Észak-Magyarország, 2008. október (64. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-15 / 242. szám

Nagybajt látnak a megye nagyvállalkozói Farkas László ■ Megyénkben nagyvál­lalkozókat kérdeztünk: milyen jövőt tartogat szá­munkra a válság? Miskolc (ÉM) - Farkas Lász­ló (FK Raszter Építő Zrt.): „Ami­kor gazdasági válság van, a leg­első elszenvedői között vannak az építőipari cégek. A nem tőkeerős, kis és közepes építőipa­ri cégek közül sze­rintem több is tönk­remegy, úgy gondo­lom, a megyében mintegy az egy- harmaduk: 25-50. Amíg a bankok eddig 10 százalék önrészt kértek, szerintem most majd az jön, hogy felemelik 15 százalékra. Ezt sokan nem fogják tudni teljesíteni. Az FK Rasztert is érinti a recesszió. Nálunk is lesznek megszorítások, létszámleépítések, csökkenteni kell a bérkiáramlást. Egy eset a közel­múltból: elnyertünk egy miskolci kivitelezést egy egymilliárdért fel­építendő raktárbázisbővítésre. A megbízó ezt nemrég visszamond­ta. A megszorítások legalább két évig tartanak.”-----------------1 Fazekas József (Sajóhús Kft., az Országos Termék- tanács alelnöke): I „Sajnos minden beruházást, pályá­zást létszámbő­vítésre írnak ki. Munkahelymegtartásra is kel­lene. Annak adnak, aki veszte­séges, közülük azután sok be is bukik. Óriási mértékben nőttek egy év alatt a költségek: az alap- anyagárak, az energiaár, a járu­lékos költségek. Csak az áramé 51 százalékkal. Közben a terme­Fazekas József Szalai József lök ádáz harcot kell, hogy vívja­nak a kereskedelemmel, amely oly­kor olyan akcióba kezd, ami arról szól, hogy a magyar ipart letaka­rítsák a térképről. Semmi jót nem látok a jövőre nézve, a vállalkozó­kat meg se hallgatják.” A megrendelő halogat Szalai József (Csavar- és Húzottárugyár Zrt., Alsózsolcai Ipari Park, BOKIK-alelnök): „A hazai tulajdonú vállalkozások­nak nincsenek tartalékaik, mert be kell fektetniük a cégbe. Eddig se segített, most se segít egyet­len pályázat se. Az EU-ból érkező, illet­ve pályázható 8 ezer milliárdnak mind­össze a 11 százalé­ka jut közvetlenül vállalkozásélénkí­tésre. Nagy bajban lesznek a beszállítók, a megren­delők - nálunk 5-10-20 héttel tol­ják az előre ütemezett rendelése­ket. Vissza kell fogni a termelést, rosszabb feltételekkel lehet majd hitelhez jutni. A mi cégünknél biz­tos, hogy két-három évig nem lesz elbocsátás.” Luterán László (Drótáru Zrt., BÉM Zrt., Metaltrade Miskolc Kft.): „Sokkal nagyobb a baj, mint ami­lyennek most látjuk. Ezután jelent­keznek a gazdaságra, a gazdasági szervezetekre gyakorolt hatások. A forrásszűke kihat az élet min­den területére. A Drótgyár eseté­ben az a szerencsénk, hogy végére értünk komoly beruházásoknak. A BÉM teljesen más műfaj, ott az segíthet, hogy másodlagos nyers­anyagból állítunk elő alapanyagot. A Metaltrade-nél abban bízhatunk, hogy kellően diverzifikált a pia­cunk. Az, hogy dolgozókat küld­jünk el, fel se merült.” Síi Az előrejelzések szerint a gazdasági válság első elszenvedői között vann* ^ az építőipari cégek (felvételünk illusztráció) (Fotó: Mocsári László) 2008. október 15., szerda Sokkal nagyobb a baj, mint amilyennek most látjuk. Ezután jelentkeznek a gazdaságra, a gazdasági szervezetekre gyakorolt hatások. A forrásszűke kihat az élet minden területére. LuterAn LAszló „Jobb szervezéssel lelte spórolni" ■ Mi lehet az ígért önkormányzati reform hatása? Önkormányzati vezetők véleménye. Miskolc (ÉM) - A szociális juttatások szűkítése tovább súlyosbítja a szociális válsá­got - reagált a kormány által beígért önkormányza­ti reformra dr. Odor Ferenc, Ódor Ferenc a megyei köz­gyűlés elnöke. Hozzátette: hatása az embe­rek életkörülményeire, a közbiztonságra, megélheté­si bűnözésre kiszámíthatat­lan. A szociális szolgáltatá­sok biztosítása, fenntartá­sa a szűkülő központi támo­gatásoknak köszönhetően mind nagyobb nehézségekbe ütközik. Az állami normatív támogatás összege 20ljMtézkedésekkel küzd a vál- képest is csökkent. A-1 % ellen. Növekedési cso- mények működtetésér^agra van szükség, aminek évre többet költ az középpontjában az adócsök­kentés áll” - érvelt az elnök. , E témában kértünk nyilat­kozatot Káli Sándor miskolci polgármestertől: csütörtökre Sért választ. mányzat, míg a körmi mondja, nőtt a támoga - magyarázta. Generálják A kormány sok^W szervezéssel vett tudomást a válság iről. Múlt héten még bei A szigorítások az önkor- tak, e héten válságra 'Mányzatok esetében a fejlesz­nek. Nincs koncepció,] Mseknél okoznak majd gondo- cselekvési terv. Ezzel *Wt - mondta Kovács Tamás, nik, nem tudják, mit ^jópálfala polgármestere. A ni, s további válságé pociális kiadásokat azonban rálnak. Magyarország j ^kor lehetne csökkenteni, ha vált célponttá, mert ^Munkahelyeket teremtenének bi évek szocialista korÉ"Vélekedett. Hiszen-folytatta legyengítette az ország Van egy olyan rétege a tár­kormány a lehető legro5; ^dalomnak, akiket az évek választ adná a pénzügy Matt leszoktattak a munká­ságra: befagyasztaná ® «1. Szerinte az önkormány- ket, a nyugdijakat, elh^ip működési költségén lehet­né az adócsökkentést. spórolni, jobb szervezéssel, len ország sem megsZ Mint például a körjegyzőség. A nyelvtudás számít A gazdasági válság miatt külföldön is nő az elbocsátások száma. A Londoni Magyarok Szolgáltató Kft. irodavezető­je, Szabó Katalin szerint náluk még nem érezni a válságot. Hogy ki milyen mun­kát kap, attól függ, milyen a nyelvtudása. A külföldiek, így a magyarok is a szállo­da-, a vendéglátóiparban kaphatnak mun­kát Angliában. Ilyenből pedig van bőven, hiszen jelentős náluk az idegenforgalom. nm i Mi számíthat jó befekt Szabó István közgazdász;- Most semmiképpen vú befektetéseket, mert tében a piac teljes mértél Akinek van megtakarítod biztos hozamot garantáld/i tesse. Az arany, a festmé í: tetés lehet. A takarékosk I denkinek melegen ajánló kérdeztük tanácsadót. a rövidtá- _ következ- !t|)níthatatlan. iősorban a fényekbe fék­ig is jó befek- bként min- (Fotó: EPA) Államkötvény, ü falfáemtippek .boon.hu • Háttér. Pellényi Gábor elemzése a hitelválság okáról (PDF, 22 kB) HÁTTÉR: A VÁLSÁG ÚTJA Pellényi Gábor szakértői magyarázata: ___________ A hitelválság több tényező együttesének eredménye. Először, éveken át igen alacsony volt a kamatszint Ameri­kában, ami a háztartásokat hitelfelvételre ösztönözte, és hozzájárult egy ingatlanpiaci buborék kialakulásához. Másrészt a bankok (és főleg a bankon kívüli pénzügyi közvetítők) agresszíven kerestek maguknak új ügyfele­ket, akiknek a hitelképessége egyre rosszabb volt. Harmadrészt (részben e kétes jelzáloghiteleken alapul­va) olyan értékpapírokat és egyéb befektetési formá­kat dolgoztak ki, melyeknek valódi kockázatait súlyo­san alulbecsülték. így számos befektető a vártnál jóval több kockázatot vállalt, és mint kiderült, jóval több veszteséget szenved el. A nemzeti pénzügyi rendsze­rek mára teljesen összefonódtak. Sok Amerikán kívüli befektető is vett kétes jelzálog alapú értékpapírokat. A válság második