Észak-Magyarország, 2008. november (64. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-24 / 274. szám

2008. november 24., hétfő mm AKTUÁLIS / HIRDETÉS /3 RÖVIDEN • Sajóvámosi Művészeti Staféta. Var­ró Dániel lesz a vendége november 27-én (csütörtökön) a sajóvámosi programso­rozatnak, a költővel 17.30-tól Szekrényes Miklós tanár beszélget. NÉZŐPONT Szeretet- ajándék Szabados Gábor szabados@inforin.hu FNem mondanám hálás feladatnak a kará­csonyi bevásárlás anyagi vonzatairól való elmélkedést. Úgyhogy nem is mondom. Persze, azért gondolataim vannak, tán még jó tanácsaim is, de azt azért nem bánom, hogy - szemben az internet lehetőségeivel - itt és most nincs mód az azonnali reagálások fogadására. Mert nyilván kapnék a fejemre. Ennyi magyarázkodás, mentegetőzés után hadd mondjam el: végtelenül rokonszen­ves volt nekem a megkérdezettek közül az az anyuka, aki nevét, arcát vállalva elmond­ta: többnyire saját készítésű ajándékokkal lepik meg egymást a családban. A két nagy gyerek még műsort is ad a nagy családnak, ez évek óta így van. (Majd csatlakozik hoz­zájuk a most még aprócska harmadik.) Igen, volt olyan, amikor két mountainbike figyelt a karácsonyfa alól. Most más a helyzet. Annak idején, amikor a gyerekeim kicsik voltak, rossz érzés lett volna, ha nem tölt­hetünk rájuk (karácsonykor és azon túl is) erőnkön felül. Nem jól tettük, bár, lehet, hogy egyszerű csoda történt, mert vala­hogy mégse lettek költekezők. (Esetleg a rossz példa jó hatására. Bonyolult dolog a nevelés, le is maradtam róla.) Szerintem nincs azon szégyellni való, ha nem jut annyi, amennyit szeretnénk. Tényleg lehet örömöt szerezni apróságok­kal is. Meg kell próbálni. Lehet, hogy a pénzszűke egyre inkább a valódi érték, a szeretet felé terel bennünket? Bálint Bálint Tiszóczi Zsoltné Johanna , Ákos Ön hogyan kezd bele a karácsonyi ajándékvá­sárlásba? Bálint Zsoltné elmondta: személyre szóló ajándékokat kap­nak a családtagok, közöttük a három gyerek. Sok kis apró­ságot, amik java részét ő készíti a férjével, vagy ők díszítik, például gravírozással. Ma jcoban oda kell figyelniük a pénz­re, mint korábban. A könyvesbolti „terepszemlén" vele volt egyik lánya, a 13 éves Johanna, aki elmondta: a húgával verses-táncos-zenés műsort adnak a nagy családnak kará­csonykor, most is, mint évek óta. Nagy gonddal állítják össze a produkciót. Tiszóczi Ákos egyetemista, aki a szülőknek és a nagyszülőknek vesz ajándékot. Könyvet, illetve vala­mi hasznosat. Négyükre cirka tízezer forintot tud szánni. Kapéri Levente is egyetemista, ő Miskolcon tanul. A test­vérének és édesanyjának szinte biztos, hogy könyvet vesz, hogy a barátnője és a kistestvére mit kap, azt még ki kell találnia. Szeretné az ajándékozási húszezerből megoldani. Kalotai Norberttól négyen-öten fognak ajándékot kap­ni. Hogy mikor lesz a vásárlás? Majd, az utolsó napokban. Ötlet még nincs, pénz lesz néhány tízezer forint. Mészáros Tímea kilenc hozzátartozóját ajándékozza meg. A vásár­lást nem hagyja az utolsó pillanatra. Legalább harmincezer forinttal kalkulál, toronymagasan az első Zsolti, a kereszt­fia, aki december 14-én lesz kétéves. Kapéri Kalotai Mészáros Levente Norbert Tímea VILLÁMVOKS Ön segített már előző években, vagy tervez-e segí­teni karácsonyi Segítünk akciónk során a rászo­ruló gyerekeknek? Szavazók száma: 38 2008. 11. 23. 18.50 óra Igen 34,21% I Nem 65,79% Következő kérdésünk: Ön tervez-e ugyanannyit köl­teni az idén is karácsonyi ajándékokra mint tavaly? vyyyw.bopn.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. rú Vargáné Szabó Mária ajánl az ékszerbolt kínálatából (Fotó: osztie Tibor) ■ Néztünk aranyat, játé­kot, könyvet. Viszik-e már ezeket karácsonyra? - kérdeztük. Igen, kezdik. Szabados Gábor szabados@inform.hu Miskolc (ÉM) - Hogy milyen lesz a jövő karácsony - sokak­nak amiatt ma még talán nem kell aggódni, de holnap már igen. Nem tudjuk, legfel­jebb sejtjük, hogy mi rosszat hoz 2009. Most viszont előttünk a jelen karácsony, és mi arra vol­tunk kíváncsiak, vásárolnak-e már az emberek, érződik-e, hogy szűkül (ha szűkül) az ajándéko­zásra szánt keret. Ékszerbolti törzsvásárlók Arannyal nyitottunk: a Mis­kolc Plazában levő Parti Ékszer­bolt üzletvezetője, Vargáné Sza­bó Mária arról számolt be, hogy az egy évvel ezelőttihez képest visszafogott a