Észak-Magyarország, 2008. október (64. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-07 / 235. szám

2008. október 7., kedd SPORT ÉSZAK • Joseph Blatter, a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetség (FIFA) elnöke bejelen­tette, hogy egyelőre nem kell szankciótól tartania a lengyel tagszövetségnek (PZPN), miután a futballszervezet megál­lapodott a kormánnyal. Nem provokáció volt Miskolc (ÉM - BCS) - A szombaton leját­szott Nyíregyháza SFC - Diósgyőri VTK (2-2) mérkőzés után a vendégcsapat ünneplése so­rán olyan rigmusok is elhangzottak, ame­lyek messze vannak a szalonképességtől. Minderről videó is készült, amelyeken az látható, hogy a diósgyőri játékosok kórusban szapulják a nyíregyháziakat. Minderről meg­kérdeztük Dlusztus Imrét, a DVTK ügyvezetőjét, aki jelen volt a mérkőzésen.- Hogy hol és mikor kezdődött, miből fa­kad a két tábor egymás elleni unszimpátiája, azt nem tudom, de azt igen, hogy több évti­zednyire nyúlik vissza - mondta Dlusztus Imre. - Nem akarok felmenteni senkit, de azért az elég egyoldalú beállítás, hogy a diós­győri játékosokra hegyeződik ki a szombati történet. Ugyanis a hazai tábor a meccs alatt folyamatosan szapulta a miskolciakat, diós­győrieket, nem csak az ultra szektorban lévők, hanem a VIP helyen ülők is, és gyak­ran gyalázták a néhány évvel ezelőtt balese­tet szenvedett diósgyőri szurkolót, Szántai Ákost is. Szerintem csak kevés olyan ember volt a stadionban, aki nem vett részt ebben egyik- vagy másik oldalon, ha csak egy mon­dat erejéig is, úgyhogy mindenkinek van oka arra, hogy a tükörbe nézzen. Hozzáteszem, hogy az amit a nyíregyházi szurkolók kifogá­solnak, kvázi zárt körben történt, akkor, amikor a stadionban már csak diósgyőriek voltak, vagyis nem arról van szó, hogy pro­vokáció történt volna a DVTK részéről. Ugyanez nem mondható el a hazai csapatról, akik közül az egyenlítő gól szerzője furcsa módon nem a sajátjaihoz szaladt ünnepelni, hanem az ellenkező oldalon álló piros-fehér szurkolótábor előtt örömködött. Még annyit, hogy a meccs végén a DVTK játékosai eufó­rikus hangulatban voltak, hiszen közel egy órán át játszottak emberhátrányban és sze­reztek egy értékes pontot, óriási feszültségtől szabadultak meg a hármas sípszót követően. Ebben a felszabadult hangulatban nem hoz­tak szerencsés döntést, jobb lett volna, ha más rigmust választottak volna. FEKVENYOMAS > J - I'íjTO L'ó jK ” J j J. Remek eredményt ért el, hiszen három aranyérmet szerzett Mészáros László a németországi Lauchham- merben megrendezett fekvenyomó-világbajnokságon. A Miskolci VSC többször világ- és Európa-bajnok spor­tolója az AWPC profi szervezet viadalán a 140 kilo­grammos súlycsoportban 340 kilogrammos teljesít­ménnyel, új világcsúccsal diadalmaskodott az open és a sub masters kategóriákban, ami az összetett elsőséget is jelentette számára. Összpontosítás (Fotó: Magánarchívum) NHL-es a válogatottban? Prága/Budapest (MTI) - Aaron Vörös, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt New York Rangers magyar szárma­zású játékosa szívesen játszana a magyar vá­logatottban. A 27 éves csatár nagyapja 1956- os menekült, bár ő maga nem tud magyarul, szívesen játszana a világ élvonalába feljutott magyar csapatban, amennyiben számítanak rá. Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára elmondta: már felvette a kapcsola­tot a hokissal. A helyzetet azonban bonyolít­ja, hogy Vörös nem magyar állampolgár, és a nemzetközi szövetség szabályzata szerint az állampolgárság megszerzése mellett leg­alább két évet új hazája bajnokságában kell szerepelnie. 'ORÉBtÁÉtti sport.boon.hu További cikkek! ■ Sisa Tibor munkába állt a DVTK NB l es lab­darúgócsapatánál: hét­főn két edzést vezetett. Miskolc (ÉM - BCS) - A DVTK élvonalbeli futballistá­inak hétfőn már az új sza­kvezető, Sisa Tibor tartotta az edzéseket. A piros-fehérek ezen a héten szabadok, a ma­gyar labdarúgó-válogatott vi­lágbajnoki selejtezője miatt ezen a hét végén nem rendez­nek bajnoki fordulót az NB I- ben, a hétközi Magyar Kupa fordulóban pedig már nem ér­dekeltek (az NB Il-es Makó otthonában véreztek el, ami után az addigi vezetőedzőt, Vágó Attilát menesztették - az ő helyére érkezett Sisa Ti­bor). Legközelebb a jövő hé­ten szerdán, a Bocs vendége­ként játszik tétmérkőzést a Diósgyőr, 15 órától Ligakupa csoportmeccset, bajnokit pe­dig a jövő héten vasárnap (ok­tóber 19.), 17.30-től a Diós­győri stadionban, az Újpest FC ellen. Megismertetni- Minden edzőnek megvan a maga elképzelése a futball- ról, így nekem is, ez az amit szeretnék minél hamarabb megismertetni a játékosokkal, nem csak szóban, hanem a pá­lyán is - válaszolta Sisa Tibor azon kérdésünkre, hogy mivel foglalkoznak az Újpest elleni f SlMemtippek boon.hu •Az NB I őszi órarendje (PDF, 46 kB) bajnokiig. - A fizikai szinten tartás mellett azzal fogunk fog­lalkozni, hogy mi az amit vé­dekezésben és támadásban sze­retnék viszontlátni a pályán, illetve a taktikai repertoár be­állítása is előtérbe kerül majd az elkövetkező napokban. Az első edzés Sisa Tibortól megtudtuk, hogy a hétfői első edzés - az öltözői székfoglalót követően - 93 percen át tartott, és első­sorban a pozíciós játékot és letámadást gyakorolták. Kí­váncsiak voltunk arra is, hogy tervez-e „ismerkedést” a játékoskeret tagjaival az új szakvezető, akitől megtudtuk, hogy lesznek egyéni elbeszél­getések, illetve más módsze­rekkel is igyekszik többet megtudni a játékosok szemé­lyiségéről. A DVTK új sza­kvezetőjétől azt is megkérdez­tük, hogy a lelátóról nézve J!................................................ A taktikai re­pertoár beállítá­sa is előtérbe ke­rül majd az elkövetkező na­pokban. Sisa Tibor ................................................ milyennek látta szombaton, a Nyíregyháza vendégeként a DVTK-t?- Nagyon nagy odaadással, elánnal játszott a csapat - je­lentette ki a aszakvezető. - A hazai csapat a forró hangula­tú meccsen, emberelőnyben Munkába állt a DVTK történelmének 40. élvonalbeli vezetőedző­je, Sisa Tibor többet birtokolta ugyan a lab­dát, de a Diósgyőr szervezett védőjátékának köszönhetően megérdemelten szerzett pon­tot. Nekem igazából az tet­CSD wwwJjQQn.lm (Fotó: Osztie Tibor) szett, hogy együtt gondolko­dással nyújtott jó teljesít­ményt a csapat, és hogy aka­rati tényezőkben erősnek bi­zonyult. Köteles újra a keretben Babos Gábor szereplése hátfájdalmai miatt bizony­talan az albánok elleni szombati labdarúgó világ- bajnoki selejtezőn, ezért Erwin Koeman szövetségi kapitány Köteles Lászlót is meghívta a keretbe. A ma­gyar labdarúgó szövetség honlapjának tájékoztatása