Észak-Magyarország, 2008. október (64. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-30 / BAZ Magazin, Építkezés

A ÉPÍTKEZÉS MELLÉKLET 2 0 08 október 30 A víz hőjét hasznosító - nyitott kutas - rendszerhez két kutat kell fúrni. A víz kiemelésének, visszajuttatásának szivattyúzási igénye jelentős lehet, ami nagy energia­felhasználással jár. Ezenkívül csak olyan területeken jö­het szóba, ahol 30-100 m mélységen belül megfelelő mennyiségű és kémiai összetételű a (talaj)víz. Vízjogi létesítési engedély érdekében az illetékes Környezetvé­delmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség bevo­nása szükséges. A víz hőjének hasznosításánál meg kell említeni a hul­ladékhő hasznosítását. Ahol nagy mennyiségben 10 °C feletti elfolyó viz áll rendelkezésre, ott mindenképp gon­dolni kell az elfolyó viz hőtartalmának hőszivattyús hasz­nosítására. AMIT TUDNI ÉRDFMFS _________ A levegő hőjét hasznosító rendszerek hőszivattyúi régi építésű épületek felújításakor problémamentesen fel- szerelhetők az épületek falára. A levegőtől hőt elvonó rendszerek -20 °C külső hőmérsékletig képesek a külső levegőből 60 °C-ig terjedő hőmérsékletű fűtővizet előál­lítani, de az általuk elérhető COP évi érték jelentősen elmarad a földhőt hasznosító rendszerek értékétől. A hőszivattyús rendszerek beépítése előtt elengedhe­tetlen a pontos hőtechnikai tervezés, amelynek ki kell terjednie mind az épület, mind a felhasználni kívánt kö­zeg - talaj, (talaj)víz, hulladékhő vagy levegő - jellem­zőire. Alapvető szempont, hogy hőszivattyús rendsze­rekhez a fűtést úgy alakítsuk ki, hogy az a lehető leg­kisebb hőmérsékleten működhessen. Új építésű épüle­teknél meg kell vizsgálni a sugárzó fal- és meny- nyezetfűtések beépíthetőségének lehetőségét, és ma­ximális hőmérsékletének mértékét. A padlófűtés alkal­mazása elsősorban huzamos tartózkodásra használt he­lyiségekben ajánlott, mivel nagy tehetetlensége meg­nehezíti a fűtésszabályozást. A hőszivattyús rendszerek üzemeltetése felhasználóitól is szemléletváltást kíván. ÉPÍTKEZÉS A Észak-Magyarország ingyenes melléklete. Felelős kiadó: Szabó Miklós. Kiadja az Inform Média Kft. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351 Szerkesztő: Úri Mariann 20/967-1412. Szerkesztőség és hirdetés: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Telefon: (46) 502-900, Fax: (46) 501-262 Hirdetési fax: (46) 501-260 Nyomdai munkálatok és terjesztés: Inform Média Kft. 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626, Fax: 52/412-940 Éljünk mi is energiatudatosán! Tőlünk függ, milyen energiát használunk, s ennek függvényé­ben mennyi veszélyes anyagot bocsátunk ki környezetünkbe. Minél több alacsony kibocsátású energiafelhasználó rendszert építünk be, annál jobban elősegítjük környezetünk védel­mét. Arról nem beszélve, hogy ily módon jelentősen csökkent­hetjük az energiaszámláinkat is. Hogyan? Az alábbiakban az Energia Klub Lakcímke kiadvá­nyából tallózunk. A talajban - a Föld középpontja felől - folyamatos a hőáramlás a földfelszín felé. Ezt az energia- mennyiséget geotermikus hőszi­vattyúval gazdaságosan hasznosít­hatjuk. Az utóbbi