Észak-Magyarország, 2008. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-02 / 205. szám
2008. szeptember 2., kedd SPORT /10 ÉSZAK RÖVIDEN • 16-16 milliót, A pekingi olimpián nyújtott teljesítményükért a páros aranyérmeseknek járó 16 millió forintot kapják fejenként az 1000 m-en bronzérmes kenus duó tagjai, Kozmann György és Kiss Tamás. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség abból a 19 milliós kiegészítő keretből tudja finanszírozni a plusz jutalmat, amelyet a kormány döntése alapján az Önkormányzati Minisztériumtól kap. FI NA: jeles „tisztasági" bizonyítvány az első félévért Lausanne (MTI) - A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) „doppihgügyiIeg“ kiváló első félévet zárt: január és július között senki sem bukott meg az ellenőrzéseken. A FINA hivatalos internetes oldalán közzé tett összegzés szerint 621 úszót, tovább műugrót, műúszót és vízilabdázót vizsgáltak versenyen kívül, előre be nem jelentett módon, úgynevezett rajtaütésszerűen az említett, bő hathónapos időszakban és mind a 890 teszt negatív eredménnyel zárult. £$1AK Az olimpián 25 sportági világcsúcs született, az úszóversenyek ki- *' • - magasló sztárja az amerikai Michael Phelps volt, aki nyolc aranyérmet nyert és minden győzelme után részt vett a kötelező doppingvizsgálaton. KOSÁRLABDA Egerben szerepelt egy négy csapatos felkészülési tornán, a Dobó Kupán a Tiszaújvárosi Phoenix KK NB l/B-s férfi kosárlabdacsapata a múlt hét végén. Az eredményeik: A DÖNTŐBE JUTÁSÉRT Eger - Phoenix KK 92-60 (25-14, T5-1Ö7 22-15, 24Ú1) Phoenix KK: Tóth T. (5/3), Jávorszki G. (21/9), Brunyán- szky I. (8), Réti A. (7/3), Radányi Á. (4). Csere: Vásári A. (6), Molnár L. (6), Szabó N., Sefcsik T. (3). _____________ 3. HELYÉRT Phoenix KK:- Dolny Kubín 8T7T{23^7, 16-23, 20-18, 28-13)_________________________________________________________________ Phoenix KK: Jávorszki G. (11/6), Brunyánszky í. (16/3), Réti A. (6), Magyar L. (19/12), Tóth T. (16/6). Csere: Vásári A., Molnár L. (8), Szabó N,, Sefcsik T. (9/6), Radányi Á. (2). Végeredmény: 1. Wamsier SE Salgótarján, 2. Eger KF-Hész Gépszolq SE, 3. Phoenix KK, 4. Dolny Kubin (szlovák).___ A Phoenix legjobbja Brunyánszky István volt. Szendrey Tibor együttese a hét végén Salgótarjánban szerepel hasonló tornán. TOTÓSAROK, 36. HÉT 1. Magyarország - Dánia Minden sorozatot optimistán várunk X1 2. Albánia - Svédország Erősebb az északi bástya X2 3. Málta - Portugália Bármilyen felállásban kötelező 2 4. Izrael - Svájc Felnőttek a hazaiak a feladathoz__________ 5. Lengyelország - Szlovénia Akadozva is erősebb a lenqyel qépezet X1 Tx 6. Szlovákia - Észak-lrország Nem várható qólzápor X1 7. Örményország - Törökország Kiküzdik a Terim-tanítványok 2 8. Belgium - Észtország Ha céljai vannak a háziqazdának... 1 9. Ukrajna - Fehéroroszország Keletiek eqymás között 1 10. Ausztria - Franciaország Szenvedve hozhatják a qallok 2X 11. Montenegró - Bulgária Eqy biztos, nem lesz unalmas X1 12. Macedónia - Skócia Az „anqol-stílus" sikerre vezethet X2 13. Norvégia - Izland Bár az iksz meglepetés lenne 1X + 1. Ciprus - Olaszország Sokat fejlődtek, de ez most kevés lesz 2 Pótmérkőzések 1. Spanvolorszáq - Bosznía-Herceqovina 2. Románia - Litvánia 3. Andorra - Anglia 4. Grúzia - Írország Totónyeremények 13+1-es: nem volt 13-as: 1 darab 2 897 830 forint 12-es: 34 darab 63 925 forint 11-es: 489 darab4445 forint 10-es: 4 336 darab 835 forint Góltotó 6-os: nem volt 5-ös: nemvolt 4-es: 29 darab3920 forint Részletes esélylatolgatással, útmutatókkal, táblázatokkal segít a tippelésben a Sportfogadás című napilap, a Nemzeti Sport melléklete. Az adatok tájékoztató