Észak-Magyarország, 2008. október (64. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-28 / 252. szám

2008. október 28., kedd EGÉSZSÉG / HIRDETÉS /4 Szakértőnk volt. Egy órán ke­resztül egymást váltották szerkesztősé­günkben a betegjogokkal kapcsolatos ol­vasói hívások 27-én délután. Felkéré­sünkre a megadott időpontban dr. Ko- vácsné dr. Domán Erika betegjogi kép­viselő válaszolt a kérdésekre. (Fotó: o. t.) Egy eset, több kérdőjellel Miskolc (ÉM - SzK) - A betegjogi szakér­tőhöz befutott kérdések közül egy érdekes. A fiam alapbetegsége krónikus prosztata­gyulladás. A barátnője is elhagyta, a fiam pszichiátriai beteggé vált, e betegségével több mint tíz évvel ezelőtt kórházban is ke­zelték. Azóta erős pszichiátriai gyógyszert szed, de egyre többet vesz be belőle. Egy ideje az ő kérésére én is felíratom az én ne­vemre a háziorvossal, de a fiam veszi be, olykor egyszerre több szemet is. Ennek ha­tására időnként tör-zúz, de mire kijön a rendőrség, már összeszedi magát. Nem akar pszichiáterhez fordulni. Már a májára is rá­ment a sok gyógyszer, a lába is dagad. Mit tehetek érte, anélkül, hogy az ő jogai sérül­nének? - kérdezte egy anya. A betegjogi képviselő a mamának azt ja­vasolta, igyekezzen a fiát az elmondott tüne­tek alapján belgyógyászati kivizsgálásra rá­venni, aminek kapcsán remélhetőleg fény derül a gyógyszerfüggőségre is. Hogy a háziorvos milyen alapon írja fel az anyának és a fiának a pszichiátriai szak- vélemény alapján adható gyógyszert évek óta, már ha igaz az elbeszélés, az a telefon- beszélgetés alapján nem derülhetett ki. Amihez időt kért Miskolc (ÉM - SzK) - Egy olvasónknak az okoz gondot, hogy idős hozzátartozójáról felváltva gondoskodnak: fél évig őnála, fél évig a tőle tá­vol eső településen élő testvé­rénél lakik. Csakhogy a néni­nek csupán egy betegkártyája van. Felvetődik: lehet-e hat- havonta váltogatni a kártyát a két orvos között. Ha nem, ak­kor milyen alapon várhatják el a másik orvostól, hogy el­lássa a nénit, ha a kártyapénzt nem ő kapja utána. S ha igen, mi jár ez esetben is, s mi nem. Hogy oldják meg például a gyógyszerfelíratást? A korrekt válasz érdekében dr. Kovács- né dr. Domán Erika betegjogi képviselő azt ígérte, utánanéz, s visszahívja a kérdezőt. Többen olyan problémát ve­tettek fel, amelyekkel kapcso­latban személyes találkozást ja­vasolt a szakértő: vagy ővele, vagy más betegjogi szakértő­vel, illetékességtől függően. (Meghatalmazás esetén ezek­ben az ügyekben eljár.) Egyben megígérte, hogy a napokban el­készít egy megyénkre vonatko­zó részletes listát, amelyet köz­readhatunk. Ebből megtudha­tó, melyik egészségügyi szol­gáltatóval kapcsolatban kihez fordulhatunk, hol és mikor. ÉS2JUÍ A betegjogi képviselőket működtető ala­pítvány honlapja: W¥YWjogy£dfiJw „FOGAS” KÉRDÉS Rokkantnyugdíjas vagyok, a falu fogorvosa mégis azt mondja, hogy nekem fizetnem kell a fo- gászati ellátásért. Jogos ez? A fogászati ellátás csak a 60 fö­lötti nyugdíjasok számára ingye­nes, de csak annál a fogorvosnál, akinek a területi ellátási körébe tartozunk. A felmerülő fogtech­nikai költséget azonban minden­kinek állnia kell. Az érszűkületnek megálljt parancsolva.­Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán már alkalmazzák Az érszűkület népbetegség, hazánkban az alsó végtagi érszűkületben mintegy félmillió ember szenved tőle, tartva, félve a végső stádiumtól, az amputációtól. Dr. Khaled Nashwan találmánya sikeresen kezeli is az élet­kor előrehaladtával egyre gyakoribban jelentkező kórt. Az eredményeket tekintve nem csoda, hogy a doktor tizenegy nemzetközi aranyérmet és számos nívós nemzetközi dijat (köztük Korea nagydíját) nyert, s két esztendővel ezelőtt ő lett hazánkban az év feltalálója. De mindenekelőtt nézzük, mi az, érszűkület, s hogy milyen tünetekkel is jár a betegség! Figyelmeztető jelek lehetnek, ha nyugalomban vagy terhelés­re mással nem magyarázható végtagi fájdalom jelentkezik, de érszűkületre gondolhatunk a járástávolság csökkenése, sá­padt, hideg végtag, zsibbadtság, férfiaknál szexuális zavarok, éjszakai görcs (a végtagon), fej­fájás, tlilzúgás, szédülés, illetve végtagi fáradékonyság esetén. A betegségnek természetesen vannak kockázati tényezői, így például a dohányzás, a cukor- betegség, a magas vérzsír- és koleszterin szint, az emelkedett vérnyomás és a családi öröklő­dés. Az idős életkor, az elhízás, a mozgásszegény életmód, a foly­tonos stressz szintén elősegíti az amúgy alattomosan kialakuló betegség kialakulását. S egy el­rettentő adat: évente hazánkban ötezer, nemzetközi szinten azon­ban becslések szerint egymillió végtagot amputálnak a betegség miatt. Ráadásul a további kocká­zatok is jelentősek, az érszükü- letes betegeknél - s ezt a nem­zetközi statisztikák is mutatják - kétszer nagyobb az esélye a szívinfarktusra, vagy szélütésre. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az érszűkület nem csupán az erek, hanem a moz­gás, az optimizmus, a remény és kedélyállapot szűkületét is je­lenti. A betegség ugyanis képes megingatni az ember mozgását, keresőképességet, nyugalmát. Dr. Khaled Nashwan Marié Curie-díjas sebész találmánya új fájdalommentes kezelési le­hetőséget nújit az érszííküietes betegek számár. Több száz be­teg számolt már be jelentős mér­tékű javulásról, gyógyulásról. S hogy a kezelés miként zajlik? Nos, a diagnózis és a gyógyí­tás egyszerű, fájdalommentes, beavatkozással nem járó mű­szeres vizsgálatból és az azt követő húsz kezelésből álló fáj­dalommentes kúrából áll, napi egy kezeléssel. Az úgynevezett Nashwan-Parasound készülék infra-, hallható illetve ultrahan­got bocsát ki a beteg térti letre és ennek hatására a beszűkült érszakasz közvetlen közelében lévő mellék ereket keringéskép­zésre - azaz funkcióátvételére készteti. A kezelés mindenki számára elérhető közelségbe ke­rült, Miskolcon, Debrecenben, Nyiregyházán már alkalmaz­zák, ráadásul a magyar állam­polgároknak ötven százalékos kedvezményt adnak októbertől visszavonásig. Aki többet szeret­ne tudni a kezelésről, vagy arra jelentkezni kíván, a következő telefonszámokon teheti meg: 06-20/22-444-01. 