Észak-Magyarország, 2008. november (64. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-03 / 257. szám
2008, november 4., kedd Kés is villant a megyaszói pályán _________________________towm ___________________________SPORT /10 RÖVID • Sportfórum. Sportfórumot tart ma 17 órától a bocsi művelődési házban Bánki Erik, az országgyűlés ifjúsági, turisztikai és sportbizottságának elnöke. A szervezők minden érdeklődőt várnak. Chelsea: több mint egymilliárdos adósság London (MTI/APA) - A gazdasági válság elérte a Chelsea labdarúgócsapatát is, amely 15 tehetségkutató szakemberét bocsátotta el, és több mint egymilliárd eurós adóssággal küzd. Eddig összesen 26-an keresték a jövő sztárjait világszerte a londoni csapat számára. A most munkanélkülivé vált szakemberek között az egyik legnevesebb a német világbajnok Rainer Bonhof, aki Németországban, Svájcban és Ausztriában kutatta a legtehetségesebb futballistákat. A Daily Mail című bulvárlap szerint szintén a válság hatása, hogy Román Abramovics orosz klubtulajdonos megtiltotta a téli bevásárlást Luis Felipe Scolari vezetőedző számára. A lap úgy tudja, a Chelsea jelenlegi adóssága 1,1 milliárd euró, ebből 870 millió hitelből származik. VÍZILABDA Wf. A 2. fordulót rendezték meg az elmúlt hét végén a férfi vízilabda OB II Keleti csoportjában, Hajdúszoboszlón, ahol mindkét miskolci együttes játszott. Az eredmények: ______________________________________________ Diósgyőri Várfürdő SC - Aqua SE Nyíregyháza ___________________________15-6 (1-1, 5-2, 4-2, 5-1) G.: Hatvani Z. (7), Kovács (3), KiselyT. (2), Németh G., Kisely l„ Dobál._______________________________________ Hatvani János, vezetőedző: - Eléggé hullámzó teljesítményt nyújtottunk, nagyobb arányban kellett volna győznünk. Egy-két játékosunk közepes formában játszott, de volt három hiányzónk is. Meglátszódott, hogy egész héten nem tudtunk labdás edzést tartani, nem tudtunk megfelelően edzeni, de azért rutinból hoztuk a mérkőzést. Szegedi ÚVTE - VÜK Miskolc ___________________________12-3 (1-0. 2-2.3-0. 4-1) G.: Papp T„ RuszkalVargaCL Debreceni VSE -VÜK Miskolc l2--2-(3-1, 2r1, 2-Q.-4---Q) G.: Beges. Benedek. Varga János, edző: - Egy hete nem tudunk vizes edzést tartani, mivel állítják a sátrat. A Szeged ellen ez meg is látszott a játékunkon, két negyedig tartottuk a lépést, utána azonban elfáradtunk. A mezőny legjobbja kapusunk, Hutkai Dániel volt, aki rengeteg ziccert hárított. A Debrecen ellen Hutkai Dani megint remekelt. Sajnálatos dolog, hogy a miskolci csapatok által rendezendő fordulókat idegenben, a megyehatáron kívül kell megrendezni, mert Miskolcon, de még a megyében sem kapunk segítséget, támogatást és itt nem csak anyagiakra gondolok. Ezt a fordulót mi rendeztük Hajdúszoboszlón, mert a mi pénzünk nem elég jó a megyén belül senkinek. TOTÓSAROK, 48. HÉT 1. Bielefeld (16.) - Mönchenoladbach (17.) X2 Menekülnének a veszélyes zónából 2. Bochum (15.) - Bremen (8.12X Erősebb a Werder Odateszik magunkat a rangadón 4. Karlsruhe (14.) - Ipvprkuspn (2.)X2 Egész meggyőző eddig a Bayer 5. Wolfsbura (9.) - Cottbus (18.) ______1 Nem kegyelmeznek 6. Frankfurt (12.) - VfB Stuttoart (10.) ____X1 „Kocoghatnak" a stuttgarti térdek 7. Hertha BSC (7.) - Hoffenheim (1.)______XI Eddig elképesztő az újonc parádéja 8. Schaike (4.) - Bavern JMlinchenJ3J_______12 Nem az egy pontra fognak játszani 9. Torino (16.) - Palermo (9 1 ___1 Kiküzdík a bikák 10. Bologna (19.) - Roma (17.) ________xz Egyik sem ilyen szereplést képzelt el 11. Chievo (18.) - Juventus (6.)2X A szokásos torinói szerencsével Feljebb vágynak a lilák 13. Internazionale (3.) - Udinese (2.) 1 Nyílt meccsre van kilátás + 1. Léccé (13.) - Milán (1.) _Z Ezt a pozíciót szeretik Ronaldinhóék Pótmérkőzések 1. Napoli - Sampdoria 7. Catania-Cagliari 3. Lazio - Siena 4. Genoa - Reggina Totónvereménvek 13+1-eV ' 1 riarah 17 176 930 forint 13-as- 7 riarah 1 094 906 forint. 12-es: 59 darah 41 755Jorint. 