jellegűek. AZ ÉSZAK VIOYÁZ A GYEREKEKRE Vigyázzunk a gyerekekre! Dolycsák Bence László „A nézők is futottak párszor" Jól muzsikált a piros Mitsubishi WRC ■ Hazai versenyt nyert meg az elmúlt hétvégén a Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós duó. Miskolc (ÉM - JLI) - Egyáltalán nem volt könnyű versenyünk. A prológon quado- zás közben elkaphattam valami vírust, mert egész verseny alatt szipogtam - árulta el a győztes páros navigátor tagja, a miskolci Kazár Miklós. - Az első gyorsasági rajtja előtt fél órát álltunk, mert beteget hoztak le mentővel. Elég nehéz volt kihűlt gumikkal nekivágni egy ilyen pályának. Volt pár apró hibánk, de mire összeszedtük magunkat és elkezdhettünk volna Bénik Balázzsal versenyezni, addigra kiesett. Ekkor már Túrán Fri- ci is elég nagy távolságra volt tőlünk, de ettől függetlenül teljesen elmebeteg módjára közlekedtünk. Cél a negyedik- Spici mostanra teljesen belakta a Mitsubishit aszfalton is, abszolút rutinból csinál benne mindent, és nagyon magabiztos - folytatta Kazár Miklós. - Sokat mentünk keresztbe, sokat mentünk lesz- abályzáson és a nézők is futottak párszor, de remélem ők is annyira élvezték a versenyt, mint mi. A verseny támogatója miatt nekünk hazai íSíhK erntippek hoon.\n} •A rali ob-k története (PDF 38 kB) volt a III. Hell Energy Drink Ózd Rallly. Nagyon tetszettek a pályák, és szerintem a rendezők is jó munkát végeztek. A csapat valamennyi tagja nagyon odatette magát, ez a győzelmünk is igazi csapatmunka eredménye volt. Nagyon jó ilyen profi körülmények között versenyezni. A következő versenyen nem lehet más a célunk, mint hogy megszerezzük idei negyedik győzelmünket. (Fotó: www.versenyfoto.hu) Egy ponttal Két futammal a bajnokság vége előtt Spiciék átvették a vezetést a pontvadászatban 95 megszerezett ponttal. Őket a Túrán, Benics egység (94 pont) követi, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán jelenleg az a Bénik, Lukács duó áll (65 pont), akik szombaton műszaki hiba miatt nem tudták befejezni az ózdi viadalt. Legközelebb október második hétvégéjén, Nyírádon randevúznak a ralisok - ismét murvás pályákon. SZAMOKBAN A III. Hell Energy Drink Ózd Rally végeredménye: 1. Spitzmüller, Kazár (Mitsubishi Lancer WRC) 1:21:02,3, 2. Túrán, Benics (Peugeot 307 WRC) 1:21:31,7, 3. Herczig, Csökő (Subaru Impreza WRC) 1:22:52,6, 4. Túri, Tóth (Toyota Corolla WRC) 1:23:33,8, ...11. Balázs, Szajky (Mitsubishi Lancer Evő IX) 1:27:22, ...15. Balogh, Németh (Mitsubishi Lancer Evő IX) 1:28:08,1, ...17. Czél, Szőke (Mitsubishi Lancer Evő IX) 1:29:14,5, 18. Hankó, Tóth (Mitsubishi Lancer Evő IX) 1:29:19,5, ...27. Szabó, Verba (Lada VFTS) 1:35:48,7, ...41. dr. Gáspár, Adorján (Skoda Octavia Kit Cár) 1:41:01,1, ...53. Német, Szegő (Lada21074) 1:50:26,8. N4: 3. Balázs, Szajky (Mitsubishi Lancer Evő IX), ...6. Balogh, Németh (Mitsubishi Lancer Evő IX), ...8. Czél, Szőke (Mitsubishi Lancer Evő IX), 9. Hankó, Tóth (Mitsubjshi Lancer Evő IX). A7-es gposztály: 6. dr. Gáspár, Adorján (Skoda Octavia Kit Cár) H9-es géposztály: 1. Szabó, Verba (Lada VFTS), ...5. Német, Szegő (Lada21074) „Hiányzott a természetesség" ■ London 2012: közvetlenebb játékokat ígérnek a következő olimpia szervezői. London (MTI/dpa) - Közvetlenebb, barátságosabb játékokat ígérnek a 2012-es londoni nyári olimpia szervezői, Éjjel-nappal Jowell hozzátette: elkezdődtek az egyeztetések arról, hogy az olimpia alatt a metrók éjjelnappal szünet nélkül közlekedjenek és a múzeumok éjfélig tartsanak nyitva. akik alapvetően változtatnának a nyitó- és záróünnepségen is. „Azt szeretnénk, ha a londoni lakosok magukénak éreznék az olimpiát, nemcsak