06-30/353­89-35,06-70/228-33-10 I ■ Dr. Szobeczki Zsolt Bőrgyógyász J **• pattanásos bőr, ekcémák gyógyítása *» anyajegyek szűrése dermatoszkóppal •» szemölcsök eltávolítása **• lézeres szőrtelenítés, hajszálérkezelés *+ Botox, ráncfeltöltés, izzadásgátló kezelés Magánrendelés: Miskolc, Álmos u. 1. (Szentpéteri kapu sarok) Bejelentkezés nélkül: péntek 14“°—1700. Bejelentkezéssel: kedd egész nap, péntek délelőtt. www.szobeczki.hu-S3- 30/399-0202 Dr. Lukács és Társa Bt. Dr. Lukács Miklós IDEGGYÓGYÁSZATI ES EMG DIAGNOSZTIKAI MAGÁNRENDELÉS Az idegek és izmok betegségeinek klinikai és műszeres vizsgálata Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Központja, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zslllnszky utca 45. 3. emelet Rendelési idő: csütörtök 16-19 óra Előjegyzés telefonon: 20/957-6221. DIÓSGYŐRI KÉPALKOTÓ \DIAGNOSZTIKAl KÖZPONT Huniko Kft. Osztályvezető főorvos: Dr. Jenői Judit Imlő Centrum Miskolc, Kerpely Antal út 1. I. emelet (SZTK épülete) Rendelési idő: hétfő, kedd, péntek: 8-14 óra » szerda, csütörtök: 8-19 éra s Sürgősségi Betegellátó Centrum Diósgyőri Kórház Miskolc, Kórház út 1. (ÚJ épület) Telefon: 46/531-733 / 46/531-700/246, 272 mellék ( Computer Jomographia Ultrahang és Digitális Röntgendiagnosztika Rendelési Időt hétköznapokon 8-20 óra Dr. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS osztályvezető főorvos az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAI RENDELÉS (nemzőképesség-zavarok) A rendelés péntek 17-19 ÓRÁIG! Miskolc, Kálvin János út 1. Tel.: 70-212-2158 egeszseg megorzesebeni BETEGSÉGEK ENYHÍTÉSÉBEN! Segít Önnek a BEMER terápia. OKTÓBERBEN INGYENES KEZELÉS! Dr. Szemerszki Terézia ideggyógyász adj. Ideggyógyász magánrendelés: péntekenként 8-14 óráig Bejelentkezés: tel: 06-20/291-6885 BEMER-kezelés: hétfőtől péntekig 15-19 áráig Bejelentkezés: tel: 06-20/286-0162 Helye: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. 45. I---------------------..._______________fi. Dr. Bakos Margit ÍR. A Miskolc, Csabai kapu 43. 1 »46/363-915, TERÁPIA 20/9646-816 Ismeretlen eredetű betegségek diagnosztizálása * Fogászat • Allergiavizsgálat és kezelés • Klimax • Migrén • Gomba • Fogyókúra fülakupunktúrával A szervezet rezgés információinak § számítógépes feldolgozása g Hó ki tv - (tkupimkliírás mérésekkel kombinálva. Dr. Kolozsy Zoltán: A merevedési zavarokról: szájon át szedhető gyógyszerek Statisztikák szerint 40 év fölött minden második férfi életének időszakos vagy állandó kísérője a szexuális élet zavara. 60 éves korban ez az arány már meghaladja a 60%-ot, 70 éves korban pedig a férfiak 3/4-e küsz­ködik e panaszokkal. A fiatal kor­osztályt sem kerülik el a mereve­dési zavarok. Náluk a rohanó élet­formából vagy a teljesítmény­kényszerből szájmazó stressz a leggyakoribb kóroki tényező... A világ leggyakoribb kóros ál­lapotával állunk szemben. A gyó­gyító próbálkozások évszázado­sak. Sarlatánok, ráolvasok, vajá- kosok mellett kitartó orvosi pró­bálkozások jelzik az utat napjaink hatásos terápiájához. Hormon- gyógyszerek, központi idegrend­szeren át ható - főként a szexuá­lis érdeklődést növelő - gyógy­szerek, szellemes mechanikai segítőeszközök után/mellett nagy előrelépést jelentett az öninjekci- ózás lehetőségének megjelenése - még annak minden apró kellemet­lenségével