Észak-Magyarország, 2008. október (64. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-04 / 233. szám

2008. október 4., szombat ÉSZAK GYÁSZ / HIRDETÉS /19 GYASZHIR A www.gvaszhir.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „Nem így akartam, nem ezt akartam, Szerettem volna még élni közietek, De a halál közbeszólt, hát el kellett menni. Ha sírni látlak titeket, lelkemnek fáj nagyon, Ezért, ha rólam szóltok, mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajtatok. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKETE LÁSZLÓ a Vasvill és a BIK volt dolgozója életének 78. évében váratlanul elhunyt. Utolsó útjára 2008. október 7-én, 14 órakor kísérjük a Szent Anna-temetőben. 935992 A gyászoló család „Alszom mélyen zúgó fák alatt, ó, ne zavarjátok meg édes álmomat. Boruljatok a síromra csendesen, legyetek nyugodtan, már nem fáj semmi sem.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARDOS SÁNDORNÉ sz. Kiss Irma 84 éves korában váratlanul elhunyt. Utolsó útjára 2008. október 6- án, 13 órakor kísérjük a megy aszói református temető ravatalozójából. 935962 Gyászoló unokája és családja t „Az Ő szíve pihen, a miénk vérzik, A fájdalmat csak az élők érzik, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÖRÖK FERENC életének 84. évében hirtelen elhunyt. Utolsó útjára 2008. október 7- én, 14 órakor kísérjük a Szentpéteri kapui temetőben. 936051 Szerető családja „Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, í így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERENCSI ISTVÁN volt kisvárdai lakos 63 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. 935969 Gyászoló szerettei MEGEMLÉKEZÉS EMLÉKEZÉS „Hozzád már csak a temetőbe mehetek, Virágot csak a sírodra vihetek, Könnycsepp gördül végig az arcomon, Azért, mert hiányzol nagyon-nagyon." Szomorú szívvel emlékezünk arra a napra, amikor a szeretett férj, édesapa, nagyapa TÓTH SÁNDOR 1 éve, 2007. október 4-én örökre itt hagyott bennünket. Felesége, lánya, veje és unokái 935879 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Nem voltál nagy és kiváló, Csak szív, a mi szívünkhöz közelálló. ” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PUSKÁS ZOLTÁN a MÉH Vállalat nyugdíjasa 79 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Utolsó útjára 2008. október 7-én, 14 órakor kísérjük a Mindszenti evangélikus temetőből. 935788 A gyászoló család „Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál te meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy STEFÁN ERZSÉBET türeleméi viselt hosszú betegség után 42 éves korában elhunyt. Temetése 2008. október 6-án, 14 órakor lesz a jákfalvai temetőben. 936034 A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A www.gyaszhir.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét htíültf Jp Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk VERÉB ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdal­munkban osztoztak. Szerető családja 927763 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett el­hunytunk IVÁN ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdal­munkban osztoztak. Külön köszönetünket fejezzük ki az ÉRV Zrt. munkatársainak. 932878 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik személyesen vagy lélekben velünk együtt vettek végső búcsút életútja végén MÁTYÁS GÁBORTÓL. 918251 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk ANTAL IMRE temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. 934812 Gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik HORVÁTH LÁSZLÓNÉ temetésén megjelentek, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 927759 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik NOVÁK BARNA temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdal­munkban osztoztak. 