Észak-Magyarország, 2008. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-06 / 183. szám
2008. augusztus 6., szerda ÉSIAK MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / HIDETÉS /6 A parkolóőrök verziója Miskolc (ÉM) - A parkolóőrök szerint egészen másként történt minden, mint ahogy azt Agora-levelezőnk leírta. (Mondandója megjelent a tegnapi lapban, valamint a BOON-on, és onnan le is tölthető.) Stefán Csaba, a Régió Park vezetője elmondta az Északnak: a parkolóőrök elmondása szerint a levélíró állításával ellentétben nem egy korosabb német házaspár tolta a lerobbant autót, hanem három, 40 év körüli magyar, egyikük egy hölgy. Az autó valóban német rendszámú, fekete színű, hogy milyen típus, azt azért se tudják a parkolóőrök, mert meg se nézték alaposabban. Ugyanis nem volt szándékuk megbüntetni a tulajt. Aki - két társával - nevetve tolta be a parkolóba az autót. A parkolóőrök felhívták rá a figyelmüket, hogy ha ott akarják hagyni, jegyet kell váltani. Az autósok egyike tréfásan megkérdezte, célozva arra, hogy ki tudja, meddig kell a gépkocsinak maradni: hetibérlet van-e? Tehát - így a parkolóőrök - nem volt mutogatás, utasítgatás, barátságtalan hozzáállás részükről. Hanem pár szót váltottak a magyarokkal, akik minden további nélkül megvették a jegyet. ÍSlUJt evntippek.boon.hu •Az Agora-levél (PDF 30 kB) A tönkretett pad (Fotó: Osztie Tibor) Kamerák pásztázzák (majd) Miskolc (ÉM) - Több embert nem tudnak foglalkoztatni a közterületek rendjének felügyeletére, és könnyen lehet, ha kétszer ennyien lennének, az se vezetne eredményre. Talán a térfigyelő kamera... Vagyis: kamerák sora. Lesznek-e? - ennek jártunk utána. Nyíró Pál MSZP-s önkormányzati képviselőt, közbiztonsági tanácsnok elmondta: szándékaik szerint még az idén fent lesz és működik a betervezett kamerák zöme, ezek képét mind a rendőrség, mind a közterületfelügyelet látja majd. A legkorszerűbb kamerákat kívánják beszerezni: 360 fokban látnak, távirányíthatók, a kép nem kábelen megy a fogadóállomásra. Kamera mutatja majd a Hősök terét, a Petőfi teret, a Dr. Antall József parkot, a Szinva teraszt, az MVK Zrt. kérésére - és finanszírozásában - a Szemere utcai és Csabai kapui buszsávot, a Régió Park javaslatára - és finanszírozásában - az Európa parkot. Lyuk tátong majd a főutcán (Fotó: Ádám János) ■ Hamarosan látványosabb részéhez ér az Avas szálló-beruházás. Bontják a nyugati részt. Miskolc (ÉM - NSZR) - Hamarosan egy hatalmas lyuk tátong majd az egykori Avas szálló és az Európa Ház között. A szálló nyugati szárnyát ugyanis lebontják, mert élet- veszélyes, de a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Regionális Irodájának felügyelete alatt eredeti állapotában állítják vissza. Ezzel a bontással megkezdődik az Avas szálló-beruházás látványosabb része. Eddig is történtek munkálatok, kitakarították az épületet, a fűtés- és villanyrendszert kibontották, a tetőtér életveszélyes födémét tehermentesítették. Ezt Móricz Tibor, a szállót építtető És a Kossuth? Az Avas szálló terveinek része a Kossuth mozi is. Mi lesz a sorsa? Már tárgyalunk erről az önkormányzattal, de a közgyűlési döntésig semmi nem történik - válaszolta Móricz Tibor. Különböző variációk merültek fel, köztük az ingatlancsere is - mondta, de többet nem árult el az ügyvezető igazgató. Azt azonban elmondta: az októberi filmfesztivál biztos, hogy a Kossuth moziban lesz megtartva. Látványterv Ez volt a Fehér terem MultiCasa Consulting Kft. ügyvezető igazgatója mondta el lapunknak. Tégláig le- Május közepén kaptunk értesítést arról, hogy az általunk benyújtott pályázatot befogadták, azaz megfelelt a kritériumoknak - tudtuk meg az ügyvezetőtől. így - folytatta - saját felelősségre, azaz önerőből megkezdtük az épületen a munkálatokat. Hozzátette: a emf/ppek.boon.hu •Korábbi cikkünk (PDF 44 kB) „Újabb lépcsőhöz érkezett beruházásunk. A hosszas előkészítő munkák és egyeztetések után a múlt hónapban benyújtottuk az építési engedélyezési terveket a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal helyi irodájának, mint építési hatóságnak" - Móricz Tibor. (2007. február) „Hol tart az újjáépítés? Ennek