Észak-Magyarország, 2008. december (64. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-15 / 292. szám
2008. december 15., hétfő Isim AKTUÁLIS / LEVELEZÉS / HIRDETÉS /8 Köszöntötték Dr. Kovács Ferenc okleveles bányamérnököt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját köszöntötték 70. születésnapján a Nyersanyagkutatás és termelés a XXI. században című szakmai-tudományos rendezvénnyel pénteken a MAB-székházban. (Fotó: Mocsári László) NEKROLÓG Emlékezés Ági nénire... Advent időszakát éljük, a várakozás, a készülődés tölti be életünket. A szépet, a jót várjuk, de a nem várt rossz is elért bennünket. így történt ez sajnos velünk az óvodában, ahol dolgozunk. Újra elvesztettünk valakit, aki hosszú éveken át sok kicsi gyermek életét tette boldoggá. Megtanított bennünket arra, hogy a legfontosabb számunkra a gyermekek őszinte szeretete. Minden délben, amikor lefekvéshez készülődünk, a gyermekeknek mesét mondunk, majd megsimogatjuk őket, és szép álmokat kívánunk nekik. Arra bíztatjuk a kicsiket, hogy csukják be a szemüket, és megláthatják azt, amire vágynak. Sajnos most már mi is csak ezt tehetjük és csak elképzelni tudjuk volt vezetőnket, Jászka Józsefné Ági nénit. Alig telt el egy év, hogy egy nagyon kedves óvó néninket, kolléganőnket kísértük utolsó útjára. A fájdalmat el sem feledtük, s itt a másik. Ági néni sok éven át szeretget- te, nevelgette gyermekeinket, biztatta mosolyával, simogatásával a szomorú arcokat. A búcsú mindig nehéz, s azt, amit érzünk, kimondani sokszor nem is tutijuk. Ahogy mi sem értjük a „miért”-re a választ, azt kicsi óvódásaink és szüleik sem tudják. Megható pillanat történt a gyász időszakában, amikor egy aranyos kislány az oviban - aki nagyon szerette Ágika nénit - döbbent arccal édesanyját kérdezte meg a hír hallatán, hogy mi is történt Ági nénivel, miért nem jön többet. Az édesanya kislányát átölelte és ezt mesélte: „Ágika néni beteg volt. Felment az angyalokhoz, ahol Éva néni - volt óvónénije a kislánynak - és a nagyiék várták őt. Ők onnan figyelik életünket és vigyáznak reánk. Ekkor a kislány döbbent arca kisimult. Mi pedig arra gondoltunk, hogy tényleg így van talán. Igaz vagy nem igaz, azt mi nem tudhatjuk, de bízunk benne, mint a mesében. Búcsúzunk tőled Ági, emlékedet a szívünkbe zárjuk... A MesevAr óvoda doloozói Német kisebbségi közgyűlés Miskolc (ÉM) - Múlt csütörtökön rendezték meg a megyei önkormányzat Dísztermében a megyei német kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzatának ünnepi közgyűlését . A közgyűlésen előadást tartott dr. Tamás Edit történész, Németek Borsod-Aba- új-Zemplén megyében címmel. Ezt követően a sajószentpéteri általános iskola tanulóinak rövid műsora következett, majd a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Németekért-díj ünnepélyes díjátadása zárta a programot. A díjat Héring Istvánné, Rátka polgármestere kapta. A dalok országokat kötnek össze ■ A High School musical dalaival és táncaival a fiatal nézők körében tomboló sikert arattak. Jól sikerült a bemutatkozó műsor a német iskolában Miskolc, Aschaffenburg (ÉM) - Élményekben és tapasztalatokban gazdag tíz napot töltött november végén a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola 25 diákja és kísérő tanáraik Aschaffenburgban, a helybéli testvériskola jubileuma alkalmából. Az iskola által benyújtott Comenius Iskolai Együttműködések pályázata a nemzetközi egyeztetések során megkapta a szükséges támogatást és a Tempus Közalapítvány hasonlóan döntött - tájékoztatott Nagy Tamásné, igazgatóhelyettes, a projekt felelőse és koordinátora. Á téma, a német dalkészlet