is. És végül egy évtizede az igazi nagy áttörés: az első szájon át szedhető, az élettanival azonos merevedést létrehozó gyógyszer, majd újabb, hasonló készítmé­nyek, egyre gyorsabb, tartósabb hatás, kevesebb mellékhatás, emelkedő elégedettségi mutatók mind a kezeltek, mind partnereik részéről. A férfi megtépázott önbizalma, önbecsülése helyreáll, a sorozatos kudarcokból fakadó szorongás ol­dódik. E gyógyszerek hatására ha­marabb következik be a szexuális inger kiváltotta merevedés. Jelen­tősen - mintegy 60%-kal - foko­zódik a peni'sz keménysége, rigi- ditása. A korábbinál hosszabb ide­ig tart a merevedés, s a gyógyszer lerövidíti az egy együttlét alkal­mával ismételt közösülések között eltelt időt, tehát a férfi hamarabb „regenerálódik”. Az életkori megszorítások gya­korlatilag megszűntek, a gyógy­szeres kezelés sikere a 80%-ot is meghaladja. Amennyiben egy fér­fi általános fizikai kondíciója, a szív- és érrendszere, tehát a ke­ringési állapota lehetővé teszi a szexuális életet, annál a gyógy­szeres kezelés is biztonsággal al­kalmazható. Miskolc, Kálvin János út 1. Tel.: 70/212-2158 Rendelés: péntek 17-19 óráig DR. NÉMET ERZSÉBET Reumatológus és belgyógyász szakorvos Megkezdte magánrendelését a FIZIOCENTER RENDELŐBEN Cím: Miskolc* Rácz György u. 4. fsz. 1. szám alatt. (Városház tér, parkolóval szemben) Vizsgálatra előjegyzés munkanapokon: 8-12 óra között 46/381-299, 14-18 óra között 06/20/578-72-07-es telefonszámokon További lehetőségek: Diagnosztika és kezelés hagyományos és alternatív módszerekkel- IBR-SYSTEM - Érszűkület-kezelés- speciális gyógytorna - masszázs Rendelési idő: Hétfőn és csütörtökön 15-18 óra között. Kezelés: előjegyzés alapján 8-18 óra között g megbetegedések kivizsgálása-kezelése Magánrendelésen Dr. Márton Mária Tüdőgyógyász és allergiológus főorvos TaMon: 80/481-8899 Rendel: Csütörtök 15.30-17.30 Vasútegészségügyi Kht. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 45. 8- 1 IrWllSflsIni belgyógyász­természetgyógyászati magánrendelés A szervezetet terhelő nehézfémek, allergiák, műtrágya, permetezőszer, kozmetikumok stb. maradványainak kimutatása, nyomelemek és ásványi anyagok szintjének mérése, gépi méregtelenítés, allergiakezelés, tanácsadás daganatos betegek részére. Ugyanitt gyógyító és talpmassage reumásoknak. Érdeklődés 18-20 óra között a 06/30/3637-142-es telefonszámon. Ik oé IBR-SYSTEM) GYÓGYÍTÁS IDEÁLIS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Állapotfelmérés, fájdalomszindrómák, gerincfájdalom, migrén, fejfájás, stressz, depresszió, emésztési zavarok, klimax, pattanásos bőr, bőrbetegségek, allergia, tesztmérés és kezelések Martin-Kertvárosi Egészségcentrum Bt. r 3528 Miskolc, Tóth Pál u. 24. 1 Bejelentkezés hétfőtől péntekig ( Tel.: 46/380-008. A hirdetés a legjobb befektetés! Keresse munkatársainkat Céges keretes hirdetések megjelentetése esetén! Fülöp Károly: 20/912-7440 Korály Adrienn: 20/287-4330 Laczkó Gábor (állás): 20/320-2948 Rajcsányiné Edina: 20/911-4777 Romáimé Ágnes: 20/460-3724 Tóth Judit: 20/981-37(| >•*»***. |||j ... % A megye legkedveltebb napilapja! Hirdetés

Next

/
Thumbnails
Contents