11-ps- 776 riarah3395Jűdnt 10-es: 6017 darab 680 forint Góltotó 6-osnem volt 5-ösnpm volt 4-es: 13 darab 8325 forint Részletes esélylatolgatással, útmutatókkal, táblázatokkal segít a tippelésben a Sportfogadás című napilap, a Nemzeti Sport melléklete. Az adatok tájékoztató jellegűek. ■ A vasárnapi Zemplén FC - BTE Edelény megye ll-es foci bajnoki után tömegverekedés tört ki a pályán. Megyaszó, Miskolc, Edelény, Szerencs (ÉM - BCS) - A labdarúgó Intersport megyei II. Északi csoportjának 13. fordulójában vasárnap Megyaszón fogadta a Zemplén FC a listavezető BTE Edelényt. A mérkőzés különösebb gond nélkül ért véget, a vendégek 2-0-ra nyertek, de a meccs lefújását követően már nem sikerült „akadály nélkül” az öltözőbe vonulnia az edelényi gárdának. Szégyenletes Hamiltonon nyert London (MTI/APA) - Kisebb vagyonra tett szert az az angol szerencsejátékos, aki tíz évvel ezelőtt Lewis Hamilton Forma-les világbajnoki címére fogadott: 100 fontot tett fel arra, hogy a brit pilóta 25. születésnapja előtt megszerzi a vb-trófeát. Az odds erre 500:1 volt, de mivel a tippelő arra is szánt 50 fontot, hogy 23. születésnapja előtt Fl-es nagydíjat nyer Hamilton, a szorzó 1500 lett. így az össznyeremény 40,6 millió forint lett. Köteles számára véget ért az őszi szezon ■ A Debrecen és a Kecskemét ellen nem Köteles nevével kezdődik a DVTK összeállítása. Miskolc (ÉM - MI) - A Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata szombaton este hazai pályán 1-0-ra verte a Haladást, és ezzel értékes három pontot gyűjtött, ám úgy néz ki, hogy a gárda elveszítette elsőszámú, válogatott kerettag hálóőrét, Köteles Lászlót.- A második félidő közepén egy kirúgásnál belenyilallt a jobb combomba a fajdalom, s ezután is éreztem, hogy fáj, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, nem akartam cserét kérni - mondta lapunknak hétfőn délután a cerberus. - Nem sejtettem, hogy komoly gond van, a masszőrünk a meccset követően legyúrt, viszont otthon sem szűnt a fájdalom, sőt, erősödött. Ma reggel Sztaniccsal, aki kezelésre jár a Diósgyőri Kórházba, elmentem egy vizsgálatra, és az ultrahang azt állapította meg, hogy beszakadt a combizmom, az orvos szerint mintegy két centiméteren. Pihenés javasolt Mindez azt jelenti, hogy Sisa Tibor vezetőedző négy-hat hétig, a hátralévő két - a debreceni, illetve a Kecskemét elleni - bajnoki összecsapáson nem számíthat Kötelesre, mint ahogy Erwin Koeman szövetségi kapitány sem, ugyanis a magyar válogatott november 19-én Belfastban vív barátságos meccset Észak- írország ellen - és az ezt megelőző összetartásra várta volna a kapust a holland szakember.- Sajnálom mind a kettőt - folytatta a DVTK futballistája. - Ezen intervallum alatt még a kocogás is tilos, pihenés javasolt, de azt hiszem, egy, másfél hét után mindenképpen elkezdek ff................... Az ultrahang azt állapította meg, hogy beszakadt a combizmom, az orvos szerint mintegy két centiméteren. Köteles LAszlö ..............................99 edzegetni, egy hónapot ugyanis nem tud kibírni sport nélkül az, aki ebben éli az életét. Persze, maradok a csapat mellett, itt Miskolcon, miközben járok terápiára. Ünnep. Egy Sao Pauló-i éjszakai bárban ünnepelte meg frissen szerzett Forma- 1-es világbajnoki címét Lewis Hamilton (jobbra), a McLaren-Mercedes pilótája. Az angol kiválóság rokonaival, a csapattagokkal és barátnőjével, Nícole Scherzinger popénekesnővel (balra) érkezett meg éjfél után a lokálba, amelyet az ő arcképével díszítettek fel. (Fotó: EPA) Három helyettes Sisa Tibornak van bőven hálóőre a keretben, akikkel pótolni tudja mnjd Kötelest: Drasko Vojinovics szombaton a kis- padon ült, az U20-as válogatott Somodi Bence múlt kedden a szlovének ellen védett a kaposvári Alpok- Adria sorozat találkozóján (és hét végén az NB Hibán jutott szóhoz). A harmadikjelölt Kövesfalvi István, a rutinos kapus sérülését követően két hete már „rendesen” tréningezik. További cikkek.