vásárlás. Nézelő­dő van sok, közülük biztosan jó néhány visszatér majd ven­ni, de az úgynevezett törzsvá­sárlók sem ugranak fejest egy- egy ékszerbe. Törzsvásárlók? Ékszerbolt­ban? Igen, ilyenek is vannak - világosít fel az üzletvezető ők évente nem egyszer vesznek náluk. Mindenesetre felkészül­tek, gazdag a kínálat - a szó szo­ros értelmében is -, és ha nem aranyat, hát ezüstöt, nemesacélt már pár forintért is lehet vásá­rolni. Utóbbit fiatalok veszik, vagy hölgyek a partnerüknek. A férfi általában arannyal lepi meg nejét, kedvesét. Érdekes (mármint az újságírónak), hogy tudják, mit szeret a megajándé­kozandó, illetve milyen a mérete. (Persze, megvan a trükkje. Vagy el kell „lopni” tőle egy gyűrűt, vagy otthon felpróbálni a férfi kisujjára, és azután a boltban egyeztetni a méreteket.) Jókora játékbirodalom - szin­tén a plazában - a Bambini. Érző- dik-e már a karácsony közeledte? - kérdezzük Nagyné Visniczki Edina boltvezető-helyettest. A Zapf-baba a sláger Ha nem válaszolna is tud­nánk, mert látjuk: igen. Persze, a vevőkre nincs ráírva, hogy ff ........................ Hasonló forgalom­ra számítunk, mint amilyen a tava­lyi volt: az októbe­rinek több mint a másfélszerese volt eddig a november. Nagyné Visniczki Edina ...............................................ff a fa alá veszik gyermeküknek, unokájuknak a játékot, de meg­kérdezzük őket, és igennel felel­nek. Szépek az árak. 10-15-20 ezer a komolyabb Lego, aki pedig a menő Zapf-babákból és azok fel­szereléseiből kíván összerakni egy komoly kollekciót, akár fél­százezret is otthagyhat. Van, aki ott is hagy. Hasonló forgalomra számítanak, mint amilyen a tava­lyi volt: az októberinek több mint a másfélszerese, és ilyesmi lesz a december is. Persze, van, aki „csak” társasjátékot vesz a gyerek­nek - hangsúlyos az idézőjel, min­den szempontból - azt már kap 3 ezerért, de van 8-ért is. Amúgy borzasztó nagy hatással vannak az emberekre - mármmt a gye­rekekre - a tévéreklámok. iSlAK eintippek boon.hu •Karácsonyról a Wikipédián (PDF, 82 kB) Kifejezetten karácsonyi A miskolci főutca patinás könyváruhá­za a Géniusz. Hegedűs Vik­tória boltveze- Hegedüs tő szerint igen, Viktória megkezdődött a karácsonyi vásárlás. Hon­nan tudni? Egyrészt a forga­lom növekedéséből, másrészt a kifejezetten karácsony köny­vek - es zenék - vásárlásából. Hogy mi a kifejezetten kará­csonyi könyv? Az, aminek már a címében is szerepel a szó - tudjuk meg. Ilyenkor több album fogy, meg persze gyerek­könyv, de regény is. A boltve­zető még elmondja: hétfőn dél­után 3-tól Lőrincz L. László dedikál náluk, az új Lesbe L. Lawrence-könyv megjelenése kapcsán találkozik olvasóival. Irodalmi Rádió: hat éve Miskolc (ÉM) - Hatodik szü­letésnapját ünnepelte a miskol­ci székhelyű Irodalmi Rádió, amelynek kitalálója-vezetője Zsoldos Árpád. Az ünnepség a miskolci Nyilas Misi Házban volt szombaton. Számosán ott voltak azon alkotók közül, akik­nek a művei rendszeresen sze­repelnek a rádióban, illetve a rádió által szerkesztett műso­rokban, amelyeket azután több más rádió átvesz. Az éter több hullámán jelen vannak, Egy­órás Irodalmi Óra című műso­ruk a szerencsi Diák Rádiótól a kunszentmiklósi Puszta Rádió­ig sokfelé hallható, így a Diós­győri Rádióban, azután - töb­bek között - Kolozsvárott, és két, budapesti rádióban. A rádió­ban rendszeresek az irodalmi pályázatok, szerzőik sora igen­igen hosszú. A születésnapon indult el hivatalosan a néhány napja már működő úi portáljuk, a www.irodalmiradio.hu, és beharangozták a jövő év néhány programját. Terveznek könyvet, CD-t, előadásokat. ____hirek.boon.hu További hírek a megye életéből. Részlet az ünnepi műsorból n W910i Uj FIX 3000 előfizetéssel (étéves hűségnyilatkozattal Egyéves tarífamegtartással A készülékajánlat 2008. november 1-től a készlet erejéig érvényes. A készülék ára és igénybevételének feltételei kategóriánként eltérnek. Az ÁSZFnek megfelelően előfizető hitelképességvizsgálaton esik át, a vizsgálat eredményének függvényében a Vodafone jogosult a szolgáltatás igénybevételét előleg vagy egyéb más biztosíték (pl. bankgarancia, kezesség stb.) adásához kötni. További részletek az az ÁSZFben, 1270-en, a üzletekben és a www.vodafone.hu honlapon. HIRDETÉS vodafone Idén Rózsa és Robin hozzák az ajándékot Ez a Te pillanatod 981976

Next

/
Thumbnails
Contents