Észak-Magyarország, 2008. november (64. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-25 / 275. szám

2008. november 25., kedd fSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /4 RÖVIDEN • Nyílt nap. Nyílt napot tart a Hermán Ottó Gimnázium az érdeklődő diákok és szü­lők számára az elkövetkezendő napokban. November 25-én, azaz ma reggel 8 órára azokat a miskolciakat várják, akik 4 vagy 5 éves képzésre jelentkeznek. November 26-án délelőtt 9 órakor azokat a vidéki tanulókat fogadják, akik szintén a 4 vagy 5 évfolyamos képzésre jelentkeznek, november 27-én reg­gel 8 órára pedig a 8 évfolyamos képzésre jelentkezőket várják. Selyem trzseoet-nap. bet-napi rendezvényt tartottak a sei> óvodások. Miután megkoszorúzták a Szent Erzsébet-emlékművet, a kicsik akadályversenyen mérhették sukat. Képünkön: az aszalói csapat. (Fotó Ügyelet a hétvégén - a Városgondnokságnál Miskolc (ÉM) - Olvasónk jelezte: már múlt hét csütörtöktől nem volt közvilágítás a Toronyalja utcában. Értesítették az Émász szakembereit, akik hétvégén vonultak ki a helyszínre. A „vét­kes” trafóház azonban önkor­mányzati területen foglalt helyet így a munkások dolguk végezet­lenül távoztak. Érdeklődésünkre Veres László, a városháza szóvivője elmondta, közvetlen ügyeletet nem tart az önkormány­zat, a hasonló, technikai jellegű problémák­kal a Városgazda kht-hoz lehet fordulni. Fel­hívtuk Veres Istvánt, a Városgazda kht igazga­tóját, hogy megtudjuk: hétvégén van-e valami­lyen ügyelet a hasonló esetek megoldására. Az igazgató elmondta: a központi telefonszámuk hétvégén is él, ügyeleti telefonként működik. A bejövő hívásokat rögzítik és hétfőn továbbít­ják az illetékes osztályok, szervek felé az infor­mációkat. Múzeum és Mozaik Miskolc (ÉM) - Közös módszertani tovább­képzést tartott tegnap a Hermán Ottó Múze­um és a szegedi Mozaik Kiadó muzeológusok, valamint történelem, rajz és vizuális kultúra tantárgyakat oktató pedagógusok részére. A továbbképzés Víz előtti régészet címmel agyag- I műves bemutatóval kezdődött, majd a szakem­berek betekintést nyerhettek a Hermán Ottó Múzeum múzeumpedagógiai módszereibe, ren- j dezvényeibe, valamint megismerkedhettek a Mozaik Kiadó új, módszertani kiadványaival. A foglalkozáson (Fotó: Osztie Tibor) SZAKÉRTŐI TELEFON: A távfűtésről Olcsóbb fűtést szeretnének ■ Számtalan kérdésük volt a távfűtéses laká­sokban élőknek. A MIHŐ igazgatója válaszolt. Miskolc (ÉM - KHE) - Miért túl hideg vagy túl meleg a laká­som? Miért nem igazodok ki a számlámon, és miért kell sokat fizetnem? Hogyan lehetne kor­szerűsíteni a fűtést? Milyen támogatások járnak, és miért nem lehet bankkártyával kiegyenlíteni a számlát? - zápo­roztak a kérdések Korózs And­ráshoz, a Miskolci Hőszolgálta­tó Kft. Igazgatójához, aki szer­kesztőségünkben fogadta olva­sóink kérdéseit, és válaszolt is azokra. Támogatás van Elsőként rögtön azt tisz­tázta, hogy ha egy társasház lakói nem elégedettek a lakások hőmérsékletével, a közös kép­viselő vagy a fűtési megbízott kérheti a MIHŐ Kft.-től a maga­sabb vagy alacsonyabb hőmér­sékletet. A számla nagysága természetesen az elfogyasztott hőmennyiség függvénye. A sok fizetnivalóról az igazgató már korábban is elmondta lapunk­nak, hogy az idén négyszer emelkedett a gáz ára, a távfű­tés ára ezzel szemben három­szor. A-távhőszolgáltatás díjté­teleit elsősorban a földgáz ható­sága ára határozza meg. Az ala­csony jövedelemmel rendelke­zők azonban energiatámoga­tást igényelhetnek a Magyar Államkincstártól (MÁK), akik pedig szociális alapon nem kap­hattak eddig támogatást, októ­ber 1-jétől automatikusan része­sülnek havi 1150 forint ked­vezményben, ami a tárgyha­vi távhőszámlát csökkenti. A MIHŐ Kft. első ízben novem­berben szám­lázta ezt a kedvezményt visszamenőle­gesen október 1-jétől. Megoldódik A fűtési rendszer kor-szerűsítéséről sokan kérdezték az igazgatót, aki elmagyarázta: a fizetniva­zatcseret halta­1nak végre. így ló csökkentéséhez nem volt elég a házakat szigetelni és nyílás­záróit kicserélni, a felhaszná­lók tulajdonában lévő épüle­ten belüli fűtési hálózatot is korszerűsíteni kellett. A fűté­si rendszer korsze­rűsítése azt jelen­ti, hogy a radiáto­rokra hőfoksza- •bályzós szelepe­ket, elektroni­kus költségosz­tókat építenek be, esetleg tel­jes radiátorcse­réket