Észak-Magyarország, 2008. október (64. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-07 / 235. szám

2008. október 7., kedd fii AKTUÁLIS / HIRDETÉS /7 RÖVIDEK • Kezek. A kazincbarcikai Kisgalériában október 16-án délután 4 órakor Olivier Bonnin képzőművész Kezek című kiállítá­sát Hegedűs Mária vizuális költő nyitja meg. A tárlat november 13-ig tekinthető majd meg. Példás Szendrő (ÉM) - A szendrői képviselő-testü­let ülésén terítékre ke­rült a város közbiztonsá­gáról szóló előterjesztés, amelyet Bakó József, a rendőrőrs parancsnoka ismertetett. Az elmúlt évben jelentősen javult a város közbiztonsága, köszönhetően a települé­sen szolgáló állomány­nak, amely példamutató együttműködést alakí­tott ki az önkormányzat­tal. A napirend tárgya­lásánál jelen volt Me- cser Tamás ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnügyi igazga­tója és Antal István alez­redes, az edelényi kapi­tányság vezetője is. Jól mutat a tér (Fotó: Takács András) Fákat ültettek Ládbesenyő (ÉM) - Negyven fát ültettek a közhasznú munká­sok és esztétikus út­baigazító táblákat is elhelyeztek Ládbe- senyőn, az Edelény- hez közeli kis falu­ban. bLcskJumoJiu További cikkek! Gvadányi József-emlékhét Rudabánya (ÉM - BGy) - Gvadányi Jó- zsef-emlékhetet rendeznek Rudabányán októ­ber 13-17. között. Október 13-án, hétfőn 15 órakor vetítettképes ismeretterjesztő előadá­sok lesznek a Bányászattörténeti Múzeum­ban. Október 14-én, kedden 14 órakor Név­adónk, Gvadányi József címmel irodalmi foglalkozást tartanak a Gvadányi József Ál­talános Iskola tanulóinak a könyvtárban. Október 15-én, szerda délelőtt 10 órakor gyermekszínházi, előadás a művelődési ház­ban óvodásoknak és kisiskolásoknak. Októ­ber 15-16: Magyar Bányászvárosok I. Talál­kozója a művelődési házban. Október 16: délután 2 órakor koszorúzás és megemléke­zés a Gvadányi-szobornál az író születésé­nek 283. évfordulója alkalmából. Útépítés. A balajti önkormányzat a pályázaton nyert több mint hétmillió fo­rintból szilárd burkolattal boríttatja be az Ady utcát. (Fotó: Takács András) Lépéselőny, kórházfejlesztéssel ■ Együttműködésre tö­rekszenek minden sze­replővel: ez a záloga az előrelépésnek. Kazincbarcika (ÉM - BGy) - Ellesett párbeszéd a bar- cikai képviselő-testületi ülés előtt: „Hol maradtak a kórhá­zi tüntetők?” A válasz sem ké­sett sokáig: „Lerágott csont ez már. Nem lehet tovább húz­ni!” És valóban e forgató- könyv szerint zajlott a tanács­it ................................*.............. Mindent megtet­szünk azért, hogy a harcikai kórháznak ne le­gyen adóssága. Rudas János •ff kozás. Érvényesnek és ered­ményesnek nyilvánították a Kazincbarcikai Városi Kórház vonatkozásában az egészség- ügyi közfeladat ellátásához kapcsolódó vagyonkezelői jog átadását célzó nyilvános pá­lyázati eljárást. Meggyőző fö­lénnyel hozták ki nyertesnek a Debreceni Egyetemet. Megnyugvással Dr. Rudas János, a Debre­ceni Egyetem tanácsadója örömmel és megnyugvással fo­fSÍAK emtippek. boon. hu •A kórház története (PDF 198 kB) Támogatást kapnak Szendrő (ÉM) - A vá­ros a felsőfokú tanulmá­nyait folytató iskolásai részére nyújtandó támo­gatás érdekében csatlako­zott a Bursa Hungarica pályázathoz. A tanévben harminc főiskolás és egyetemre járó szendrői fiatal juthat így havi pénzügyi támogatáshoz. Szaniszló János polgár- mester elmondta: oktatá­si intézményeik színvona­las működését sikeres pá­lyázatok segítségével va­lósították meg, a szüksé­ges önerő biztosításával. gadta az eredményt. „Véget ért a kétéves procedúra és most még hosszabb, de sikeres út következik. Együttműködésre törekszünk minden szereplő­vel: ez a záloga az előrelépés­nek. Remélem belátják a dol­gozók is. A kórház vezető fog­lalkoztatója a városnak, meg­vannak erre is az elképzelé­seink. A cégek, vállalatok kö­zül elsőként a BorsodChem Zrt.