb szegregációs perben hozott ítéletet a megyei bíróság, ennek kapcsán kerestük meg az oktatási tárca jelenlegi illetékesét, Sárközi Gábort, az Esélyegyenlőségi Főosztály vezetőhelyettesét. Ösztönözték Ő azt állította, a minisztérium jelenleg nem ad pénzt az alapítványnak, de 2005-ben és 2006-ban valóban adott: összesen 4 millió 400 ezer forintot, a deszegregációs folyamatok támogatására. A vezetőhelyettes azonban hangsúlyozta: számukra nagyon fontosak ezek a peres eljárások. Kutatások bizonyítják ugyanis, hogy a szegregált iskolában mindig alacsonyabb az oktatás színvonala, mint más iskolákban.- Nem arról van szó, hogy a pereskedés az egyetlen módja A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság hétfőn tárgyalta az ügyet a szegregáció felszámolásának, de fontos, hogy ilyen is legyen - fogalmazott. Azt kérdeztük, miért nem inkább törvényekkel, rendeletekkel szünteti meg a minisztérium a szegregációt? Mi szükség van a perekre? Sárközi Gábor erre azt válaszolta: nem igaz, hogy nincsenek törvények és intézkedések az integráció ösztönzésére. 2003-ban kezdték el a szegregáció felszámolásának anyagi támogatását, akkor 45 intézmény kapcsolódott a programba, ma már 1300 iskola és közel 30 ezer pedagógus dolgozik az integráció érdekében. De vanA hivatal vizsgálódhat... Felvetettük: a bíróság nem a szegregációt állapította meg, hanem azt, hogy sérült a tagiskolákba járó gyerekek egyenlő bánásmódhoz való joga amiatt, mert az intézmények összevonásakor nem vonták össze rögtön a beiskolázási körzeteket is. A főosztályvezető szerint azonban ez épp a szegregáció megállapításának tényét jelenti. Azt is szerettük volna megtudni, hogy miért nem a minisztérium kötelezi a miskolci önkormányzatot a szegregáció megszüntetésére, vagy fordul bírósághoz. „A minisztérium végrehajtó hatalom, nem bíróság - szögezte le a főosztályvezető. - Ha törvénytelenséget tapasztalunk, az Oktatási Hivatalt kérhetjük fel, hogy vizsgálódjon. Ezt egyébként a hivatal Miskolcon meg is tette 2007-ben és a szolgáltatások egyenlő hozzájutásának sérelme miatt 6 intézményt pénzbírságra büntetett, 2-1 pedig szóbeli figyelmeztetésben részesített. Újabban az Oktatási Hivatal már fordulhat bírósághoz, de számunkra az a fontos, hogy a szegregáció megszűnjön, ami az intézkedési tervben meg is található.” nak olyan önkormányzatok is, akik mindenféle anyagi ösztönzés ellenére felszámolták a cigány iskolákat, és a város iskoláiban egyenlően osztották el a tanulókat. Szociális terep- Azér.t is fontos ez, mert az iskola a tanuláson kívül szociális terep is. Az integrált iskolába járó gyerekek elfogadóbbak lesznek, a cigány gyerekeknek pedig nő az önbecsülésük. Az országban ott jellemző éles konfliktus a többségi társadalom és a romák között, ahol erőteljes a szegregáció - érvelt Sárközi Gábor. A törvény tehát tiltja a cigány tanulók elkülönített oktatását? - kérdeztük. A főosztályvezető egyértelműen azt állította, hogy igen. Ezt az egyenlő bánásmódról szóló és a közoktatási törvény is tiltja. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint Miskolc vét a törvény ellen, ha szegregált (Fotó: Osztie Tibor) iskolákat tart fenn, Sárközi Gábor úgy válaszolt: igen, és ezt a bíróság már kétszer ki is mondta. ff........................................................... .4 minisztérium nem ad pénzt az alapítványnak, de 2005- ben és 2006-ban valóban adott. Sárközi Gábor Hozzátette: Miskolc egyébként a közoktatási pályázatokhoz kötelezően megalkotandó közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervében maga is elismeri a szegregáció tényét. De ami igazán fontos: elkötelezte magát ennek felszámolásában! ÉSZAK emtippek.hoon.lv • Miskolc város közoktatási esélyegyenlőségi terve (PDF ,18 kB) NAGY VÁROST KERESTEK. Nem csak Miskolcon indított pert az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány szegregáció miatt, hanem Nyíregyházán, Hajdúhadházon, Jászladányban, Kaposvárott és Győrben is, tudtuk meg az alapítvány elnökétől„.MQhácsi„ErzsébettQL......... ...... Ezenkívül nagyon sok olyan település van még, ahol az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, az ombudsmanhoz vagy a Oktatási Hivatalhoz fordultak. Ahol már befejeződött az eljárás, ott sikerrel jártak. Azért Miskolc volt az első, mert megyeszékhelyet kerestek, és olyat, ahol a roma tanulók száma-magas. __________.