Észak-Magyarország, 2008. november (64. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-27 / 277. szám
2008. november 27., csütörtök SPORlf ÉSZAK /9 <> RÖVIDEN • Holnap. A szerda este lejátszott Magyar- ország - Írország férfi futsal válogatottak barátságos mérkőzése tegnapi lapzártánk után ért véget, így a találkozó kimeneteléről holnapi lapszámunkban lehet olvasni. A meccs tudósítása azonban megtalálható a www.boon.hu internetes portálon. Odavágtak az odavágón Miskolc (ÉM - MI) - A női röplabda . Magyar Kupában a nyolcaddöntő első találkozóján a miskolci vasutasok a nyíregyháziakat fogadták szerdán. A 3 alapemberét nélkülöző MVSC remekül kezdte a találkozót, hamarabb felvette a játék ritmusát (4-2,9-7). A sokat mozgó zöld-fehérek jő mezőnymunkájuknak köszönhetően több szép pontot értő támadást hajtottak végre és a nyitásokkal sem volt probléma. A sokkal rutinosabb nyírségiek talán nem vették túl komolyan ezt a szettet, de ez mit sem von le Kovácsék érdeméből, akik ebben a felvonásban szinte maradéktalanul végrehajtották az edzőjük által kérteket. Igaz, a szett második felében jobbára vendégpontok születtek (15-20), de a hajrára megint összekapta magát a Vasút, és nem sok hiányzott a szettnyerés- meglepetéshez. A második játékrészben sem lankadt az MVSC (2-0), és kikényszerítette azt a Nyíregyházából a maximális figyelmet. A játszma első technikai idejénél még csak 7-8 volt az állás, ám utána picit megtorpant a vendéglátó és a második technikai időnél már 5 ponttal vezetett a nyíregyházi gárda. Innentől nem is volt kérdéses, hogy a szettet begyújti a nagyobb tudású együttes. A harmadik szettben bekezdett a látogató (0-4), és hamar időt is kért Torna Sándor. Aztán a hazai oldalon is láthattunk szép megoldásokat (8-10), de a folytatásban Akimova vezérletével meglépett a Nyíregyháza, és simán hozta ezt a játékrészt, és ezzel együtt a meccset is. A visszavágót december 3-án 18 órától rendezik meg Nyíregyházán. NŐI RÖPLABDA MJf, B KÓRÉ . í i Albrecht-MVSC-MISI - Betonút-NRK Nyíregyháza ____________________________:__________0:3 (-23. -13. -13) Mis kQlc,.5ű. néző. V.: Mezei. Vári._____________________ Albrecht-MVSC-MISI: Leidgeb, Szabó B., Tóth L, Oláh Cs., KOVÁCS E., Csarkó. Csere: Parti-Józsa (liberó). Tar, Nagy Zs. Edző: Torna Sándor._________________________ Betonút-NRK Nyíregyháza: AKIMOVA, KATONA, Erdősné, MIKLAI, Szakmáry, Botos. Csere: -. Edző: Ludvig Zsolt. ------------------------------------------------------------------Torna Sándor: - Örülök, hogy az első szettben összefogottan ás a n;apatöss7ptptplhp7 képest stabilan tudtunk játszani Ludvig Zsolt: - Örülök a győzelemnek. Az első szettben a Miskolc nagyon lelkes játékot nyújtott, mi viszont fásultan játszottunk, de a folytatásban már a mi akaratunk érvényesült. Vágónak várnia kell a pénzére Vágó Attila a DVTK ex-edzöje és Dlusztus Imre a fegyelmi bizottság előtt állt. Miskolc (ÉM - BCS) - A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK csapatát működtető DFC Kft. ügyvezető igazgatója Dlusztus Imre keddre idézést kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságától. A diósgyőri klubvezetőnek azért kellett megjelennie a grémium előtt, mert a DVTK két hónapja menesztett egykori vezetőedzője, Vágó Attila a szövetséghez fordult, ugyanis a DFC Kft. nem teljesítette a szerződésbontáskor vállalt módon a trénernek járó pénz kifizetését. ff.................... Fotósidézet Nem várható túl nagy játékosmozgás a téli időszakban. Dlusztus Imre ...........................................ff- Vágó Attilával a szerződésének felbontásakor megállapodtunk abban, hogy mekkora összeget, és milyen ütemezésben fizetünk ki neki - mondProbás(ok) Sisa Tibor, a DVTK vezetőedzőjének elmondása szerint nem okozott csalódást Despot Viskovic, aki a múlt szombati, Debrecenben lejátszott Ligakupa meccsen szerepelt a diósgyőri csapatban. Az NB Il-es Jászberénytől próbajátékra érkezett 28 éves, szerb belső védő a meccs után haza utazott a vízumát intézni, de azzal váltak el tőle, hogy pénteken visszatér a piros-fehérekhez. A bocsi Martis (balra) a és a diósgyőri Hómmá szombaton a diósgyőri műfüvesen találkozhatnak (Fotó: hbn) ta Dlusztus Imre. - A pénz két- ni Ligakupa meccsen bemutat- még előrébb lépne a csapat, és harmadát megkapta az edző, a kozott Despot Viskovichoz. Sisa