Észak-Magyarország, 2008. november (64. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-13 / 265. szám

2008. november 13., csütörtök (ÉSZAK SZÓLÁSTÉB / HIRDETÉS /6 fc‘fcÚL/ih‘VLil 7 7 7 7 7 7 77 7 7 7 7 7 7 7 7 7 7 7 7 Jár, vagy adható a 13. havi? Ha megvalósul a tizen­harmadik havi nyugdíjak megnyirbálása, az én szü­leim (hál’ Istennek mind­ketten élnek és jól vannak) végül is se jól, se rosszul nem járnak, hiszen édes­apám kicsivel 80 ezer felett van, édesanyám pedig jóval alatta. Én mégis a tervezett intézkedés igazságtalan vol­tára szeretném felhívni a figyelmet. Egyszer régen a Horn- kormány úgy döntött, hogy a 35 ezer forint feletti nyug­díjak kevésbé növelendők, mint az az alattiak. Másod­szor az Orbán-kormány mondta, hogy a nyugdíja­sok zöme csak 11 százalé­kot kap, míg a kisnyugdíja­sok akár 25 százalékos eme­lésben is részesülhetnek. És részesültek is. A munkavállalók és a munkáltatók hozzájárul­nak bizonyos összegekkel a nyugellátás fedezetéhez. A nyugdíjjogosultság eléréséig az idős emberek egy része akár 45 évet is dolgozott, mások éppen hogy 20 évig álltak munkaviszonyban. A rendszeres havi járan­dóság megállapítása e két összetevő alapján történik és lehet 130 ezer forint, de 30 ezer forint is. Meri-e két­ségbe vonni bárki, hogy így az igazságosabb? Főleg addig, amíg „jobbat” nem talál ki senki, a jóléti rend­szertől pedig nagyon távol vagyunk. A tizenharmadik havi nyugdíj nem jár, hanem csak „adható” - mondják sokan, pedig nem így van, mert a törvényi szabályo­3 7 m ? wa wmm m ’mm m m zás másként „szól”. Persze egy tollvonással (szavazás­sal) mindent meg lehet vál­toztatni. Nem a 130 ezer forint járandóságban részesülők érdekében szeretnék szól­ni, „csak” az igazsághoz való erkölcsi érzékem, az igazsághoz való ragaszko­dásom íratja velem e soro­kat és mozgatja fantáziámat, amikor megteszem javasla­tomat, mely szerint minden nyugdíjas tizenharmadik havi járandóságának a felét el kellene venni. E formá­ban az egyik előbb említett idős ember 65 ezer, a másik pedig 15 ezer forintot kapna e címen. A kisnyugdíjasok nem ugyanabban a válság sújtot­ta országban élnek, mint a tehetősebbek, ők nem tar­toznak lemondással? Ezt mondja „a velük szemben elfogult” kormány? Aki életében sokat dol­gozott és mindig nagyobb összegeket vontak le tőle, a példák szerint már har­madszor fog „rosszul járni”. Lehet, hogy a „társadalmi béke” most fontosabb, mint a valóságot hívebben tükrö­ző, annak teljesen megfelelő tényálláshoz igazodó intéz­kedés, de legalább az „igaz­ságtételt” kellene számukra biztosítani, kárpótlást adni egy későbbi időpontban azért a (jogos) sérelemért, amit most (és korábban) „ínséges időkben” elszenved­tek. Vagy „három a magyar igazság”? Még akkor is, ha nem az? Én még fiatal vagyok, de ez nagyon bánt, csakúgy, mint édesapámat, aki min­dig baloldali volt, akárcsak a kormány. 7 7 7 7 7 7 7 7 A nyugdíjasok véleménye különböző a juttatásokról ifj. Balogh Béla, Edelény Több is veszett Mohácsnál! Több mint kétmillió nyugdíjasnak semmi baja nincs azzal, amit a kor­mány tenni akar a 13. havi járandósággal, mert az utol­só fillérig megkapják jövő­re is. A Fidesznek viszont ez gondot jelent, mert mint most hallottam a rádió­ból, kiállnak a tehetősebb idős emberek mellett, mond­ván: el fognak szegényed­ni, ha néhány tízezer forint­tal kevesebbet fognak kap­ni. Ez a párt olyan, mint az idő. Van merszük még 98-99 (ki ne emlékezne arra, hogy mit tettek velünk a 9 száza­lékos megvonásával, mely azóta is hiányzik?) után örökkön-örökké azon mun­kálkodni, hogy mindannyi­an egyre rosszabbul érez­zük magunkat. Mi dolguk van egy jó kormányintéz­kedéssel? El akarják ezt is rontani? Akinek több van, jobban megérti, hogy első­sorban rajta kell spórol­ni. Nekem is vannak olyan ismerőseim, akik