illetve tel­jes fűtési háló­Ingyenes szaktanácsadás Azokban az épületekben, ahol csak az épületet szi­getelték és a nyílászárókat cserélték, és nem oldották meg a fűtés korszerűsíté­sét túlfűtések jelentkeztek. Ennek fő oka, hogy tovább­ra sem oldották meg a radi­átorok egyedi szabályozá­sát. A MIHŐ Kft. a túlfűté­sek csökkentése érdekében ezeknél az épületeknél épü­letszabályzó egységet épített be, amivel az épület túlfűtése mérsékelhető, de ez sem old­ja meg a lakások egyedi fűté­si szabályozását. Erre a cél­ra javasolják, hogy az ÖKO- plusz program keretében a lakóközösségek pályázzanak, melyhez ingyenesen szakta­nácsadást nyújtanak. Korózs András szerkesztőségünkben minden lakás hőfogyasztását a társasház döntése szerint meg lehet határozni, külön lehet mérni, ezáltal aki akar és tud, sokat megspórolhat. Egyik olvasónk arra a kijelen­tésére emlékeztette az igazgatót, hogy ha a város megvásárolja a hőerőművet, akkor a távfűtés is olcsóbb lesz. Korózs András jelezte: ez körülbelül 4-5 év múl­va következik be, hiszen a meg­takarításból egyelőre a vásár­láshoz szükséges hitel részlete­it kell kifizetni. Többen azt tudakolták, hogy az új számlázási rendszer óta (Fotó: ÉM) miért nem lehet bankkártyával kiegyenlíteni a számlát. Mint megtudtuk, ez a probléma 1-2 hét múlva megoldódik, az igaz­gató már megállapodott az egyik bankkal, hogy az új rendszer is alkalmas legyen a bankkártyás fizetésre. Korózs András azt is megjegyezte: aki túl bonyolult­nak találja a számláját, egyrészt a számla hátoldalán részletes információkat talál, másrészt a cég ügyfélszolgálatán felvilá­gosítást nyújtanak. emf/ppek.boon.hu •Miskoícé lett a hőerőmű (PDF 11 kB) Egy csepp a tetvek ellen Miskolc (ÉM - KHE) - Olva­sónk nagy érdeklődéssel tanul­mányozta a lapunkban megje­lenő fejtetvességről szóló írása­inkat, hisz amikor unokái még óvodások voltak, más gyerekek­től ők is többször elkapták a kellemetlen élősködőt. Olva­sónk hasznos tanáccsal sze­retné segíteni a hasonló gond­dal küszködő szülőket. Az ő tapasztalatai szerint, ha a gyer­mek hajára vagy sapkájára egy csepp eukaliptusz olajat csep­pentünk háromnaponként, a jellegzetes, de nem kellemet­len illat riasztóként hat a tet­vek ellen. Az eukaliptusz olajat drogériákban bárki beszerez­heti - tette hozzá olvasónk. A biztonság kedvéért a Semmel­weis Kórház egyik bőrgyógy­ász főorvosát is megkérdeztük, aki ugyan nem hallott még az eukaliptusz tetűriasztó hatásá­ról, de mint fogalmazott, árta­ni nem árthatunk vele. Kivétel, ha a gyerek bőre érzékeny erre a növényi olajra. Nem telik rá Miskolc (ÉM) - Újabb prob­lémát vetett föl a Létminimum Alatt Élők Társasága miskolci szervezet. Ők már 10 éve küz­denek a tetűirtással. Szerintük a bajok oka az, hogy a tetűir­tó szerek drágák, és az ÁNTSZ csak egyszer kezeli a családokat, pedig azt meg kellene ismétel­ni a második, ötödik és tizedik napon. A sokgyermekes csalá­doknak erre nincs pénzük, ezért petróleummal próbálják meg magukat kezelni. Most, mint írják, sok család önhibáján kívül nem tud véde­kezni a tetvek ellen. www.cib.hu (J) CIB24 06 40 242 242 9 ÓRIÁSI! CIB TÉLI BETÉT Betéti kamat és akciós EBKM: 13,00% Nem akciós EBKM: 7,00-7,50% Az ajánlat 2008. november 17-től visszavonásig érvényes és a 3 hónapos futamidejű CIB Classic Plusz Betétben újonnan lekötött összegekre vonatkozik. A leköthető minimum betétösszeg 50 000 Ft. Az akciós kamat a betét első periódusára vonatkozik. Automatikusan megújuló betét esetén a kamatfordulót kővetően a betét a mindenkor ha­tályos kamattájékoztatóban meghatározott 3 hónapos CIB Classic betéti kamattal kamatozik tovább Egy Üzletfél az akció ideje alatt 3 hónapos CIB Classic Plusz betétben összesen legfeljebb 30 millió forintot helyezhet el. CIB Classic Plusz Betét elhelyezésére bármely CIB Bankfiókban és a CIB24 telefonos ügyfélszolgálaton keresztül van lehetőség. A CIB Classic Plusz Betét részletes szerződéses feltételeit olvassa el a l.akosságl Üzletág Általános Szerződési Felté­telekben. A Bank a kondíciók változtatásának jogát az akció ideje alatt is fenntartja. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja a figyelem felkeltése. nnn CIB BANK Éfyyüéé, ajóu&rőL Bánkor IMIM i I.SéNIMOlO HIRDETÉS 36491

Next

/
Thumbnails
Contents