szerint Babos Gábor sérül­ten is csatlakozik társaihoz, s az orvosi kezelések nyo­mán remélhető, hogy pályá­ra léphet a Puskás Stadion­ban. Koeman azonban a kapusposztra - Fülöp Már­ton és Bogdán Ádám mellé- Köteles Lászlót, a Diós­győr játékosát is meghívta. Történt mindez azután, hogy néhány napja, amikor szűkítette a keretet a szö­vetségi kapitány, Köteles László nem volt azon há­rom kapus között, akire számított volna Erwin Koe­man. A közös felkészülést kedden kezdi meg a ma­gyar válogatott csapat. Az eddigi két meccsén egy pontot szerzett válogatott szombaton 19.45-től fogadja Albániát, Málta ellen októ­ber 15-én 19.30-tól Ta'Qali- ban lép pályára a csapat. KÉZILABDA MK A kézilabda Magyar Kupában a második fordulót rendezik meg a férfiak küzdelmeiben, melynek keretében három megyei csapa- tunk lép pályára. Kedden az NB ll-es Sárospataki TC hazai környezetben 17.30-tól az ugyancsak NB ll-es Ceglédet fogadja, míg az NB l-es Mezőkövesdi KC 18 órától az NB l/B-s Nyíregyházán vendégszere­pel. _________________________ Szerdán az NB l/B-s Diósgyőri KC- Miskolc is idegenben lép pályá­ra: 19 órától a másodosztályú Ba­lassagyarmat otthonában küzde> nek a továbbjutásért. Címvédés lehet Szentpétervár (MTI) - A csoportmérkőzésekhez hason­lóan az elődöntőben is 3-0-ra győzött a női válogatott soros ellenfele, Horvátország ellen a szentpétervári asztalitenisz Európa-bajnokságon, így a ta­valyi belgrádi kontinensÜia- dal után lehetősége van baj­noki címének megvédésére. Az elődöntőben Tóth Kriszti­na Boros elleni magabiztos, 3- 0-as győzelme adta meg a jó alaphangot. Póta Georgina mérkőzése elején nehezen bol­dogult Paovic erőteljes és ma­gabiztos fonák játékával, de a második szettől az ellenfél tenyerese oldalát „erőltette” és a sok oldalváltás döntő vál­tozást eredményezett a játék képében. Két sima, majd egy izzasztó játszmát követően már összesítésben 2-0-ás ve­zetést jelzett a csarnok kijelzője. Lovas Petra ismét mérkőzéslabdáról fordított drámai küzdelemben, ezzel a trió elérte az áhított döntőt, ahol a holland válogatott lesz az ellenfél. A fináléra magyar idő szerint kedden 14 órától kerül sor. Semmi kétség, az UniCredít Bank kisvállalkozói hitelei most még kedvezőbben szolgálják ki az Ön céljait. Nincs hitelbírálati díj, és a kisvállalkozói forintszámlacsomag első három havi díját is elengedjük minden új ügyfelünknek, aki 2008. október 6. és december 31. között hitelkérelmet nyújt be rövid távú finanszírozási céljai eléréséhez. Jöjjön bátran, és ragadja meg az idei lehetőséget, hogy aztán 2009-ben is sikeres legyen. Várjuk bankfiókjainkban: Miskolc, Hunyadi u. 3. (A Városház térnél) és Széchenyi u. 35. További információk: 06 40 50 40 50 vagy www.unicreditbank.hu •Jeten hirdetésben kisvasaik ózó ügyiéinek minósül minden egyéni wükikozíí és a legfeljebb 300 műd torsit éves nettó árbevételtől rendelkező gazdálkodó és egyéb szervezet. Jeten hirdetés nem rrwiósul szerződéses ajdrüattetetnek. A rész­letes kondckjkat az UniCredit Bank üzletszabályzatai, kondíciós listái es az adott termékre vonatkozó-hirdetményei tartal­mazzák. A Bank a kondíciók és kamatok változtatásának jogát fenntartja. üHffld UniCredit Bank mm ___________ JÓ ESZKÖZT KAPTÁM A SIKERES ÉVZÁRÁSHOZ! Hirdetés

Next

/
Thumbnails
Contents