Tibornak is az volt a kéré- maradék egyharmad kifizető- - Igen, érkezhetnek - vála- se, hogy lehetőség szerint tart- sét szerettük volna átütemez- szólta az ügyvezető. - Zala- suk együtt a csapatot, ni, mert a megállapodás alá- egerszegről várunk egy védőt, írása óta sok minden megvál- a 22 éves horvát állampolgár- tozott, nemcsak a makrogazda- ságú Mirceta Igort, aki akár a sági mutatók, aminek a hatá- szombati Ligakupa meccsen is sát a klub tulajdonosa is érzi, pályára léphet, ha Sisa Tibor, hanem a klub anyagi helyze- DVTK vezetőedzője úgy látja te is. Sajnos, az átütemezésben jónak. De összességében nem nem volt partner Vágó Atti- várható túl nagy játékosmozgás la, inkább a szövetséghez fór- a téli időszakban. Főleg akkor dúlt jogorvoslatért, ezért kel- nem, ha korábban nevesített, a lett megjelennem a szövetség- játékospiacon értéket képvise- ben. A fegyelmi bizottság tag- lő labdarúgóink egyikét, Köte- jai megértőnek bizonyultak, és lest, Kambert vagy Stanicot semmilyen szankciót nem szab- eladjuk valamelyik érdeklőd- tak ki a DVTK-val szemben, oly- nek. Ha a felsoroltak egyikre annyira nem, hogy felmentet- lesz vevő, akkor a másik két tek minket az eljárásban. Az játékost nem engedjük el, mert ügyben hozott határozatban az azt szeretnénk, ha tavasszal szerepel, hogy Vágó Attilának január végéig kell kifizetnünk azt az összeget, amivel még tartozunk nekik. Játékosmozgás Dlusztus Imrétől azt is megkérdeztük, hogy ebben az évben érkezhetnek-e még próbajátéko- sók, hasonlóan a Debrecen elleÉSZAK emf/ppe/c.boon.hu • A labdarúgás játékszabályai (pdf 2,0 MB) LABDARÚGÓ LIGAKUPA, A-CSOPORT A labdarúgó Ligakupa A-csoportjában tegnap a 7. fordulóból előrehozott mérkőzést játszottak le: Nyíregyháza SEC - Debreceni VSC-TEVA 2-2. Az A-csoport állása 1. vasas _______ 2. Diósgyőri VTK .___6___ .... 6_. 4 3-.2________r__ 3 18-6 10-4 ______L4 ___ÍZ. fi3 1 2 17-910 4. Debreceni VSC-TEV22 3 17-17 S 7 17 410-1S _5_ 6. Vác-Újbuda 6 15 4-203 A 7. forduló további párosítása: Diósgyőri VTK - Bocs KSC (szombat, 13.00), Vasas - Vác-Újbuda (szombat, 11.00) Szombatról A szombaton 13 órára kiírt Diósgyőri VTK - Bocs KSC Ligakupa csoportmeccset szinte biztos, hogy a Diósgyőri sporttelep műfüves pályáján játsszák, miután erről a két csapat már megállapodott erről, így csak a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottságának az „áldása” hiányzik. TOPAUKCIÓ Holnap indul a Topaukció! Már csak egy nap, és a nagy Topaukció útnak indul! A több száz izgalmas terméket november 28-tól mutatjuk be a lap hasábjain. A termékpaletta igen széles spektrumot mutat a fürdőszobaberendezésektől kezdve az üdüléseken át egészen a divatcikkekig. Regisztrálni és részt venni a következő oldalon lehet: www. topaukcio.hu. A korábbi és mostani aukciónk egyik felajánlóját, Sárközi Tibort kérdeztük a Topaukcióról. Lipták Miklós és Sárközi Tibor, a Novacoop ügyvezetői Miért döntött úgy, hogy ismét termékeket ajánl fel a Topaukcióra? S. T.: Mivel szakmánkban, az informatikában is az innovatív (újszerű) megoldások elkötelezett hívei vagyunk, ezért gondoltuk, hogy a vállalkozás más fontos területén, így az értékesítés és marketing területén is újszerű dolgokat próbáljunk ki. A Topaukció egy rendkívül új, ugyanakkor izgalmas lehetőség arra, hogy szélesebb körben is ismertté tegyük termékeinket. Követni fogja a árverést? Van-e esetleg olyan termék, amire szívesen licitálna? s. T.: Mindennap! Kíváncsi vagyok a kínálatra, és természetesen arra is, hogy a felajánlott termékeink hogy szerepelnek az aukción. Leginkább olyan lehetőség érdekelne, amely keretein belül munkatársaink szakmai tréningeken, oktatáson vehetnek részt. Kedves Olvasóink, győződjenek meg óriási termékkínálatunkról személyesen! Virtuális árverési csarnokunkban a legkülönfélébb alkalmi áruk közül válogathatnak. Regisztráljanak még ma! Jó játékot, a licitáláshoz sok szerencsét kíván a Topaukció csapata! § UlTOTTfr Legyen Boldog Karácsonya ai Keresse az Észak-Magyarországban naponta megjelenő mozaikdarabokat! Gyűjtse össze mind a 10 db mozaikképet és ragassza fel a játékszelvényre, melyet megtalál a november 27-i Észak-Magyarországban ill. a november 30-ai Vasárnapi Északban! Beérkezés határidő: 2008, december 16. Címünk: Inform Média Kft., Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Pf. 178 tolAJKl