927105 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik FISCHER WOLFGANGNÉ sz. VÉGH IRÉN temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. 934954 A gyászoló család MUNKAHELYET KÍNÁL Miskolci Kft önállóan dolgozni tudó nem italozó ács kőműves festő szakmunkásokat keres bejelentett munkavégzésre. 20/460-6775 933905 Miskolci Kft. keres 2 főt titkárnői feladatok ellátására. Legyél max. 35 éves hölgy számítástechnikai ismeretekkel, alkalmanként vacsora partnerem. Szállás ingyenes. Min. érettségi, kezdő fizetés 100 E Ft. ÉrdL^/254;9313 933973 Miskolci pékségbe pékeket és gya­korlott női sütemény pakolókat fel- veszünk. 30/9580-240 ____933969 Miskolci ruha- és táska szervizbe kreatív talpraesett varrónőt keresünk. 70/3207-021 933924 Miskolci ruha- és táska szervizbe kreatív talpraesett varrónőt keresünk. 70/3207-021 933925 Miskolci sörözőbe fiatal szakkép­zett pultoslányokat keresünk. 70/ 770-9481 __________933963 Miskolci tejipari részvénytársaság szakirányú végzettséggel, gyakorlat­tal, 2004. év után szerzett kazánke­zelő szakképesítéssel rendelkező középnyomású kazánkezelőt keres. Fényképes önéletrajzokat bizonyít­vány-másolatokkal ''Kazánkezelő" jeligére 3510. Miskolc, Pf. 574. címre várjuk.____________933934 Miskolci tejipari részvénytársaság szakirányú végzettséggel, gyakorlat­tal, 2004. év után szerzett kazánke­zelő szakképesítéssel rendelkező középnyomású kazánkezelőt keres. Fényképes önéletrajzokat bizonyít­vány-másolatokkal "Kazánkezelő" jeligére 3510. Miskolc, Pf. 574. címre várjuk.____________933935 Miskolci tejipari részvénytársaság szakirányú végzettséggel, gyakorlat­tal, 2004. év után szerzett kazánke­zelő szakképesítéssel rendelkező középnyomású kazánkezelőt keres. Fényképes önéletrajzokat bizonyít­vány-másolatokkal "Kazánkezelő" jeligére 3510. Miskolc, Pf. 574. címre várjuk.____________933936 Miskolci tejipari részvénytársaság szakirányú végzettséggel, gyakorlat­tal, 2004. év után szerzett kazánke­zelő szakképesítéssel rendelkező középnyomású kazánkezelőt keres. Fényképes önéletrajzokat bizonyít­vány-másolatokkal "Kazánkezelő" jeligére 3510. Miskolc, Pf. 574. címre várjuk. ____________933937 Miskolctapolcai hotelba szakácsot keresünk. 20/3338-009 933965 Miskolctapolcai panzióba szo­baasszonyt keresünk. Tel.: 46/562- 215.__________________935658 Most nyíló miskolci éjszakai bárba csinos 18-32 év közötti táncos-, és konzumhölgyeket felszolgáló hölgye­ket felveszek. Képesítés nem szükséges, kezdőket betanítunk. Magas kereseti lehetőség. 30/465- 7750 933907 Munkatársakat keresünk Komáromba betanított munkára ( operátor).Szállás.utazás étkezés biztosított. Érd:70-452-07-91 Ar: 90 E Ft. Érd: 70/452-0791 033999 Munkatársakat keresünk Tatabányára csomagolőí munka- körbe.80E ft/Ró.Sorvezetőket keresünk 120E ft/hó.Azonnali kez­dés.Szállás és utazás biztosí- tott.Érd:70-322-49-43 Ár: 80 E Ft. Érd: 70/322-4943 933908 Munkatársat keresek játék, aján­dék, százas jellegű termékek slpp- túrás terítéséhez agilis jól kummu- nlkáló ezt a területet jól ismerő dol­gozni akaró személyében Ár: 90 E Ft. -tói. Érd: 46/358-313 933947 Munkavállalás külföldön! Óceán­járó, folyami hajókra, uniós orszá­gok szállodái ás vállalatai számára keresünk munkavállalókat. A mun­kavállaláshoz igény szerint nyelvi és szakmai átképzést biztosítunk, garanciavállalással. Kiemelkedő kereset és karrier! www.hajopin- cer.hu. 30/301-4088. __ 934816 Nagy gyakorlattal rendelkező csős­zerelőket felveszek miskolci munkára. Érd.: 20/245-5750 931.012 Németországba keresek, azonnali utazással, betanított lakatosokat, bádogosokat hosszú távú munkára. Bér: nettó 10 euró / négyzetméter (teljesítményes órabér) Co-hegesz- tőket, rajzról dolgozni tudó lakato­sokat. Németül beszélők előnyben. 20/995-9950___________933943 Nokia komáromi üzemébe betanított munkára operátorokat keresünk. Kultúrált szálláslehetősé­get, munkanapokon 2x étkezést, hazautazási támogatást biztosítunk, Difo Kht. Kiss E. 25. Tel.: 46/530- 094. 