feldolgozása, jelentős feladat volt. A jubileumi rendezvényen megjelentek a város és a tartomány elöljárói, a magyaron kívül a francia, ír és tanzániai testvériskolák képviselői. Itt óriási sikerrel lépett fel a Szentpáli kórus, melyet hangszeres zenészek egészítettek ki. Tomboló közönség- A „100 éves a szakképzés” ünnepség után egy színvonalas állófogadás következett. Mind a három aschaffenburgi szakképző iskola egy képzéskomplexumban található, de három önálló épületben működnek, és önálló gazdálkodással rendelkeznek. A három szakképző iskola közül kettővel testvériskolai szerződésük van - fejtette ki a projektfelelős. A Berufsschule III- mal, ahol vendéglátóipari szakembereket, henteseket, óvónőket, fodrászokat, ápolókat, házvezetőnőket képeznek - 2003 óta van kapcsolatuk. A kereskedelmi Berufsschule II-vel 2006-ban írták alá a partneriskolái szerződést. A három szakiskola a jubileumi nap délutánján kitárta kapuit a város minden érdeklődője előtt, és számtalan programot kínált az idelátogatóknak: könyvbemutatót, reformkony- ha-kostolót, dallammasszázst, tekézést, és nem utolsó sorban a magyar és a német énekkar fellépését. A „szentpálisok” három blokkal álltak a színpadra. A tanárok is felléptek- Első körben musicaldalokkal, másodszor magyar népdalcsokorral, a harmadik blokkban a High School musical betétdalai és táncai voltak, mellyel a fiatal nézők körében tomboló sikert arattunk. A,z énekkar oszlopos tagja volt Venczel Vik(Fotó: Magánarchívum) tória, angol-német szakos tanárnő, aki szólóival és gitárkíséretével gazdagította a repertoárt. Sólyom Ágota tanárnő kreativitása nélkül nem jött volna össze az óvodás foglalkozás, és nem képviseltették volna magukat a német tanárok zenekarában sem. Ágfalviné Pető Mariann angolmagyar szakos tanárnő az elméleti feladatokban irányította a projektmunkát. Gyöngy Józsefné kórusvezető álma valósult meg ezzel a külfödi csereprogrammal, és már most készül arra a gálaműsorra, amit 2009-ben szerveznek a német énekkar viszontlá- togatásakor. VÉLEMÉNYEK A BOON-RÓL • j j j , j jTTYry-'j j j j fyyr j-ryj'fs , 'tfnrj > ri j j j j'J /v 5 > j > * Jj j j. KEDVENCEK TEMETŐJE MISKOLCON A Csanyikban, a volt kriptongyár közelében már található egy illegális temető. Szerintem valamilyen formában legalizálni kellene. Aki családtagnak tartja a kedvenc állatát, nem fogja elvitetni a feldolgozóba, hogy szemétként kezeljék. NOEMI54 FÖLDET ÖNTÖTTEK ALVÁLLALKOZÓK EGY NAGYÁRUHÁZ PARKOLÓJÁBA MISKOLCON Én az áruház helyében feljelenteném azokat a bűnözőket, akik földdel bemocskolják a saját telkemet, valamint szándékosan üzleti veszteséget okoznak. A cikkből kiderül, hogy az áruház fizetett, ezeknek az embereknek nem az áruház tulajdonosával volt szerződése, hanem egy másik vállalkozóval. Mit akarnak? Közönséges bűnözők. 00000 ÁSVÁNYBAZÁR VASKOBAKKAL A DIÓSGYŐRIBEN A gyűjtők mindig valami csodabogaraknak vannak titulálva. Nem azok, de amit csinálnak, az figyelemreméltó. Valamit adnak az emberiségnek abból, amiről sok embernek fogalma sincs! Nem a diszkó és a média adja a csodákat, hanem ezek a megszállott emberek! Meg kell nézni ezeket a kiállításokat, és vásárokat. Sokat tanulhatunk 23 , j j; j j > j j j j j j j j j j j j j , j j j j j., j, .....................wpzammm . belőle. Nekem nem ez a profilom, de van, amibe otthon vagyok, ezt csak ugatom. Attól függetlenül, én szolidáris vagyok az ásványgyűjtőkkel is. Csodás világ, és ez a mi világunk! Sok ember nem is látott ilyesmit. Kár, pedig a földünk termése: Halvány gőze nincs az embereknek arról, mi is van kis országunkban. Rengeteg ásvány és féldrágakő! Én