-vel vesszük fel a kapcsola­tot. Külsőként Kazincbarcika lesz az első egészségügyi intéz­ményünk, bár Debrecenben is ebben a formában működtet­jük a klinikákat és gazdasá­gosan. Mindent megteszünk azért, hogy a barcikai kórház­nak se legyen adóssága. A fő­vonal az orvosszakma, nem kell féltenie senkinek az állá­sát, a kölcsönös bizalom az alapja mindennek. Nincs elég szakember, a pótlásukra meg­vannak a terveink, minőségi cserékben is gondolkodunk. Rotációban elvisszük a bar­cikai dolgozókat Debrecenbe, hogy egységként is kipróbál­Az önkormányzat vezetésével egy hónapon belül elkészítik a köz­feladat ellátására, a vagyonke­zelésre és -hasznosításra irányu­ló szerződéstervezetet, amelyet jóváhagyásra a képviselő-testület elé terjesztenek. Az ezután követ­kező hónapokban megismerik a barcikai kórházat, amelyet átvilá­gítanak. Januárban teljesen átve­szik a kórház működtetését. Magánúton ■ Összetörtek egy au­tót, amit a tulajdonos a saját ingatlanán átveze­tő úton hagyott. Tibolddaróc (ÉM - PT) - Több százezer forint kár ke­letkezett abban a személyau­tóban, amit tulajdonos a bir­tokán átvezető úton hagyott. Az amerikai-magyar állam­polgárságú károsult bejelen­tést tett a rendőrségen. A tu­lajdonos egyébként jelezvén, hogy saját területén áll, egy magánterület feliratú táblát helyezett el a szélvédő mö­gött. A bosszúállókat azonban ez nem érdekelte. Értesülé­sünk szerint egyébként az út A kazincbarcikai kórház juk őket. A cívisvárosból pe­dig elsősorban fiatal és tapasz­talt orvosokat küldünk Bar- cikára. Az első fronton levő háziorvosokkal stratégiai ter­vünk van. Az a célunk, hogy Kazincbarcika és térsége szá­mára megbízható, a lakosság által elfogadott és bizalmi ala­pon működő ellátást teremt­sünk. Megfelelő színvonalú és jól szervezett munkával, egyre többet adva a megfelelő körül­ményekre lehet elérni, hogy ne vándoroljanak el innen más kórházakba a betegek.” Minőség, integráció Jelszavuk a minőség és az integráció. Elengedhetetlen az egymásra épülő ellátások (Fotó: BGY) komplex rendszerben történő elhelyezése. Fontosnak tartják a szakemberképzést is. „Ren­delkezésére bocsátjuk a bar­cikai kórház leendő vezetésé­nek a Debrecfeni Egyetem szakmai és működtetési ta­pasztalatait és szakembereit. Ily módon az egyes szakterü­leten javul az ellátás színvona­la és ahol lehetőség van, ott volumenbeli növekedést és pluszbevételt hozhat. Ez biz­tosítja tartósan a nyereséges üzemeltetést. Beindítunk egy koncentrált, nagyon tudatos új kórházfejlesztést, és nemcsak az infrastruktúrára gondolok, hanem a szakmai és pénzügyi tevékenységre is” - jelentette ki dr. Rudas János. össze a kocsiját A jármű ablakait beverték, gumijait kiszúrták (Fotó: ÉM) szőlőterülethez vezet. Koráb­ban már többen sérelmezték, hogy az addig általuk hasz­nált úton nem tudnak átha­ladni. Feltehetően ez állhat az eset mögött. Akárhogy tör­tént a dolog, aki összetörte a kocsit, rongálást, és akár ön- bíráskodást is elkövethetett. A területileg illetékes Mező­kövesdi Rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljá­rást