934285 Októberben nyíló Búza téri virág­boltba gyakorlattal rendelkező virág­kötőt állandó munkára felveszünk. 70/3761-709___________933968 Óvodapedagógust, tanárt keresünk Zeneóvodaí foglalkozások vezetésére Miskolc, Tiszaújváros Szerencs Sátoraljaújhely városok­ban Feltétel: zenei végzettség, hangszeres gyakorlat. Érdeklődni: Yamaha Zeneiskola 20/340-7180 933919 Sárospatakra keresünk nagy gya­korlattal rendelkező C02 hegesz­tőket. Utazás, szállás biztosított. Korrekt bér. Érd.: 70/2521-428 934246 SMT forrasztásban tapasztalt FOR­RASZTÓ TECHNIKUSOKAT, illetve elektronikai végzettséggel rendel­kező HIBAKERESŐ TECHNIKUSOKAT keresünk zalai, illetve tatabányai munkahelyre. Fényképes önéletra­jzát küldje el e-majl címünkre: ínfo@ce!lform.hu-Érd: 20/244­j 7528._________________933914 Személyügyi munkatárs! Német- Magyar Kft miskolci irodájába. Fela­datok: bérszámfejtésben való aktív részvétel, napi munkaügyi feladatok ellátása, könyvelés támogatása, egyéb ügyintézés, levezezés német nyelven. Elvárás: német nyelv, mun­kaügyi tapasztalat, kettő könyvvitel ismerete. Jelentkezés: vida@iinohungaria.eu­______933902 Szeretne rendszeres heti passzív jövedelmet? Nem termék eladás nem ügynöki munka, mellékesként is végezhető. Kiemelkedően jó kere­set, természetesen munkából befektetőket is keresünk. Nincs kockázat, nincs konkurencia, rövid megtérülés. 20/529-8545 ^933928 Területi képviselő és raktárvezető munkatársat keresünk Miskolci munkavégzésre, idegennyelv isme­ret előnyt jelent.Fényképes önéle­trajzát az info@wepp,hu-ra várjuk. Ár: 1 Ft. Érd: 30/370-3545 933913 Tiszaújvárosl Kft. vasszerkezet festőt, CNC-marőst, lakatost, hegesztőt keres szombathelyi, mis­kolci munkára. Érd: 20/423-7370. _______________________________ 933951 Titkárnőt keresünk Miskolci iro­dába, számítógépes ismerettel, 33 éves korig. 30/579-6169 8-16 óráig._____'_________ 935574 Traktorost megbízhatót hosszú távra felveszek Debrecen közelé­ben, lakást biztosítok díjmenteseik Érd: 70/381-5136 933952 MUNKAHELYET KERES Miskolci 29 éves dekoratív hölgy munkát keres. 20/235-6103. 935697 OKTATÁST VÁLLAL A jó tanév kezdéséhez segítséget adok matematikából, fizikából, kémiából. Eredményesen oktat szaktanár egyetemistákat is! Szaks­zerű, olcsó! Hétvégén is! Miskolc belvárosában! Érd.: 46/322-976, 20/230-7333 920154 Biztonsági őr képzés indul okt. 12- én 08.00-kor Miskolcon a Berzevic- zyben! 25 000 Ft+vizsgad(j! Tel/ sms: 20/444-0712._______897440 Jelentkezzen folyamatosan induló ADR, árufuvarozó vállalkozó, autó- buszvezető vállalkozó, nemzetközi gépkocsivezető, belföldi árufuvaro- zó-autóbusz vezető, taxi gépkocsi- vezető szaktanfolyamainkra. Szép- kúti Gyula 30/9985-251, 46/506- 382. www.hannabt.segitek.hu. 775799 lovári és eszperantó nyelvtanfo­lyamok februári nyelvvizsgával. Tanfolyamkezdés: 2008.10.15. 70/265-56-56 www.roma- niskhola.hu 936oss Személy- vagyonőr tanfolyam fegy­vervizsgával Miskolcon, Szerencsen, Mezőkövesden, Tiszaújvárosban. Utolsó alkalommal a régi vizsgarend szerint! Szkárosi Kft. 46/352-499, 70/3870-438. 916605 KÖZLEMÉNY A Háromhutáért Alapítvány az Szja 1%-ából befolyt 673.424 Ft-ot az alapitó okiratban meghatározott célokra fordította. A felajánlásokat, adományokat a Kuratórium nevében ezúton megköszönjük. 935152 A szikszói Bethánia Napkőziottho- nos Óvoda Gyermekeiért Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma hálásan köszöni támogatóinak a 2006. évi SZJA-ból felajánlott 97.710 Ft-ot, melyet szakmai foglalkoztató esz­közökre, valamint játékok, berende­zések vásárlására fordítottunk. Adószámunk: 18435902-1-05 935807 Régiségvásár! Miskolcon a Városház téren október 5-én vasárnap. 920386 A hirdetés a legjobb befektetés! hirdetés

Next

/
Thumbnails
Contents