jövőre 30-50 ezer forintot fognak „bukni”, de mi ez ahhoz képest, amit a Fidesz 10 (Fotó: ÉM) év alatt elvett tőlük? Több is veszett Mohácsnál! A Fidesz még nem öreg. Nem­rég ünnepelte 20. születés­napját, de egyre gonoszab- bul feltételezi (erre mindig is hajlandóságot mutatott), hogy aki öreg, az szellemi­leg is kezd leépülni. Nem így van, ezért egyre nehe­zebben fogadjuk el - velünk kapcsolatos - különcsége­iket. Jó volna, ha az örö­kös tiltakozás helyett, javas­latok híján nem szólnának bele a nagyok dolgába! Hoz­zájuk képest most(!) még az MDF és az SZDSZ is nagy! Nemes GézAné, Kazincbarcika OLVASÓINK LEVELEIBŐL A piacgazdaság híve vagyok Régen tanultam, de sze­rencsére rendszeresen tovább képeztem magamat. Híve voltam a rendszervál­tozásnak és most is (!!!) a piacgazdaság feltétlen híve vagyok. Most, amikor bebi­zonyosodott, hogy a piac önszabályozó szerepe nem mindig érvényesül, most, amikor a pénzvilág súlyos csapásokat kénytelen elszen­vedni (jórészt saját hibájából „bátorsága” miatt) és ne adja Isten, következnek a gazda­sági élet más, komoly sze­replői is. A lista nem véges... Államok és államközösségek „lépnek be”, „pénzükkel áll­nak ki a piacra”, beavatko­zással segítik, tartják fenn, ha bírják a nyugalmat, ami meglehetősen „viszonyla­gos” napjainkban. El fog dől­ni, hogy kinek milyen stabil alapjai vannak. Feltehető­en sokaknak újra kell majd „építkezniük”, mert nincs akkora nagy hatalom, mely olyan tartalékokkal rendel­kezik, hogy pénzzel elbír­jon egy nagy-nagy szanálást, ami szükséges lesz. Az „össz­európai erők” sem ilyenek. Szerencse, hogy a spekulatív tőkét is ez jellemzi, és „extra időkben” spekulálni is koc­kázatosabb. Egy nagyhatású vezetőnk jó pár éve, amikor a mostanihoz képest telje­sen nyugodt időszakunk volt, „piti problémák magyaráza­ta” során így szólt egy szép napon: „Dobjuk el közgazda­ságtan könyveinket” (neki soha nem voltak). Ne dobjuk el, mert belőlük értjük meg, hogy (még most is!) mi van, sőt azt is, ami lesz. Simon Tímea, Miskolc OKTATÁS Hanna 97 Bt. (Aklcreditációs lajstromszám: AL-0761) OKEV szám: 05-000-3-05 ♦ „B" kategóriás személygépkocsi vezetői tani. (ÚJ!) ♦ ADR, ♦ Belföldi árufuvarozó, ♦ Nemzetközi gépkocsivezetői, ♦ Árufuvarozó/autóbusz vezető vállalkozó, ♦ TAXI vállalkozó, ♦ Undortkeltőanyag-szállítá, ♦ Személygépkocsis személyszállító szaktanfolyamokat indít. Jelentkezés: Szépkúti Gyula 0ó-30/998-5251-es telefonszámon vagy személyesen Miskolcon, a Zsigmondy út 2. sz. 204/A irodájában. TANDÍJMENTES SZAKKÉPZÉS [ ÉliTTÉöESTTEK flGYEIi! félünk koztsi 30 piacképes szakmából váia&£tt?af&xi LEGNÉPSZERŰBB KÉPZÉSEINK: ü ReWámHervszá szakmenedzser ö Irodavezető a Titkárságvezesö 0 logisztika! ügyintéző Q Marketing- és reklám ügyintéző ű Idegenforgalmi szakmenedzser 5? ECDl és ECL íísjslshei&ég 2 (tttgaiöváriy ' M33 Mtstolc, Mssgysssljí u, 28. * «5Í54M- mw,jnízkímkíik,$iií'mthi} 35-646 1 Ön sem szereti kidobni a pénzét valódi nyelv- tanulás helyett? INGYENES információk a nyelvtanulás és nyelv­vizsgák világából, melyek segítségével akár 50.000-100.000 Ft-ot is megtakaríthat. Kattintson most! www.colllngo.hu fa(o(oÍl(4(of\ Nyolvntúdlá gNyolvotüdló Kazincbarcika, Mátyás k. út 56.1 Miskolc, Széckanyl v< 26. f Információk: 46/507-110: 48/513-033 NOMtHA 3*» Alapozza meg jövőjét új ízakmo megjzerzéjével! Akkreditált képzés: A Nomina 3 P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt. Szervezésében az alábbi ÖNKÖLTSÉGES TANFOLYAMOK indítását tervezzük: S- Gyógyszertári asszisztens ■ Gyógyszerkiadó szakasszisztens | -Közbeszerzési referens |- Felnőttoktató ’- Pénzügyi- és számviteli ügyintéző jelentkezéseket 2008, november 15-ig fogadunk el az alábbi elérhetőségeken Kazár Dtla oktatásszervezőnél: I Miskolc, Győri kapu 24/b n, 46-737-060, 