ismeretlen elkövetővel szemben. ön választja meg kedvezményét. Személyi kölcsönök, jelzáloghitelek szabad felhasználásra és lakáscélra egyaránt. Jövedelemigazolás nélküli hitelkonstrukciók. Lehetőség passzív BAR-osoknak is. Értékbecslés, folyósítási jutalék, közvetíts! díj: 0 Ft. Induló költség: 0 Ft 4 M Ft = 28.802 Ft-tól. Lakáscélú, szabad felhasználású JELZÁLOGHITELEK osztrák és francia banki háttérrel JÖVEDELEMIGAZOLÁS NÉLKÜL IS! (BAR lista megoldható) Cím: Miskolc, Zsigmondy út 2. sz. Tel.: 46/352-410 Mobil: 06-70/406-2233 | Borsod Hitelügynök Kft. H I T E 1ü E K Tel.: 46/329-199,70/316-5657 Akár előzetes banki költségek nélkül! Értékbecslés h. Tulajdoni lap II Kezelési költség w ■ * ✓ Lakáshitelek akár jövedelemigazolás nélkül ✓ Lakásvásárlási hitel akár 10%-os önerővel ✓ Magas kamatozású hitelek kiváltása Miskolc, Széchenyi u. 70.. (Bató-ház) Galéria 41. Erste, FHB, MKB, K&H szerződött partnere. GYORS KÖLCSÖN KÉSZPÉNZBEN AUTÓFEDEZETRE Ne járjon bankitól bankra, nálunk csak egy bejegyzés és már gurulhat is tovább! Cég tulajdonában lévő autóra is! KDB Bank Miskolc 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 80. 2. em. 1/b 46/321-584; 70/623-7180 E mail: gyorshitel@t-online.hu Jövedelemigalolás és előzetes költségek nélkül Intézzük hitelét, ha nem béres, és nincs végrehajtás az ingatlanján. Ha báros, vagy végrehajtása van, akkor Is tudunk jelzáloghiteit nyújtani megfelelő ingatlannál! ___ —----------­KÖSZÖNJÜK A BIZALMAT! $.0.5 Credit Hiteliroda Miskok, Vologda u. 4. 1/108 (Földhivatal) Tel.: 06-20/775-60-15 06-20/773-66-25 06-30/265-11-68 Aktuális Bármire felhasználható jelzáloghitel Tulajdoni lap és induló banki költségek nélkül } Szabadfelhasználásu jelzáloghitelek Jövedelem és egyéb igazolások nélkül!! Például: 3 millió Ft hitol= 20.510,- Ft/hó Hogyan érheti el mindezt? idöpontegyeztetés: Munkanapokon 9-17ig Hitnlcontrum HITELCENTRUM (Lakossági és vállalkozói - banki hitelek közvetítése) * JELZÁLOGHITELEK (jövedelemipazolás nélkül) * INGATLANVÁSÁRLÁSI HITELEK (akár a vételár 90%-ig) « VÁLSÁGKEZELÉS, TANÁCSADÁS IHF Credit (35*32 Miskolc, Andrássy 7.) Tel: 46/530-070 e-mail: postmaster@ihfcredit.t-online.hu S.O.S Credit Hiteliroda, Miskolc Mi Sarkcsillag 2004 Bt va­gyunk, 2004-ben alakítottuk a Bt-t, ezen belül sok-sok te­vékenységi körrel rendelke­zünk, de a pénzügyi szolgál­tatásra szakosodtunk legin­kább. Jelenleg 12 bankkal és 5 részvénytársasággal ál­lunk kapcsolatban. Mondhatni két éve hitel- ügyintézéssel foglalkozunk, kisebb-nagyobb sikerrel. Nagyon szeretjük a nor­mál, natúr hiteleket, hiszen azok az ügyfelek két héten belül pénzükhöz jutnak, min­den kezdeti költség nélkül!!! Kb. egy éve foglalkozunk eredményesen végrehajtásos hitelekkel. Árverezés előtt álló ingatlan, faktoring, APEH, magánhitel, auszt­riai hitel kiváltása. Hogy miért is éppen ezzel foglal­kozunk? Mert sok a fel­mondott hitel, sok ember BAR listára került, és véle­ményünk szerint: MIN­DENKINEK JÁR MÉG EGY ESÉLY!!! A jövőben is erre számítunk és a banki statisztika is ezt mutatja! Mindegy hol van az ingat­lanja: vidéken vagy város­ban, mi megoldjuk problé­máját!! Az irodánk Miskolc, Vo­logda u. 4. 1/108. (Földhiva­tal) épületében található. Forduljon hozzánk biza­lommal! Higgye el, mi meg­keressük az önöknek leg­kedvezőbb hitellehetőséget! Pauleczkiné Bacsinszki Judit Ügyvezető Tel.: 06-30/265-11-68 06-20/775-60-15

Next

/
Thumbnails
Contents