időben szerte a világon dinamikusan terjednek a hőszivattyús fűtésrendszerek, a technológiai fejlődésnek köszön­hetően ugyanis lényegesen gazda­ságosabbá vált az üzemeltetésük. Hőszivattyús rendszerek A hőszivattyús technika célja, hogy a kisebb hőmérsékletű, közvetlenül nem hasznosítható hőmérsékletű hőenergiát kompresszor segítségé­vel nagyobb hőmérsékletű, haszno­sítható hővé alakítsa. A hő származ­hat bármilyen közegből, így meg­különböztetjük a talaj, a levegő, vagy a víz energiájának elvonásá­val működő berendezéseket. A hőszivattyú működése közben felmelegszik, majd elpárolog a be­rendezésben keringő hűtőközeg, ezáltal hőt von el a környezettől. A már gáz halmazállapotú hűtőkö­zeget a kompresszor (villamos energiát felhasználva) ismét össze­nyomja, és nagy nyomáson „csepp­folyósítja", vagyis kondenzálja. A hűtőközeg eközben hőt ad le a kör­nyezetnek, melyet a lakás fűtésére lehet felhasználni. A folyamat vé­gén a nyomás a nyomáscsökkentő szelepen át csökken, és az egész körfolyamat kezdődhet elölről. Zárt szondás rendszer A legelterjedtebbek a földhőt hasz­nosító hőszivattyúk. Két alapvető fajtájuk a zárt talajhőszondás és a nyitott kutas rendszer. A zárt szondás rendszer telepíthető vertikálisan, illetve horizontálisan. Előbbinél függőlegesen, 50-100 mé­ter mélyre fúrt szondákban, utóbbi­nál 1,5-2 méter mélyen, de mini­mum 400-800 m2 területen vízszin­tesen elhelyezett szondák gyűjtik össze a talaj hőjét. A vertikális szon­dás rendszerek előnye, hogy kicsi a helyigényük, és bárhol megvalósít­hatók, ahol 50-100 méter mélységű fúrásokra engedélyt ad a területi­leg illetékes bányakapitányság. A fú­rás azonban költséges, de jó elmé­leti hatásfokot (évi átlagos COP ér­téket) eredményez. A vízszintesen elhelyezett zárt szondás rendszerek kiépítése - lazább talajviszonyok kö­zött - olcsóbb lehet, azonban hely­igényük miatt nem alkalmasak min­denki számára, s az elérhető COP évi érték lényegesen kisebb, mint a ver­tikális rendszereknél. A hőszivattyús rendszerek élettartama minimum 20-25 év, lényeges karbantartási költségük nincs. m Ha látni szeretne... A Galea™ Life család kínálatában több mint 200-féle kényelmi, biztonsági és kommunikációs megoldás közül válogathat hagyományos kapcsolók, aljzatok, víz- és gázérzékelők, kihangosító rendszer egy helyiségre vagy akár az egész lakásra, távvezérelhető kapcsolók, központi redönyvezérlés, távfelügyelet az interneten keresztül, stb. (7) FÉNYCENTRUM _____■ ' -TficfífrlN' .1* akció 2008.10 15.2008.11 10 ig illetve a kcizlct erőjéig tart. Miskolc, Jókai Mór u. 6. - Web: www.QL.HU - Ingyenes parkolás Nyitva tartás: H-P:7.30-17, Szo:9-13, T/F: 46/411-025, M:30/9950-633 • Geotermikus hűtés, fűtés • Légkondicionált lakások • Belvárosi - kertvárosi hangulattal • 1100 ml zárt, parkosított pihenőudvar • Lift, teremgarázs, tetőterasz • Penhouse lakások Valami új születik Miskolcon...” Minket nem érint a gáz és távhő áremelés!!! Vásároljon akár 30% állami támogatással*!! r “■ m 5 t H ffip 5 \ . $ Értékesítés: 30/515-35-17 30/941-43-35 Info: www.j4tarsashaz.hu •— »f ■—w'— ' piliiiii 1 Hirdetés

Next

/
Thumbnails
Contents