06-30/575-75-30. www.nomina3p.hu NYELVTANULÁS A BRAINTURBO MÓDSZERREL Az Agyturbo módszerről (A nyelvtudás korunk első számú követelménye) Egy módszer, ahol biflázni, magolni nem kell! Nincs számonkérés, csak emlékeztetés! Egy mód­szer a leghatékonyabb tudatállapot elérésére való stimulánsával és ennek használatával! Egy mód­szer teljesen az egyén tudatállapotára szabva és álta­la vezérelve. Egy módszer kifejezetten erre a fela­datra kifejlesztett modem technológiával! Tanulás „alfában” (A Bralnturbo technológia alapja) A régi időkben a megváltozott tudatállapot, különleges képességek kifejlesztése csak kevesek kiváltsága volt. Ma azonban lehetőség van rá, hogy mindennapjaink része legyen az ősi technikák mo­dem használata. Az agyhullám-hangoló technológiánkkal a ta­nulás, a tudás megszerzése kevesebb időrá­fordítással is megvalósítható. Ezen kívül jelentkező pozitív hatás: tisztább gondolatok, béke érzése, növekvő kreativitás és intuíció. Az agy nyugodt állapotban (amikor az alfa vagy théta hullámok dominálnak) sokkal összehangoltabban, hatéko­nyabban működik. Agyhullám-hangolás (AVS - audiovizuális stimuláció) Az agyhullám-hangolás egy olyan eljárás, amely által tetszőlegesen megválasztott tudatállapotot lehet előidézni az emberi agyban, egyenletes ritmusú hang- vagy fényimpulzusokkal. Mindezek segít­ségével kívánság szerint mozgósíthatjuk olyan képességeinket is, mint például az intuíció, az intel­ligencia, a kreativitás, a tanulás, a tudás meg­szerzéséhez való viszonyunk, fejlett memória, a lel­ki gyógyulás (az önmagunkkal és emlékeinkkel való szembesülés és megbékélés), a testünk öngyógyító képessége, stb. Nyelvtanulás Agyturbóval (Biofeedback - Agyállapotfüggő vezérlés, vissza­csatolás) Az idegen nyelv „betöltése” az agyunk hosszú távú memóriájába nem előre beállított értékek mel­lett történik, hanem a rendszerünkbe épített EEG berendezés segítségével. A technológiánk gondos­kodik arról, hogy hallgatóink agyhullámainak jel­lege mindenkor az AVS stimulációval elért alfa, vagy alfaközeli állapotnak megfelelő legyen. így maximalizálni tudjuk az alfa állapotban történő oktatás hatékonyságát és testre szabjuk, az egyénre adaptáljuk módszerünket. Betápláljuk az idegen nyelveket (A módszer folyamata) Nyelvenként egy szint vagy kurzus 20 gépi és 20 tanári órából áll és ez alatt több mint ezer szó és kifejezés készenléti tudása sajátítható el. A gépi órákon történik: az élményszerűen megélt „betöltés” az agyunk hosszú távú memóriájába, majd a tanári órákon: (optimálisan 24 órán belül) az élmény előhívása és fixálása történik, a készenléti tudás szintjére emelkednek a betöltött ismeretek. Hetente két-két gépi és tanári órával egy szint ismerete 10 hét alatt sajátítható el. ______________ Időpont-egyeztetés és Információ: Brainturbo-Miskolc Nyelvstúdió Tel.: 30/8243-984 E-mail: offlce@bralnturbo-miskolc.hu Felnőttképzési Nyilvántartási Szára: 00358-2008 ^lurbo u OKTATÁSI STÚDIÓ ANGOL-, NÉMETNYELV-TUDÁS induló képzései MAGOLÁS NÉLKÜL > Mérlegképes könyvelő BRAINTURBO Miskolc >- Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó 3525 Miskolc, >- Számítógép-kezelő Pacsirta u. 118. >- Pénzügyi-számviteli ügyintéző Tel.: 30/8243-984, 70/7733-943 • Mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzése E-mail: Miskolc, Széchenyi út 90. 1/1. officeObrainNrbo-miskQlc.hu Tel: 46/506-831 www.brainturbo-miikolc.hu Honlap: www.informado.hu Felnőttképzési Nyilvántartást Szám: 00358-2008 i Ny.szám: 05-0072-05 £ R A hirdetés a legjobb befektetés! Keresse munkatársainkat! Korály Adrienn: 20/287-4330 Laczkó Gábor (állás): 20/320-2948 Rajcsányiné Edina: 20/911-4777 Romáimé Ágnes: 20/460-3724 Tóth Judit: 20/981-3705 .mi r‘ 1, jj| iáé ' ■ -W#r miéIfes tac sus? A megye legkedveltebb napilapja

Next

/
Thumbnails
Contents