____ Ha senki nem tartja nyilván, hogy ki a roma tanuló és ki nem, hogyan tudták megállapítani a szegregációt? - kérdeztük az elnököt. Mint mondta, a törvény úgy fogalmaz: valós vagy vélt tulajdonságok alapján meg lehet állapítani a származást, tehát ránézés alapján. Elhunyt, mielőtt kilakoltatták volna ■ Lomokkal és szeméttel teli lakást pakoltak ki Miskolcon, a Malomszög utcában. Miskolc (BOON - NZs) - A lakó meghalt, csótányokat és szennyet hagyva maga után. Ez az információ érkezett hozzánk egyik olvasónktól. Kiderült, hogy a valóság kicsit azért bonyolultabb ennél. A Misklocon, a Malomszög utcában lévő lakás a MIK Zrt. tulajdonában állt. Németh Zoltán igazgatóhelyettestől pedig hamar megtudtuk, hogy lakója már hónapok óta halott. Még csak nem is otthon érte a vég. Tavaly októberben a bírósági szakasz lezárása után felmondták a bérleti jogviszonyát és már a végrehajtási napot is kitűzték, amikor a lakó elhunyt. Hagytéki leltár „Ilyenkor hagyatéki leltárt kell felvenni - tájékoztatott Németh Zoltán. - Bérleti jogviszonyt folytató jogosult személy ebben az esetben nem volt, nem is lehetett. Amíg pedig a hatósági eljárás tart, mi nem léphetünk be a lakásba. A hatósági osztály illetékesei voltak a helyszínen és megállapították, hogy a lakónak, aki gyakran guberált a kukából, nincs olyan vagyontárgya, amely hagyaték tárgyát képezhetné. így megkezdhettük a lakásban felhalmozott kosz, piszok és lomok elszállítását, megsemmisítését. Rövid időn belül végzünk ezzel és megkezdjük a megfelelő fertőtlenítést, bogárirtást és a lakás felújítását. Utána természetesen pályázati eljárás útján vagy csereként felhasználjuk az ingatlant.” Lomok. Egy konténernyi lom maradt az elhunyt után. (Fotó: b. t.) V. A családanya elszámoltatná a képviselőket ■ Eddig 130 ezer aláírást gyűjtött az a családanya, aki népszavazást kezdeményezett. Miskolc, Nyíregyháza (ÉM KT) - Seres Mária, mint magán- személy kérdése: „Egyetért-e ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költség- térítés?”- A politikusok utazási és szállásköltség címén havonta többszázezer forintot kapnak és költségeiket nem kell számlával igazolniuk - mondta érdeklődésünkre a nyíregyházi négygyermekes anya. - Jogos és teljesen pártsemleges elvárás, hogy ők is ugyanúgy adózzanak, ugyanúgy legyenek számlakötelesek, mint bárki más ebben az országban. Kétszázezer kell(ene) Seres Mária szerint a kérdés társadalmi támogatottsága igen magas, de mivel magánszemély szervezésében folyik, a vártnál lassabban gyűlnek az aláírások. Ezért a hátralévő időben folyamatosan közterületi gyűjtéseket szervez minden olyan településen, ahol akad erre vállalkozó személy. Miskolcon is lehetőség van az aláírásra, ennek helyszíne a régi Centrum Áruház előtti rész, a szökőkút mellett. Hétköznap 15 és 17 óra között, hétvégén pedig 11-13 óra között várják az aktivisták az érdeklődőket.- Az akciót segítők önmaguk jelentkeztek, személyesen nem ismerem őket - közölte a kezdeményező. - A népszavazáshoz szükséges 200 ezer aláírás összegyűjtésének határideje február 12. Az idő sürget: bő két hét alatt még mintegy 70 ezer aláírásra van szükség. Annak érdekében, hogy sikerrel j; jak, húsz városba látogatok el. Ha összejön, akkor az íveket benyújtom az Országos Választási Bizottsághoz. Az esetleges népszavazás idejéről a köztársasági elnök dönt. LEVÉLBEN IS... j j i j j rt Y* > jfjTfTxJ íYj j j j i Az aláírásgyűjtő ív kinyomtatható internetről is, a www.seresmaria. hu honlapról. Ezt bárki megteheti és ugyancsak bárki sokszorosíthatja a lapot. A kitöltött ívek leadhatók az aktivistáknál, vagy levélben elküldhető a Seres Mária 1426 Budapest Pf. 122. címre.