jártunk utána, immár sokadszor. Ugyanis számos határidőt hallottunk már, például tavaly augusztusban azt, hogy idén tavasszal kezdődhet az újjáépítés, ami a korábbi határidőhöz képest máris egyéves csúszást jelentett volna. Ha akkor elkezdődik. Nem kezdődött. Most a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Regionális Irodájában Kosdi Attilától, az Avas Szálló engedélyét gondozó műemléki felügyelőberuházás két ütemből áll, az elsőben tégláig lecsupaszítjuk az épületet. A díszeket természetesen nem, de a lógó vakolatot, a válaszfalakat igen - mondta. Majd következik az építkezés látványosabb része, amikor is „eltűnik” a szálló nyugati része. Ez persze csak ideiglenes állapot lesz, hiszen eredeti állapotában épül majd vissza. A bontásra azért van szükség - magyarázta Móricz Tibor -, mert ez a rész rossz állapotban van. Az új épület korszerűbb tői megtudtuk, néhány héten belül meglesz az engedély." (2007. november) „Az Avas Szálló homlokzatát borító állványerdőről nem egyszer megírtuk: az sajnos még nem a szálló átépítését szolgálja, hanem a tulajdonos Multicasa Kft. megbízásából született, hogy a balesetveszélytől védje a főutcát. Hogy mikor indul az építés? Most már egészen biztos, hogy napokon belül megkapja a cég a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Regionális Irodájának engedélyét, ami után megkezdődhetnek a belső munkák. Van azért még akadály. Egy trafóállomást és egy gázfogadó-állomást kell áthelyezni, illetve megterveztetni." (2007. december) anyagból épül majd, így teret is nyernek a szállón belül - fogalmazott. Szerződve Az építtető cég reményei szerint egy hónapon belül eldől, hogy megkapják-e a 600 millió forintos pályázati pénzt. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, '2009 decemberére elkészül a szálló. Móricz Tibor azt is elmondta: a várossal szerződés köti a céget, hogy jövő év végére használatbavételi engedéllyel kell rendelkezniük. „Az engedély megvan, így a kft. megkezdte a tető visszabontását, a kémény, födém munkálatait - tájékoztatta lapunkat Móricz Tibor, a cég ügyvezető igazgatója. A korábban felmerült problémák - trafóház és gázfogadó áthelyezése - úgy tűnik, megoldódnak." (2008. január) „A közgyűlési javaslat szerint ahhoz, hogy a Multicasa pályázhasson, illetve bankkölcsönt igényelhessen, az szükséges, hogy az Avas Szálló ingatlan per-, igény- és tehermentes legyen. Vagyis a közgyűlés arról döntött, hogy tehermentesítik az ingatlant, törlik a vételi jogot, megszüntetik a pert." (2008. április) EZT ÍRTUK KORÁBBIG © SZINERGIA 3 z *««t rrömw n:m Érettségiző es érettségizett fiatalok számára a 2008/2009. tanévben választható szakok nappali és esti tagozaton: • Banki szakügyintéző* /^'Vc3/ • Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző*- Külgazdasági üzletkötő* __ • Európai Uniós üzleti szakűi f • Kis- és középvállalkozá^'^^enedzser‘ • Kereskedelmi szakmeri • Reklámszervez# l^at^wedzser* ■ Logisztikai üg( • ldegenvezel# \ • IdegentprgCmVszakmenedzser* ^^■jffypbpesti Corvinus Egyetemmel közösen '■*szervezett felsőfokú szakképzésünk őiskolávaíközöse ’ A Tömöri Pál Főislc_____________ szervezett felsőfokú szakképzéseink JELENTKEZES ES TOVÁBBI INFORMÁCIÓ Miskolc, Bajcsy-Zs. E. u. 17. II. em. 4ó/320*543 www.s2inergiaszakisk0la.hu OKTATÁS Hanna 97 Bt. (Akkreditpciós lajstromszám: AL-0761) OKEV szóm: 05-000-3-05 10% nyári kedvezményt ad ♦ ADR, ❖ Nemzetközi gépkocsivezetőig ♦ Belföldi árufuvarozó, ♦ Belföldi autóbuszvezető, ❖ Árufuvarozó vállalkozó, ❖ Autóbuszvezető vállalkozó, ♦ TAXI gkv., <■ Undortkeltőanyag-szóllító, ♦ TAXI vállalkozó, ♦ Személygépkocsis személyszállító szaktanfolyamain. Jelentkezés: Szépkúti Gyula 06-30/998-5251-es telefonszámon vagy személyesen Miskolcon, a Zsigmondy út 2. sz. 204/A irodájában. ÉRETTSÉöíZETTEK FIGYELEM! álunk közül 30 piackápss szakmából választhatsz! LEGNÉPSZERŰBB KÉPZÉSEINKü ReklámsMvetó szahnetteáaw L Irodavezető í.; TiUtárságvezető ü Logisztikai ügyintéző ti Marketing- és reklám ügyintéző P Idegenforgalmi szakmenedzser AMIT MÉG lÚNÁLIM: 0 3 tokfejsi rrtézménrryei átok kapcsosában 0 ECOLés ECÍ. vizsg^etielOTég 8 