hulláma idén nyár végétől bontako­zott ki. Megroggyant több nagy pénzügyi intézmény­be vetett bizalom, melyek ugyan amerikaiak, de világ­szerte tevékenykednek. Többet csak az állami beavat­kozás mentett meg a csődtől - mások csődbe is men­tek. A bizalmatlanság fokozatosan az egész pénzügyi rendszerre átterjedt, többek közt Európában is. MEGKÉRDEZTÜK: Miben kellene változtatniuk az embereknek a válság fenyegetése miatt? „Minden gazdasági ágazat érintett" A példabeszéd jut eszembe: Borgia Szent Ferenc gyermek­korában azt játszotta a barátai­val, hogy mit tennének, ha most következne be a világvége. Az egyik azt mondta, imádkozna, a másik kétségbeesett, a harma­dik végiggondolta az életét. Míg Szent Ferenc annyit mondott: ő játszana tovább. Én is ezt teszem - válaszolta dr. Kabdebó Lóránt. Demeter Zoltán szerint: nagyobb figyelmet kell fordítani az igazán fontos dolgokra, a csa­ládra, a barátokra, személyes kapcsolatainkra. Valamint át kell gondolnunk az életmódun­kat is, megpróbálni takaréko­sabban, olcsóbban élni. És azt sem árt átgondolni, mibe fek­tetjük a pénzünket. „Nagyon meg kellene gondol­nunk, hogy meddig nyújtózko­dunk, nem szabadna ugyanis tovább, mint ameddig a taka­rónk ér. Az emberek értékrend­je manapság felborult, pillanat­nyi döntéseket hoznak csupán. Ismerniük kellene a tücsök és Dr. Kabdebó Lóránt Azt mondom, amit Szent Ferenc... Czikora János Az embereket belevitték a sok hitelbe... hangya meséjét” - vélekedett dr. Kovács Katalin. Nagy probléma, hogy az embereket belevitték, felelőt­lenül a sok-sok hitelbe. Boldog, boldogtalannak adták, nem vizsgálták meg kellően, jogo­sult-e az illető rá. Ez a pénz­intézetek részéről is felelőtlen­ség, de most olyanok is isszák a levét, akik nem tehetnek erről a válságról - mondta Czikora János. A globalizáció hatásaival szemben tehetetlenek vagyunk - vélte Veres László. - De a káros hatásait próbáljuk meg kivé­deni, enyhíteni. Racionálisab­ban és becsületesebben kellene élnünk. Megszüntetni a felesle­ges költekezést, többet törődni egymással. Kotics József szerint: alapvető lépés, hogy meg kell változtatni a hitelekhez való viszonyulást. Az emberek túl könnyen vesz­nek fel hitelt. Fontos változta­tás: ezentúl racionálisabb dön­téseket kell hoznunk. Miskolc (ÉM - HM) - A továbbgyűrűző hitelválság hatásairól, lehetséges következmé­nyeiről kérdeztük Pellényi Gábort, az Euró­pai Gazdaságelemző Központ magyarországi szakértőjét. Sze­rinte már most jól látszik, hogy nehezedik a hitelhez jutás, drá­gul a forrásbevonás. Egyes ban­kok akár átmenetileg le is állít- Pellényi Gábor ják a devizahitelezést, ez különö­sen érzékenyen érintheti a hitelt keresőket. Pellényi Gábor szerint minden gaz­dasági ágazat érintett a válságban. Magyaror­szágon az elmúlt évek lassú növekedése főleg a hazai piacot kiszolgáló cégeket sújtotta, míg az exportőrök helyzete viszonylag jó volt. Ám most az exportlehetőségek is jelentősen szű­külnek. A válság következménye lehet, fogal­mazott a szakértő, hogy a vártnál jóval lassab­ban tér magához a magyar gazdaság, a növeke­dés jövőre is csekély mértékű lesz. Romló fog­lalkoztatás és visszafogott reálbér-növekedés várható. New York, tőzsdei izgalom (illusztráció) (Fotó: epa) Demeter Zoltán Meg kell próbálni takarékosabban élni. Veres László Ésszerűbben kellene élnünk. Kotics József Az emberek túl köny- nyen vesznek fel hitelt. Dr. Kovács Katalin Meggondolandó: meddig nyújtózzunk.

Next

/
Thumbnails
Contents