elviselnék a játékokat, hanem aktív résztvevői lennének" - mondta Tessa Jowell olimpiaminiszter a The Independent című lapban. „A nyitó- és záróünnepséget nem egy stadionban, hanem az egész városban, több ponton rendeznénk. A pekingi szervezők fantasztikus munkát végeztek, az önkéntesek barátságosak és segítőkészek voltak, de néhány dolgon mi változtatni fogunk: a mi önkénteseink felkészültebbek és közvetlenebbek lesznek a pekingieknél. Kínában minden jól működött, de minden előre megrendezettnek, betanultnak tűnt, nekem nagyon hiányzott a természetesség, az emberköze- liség.“ Jegyeladás Jowell azt is megígérte, hogy nem lesznek üres helyek a nézőtéren és versenyekről kiszoruló szurkolók sem. „A wimbledoni tenisztornán évtizedek óta remekül működik a jegyleadás rendszere, amit az olimpián is alkalmazni akarunk. Azok, akik elhagynak egy versenyhelyszínt, a kijáratnál leadják a belépőjüket, amit csökkentett áron újra eladásra kínálunk." ?Up://sport.boon.hu További cikkekl MRSE: három, négy, öt Spissky Vlachy (ÉM) - Motocross Junior Bajnokság helyszíne volt az elmúlt szombaton a szlovákiai Spissky Vlachy, ahol a miskolci kross- zosok is rajthoz álltak. A Motocross Racing Sportegyesület színeiben Sziklavári István (KTM SXF- 250) a Junior Bajnokság ' Open (125-450 ccm) kategóriában a 3. helyen végzett, Sziklavári Patrik (KTM 85 SX) a 85 ccm junior kategóriában az ösz- szetett 4. helyet szerezte meg, míg Kovács Gábor (Yamaha YZ85) az 5. helyen zárt. Népkerti recept: egységben az erő ■ A gnieznói fiaskó után a Rovnó ellen nem akar matekozni a Speed- way Miskolc. Miskolc (ÉM - JLI) - A salakmotoros lengyel II. liga rájátszásának 2. fordulójában a Start Gnieznó otthonában motorozott ki az elmúlt vasárnap a Speedway Miskolc együttese és 58:34 arányú vereséget szenvedett. A találkozó másnapján Szatmári Lászlót faggattuk arról, hogy milyen volt a rangadó belülről? Több betli- Kimondottam rosszul kezdődött számunkra a nagy meccs, hiszen orosz légiósunkat, Wladimir Dubinint nem engedte rajthoz állni a lengyel vezetőbíró - nyilatkozta némileg fáradtan a 800 kilométeres út után hajnalban hazatért Szatmári László. - Ezzel kezdődött, de persze ez egy dolog... Hadilábon álltunk a jó egyéni teljesítményekkel is. Annak ellenére, hogy Bajers- ki és Stichauer azért hozott pontokat. Nekem mostanában nem úgy jönnek a pontszerzések, mint ahogyan azt szeretném, de sajnos Tabaka, Magosi, és Rempala sem állt a helyzet magaslatán és ezt már nem bírta el a csapat. Rempala annak ellenére nem brillírozott, hogy neki ez a hazai pályája. Ami az alapszakaszban összejött, most nem sikerült. Mindezek mellett voltak kimondottan peches futamaink is. Nekem a második helyen, a harmadik kör vég adta meg magát az egyik motorom. Mit tehettem? Körbetoltam az egy pontért. Egy pont is egy pont. Magosi Norbi is bukott egyet, és utána már neki sem jött össze semmi. A pálya kőkemény volt és nem találtunk rá a legjobb beállításokra. Az eredményt ugyanakkor nem tartom reálisnak, hiszen sokkal több van a csapatban. Jön a Rovnó Vasárnap 16 órától viszont újabb megoldandó feladat vár az I. ligába kívánkozó Speedway Miskolc számára, hiszen jön az ukrán Speedway Rovnó. Az a csapat, amely tegnapelőtt az utolsó futamot hozva fordította a maga javára Lódzban a meccset és nyert 45:44-re.- Egységben az erő! Ha mindenki hozza a tőle elvárt 8-10 pontot és lesznek jó egyéni teljesítmények, akkor nincs matek, miénk a találkozó és újabb lépéssel közelebb kerülünk az I. osztályhoz - mondta el a győztes receptet Szatmári László. Szatmári László (12) szerint hozni kell a pontokat és akkor nem lehet baj (Fotó: Kozma István)