dra^azolvárty 11539 Miskolc, Mísgyesj.ií u 28 8 mOSW nrwwjnszl-miskotc.suHnst.hu □f Nincsenek évei a nyelvtanulásra? Intenzív tanfolyamainkon 3 hónap alatt használható nyelvtudást szerezhet! ANGOL, NÉMET intenzív tanfolyamok szeptember 8-tól Limitált létszám, profi tanárok, családias légkör mmm Ny«l»*«*»«» | Kazincbarcika, Mstyá* k, ót 56. J Miskolc, Széchenyi u. 26. « Információk: 46/507410; 48/513-033. www.colllntio.hu Alapozza meg jövőjét úi szakma MOMIMA -----u^ll Akkreditált képzés: TÁMOGATOTT 9-10 OSZTÁLYOS FELZÁRKÓZTATÓ ÉS DAJKA KÉPZÉS á jelentkezési feltétel: 8 osztály megléte / (hétfőtől péntekig 8-16-ig) Jelentkezési határidő: 2008. augusztus 15-ig. GYÓGYSZERTÁRI SZAKASSZISZTENS I szakmai előképzettség: gyógyszertári asszisztensi szakké- o pesítés, + 2 éves szakmai gyakorlat ^ A képzés óraszáma összesen 500 óra. A képzés tervezett időtartama: 10 hónap - heti 1 alkalom A tanfolyam részvételi dija: 200.000 Ft (mely tartalmazza elméleti képzést, a tankönyvek árát és a vizsgadíjat isi Jelentkezési határidő: 2008. augusztus 15-ig. RÉSZLETHZniS IGÉNY SZERINT! Nagy Judíf, Kázár Ditfa oktatásszervezők Miskolc, Győri kapu 24/b Tel.: 46-737-060, 06-30/575-75-30. www.no«nmo3p-PU urbo ANGOL-, NÉMETNYELV-TUDÁS MAGOLÁS NÉLKÜL BRAINTURBO Miskolc 3525 Miskolc, Pacsirta u. 118. Tel.: 30/8243-984, 70/7733-943 E-mail: office @ brainturbo-miskolc.hu www.brainturbo-miskolc.hu Felnőttképzési Nyilvántartási Szám: 00358-2008 A sikertelen felvételi után is vannak jó lehetőségek INGYENES-A Szinergia Szakképző Iskola tandíjmentes, nappali és esti tagozatos képzéseket indít több szakirányonFelsőfokú és elmeit szintű, a munkerőpia- con keresett szakmákkal, kombinált képzési struktúrával várja a Szinergia Szakképző Iskola a 2008/2009-es tanévben azokat az érettségivel rendelkező fiatalokat, akik tanulmányaikat folytatni szeretnék. A képzések tandíjmentes, a középiskolához hasonló iskolarendszerű formában, nappali és esti tagozaton, szeptembertől indulnak bank, pénzügy, marketing, logisztika, kereskedelem, idegenforgalom, menedzsment, Európai Unió szakterületeken. Nappali tagozatra azok jelentkezhetnek, akik idén még nem töltik be 23. életévüket. Számukra a középiskolában szokott módon továbbra is jár utazási kedvezmény, családi pótlék, ösztöndíj, tankönyvtámogatás. Esti tagozaton nincsen korhatár, munka mellett is végezhető, szintén tandíjmentes formában indul és diákigazolványt biztosítunk. A kombinált szak- makínálat lehetőséget nyújt tanulóinknak, hogy a kétéves képzési periódus alatt két vagy akár három szakmát is szerezzenek, növelve ezzel elhelyezkedési esélyeiket. A későbbi felsőfokú tanulmányokban előnyt jelentenek az OKJ bizonyítványért kapott plusz pontok a felvételi eljárás során. Az iskolánkkal együttműködésben álló Tömöri Pil Főiskolán pedig tanulóink egyből a második évfolyamon léphetnek be a felsőoktatásba. Gyakorlatorientált, korszerű tananyag, professzionális, szakmai szókinccsel bővített nyelv- oktatás - LCCI angol üzleti nyelvvizsga lehetőség, diákvállalkozás projektek, állás- keresési, kommunikációs tréningek és nyári szakmai gyakorlat tantárgyi programunk fő pillérei. Mindezt magasan képzett, felkészült, elhivatott, segítőkész, tanulócentrikus tanárgárda, vezetőség, támogató személyzet és hallgatóbarát légkör biztosítja. A diákéletet gólyatábor, gólyabál, sportnap, osztálykirándulások, írott és elektronikus iskolaújság színesítik. Ma már számos végzett tanulónk hasznosítja megszerzett tudását a szakterületének megfelelő munkahelyen, vagy folytat szakirányú egyetemi, főiskolai tanulmányokat. A beiratkozás folyamatosan történik iskolánk helyszínén, ahol minden kedves érdeklődőt, tanulni vágyót szeretettel várunk. Szinergia Szakképző Iskola 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 17. II. em. Ügyintézési idő: Hétfő-csütörtök: 8:00-16:30 Péntek: 8:00-14:00 Bővebb információ: Tel: 06/46-320-543 www.szinergiaszakiskola.hu ANGOL nyelvtanfolyam pedagógus, egészségügyi végzettségű álláskeresőknek és volt köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak! Jelentkezzen azbnnal! Tel.: 46/413-126 Nysz: 05-0232-04 Hirdetés