- A bajnoki folyamán semmi jele nem volt annak, hogy ilyen szörnyű eseményekre kerül sor - mondta Földvári Tibor, a Zemeplén FC játékosedzője. - Ahogy vége lett a találkozónak, kezet fogtam a játékvezetővel, megköszöntem a közreműködését, majd az edelényi kapussal is kezeltünk, és ekkor láttam, hogy az öltöző elé özönlenek az emberek, és ütik egymást. Természetesen én is odarohantam, és igyekeztem, már amennyire tudtam, szétválasztani a verekedésben résztvevőket, sajnos nem sok sikerrel. Megmondom őszintén: értetlenül állok a történtek előtt. Játékosként sok-sok mécsesét játszottam már, egykori diósgyőri futballistaként sok fűtött hangulatú mérkőzés résztvevője voltam, de ilyet még nem láttam, és remélem nem is fogok soha. Sajnos, ebben a szégyenletes cselekménysorban a csapat néhány játékosa is részt vett, akikkel én a jövőben nem vagyok hajlandó együtt szerepelni. Ezt a klub AZ ELLENŐR A mérkőzés ellenőre Sajti Viktor, a megyei labdarúgó szövetség főtitkára volt. Megkeresésünkkor úgy nyilatkozott, hogy a fegyelmi bizottság ülésig nem szeretne semmit mondani a történtekről, mert azt szeretné, ha az fb tagjai nem az újságból, hanem a jelentéséből tudnák meg, hogy mit látott a mérkőzést követő eseményekből. Az edelényi futballisták számára nem ért véget a mérkőzés a 90 perc után (felvételünk illusztráció) (Fotó: ÉM-archív) elnökének is a tudomására hoztam, ugyanis én nem egy küzdősport klubhoz, hanem a labdarúgó klubhoz jöttem játszani, dolgozni. Ha meg lesz a nagytakarítás, és maradok, akkor az elsődleges cél az lesz, hogy visz- szaszerezzük a csapat becsületét, ezt a szégyenfoltot sportszerű és tisztességes játékkal igyekezzünk jóvá tenni a jövőben. 10 látleletes A vendégek edzője, Göndör Béla az egyik szenvedője volt a meccs utáni eseményeknek, aki egy nappal a találkozót követően így emlékezett vissza a történtekre:- A Zemplén FC egyik játékosa a meccs után elállta az öltözőbe vezető utat és harcállásban várt minket, ő volt az, aki elkezdte a verekedést, majd özönlöttek a hazai nézők a helyszínre, és ütöttek minket ahol értek, mi pedig igyekeztünk megvédeni magukat. összesen három-négy tucatnyian vehettek részt a tömegverekedésben, és így utólag isteni szerencsének tartom, hogy senki nem szenvedett súlyos sérülést, hiszen az egyik megyaszói asszony kezében még kés is volt. Volt olyan játékosom, akit torkon 99 ............................... Sok fűtött han- gulatú mérkőzés tam, de ilyet még nem láttam, és remélem nem is Földvári Tibor ........................................ff rúgtak, összesen heten mentek el látleletet vetetni a labdarúgók közül, illetve további három edelényi illetőségű személy is hasonlóan járt el. A 15 éves lányom sem tudott kimaradni ebből az egészből, rá is rátámadt egy asszony. Engem is megrúgtak, illetve megütöttek háromszor, egyszer a fejemet is eltalálták, és bár fizikai fájdalmam másnapra már nem volt, de ezt az eseménysort nehéz lesz kitörölnöm a többségében fiatal játékosaim fejéből. így utólag visszagondolva, olyan volt ez a meccs utáni jelenet, mint az olaszliszkai tragédia... Azt hiszem, hogy ilyen miliőben, ahol a játékvezetők félnek, és egy egész csapatot próbálnak terrorizálni, ahol egy mik- robusznyi rendőrnek kell a helyszínen megjelenni ahhoz, hogy lecsillapodjanak a kedélyek, nem lenne szabad meccset rendezni. Nagyon sajnálom, hogy labdarúgó edzőként ilyen, a focipályákra nem való eseményekről kell beszélni. tSlMemtippek boon.hu •A Zemplén FC közleménye (pdf 40 kB) Eljárás indult A szerencsi rendőrkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint a vasárnap, Megyaszón történtek miatt csoportos garázdaság miatt indult eljárás. MEDITÁLNÁK A Zemplén FC elnökével, Béres Andrással is szerettünk volna beszélni, de nem sikerült elérnünk, kaptunk viszont tőle egy sajtóközleményt, amelyből kiderült, hogy a sportszervezet elnöke is mélységesen elítéli a történteket, illetve kijelentette, hogy a jövőben ilyen nem fordul elő a csapatuk hazai meccsein, ugyanis Megyaszón ezután nem rendeznek többet mérkőzést, illetve megválnak minden olyan játékostól, aki a verekedésben részt vett. Béres András a közleményében így fogalmazott: „A tisztelt közvéleményt pedig arra kérem, hogy ezen szomorú eset miatt ne bélyegezzék meg a Zemplén FC-t, 6-8 olyan játékos miatt, akik bebizonyították, hogy nincs közöttünk helyük, illetve egy olyan közönség miatt, aki nem a mi szurkolótáborunk".