tudom, hol találhatóak, de ezt a gyűjtők nem mondják meg. Nagyon helyesen, mert akkor már holnap semmi sem lenne ezeken a helyeken. Na erről ennyit. PlEDONE A ROCKINFORM FELTÁMADT... Éppen ideje volt már. Remélem, a kezdő zenekarok is fórumot kapnak majd. Ezer hála, hogy megint vagytok. ROCK RULESII! SENKlOOO ÉJJEL IS FIGYELNEK A MISKOLCI KAMERÁK ' Nagyon helyesül Az idáig elkövetett garázdaságok nyomós okot adtak erre, akit esetleg ez zavarna. Erre 15'millió forint egyáltalán nem sok, mert sokkal inkább a köz- biztonságra és a rongálások megelőzésére költsön az önkormányzat! somebody89 Vasrózsák. Hagyományőrző mesterségek elnevezéssel kiállítás-sorozatot indított az Ózdi Művelődési Intézmények Városi Könyvtára. (Fotó: K. M.) SZÓLÁSTÉR \rJ TiV'/y/ <yj"'j S j Tj r j’j'j j j —— " HHH Y-fWm « m,' , j j’j'y 'jj 'jOLVASÓINK LEVELEIRŐL Nagynyugdíjas Hallgatom a rádióban és a tv-ben és persze olvasom az Északban Varga Mihály úr és Iván László úr (ez utóbbi gerontológus szakorvosból vált az utóbbi időben „Fidesz-nyug- düassá”) néhány nyilatkozatáról, hogy „mégis csak” felháborító, megdöbbentő arcátlanság, hogy az idős embereknek járó 13. havit 80 ezer forintban maximálják. Érdekes Szíjjártó kommunikációs igazgató úr sajtótájékoztatója is (több van már „belőle” e témában), aki ezzel indokolja a nyugdíjas élet jövő évi válságát, vagy - amint főnöke mondja - „katasztrófáját”. Valószínű, hogy az említett urak egyike sem tudja a katasztrófa szó értelmét, ha ugyanis tisztában lennének vele, nem használnák. Valószínű, hogy „bemagolták” tíz perc alatt, amit az „agytröszt” mondandóként „előírt” nekik, majd teljesítve feladatukat „tartják” a markukat, bezsebelik az elismeréseket. „Jó volt, jól odamondtái nekik” - hallják párttársaiktól és elégedettek. Én, mint „nagynyugdíjas” havonta 105 ezer forintot kapok, ami ugyebár évente 1 millió 260 ezer, a „13. havival” együtt 1 millió 365 ezer forint. Ebből „vennének” most „vissza” 25 ezret; ami ugyebár 1,8 százalék, miközben január 1-től 3,9 százalékkal emelik a nyugdíjakat, tehát havonta 4 ezret (jövő évben összesen 50 ezret) növekszik járandóságom. Ennyit a matematikáról. De amíg szegény (tényleg szegények voltak) szüleim éltek, minden héten arra tanítottak, hogy aki segítségre szorul, azt emberbaráti kötelességünk támogatni. Nem kitörő lelkesedéssel, de egyetértve az intézkedéssel és „jó szívvel” mondván: 70 év után „ez a legkevesebb” kedves Varga, Iván és Szíjjártó urak. GAspArné GAl Lívia, Mezőkövesd A válságról... Ne is válaszoljon Simon András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Orbán Viktor javaslatára, de Gyurcsány Ferenc se azokra a felvetésekre, amiket tesz mostanában, mert azok nem érdemlik meg még a válaszadást sem (Észak-Magyarország 2008. november 25, 2. oldal). Teljesen el vannak rugaszkodva a való élettől, amit már számtalan sok ember megállapított a válság kezdete óta. A krízist a kormány eddig megfelelően kezelte a két kisebb ellenzéki párttal közösen, a munkáltatókkal és a civilekkel egyetértésben, hála Istennek a Fideszre szükség sem volt. Erre utalnak a közzétett közvélemény-kutatási eredmények, melyek szerint a legnagyobb ellenzéki párt népszerűsége szokatlan mértékben csökkent, míg a többi párté növekedett. Az emberek látják, ki hogyan áll a dolgaihoz e nehéz helyzetben. Aki „farral közelít” mindenhez, azt „díjazzák” is. Emödi SAndorné, Miskolc * * SZERENCSEJATEK ZRT. BármiW Bejöhet! www.szerencRejatek.hu HIRDETÉS SKANDINÁV LOTTÓ VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNYE EZEN A HÉTEN: 345 millió Ft azaz háromszáznegyvenötmillió forint